2012. február 27., hétfő

Vérfarkasok éjszakája sorozat - Üvöltő Fájdalom 30.fejezet

Itt az újabb feji :) Jó olvasást! :D

30. fejezet


Az ablak előtt álltam és csak néztem ki rajta. Bár a tájat néztem, mégsem láttam. Érzékeim csakis egyetlen nőre éleződtek ki. Hallottam, hogy Safira miről beszélget vele, de nem fogtam fel teljesen. Csak álltam mozdulatlanul, minden idegszálam pattanásig feszült, testem pedig tele volt feszültséggel. Hiába győztük le Vladot, valahogy mégsem tudtam megnyugodni. És nem tudtam az okát.
           Kész is.
Elég sok ideig mélyedhettem a gondolataimba, ha Safira már végzett is. Még nem fordultam meg, csak vártam. Hallgattam a két lány beszélgetését.
           Köszönöm.
           Nincs mit.
Itt mindketten elhallgattak, amit nem tudtam mire vélni. Hirtelen megéreztem egyikük tekintetét rajtam, de még ekkor sem tettem semmit.
           Azt hiszem, hogy megyek.
           Nem szükséges.
           De igen, beszélnem kell a vezetőnkkel.
           Rendben.
Meghallottam az ajtó csapódását, majd ruha suhogását.
           Most már megfordulhatsz.
Így tettem. Végignéztem a lányon, akinek még mindig nem tudtam a nevét. Eddig nem foglalkoztam vele, de most kíváncsi voltam. Annak ellenére, hogy az elején nem bíztam benne és gyanakodva tekintettem rá, felkeltette a kíváncsiságomat. Ahogy harcolt, ahogy megállta a helyét Vlad ellen, egyszerűen lenyűgözött, de nem csak ez.
           Mi a neved?
           Annabell.
Most először néztem végig tüzetesebben rajta. Annabell egy igazi vérfarkas nő volt. Alakja karcsú és ruganyos volt, arca kerek és gyönyörű. Szépsége túlszárnyalta az emberekét, és nemcsak a szépsége, de az ereje is. Különleges, ezüstszínű haja leért a derekáig, minden egyes mozdulatánál hullámzani kezdett és az oldalát verdeste.
Szerencsémre már felöltözött. Ennek ellenére nagy benyomást tett rám.
Hangja is olyan hatással volt rám, amit nem tudtam megmagyarázni. A lelkem legmélyét rázta meg, olyan volt mintha felébresztette volna egy részemet a mély álomból. Olyan részemet melynek tudatában sem voltam. A hangja egyszerűen felzaklatott. És ez nagyon zavart. Főleg, hogy ekkora hatással volt rám.
Nem bírtam levenni róla a tekintetem. Egyszerűen felkeltette a kíváncsiságomat. Lenyűgözött. A bátorsága, a rátermettsége, ereje és kitartása. Nem gondoltam volna, hogy megállja a helyét Vlad ellen, mégis ügyesebben harcolt a férfi ellen, mint én magam. Férfi büszkeségemet sértette ez, ugyanakkor állati énem meg akarta ismerni a nőt. Tudni akartam, hogy lett ilyen erős.
Ugyanakkor volt egy olyan érzésem vele kapcsolatban, hogy még nagy bajt hozhat rám. Hogy ha továbbra is kapcsolatban maradok vele, az életem visszavonhatatlanul megváltozik. Mindig hallgattam az ösztöneimre, amik azt sikították, hogy tartsam magam távol tőle. Hogy bírjam rá a lányt a mielőbbi távozásra. Ugyanakkor nem akartam, hogy elmenjen. Felkeltette az érdeklődésemet.
           Köszönöm a segítségedet.
Annabell hangja meglepett. El is felejtettem, hogy végig az arcát néztem, hogy őt bámultam, amíg elmerültem a gondolataimban. Ahhoz képest, hogy nem bíztam benne teljesen, igen könnyen elkalandoztam, miközben egyedül voltunk egy kunyhóban.
           Nem kell semmit megköszönnöd. Úgy terveztem, hogy egyedül végzek Vladdal, de sajnos nem így alakultak a dolgok. Inkább nekem kéne ezért bocsánatot kérnem.
           Tudok magamra vigyázni. Az, hogy megsérültem, csakis az én hibám volt. Nem a tiéd.
Ezután mindketten elhallgattunk. Fogalmam sem volt mit mondjak, vagy kellene mondanom, esetleg tennem. Hagyjam itt, vagy inkább vigyázzak, hogy ne tegyen semmit? Jelent egyáltalán bármi veszélyt ránk nézve?
Ott álltunk egymással szemben és egyikünk sem mozdult. Annabell végig a szemembe nézett és nem is pislogott. Nem volt kihívás a tekintetében csak zavarodottság és kíváncsiság. Azt nem tudhattam az én szememben mit látott.




