Üvöltő Szenvedély - 14.fejezet

Na meg is érkezett a fejezet. Jó olvasást :)

14. fejezet

Nem hittem a saját szememnek. A kishúgom épp most ajánlotta fel egy férfinak, - akit még alig ismert – hogy menjenek a szobájába, aminek természetesen az lett volna a következménye, hogy lefekszenek. Bár jó ideje nem találkoztam Safirával és már szinte felnőtt nővé érett én mégis a kishúgomként tekintettem rá, akit meg kellett védenem. De ezt a jelenetet látva teljesen ledöbbentem és feldühödtem. Sebastianról csak jól hallottam, én magam nem nagyon ismertem, mivel elég zárkózott volt, ennek ellenére kedvesnek tűnt, de ez itt…

Épp a lány keresésére indultam, hogy egy kis időt töltsek el vele. Bűntudatom volt, mivel túl sok időt töltöttem Algernonnal és keveset a húgommal. Ezért indulás előtt szeretettem volna beszélni vele, de belecsöppentem ebbe a kínos helyzetbe. Láthatóan Safira is megdöbbent és tanácstalan volt, de a férfi arcán semmi kifejezést nem lehetett leolvasni, amitől még jobban feldühödtem. Nem hagyhattam, hogy a húgom ilyen meggondolatlan és felelőtlen legyen.

– Safira!

Nagyon fel voltam paprikázva és láthatóan Safira fel volt készülve a velem való csatározásra. Ha egy kicsit is hasonlított rám, akkor ő is akaratos és makacs volt, így hát felkészültem a szavakkal és érvekkel vívott csatára. De ezt nem a folyosón akartam megtenni, ahol bárki megláthatott minket.

– Kövessetek! – szóltam ellent nem mondást tűrő hangon és elindultam hátra sem nézve. Biztos voltam benne, hogy követni fognak, és ezt igazolta is a mögöttem a kövön hallatszódó léptek zaja.

Nem sokat kellet mennünk a szobánkig, ám ahelyett, hogy a sajátomba mentem volna, amin Algernonnal osztoztam, inkább Safiráéba nyitottam be, ami közvetlenül a miénké mellett foglalt helyet. A helyiségben a lila volt az uralkodó szín, a párnák, a függöny, szinte minden ebben a színben pompázott. Egyedi szoba volt, hisz a palotában minden hálószobának más árnyalata volt ezzel is kifejezve az eredetiséget és az egyediséget. A miénk a kék volt.

Megráztam a fejem. Most nem ezt volt a lényeg. Safira és Sebastian is belépett a helyiségbe és a férfi utolsóként becsukta maga mögött az ajtót. Én fel-alá járkáltam idegességemben, de ők ketten meg sem mozdultak, csak ott álltak az ajtóban, mint valami szobrok.

– Én… Safira! Én ezt fel sem foghatom! MI van köztetek?

Hirtelen megálltam és csak kerestem a szavakat. Nem volt jogom kérdőre vonni őt, de nem bírtam magammal. Védelmező ösztönöm azonnal feléledt és nem tudtam ellene tenni. Ám Safira arca várakozóból védekezővé vált. Magamban felsóhajtottam. Sejtettem, hogy a lány nem adja könnyen magát, de…

– Nővérem. – kezdte kissé feszülten a húgom. Látszott rajta, hogy igyekszik visszafogni magát, de az arcán megrándult egy izom. – Hadd döntsem el én, hogy mi a jó nekem. Tudom, mit csinálok.

– Valóban? – kérdeztem kis éllel a hangomban. – Ebben nem vagyok olyan biztos.

– Meglehet, hogy nem tudom, de a saját hibáiból tanul az ember nem igaz?

Most már hangosan is felsóhajtottam és végigsimítottam a rövid hajamon.

– Jobban szeretnélek inkább megkímélni ezektől a hibáktól.

A férfi még mindig nem mozdult és nem is mondott semmit, ez pedig mód felett idegesített. Meg sem próbált magyarázkodni, csak állt és kifejezéstelen arccal nézett maga elé. Ám hirtelen a szemembe nézett és megszólalt:

– Nem kell aggódnod, Maya. Ez hiba volt és többet nem is fog megismétlődni.

Safira eltátotta a száját és hátrafordult a férfi felé. Én is megkövülten álltam és néztem a kibontakozó jelenetet. Húgom arcát nem láttam ugyan, de hullámban érkezett tőle a sértettség a levegőben. Egy szempillantás alatt felpofozta a férfit, aki meg sem moccant, csak nézte az elképedt lányt, aki ezek után kiviharzott a helyiségből.

Miközben távozott nem nézett vissza, de ennyit hátravetett nekünk:

– Végeztünk.

Igazából nem mondta, kinek címzi ezt, de szerintem mindkettőnknek szólt. Én meg csak néztem a csukott ajtóra miközben sem Sebastian, sem pedig én nem mozdultunk el a helyünkről egy jó darabig.

Mintha egy tőrt döftek volna a szívembe, annyira fájt. Bár inkább tényleg azt tette volna Sebastian, mert akkor legalább csak egy pillanatnyi lenne a szúrás és a fájdalom, utána pedig nem maradna semmi. Nem aggódnék semmiért. Meghalnék. De így… csak marad a szenvedés.

Gyilkolni tudtam volna ebben a pillanatban annyira dühös voltam. Még örülhettem, hogy a nővérem megzavart minket, mert különben egy hatalmas nagy ostobaságot követtem volna el. Amit tettünk, - a csók – és amit még ezután tenni akartunk, nem jelentett semmit Sebastiannak. Csak szimplán elcsábított. Biztosan ez is a terv része volt. az undokságát még el tudtam volna viselni, de ez… Ez túlment minden határon, amit egy nő megengedhet egy férfinak.

Igen, sértett, frusztrált és rettenetesen csalódott voltam. Reméltem, hogy nem futok össze senkivel, de persze most sem volt szerencsém. Épp a lefelé vezető lépcsőre fordultam rá, amikor szinte nekirohantam Algernonnak, úgy ahogy Sebastian nekem.

Már csak ez hiányzott – gondoltam.

– Safira, mi a…? –kérdezte volna tőlem a férfi, de én már ott sem voltam.

Lerohantam a lépcsőn és ki a kastélyból. Azok a falak megfojtottak és nem bírtam már tovább ott maradni. Az is megfordult a fejemben, hogy nem megyek a csapattal, de szerettem volna Iainnak segíteni, ezért mennem kellett.

Senki más nem vette észre a közötte és Annabell közötti kapcsolatot. Vagyis igen, de nem jelentettek neki túl nagy jelentőséget, de én szentül hittem, hogy ők ketten egymáshoz tartoznak. Csak úgy szikrázott közöttük a levegő és én ismertem Iaint.

A kívülálló figyelmét felkeltette a nő, ami a férfi esetében szinte egyedülálló volt, ezért csakis nagy horderejű dologról lehetett szó. Emellett