Mr. Hidegvérű ebben a pillanatban nem tűnt annak. Legalábbis csak a szeme árulkodott erről. Teste olyan volt akár egy kőszikla, de a tekintete. Nem tudtam azokban a kék szemekben felvillanó kifejezéseket mire vélni. A szeme annyira hasonlított Dastanére és mégsem. Teljesen más tükröződött bennük, mint a barátoméban. A személyiségük is teljesen mást volt. Még sosem találkoztam vérfarkassal, aki ilyen higgadt lett volna. Annyira idegesítő volt. Megmagyarázhatatlan késztetést éreztem, hogy leromboljam ezt az önuralmat. Hogy lássam milyen is igazából ez a férfi.
Megráztam a fejem és elfordultam Iaintól. Nem volt szükségem még egy problémára. Csak haza akartam jutni és kipihenni magam a saját ágyamban. Csak… vissza akartam kapni a régi életem, ahol nem volt ennyi problémánk. Ahol én, Dastan és Algernon csak hárman voltunk. Ahol nem volt sem Maya, sem pedig Elysia. Hiányzott a régi életem és amióta ők beléptek az életünkbe, semmi sem volt ugyanaz. Én magam sem. Elegem volt. Menekülni akartam.
Hol késlekedsz már Algernon?
Égetett a vágy, hogy kiszabaduljak ebből a kicsi légtérből, melyben most lennem kellett Iainnal. Futni, futni akartam, de vigyáznom kellett Maya húgára. Elméletileg nem fenyegetett veszély, mégis figyelnem kellett. Ez legalább azzal kecsegtetett, hogy leköti a gondolataimat, miközben itt vagyok.
A levegő a kunyhóban egyre feszültebb lett. Lehet, hogy csak én éreztem így, de zavart, hogy együtt kell lennem ezzel a vérfarkassal. Felborzolta a hátamon a szőrt. Éreztem magamon a tekintetét, mely mintha a vesémig hatolt volna. Túl átható volt. Túl sok.
           Megtennéd, hogy nem bámulsz? – kérdeztem.
Már nem bírtam tovább a csendet. Hiába minden még mindig éreztem, hogy bámul. Vicsorogva szembefordultam a férfival, de az semmi jelét nem adta, hogy egyáltalán feltűnt neki a haragom. Teljesen mozdulatlanul, kőszobor módjára állt velem szemben. Rettentő dühös lettem, ennek láttán.
           Mit bámulsz?
Most sokkal indulatosabb volt a hangom. Alig tudtam visszafogni dühöm. Frusztrációm egyre csak nőtt.
           Semmit. Sajnálom – azzal a férfi egy szó nélkül magamra hagyott.
           Ebbe meg mi az isten ütött? – kérdeztem magamtól hangosan.
A kérdésemre nem kaptam választ, de nem tudtam kiverni a fejemből a képet, ahogy Iain engem nézett. Azt kívántam, bárcsak kikaparhatnám a szemét. Elegem volt a férfiból. Az összesből, ha már itt tartottunk.




A Nagyszebeni-havasok nem volt valami barátságos az évnek ebben az időszakában. Fagyos szél kapott a ruhánkba, próbálva ledönteni minket a lábunkról. Átváltozhattunk volna farkassá, de a hátizsákunkat nehezebb lett volna úgy cipelni. Bár komolyan fontolóra vettem a lehetőséget. De mégis elvetettem, mivel amikor visszaváltozom teljesen meztelen lettem volna és nem akartam Algernon előtt visszaváltozni. Őszintén szólva senki előtt, főleg most, hogy már senki sem kényszerített erre. Úgyhogy emberi alakunkban vágtunk neki az útnak.
Algernon előttem haladt és próbálta kitalálni merre is menjünk. Legalábbis nekem úgy tűnt, hogy nem tudja pontosan. Amikor rákérdeztem, csak homályos, kitérő választ adott. Nem firtattam a dolgot, de nem örültem, hogy nem avat be. Azt hittem megbízik bennem.
De mindegy is volt. Csak időben érjünk oda. Safirához. Ezért imádkoztam, ugyanakkor szívemet minden egyes megtett lépéssel egyre jobban összeszorította a jeges félelem, ami végigdübörgött az ereimen. Féltem, hogy fog reagálni rám a húgom. Egyáltalán tudni fogja, hogy ki vagyok én?
Rettegtem. Egy ismeretlen jövő felé lépdeltem, és mint mindenki, én is féltem a változástól. Csak remélni mertem a legjobbakat. Algernon jelenléte enyhített, kicsit segített, miatta tudtam egyben tartani magam és erősnek látszani. De belül remegtem. Most derült ki számomra, hogy nem is voltam olyan erős, mint amilyennek én hittem magam. És ez nem tetszett. Nem akartam gyenge lenni. Hinni akartam az erőmben, különben nem lesz semmi, amiben hihetnék. És mindenkinek hinnie kellett valamiben. E nélkül nem lehet élni. Csak cél nélkül bolyonganánk, de nekem határozott célom volt.
Belső vívódásom közben észre sem vettem, hogy Algernon megállt, ezért nekiütköztem.
           Alger…
A férfi rám nézett azokkal a csodálatos borostyán szemekkel és megfogta a kezem. Elállt a lélegzetem, ő pedig megszorította a kezem biztatásként. A kétségeim ellenére melegség öntötte el a szívem és kicsit megnyugodtam. Viszonoztam a szorítást és tovább indultunk.
Pár percig sétáltunk, az itt-ott hóval borított, fenyőkkel tarkított nehéz terepen, amikor is hirtelen a szél iránya megváltozott és felénk fújta a szagokkal teli, hegyi levegőt. Nagyot szippantottam belőle és próbáltam elkülöníteni a szagokat. Megéreztem. Számomra ismeretlen vérfarkasok illatát.
Felkaptam a fejem és megpróbáltam megtudni hol lehet a szag forrása. Algernon is ugyanígy tett, majd amikor rájöttünk az irányra, sietős léptekkel elindultunk. Még mindig fogtuk egymás kezét, ami nehezebbé tette egy kicsit az előre jutást, de nem akaródzott elengednem a férfi kezét.
Egyre közeledtünk a szag forrásához és ezzel párhuzamosan egyre inkább nőtt bennem az izgatottság és félelem fura keveréke. Szaporábban vettem a levegőt, részben a terep, részben az idegességem miatt.
Bárcsak történne már valami!
Nem bírtam tovább ezt a feszültséget. Kiabálni támadt kedvem, de azt nem tehettem.  Ekkor végszóra megszólalt Algernon telefonja. A férfi előhúzta a zsebéből a készüléket, majd a füléhez tartotta.
           Igen? – szólt bele.
Csak foszlányokat hallottam a beszélgetésből, de Algernon arcáról le tudtam olvasni, hogy valami nagyon nincs rendben. Hirtelen elsápadt és úgy megszorította a telefont, hogy az majdnem összetört.  
           És jól van?
Pár pillanatnyi szünet után Algernon komor arccal újra megszólalt.
           Értem.
Letette a telefont. Nagyon aggódtam miatta. El sem tudtam képzelni mi történhetett, ami így felzaklatta.
           Mi történt? – kérdeztem.
           Elysia, a húgom, előbb szül, mint vártuk. Az állapota…
Megértettem. Értettem, hogy Algernonnak szüksége van támaszra, ezért odabújtam hozzá és megöleltem. A fejemet a mellkasára hajtottam és hagytam, hogy a fejét a vállamra hajtsa.
           Nem lesz semmi baj – próbáltam megnyugtatni a férfit. Támaszt nyújtani neki.
Új, ismeretlen érzés volt ez, aminek nem tudtam ellenállni. Talán nem is akartam. Hisz olyan jó érzés volt, mikor Algernon a karjában tartott, mikor éreztem a szívének ütemét. Mikor karja birtoklóan és védelmezően a derekamra fonódott.
Algernon a nyakamhoz fúrta a fejét és csókokkal borította el. A meglepetéstől összerezzentem. A férfi ajka egyre feljebb és feljebb vándorolt, majd végül már a fülemet harapdálta. Megértettem, hogy Algernonnak most szüksége volt az érintésre, de féltem, hogy nem fogom tudni leállítani. Hisz olyan jó érzés volt. Le kellett hunynom a szemem. Nevén sem mertem nevezni az érzést, ami elöntött.
           Algernon – suttogtam.
Ajka utat keresett az enyémhez és én nem tagadtam meg tőle a csók kiváltságát. Szinte elolvadtam Algernon ölelésében. Csókja egyszerre volt vad és kérlelhetetlen, mégis gyengéd. Nyelve megállíthatatlanul benyomult a számba és kereste az enyémet.
Felnyögtem az intenzív élménytől. Algernon felmordult és még közelebb húzott magához. Testünk összeért, éreztem a férfi letagadhatatlan vágyát. Az agyam kikapcsolt és egy ösztönlénnyé változtam, aki mindennél jobban akarta ezt a férfit. Aki azt akarta, hogy Algernon megmutassa neki, hogy lehet más is a szex, nem csak olyan, amit Meddoxxal átéltem. Akartam, ó, de még mennyire, hogy igen.
Ám nagy sajnálatomra Algernon minden előzmény nélkül megszakította a csókunkat és maga mögé rántott. Kába voltam, még mindig a csók hatása alatt voltam. Fel sem fogtam, hogy már nem voltunk egyedül.
Csak akkor tudatosult bennem ez a tény, mikor Algernon előhúzta pisztolyát és felhúzta a kakast. Egész teste megfeszült, akár egy íj húrja. Pattanásig. Az az érzésem támadt, mikor ránéztem, hogy mindjárt pattan. Ugyanakkor rettentő higgadt is volt egyben.
           Ki van ott? – kérdezte.
Feszülten vártam a választ. Már ha kapunk egyáltalán.

2012. február 17., péntek

Vérfarkasok éjszakája sorozat - Üvöltő Fájdalom - 29.fejezet

                          29. fejezet


Iain belépett a kis házba, én pedig követtem. Vlad egy széken ült, szemben az ajtóval. Mögötte volt az asztal és a helyiségben volt még néhány berendezési tárgy. Hasonlított Balthazar kunyhójára, de a levegőben érződött valami. Valami furcsa és megmagyarázhatatlan, ami nyugtalanított.
–     Én a helyetekben nem tenném. – Vlad a fejével a kezem felé biccentett. Ott volt a fegyverem, de a kezem a hátam mögött volt. Ez lehetetlen.
–     Mégis, hogy…? – tettem fel a kérdést, de ő csak mosolygott rajta.
–     A szél messze elhozza a változás szagát. Már vártam rátok.
Sokkal óvatosabbnak kellett volna lennem. Körültekintőbbnek. Óriási hiba volt ez. Nem a szobát kellett volna felmérnem, hanem a férfit. A testtartását. Laza volt, de mégis volt benne valami fenyegető. De már késő volt. Mindkét keze, mely eddig a támlán nyugodott, most villámgyorsan kapott a fegyverei után. Szinte nem is volt időm reagálni. Épphogy el tudtam hajolni a kés elől, ami belefúródott az ajtóba mögöttem, fejmagasságba.
Lőttem, de nem talált. Iain Vlad felé mozdult, de a férfi már talpon is volt. Egy pillanat alatt egymásnak estek. Nem változtak át, mert így is túl kicsi volt a tér, még emberi alakjukban is. Ennek következtében drasztikusan megváltozott a berendezés. Az asztal egy pillanat alatt ripityára tört a székekkel együtt.
Nem tudtam csak úgy bekapcsolódni a harcba. Olyan gyorsan mozogtak és annyi csapást mértek egymásra, hogy félő volt, engem találnak el, ha megpróbálok segíteni Iainnak. Ahogy figyeltem a jelenetet rá kellett jönnöm, hogy Iainnak igaza volt. Vlad rettentő erős volt, és egyedül talán tényleg nem lenne esélyem ellene. Olyan szintre fejlesztette az erejét, hogy az már félelmetes volt. Ütései halálosan pontosak voltak, és ha Iain nem lett volna annyira jó, már biztosan kapott volna egy végzetes csapást. De így sem kerülhette el a kisebb sérüléseket.
Egyik pillanatban elveszítette az egyensúlyát és vége is volt. Vlad akkora ütést mért rá, hogy hátraesett, egyenesen a falnak, majd a földre rogyott.
Vlad ezután felém fordult. Nem is késlekedtem, azonnal nekirontottam. A pisztolyomat eltettem, helyette pedig előhúztam két kisebb tőröm az ő kardja ellenében. Amikor le akart rám csapni mindkét tőrt használnom kellett, hogy megállítsam őt. Rettentően erős volt, így nehezemre esett visszatartanom.
–     Nem is akarod tudni, hogy ki vagyok és miért jöttem?
Ez a lélegzetvételnyi pillanatom volt arra, hogy jobban szemügyre vegyem a férfit. Fekete haja félig eltakarta felemás szemét. Az egyik szeme barna volt, a másik pedig szürke. Valamiért hátborzongató kombinációt alkottak így együtt. Vagy talán csak a férfi személyisége, vagy a szeméből tükröződő teljes üresség hatot rám így?
–     Azt, hogy miért jöttél, már tudom. Hogy ki vagy? Az nem érdekel.
Olyan hűvös, rideg volt a hangja, hogy még én is összerezzentem. Ezután nem beszélt többet hozzám. Csak újabb és újabb csapásokat mért rám. Kezdtem elfáradni és nem tudtam felülkerekedni rajta. Ez felborzolta a kedélyeimet, de kordában tartottam a dühöm és frusztrációm. Harcban nem volt helye érzéseknek.
A figyelmem egy pillanatra elkalandozott, mikor meghallottam Iain nyögését, ahogy magához tért a hatalmas ütéstől. Több se kellett Vladnak. Azonnal, jó harcos módjára kihasználta a lehetőséget és kiütötte az egyik kezemből a tőröm. A másikból csak a gyors reakcióm miatt nem sikerült neki.
–     Ügyes.
–     Köszönöm – mosolyodtam el fagyosan.
A következő csapását már nem lettem volna képes egy tőrrel kivédeni, de arra nem volt időm, hogy a kardomat előhúzzam. Nem hagyta. Új tervet kellett kitalálnom. Valahogy el kellett távolodnom a közeléből. Ezért hátraugrottam kézenállásba, majd jó erősen ellöktem magam a talajtól és már újra talpon is voltam. Mindez egy pillanat alatt hajtottam végre és a tőr még mindig a kezemben volt, de Vlad mindenre számított. Újabb kést dobott felém és nem volt más választásom, el kellett ugranom, de azonnal előttem is termett. Rettentő gyors volt. Fel volt készülve mindenre, és szinte olyan volt, mintha előre látná minden mozdulatomat.
Félelmetes.
Nem tudtam kitérni. Túl közel volt. Kardja megállíthatatlanul közeledett felém. De az utolsó pillanatban Vlad keze megcsúszott, és a szívem helyett a vállamba fúródott. Felszisszentem, majd Vlad mögé néztem. Iain állt ott és hátulról szorította a férfi kezét.
–     Tudtam, hogy egyszer ellenem fordultok, Iain.
–     Azon csodálkoznék, ha ez meglepett volna.
Vlad elvigyorodott. De ez tipikus, cinikus, lenéző mosoly volt. Azt jelentette, tervez valamit. De valahogy ezzel most nem tudtam foglalkozni, miközben a kard még mindig a vállamban volt. Fájt, rettentően, de ezt nem mutattam ki.
Iain, mivel Vlad nem tett semmit, erővel hátrahúzta annak kezét, ezzel a kardot is sikerült kihúznia belőlem. Egy pillanatra nem kaptam levegőt, és mivel a kardot kihúzták hamar ömleni kezdett a vér a vállamból. Odakaptam a kezem, de ez természetesen nem állította meg a vérzést. A vérem illata egy pillanat alatt megtöltötte a levegőt, de egyikünk sem törődött vele.
Iain nem vesztegette az időt, nem engedte el a férfi karját és így sebezhetővé tette. Vlad azonnal felismerte ezt. Iain hiába próbálta elhúzni a közelemből, a férfi villámgyorsan a szabad kezébe vette az elrejtett pisztolyát, majd a fejemnek szegezte. Farkas szemet nézett velem.
–     Iain, azt hiszem én kerültem előnybe. Engedj el szépen. Te pedig – szólt hozzám –, ne mozdulj.
Nem örültem túlzottan a helyzetnek. Egy fejlövésbe még én is belehaltam volna. Bármelyik vérfarkas. És ahogy azokba a felemás szemekbe néztem biztos voltam, hogy habozás nélkül képes lenne meghúzni a ravaszt. Sajnálat és szánalom nélkül. Törtem az agyam, mivel miattam kerültünk ilyen helyzetbe.
Eszembe jutott egy őrült terv. Kockázatos volt, de talán épp ezért lehet sikeres. Behunytam a szemem és leengedtem a kezem a vállamról. Iain épp akkor engedte el Vladot, mikor az én szemem felpattant, villámgyorsan megragadtam a pisztoly csövét és elrántottam Vlad jobb kezével együtt, el a fejem elől. Közben a fejemet is döntöttem, hogy minél előbb kitérjek a lövedék útjából.
Gyilkos dühöt éreztem, és a tervem sikerült. Bár Vladnak sikerült elsütnie a fegyvert, a golyó fülsüketítő hanggal süvített el közvetlen a fülem mellett. Nem sokon múlott, hogy nem sikerült kitérnem a lövedék elől.
Szerencsémre Iain is azonnal felmérte a helyzetet. Keze azonnal mozgásba lendült és kardja már egy pillanat alatt átszúrta a bőrt. Vladnak még kettőnk ellen is nagy esélye volt, de azzal nem számolt, hogy engem nem érdekel élek-e vagy halok. Ez végzetes hibának bizonyult.
Vlad még a szívében egy karddal is nyugodtan nézett rám. Köhögött egyet, és a szája sarkából vér szivárgott. Nem nyögött fel, nem szidott minket, nem siránkozott. Igazi vérfarkas módjára fogadta a halált. Utolsó pillantása is ridegséget tükrözött, majd mikor a szíve az utolsó, gyenge dobbanás után megállt, fennakadt a szeme, majd holtan rogyott elém.
Pár pillanatig néztem a halott kívülállót, majd Iainra emeltem a tekintetem.
–     Azt hiszem, akkor végeztünk is.




Felkaptam Nataliet és az ágyhoz vittem. Alig bírtam magammal. A lányt az ágyra dobtam, majd egy mozdulattal letéptem magamról a felsőm. Heves szenvedély kerített hatalmába, égető vágy zubogott végig az ereimen. Farkam szabadulásért könyörgött.
Mivel Natalie nem ellenkezett, levettem róla a köntösét. Nem viselt alatta semmit, ezért feltárult előttem a lány meztelensége. Felnyögtem a látványtól.
Natalie hullámos, barna haja szétterült az ágyon. Bársonyos bőre arra késztetett, hogy nyelvemmel mindenhol bebarangoljam a testét. Telt melle és kemény mellbimbója kényeztetésért kiáltott, ajka csókra áhítozott. Ez a lány a férfiak elcsábítására teremtetett. Nem bírtam neki ellenállni.
Miközben csodáltam Natalie bűnre csábító testét, a lány felült, végigsimított a mellkasomon, majd elkezdte kicsatolni az övem, kigombolta a nadrágomat és lerángatta rólam én pedig kiléptem belőle. Egy pillanatra meglepődtem attól, hogy Natalie mire készül, de zavarom hamar elillant.
Natalie végigmérte méreteim én pedig büszkén álltam előtte. Hagytam, hogy addig csodáljon, amíg csak akar. Ő azonban nemcsak felmérni akarta adottságaim, biztos kézzel és habozás nélkül kinyúlt és megsimogatott. Ahogy keze közrefogta a férfiasságom, és föl-le mozgott, behunytam a szemem a gyönyörömben. Még soha egyetlen nő sem okozott nekem ilyen extázist, amit most éreztem. És még nem is jutottam el a csúcsra. Akaratlanul felmordultam mikor Natalie mutatóujjával végigsimított a makkomon. Nem tudtam meddig bírom még, ha a lány így folytatja.
Kinyitottam a szemem és lenéztem Nataliera, mivel abbahagyta a tevékenységét. Felnézett rám azokkal az idéző zöldes-kék szemekkel, majd kínzó lassúsággal – engem még jobban ingerelve – a szájába vette a péniszem. Minden izmom megrándult, amikor megéreztem magamon a nyelvét. Az édes kínzás hatására már eljutottam arra a pontra, hogy ha Natalie nem hagyja abba azonnal, akkor menten elélvezem. Azonban nem terveztem, hogy ez ilyen hamar bekövetkezik, ezért kiszabadítottam magam és Nataliet újra visszataszítottam az ágyra.
–     Most én jövök, cicám.
Fölé kerekedtem és az ágyhoz szegeztem. Natalie mindkét kezét lefogtam a feje felett, bár erre nem lett volna szükség, mivel a lány egyáltalán nem ellenkezett. Arca ragyogott, féloldalas mosoly játszott a szája sarkában. Nem bírtam megállni, hogy meg ne csókoljam. A kezem közben bebarangolta a testét. Végigsimítottam a combjától egészen a melléig. Natalie megremegett az érintésem nyomán.
–     Játszani akarsz, nagyfiú? – kérdezte rekedten Natalie két csók között.
Elmosolyodtam a becenév hallatán.
–     Játszani? – Kissé felemelkedtem és lenéztem Natalie telt ajkára, majd a tekintetem lejjebb siklott a mellére. – Ó, igen. Játszunk.
Natalie felnevetett és kihasználva figyelmem lankadását, kiszabadította a kezét a szorításomból. Átkulcsolta őket a nyakamon, és nem engedett eltávolodni. De nem is állt szándékomban ilyen ostobaságot elkövetni.
Gyors csókot leheltem az ajkára, majd lejjebb csúsztam, hogy kiemelt figyelmet szenteljek Natalie mellének, de ő nem engedte.
–     Marek, kérlek. Ne húzd tovább az időt. Nem bírom már tovább. Azt akarom, hogy bennem légy.
Nagy volt a kísértés, hogy szót fogadjak, de meg akartam ízlelni Nataliet. Nem akartam elsietni a beteljesedést. De láthatóan a lány nagyon türelmetlen volt. Én pedig nem tudtam nemet mondani neki. Később is lesz alkalmam kiélvezni a lány bájait.
Térdemmel szélesre nyitottam Natalie lábát, majd egyetlen lökéssel tövig hatoltam. Egyszerre nyögtünk fel az élvezettől. Belecsókoltam Natalie nyakába, majd először lassú, végül pedig egyre gyorsabb iramot diktáltam. Ziláltunk, testünk egyként mozgott, összeolvadtunk. Még sosem éreztem ilyen beteljesülést. Az orgazmus csodálatos hulláma először Nataliet, majd engem is utolért. Ő a nevemet kiáltotta, én pedig felmordultam. Extázisom közepén megállíthatatlan késztetést éreztem, hogy megjelöljem Nataliet magamnak. Nem álltam ellen ennek az elemi ösztönnek.




Mire észbe kaptam a történtek után, már egy kis házikóban találtam magam Iainnal és Safirával. A lány épp a sebemet látta el, míg a férfi az ablakon nézett kifelé. Merev testtartással állt és úgy tűnt a kinti tájat kémleli, de biztos voltam benne, hogy minden idegszálával ránk figyel.
Felszisszentem, mikor Safira egy kicsit jobban megszorította a kötést, mint kellett volna.
–     Sajnálom – szabadkozott.
–     Semmi baj.
–     Mesélnél a nővéremről?
Safira eddig viszonylag csendben volt, bár látszott rajta, hogy ezernyi kérdést tenne fel nekem. Úgy tűnik eddig bírta. Bár meg tudtam érteni őt.
–     Nem tudok sokat mondani róla. Nemrég találkoztam vele és… nem jöttünk ki túl jól – vallottam be.
Visszaemlékeztem a harcomra Mayával és arra, ahogy beszéltem vele. Nem bántam meg, most is pontosan ugyanúgy viselkedtem volna, de ezt nem akartam elmondani Safirának. Merengésemből a lány hideg keze ébresztett fel. A kabátom, a pulcsim és a pólóm is ott pihent mellettem. Egy melltartóban voltam csak, és Safira keze igen hideg volt. Összerezzentem.
–     Sajnálom – ismételte a lány.
–     Mondtam már, hogy semmi baj. Én voltam ügyetlen, mert hagytam, hogy megsérüljek.
Safira bólintott és folytatta a sebem ellátását. Iain nem fordult erre, tiszteletben tartotta az illemet és hiányos öltözékemet.
–     Amúgy is a nővéred úton van ide, ő majd mindent elmesél neked.
Safira elmosolyodott. Ragyogott a szeme és csodáltam a lelkesedését. A szeretetét a nővérei ránt, akiről nem is tud semmit. Örültem, hogy sikerült megmenteni őt, még ha ehhez egy sérülést kellett is kapnom.
Eszembe jutott a férfi, akitől meg kellett mentenem Safirát. Elgondolkodtam. Iainnak igaza volt. Egyedül nem lettem volna képes legyőzni Vladot. Iainnak kellett megmentenie. Ez felettébb zavart. Nem szoktam hozzá, hogy egyedül ne legyek képes megoldani valamit, úgyhogy most csalódott voltam. Eszembe jutott a pillanat, mikor megpillantottam Vlad mögött a férfit. Nem is tudtam mit kellene gondolnom erről a helyzetről. Arról, ami történt. De talán mindegy is volt. Elvégeztem a feladatot, amit rám bíztak. Safira életben, épségben és biztonságban volt.
–     Kész is.
Megijedtem Safira hangjától. Észre sem vettem, hogy végzett.
–     Köszönöm.
–    Nincs mit. – Safira bizonytalanul rám, majd Iainra nézett, aki még mindig háttal állt nekünk. – Azt hiszem, hogy megyek.
–     Nem szükséges.
–     De igen, beszélnem kell a vezetőnkkel.
–     Rendben.
Safira mosollyal az arcán felállt és kisétált a kunyhóból, én pedig egyedül maradtam Iainnal.

2012. február 13., hétfő

Halihó!

Egy kis közvélemény kutatást szeretnék végezni. Kíváncsi vagyok kinek mi a kedvenc idézete az Üvöltő Fájdalomból. Kérlek osszátok meg velem :) (Írjátok meg komiban, előre is köszi)

2012. február 11., szombat

Vérfarkasok éjszakája sorozat - Üvöltő Fájdalom 28.fejezet

Itt is van :) Jó olvasást


28. fejezet


Vlad nem a nővérem barátja? Akkor mégis kicsoda?
– Ez egy hosszú történet. Később elmesélem, de most velem kell jönnöd.
– De hát…
– Nem érünk rá vitatkozni.
Minél előbb el akartam vinni innen ezt a lányt. Minél előbb túl leszünk ezen, annál jobb. Sürgetett az idő, és amúgy is elegem volt már a bébiszitter, meg a megmentő szerepéből. Ezek nem én voltam.
– Nem úgy van az.
Már megint? Komolyan? Felsóhajtottam és Balthazarra néztem. Már megint mit akarhat? Hisz tudja az igazságot és mégis akadékoskodik? Hát ezt nem hiszem el. Legszívesebben kikapartam volna a szemét, vagy nem is tudom. A falra másztam attól a férfitől. És a helyettese sem volt más. Közvetlenül mellettem állt, ami nem lett volna baj, csakhogy fenyegetve éreztem magam a jelenlétében. Valamiért tartottam tőle, csak azt nem tudtam, hogy miért.
– Előbb meg kell találnunk Vladot. Gyermekem, - fordult Safirahoz – tudod hol van Vlad?
– Persze. A házunkban.
Házukban? Na, ezen meglepődtem.
– Iain, azt hiszem meg kellene látogatnod a vendégünkkel Vladot, hogy megbeszéljétek a dolgokat. Mi addig Safirával megvárunk.
Iain bólintott és szó nélkül karon ragadott. Csak azután morogtam, miután kiértünk a házikóból. Akkor végre elengedett. A férfi elindult én pedig követtem. Mikor észrevettem, hogy az őrök nem sietnek utánunk felvontam a szemöldököm.
– Csak mi ketten megyünk?
– Igen. Talán nem bízol a képességeidben?
– Cöö… egyedül is elbánnék vele.
– Vlad az egyik legjobb harcos közöttünk. Nem lennél képes legyőzni.
– Hú, de képmutató valaki.
Iain mögött sétáltam. Kabátjába és hajába belekapott a szél akárcsak az enyémbe. Nem értettem ezt a férfit. Rejtély volt számomra. Idegesített a hidegvére, legszívesebben felképeltem volna, csak hogy lássam, hogy reagál. Bár volt egy tippem.
– Ne bízd el magad. Vlad nem az a fajta, aki csak úgy hagyja magát legyőzni. Főleg, ha egy nőről van szó.
– Majd meglátjuk.
Sétáltunk még pár percig. Több kisebb házikó mellett is elhaladtunk. Némi hang kiszűrődött, de nem túl sok. Végül Iain megállt egy magányos házikó előtt. Hátrafordult, a szájához emelte a kezét mutatva, hogy maradjak csöndben. Dühösen néztem a férfira. Mintha én nem tudnám, hogy csendben kell maradnom. Egyre jobban idegesített a férfi és haragomat csak tetézte a hideg időjárás.
Iain, nagy döbbenetemre ahelyett, hogy berontott volna, bekopogott. Már azt hittem megőrült, mikor megszólalt egy hang elfelejtetve velem minden ehhez hasonló gondolatomat. Figyelmemet csak is a feladat foglalhatta le.
– Ki az?
– Iain vagyok. Beszélhetnénk?
– Gyere be.
Iain rám nézett majd kinyitotta az ajtót. Előhúztam a pisztolyom és én is beléptem.




– Marek. – suttogtam.
Megdermedtem. Mit keres itt? Nem tudtam megszólalni. A térdem megremegett és elfogott az idegesség. Megfordult a fejemben, hogy ki kellene mennem amíg lehet, de Marek mintha olvasott volna a gondolataimban, közelebb lépett. Én hátráltam ő pedig egyre csak közeledett. Sajnos nem volt menekülés, a hátammal már az ajtónak támaszkodtam.
A férfi uralta a szobát. Ereje és elszántsága szinte kézzelfogható volt. Illata körbeölelt, pillantása égető volt. Meztelennek éreztem magam, ahogy átható tekintetével méregetett. Olyan tűz lobogott azokban a szemekben, amitől megremegtem. Kiszáradt a szám és vágy öntött el. Próbáltam úrrá lenni a reakciómon, de nem voltam képes rá.
Marek nagyot szippantott a levegőbe, mikor közvetlen elém ért. Elmosolyodott, jobb kezét megtámasztotta a fejem mellett, majd gyengéden megcsókolta a nyakam hajlatát. Libabőrös lettem és lehunytam a szemem. Még ez a könnyed érintés is megrészegített. Ahogy a borostája csiklandozott… egyszerűen ennek képtelenség lett volna ellen állni.
– Natalie.
Marek bal kezét a derekamra fogta és magához húzott. A mellem a mellkasának nyomódott, az alsótestem hozzá ért az övéhez és megéreztem meredező férfiasságát. A férfi felmordult és hosszan megcsókolt.
– Megőrjítesz. Miért nincs rajtad ruha?
– Mert valaki belopódzott a szobámba, mielőtt felöltözhettem volna.
A férfi elmosolyodott és szorítása erősödött a derekamon.
– Akkor jó.
– Jó? Dehogy jó. El kell menned.
Ám ahelyett, hogy a férfi azt tette volna, amit mondtam, újra megcsókolt. A csókja túl intenzív volt, túl érzéki. A női énem, melyet csak ritkán szoktam ennyire szabadjára engedni, most szárnyalt. Még nem éreztem magam ennyire kívánatosnak, és egyszerűen csak engedtem magamnak, hogy egy kicsit élvezzem a kényeztetést. Kinyitottam a szám és Marek nem is habozott. Nyelve táncot járt az enyémmel, kezének nyoma égette a bőröm. Túl sok volt, teljesen felhevített, olyan vágyat ébresztett bennem, amit még soha nem tapasztaltam.
Elszakítottam magam Marek szájától és elfordultam.
– Marek, menj el. Szeretnék felöltözni.
– Ne utasíts vissza, kérlek. Nem változtathatom meg azt, amit elkövettem, de adj nekem egy esélyt.
Ránéztem. Nagyot dobbant a szívem Marek arckifejezése láttán. Szelíd volt, mint egy ma született bárány. Esdeklő. Kívánatos. Egyszerűen csak… megbabonázott.
– Rendben van, kapsz egy esélyt.
Szinte fel sem fogtam, de már ki is mondtam ezeket a szavakat. Magam is megleptem, de nem tagadhattam. Vágytam erre a férfira és a közelében hihetetlenül jól éreztem magam. Nőnek, mintha csak én lennék a világ közepe. Megrészegítő érzés volt, és meg akartam ragadni a kínálkozó lehetőséget. Vagy örök életemre bánni fogom.
Marek először meglepődött a válaszomon, majd ahelyett, hogy bármit is mondott volna, újra megcsókolt. Én pedig visszacsókoltam és hagytam, hogy felkapjon, majd az ágyhoz vigyen.




Algernon rendesen beletaposott a gázba. Bár nagy volt a forgalom, viszonylag hamar odaértünk Nagyszebenbe. Már jócskán elmúlt dél, de még így is volt időnk. Legalábbis nem mertem az ellenkezőjére még gondolni sem. Minden félelmemet mélyen elzártam magamba, hogy még véletlenül se szabaduljanak el. Nem engedtem, hogy érezzem őket. Akkor megbénultam volna a félelemtől. Algernon tartotta bennem a lelket, csak azzal, hogy itt volt velem.
Meg kellett állnunk és beszereznünk néhány cuccot még, legalábbis Algernon állítása szerint. Doboltam a lábammal, hogy levezessem a feszültséget, ami felgyülemlett bennem. A kocsinak támaszkodva vártam, míg Algernon beszerezte, amit szükségesnek ítélt. Idegességem csak egyre fokozódott pedig Algernon nem volt bent túl hosszú ideje. Mégis, a hideg ellenére is nyüzsgő város nekem egyszerűen túl sok volt. Csak Safirát akartam végre megtalálni, és magam mellet tudni, hogy vigyázhassak rá. Semmi másra nem vágytam.
Ekkor lépett ki az üzletből Algernon. Végignéztem ruganyos testén. Fekete farmer volt rajta, edzőcipő és egy fekete kabát. Egyszerű öltözék volt, mégis mintha ráöntötték volna. Szívdöglesztően nézett ki, ahogy ott állt velem szembe és csak engem nézett. Semmi másra nem figyelt, csak rám. Le nem vette volna rólam a szemét, miközben közeledett.
Ismeretlen érzés volt ennyire a középpontban lenni. Az, hogy valaki ennyire megcsodáljon. Hogy csak értem sóvárogjon. Ez hízelgett női oldalamban. Meddoxxal való találkozásom óta most először tudtam felhőtlenül mosolyogni. Bár azt nem tudtam volna megmondani, hogy mi csalt mosolyt az arcomra. Talán Algernon maga? A személyisége? Vagy egyszerűen a szabadság volt rám ilyen hatással? Vagy talán ezek együttesen? Nem számított.
Algernon megtorpant egy pillanatra furcsa megnyilvánulásom láttán, de hamar összeszedte magát. Elvigyorodott azzal a tipikus macsó férfi mosollyal, majd intett, hogy szálljak be az autóba. Azonnal kinyitottam az ajtót és sietve beszálltam. Algernon szó nélkül a hátsó ölésre dobta a táskát, amiben a megvett holmik voltak, majd elindította az autót és újra úton voltunk. Megkönnyebbültem, és annak is örültem, hogy Algernon nem emlegette a mosolyt, bár abban biztos voltam, hogy megjegyezte magának.
Ha itt volt mellettem nem voltam annyira ideges. Mertem bízni a sikerben és a reményben. Veszélyes volt ez a lehetőség, hisz így megvolt az esélye annak, hogy újból összetörjek, de fel kellett vállalnom ezt a kockázatot. Nem akartam úgy megjelenni a húgom előtt, mint egy élő roncs. Meg kellett változnom, de ez nem volt olyan egyszerű. Vagy csak én hittem azt, hogy nem az?
Be kellett ismernem, hogy vágyom Algernon érintésére. A testem ismerte őt, pedig ez lehetetlen lett volna, és mégis így volt. Ránéztem a férfira, aki megváltoztatta az egész életem. Profilból is szívdöglesztő volt. Szemem minduntalan az ajkára tévedt. Eszembe jutott a csókunk és akaratlanul is elpirultam. Rögtön elfordítottam a fejem, mert nem akartam, hogy Algernon rajta kapjon, hogy őt bámulom.
A szívem hevesebben dobogott, és hiába hunytam be a szemem a jelenet újra és újra lejátszódott a fejemben. Algernon keze a derekamon volt, szája az enyémre tapadt. Ki kellett nyitnom a szemem, mert az érzés, hogy Algernon a karjában tart túl heves érzelmeket váltott ki bennem. Az érzés túl intenzív volt.
– Maya.
Algernon felé fordultam. Ő hol rám nézett, hol pedig az utat figyelte.
         Igen?
         Mire gondolsz?
Megint elpirultam. Csak nem mondhattam el neki, hogy a csókunkra gondoltam. Egyszerűen azt nem mondhattam neki.
         Semmire.
         Maya! – szólt rám erőteljesebben.
         Nem fontos.
         Mondták már, hogy rosszul hazudsz?
Legjobb védekezés a támadás alapon, szúrós szemmel néztem rá. Nem tudtam mit mondhatnék erre. Biztos voltam benne, hogy rájött mire gondolok, akkor meg miért kínoz? Azt várja, hogy ismerjem be? Na, arra várhat!
         Biztos vagy te abban?
         Igen.
Nagyképű. Sajnos Algernon túlságosan is ráérzett a dolgokra velem kapcsolatban. És ez nem volt jó. Nem tetszett, hogy ennyire kiszámítható vagyok. Vagy csak számára voltam az? És mégis, hogy csinálja, hogy kitalálja minden gondolatom?
Kész rejtély volt ez a férfi. De azt kezdtem észrevenni magamon, hogy egyre inkább meg akarom fejteni őt. A gondolatmenetét, a múltját, a titkait, a személyiségét. Egyre inkább az elmémbe és a szívembe férkőzött ez a férfi. Csak azt nem tudtam, hogy ez jó, vagy sem.

Sziasztok!

Még a mai nap folyamán fel fog kerülni a következő fejezet. Bocsánat a késésért, de szalagavató miatt el voltam havazva.
De most nem ezért írtam. Angyal barátnőm volt olyan kedves és megszerkesztette nekem az Üvöltő éj-t és most már szerkesztett változatban tudjátok letölteni.Remélem nektek is legalább annyira el fogja nyerni a tetszéseteket, mint nekem.

Üvöltő éj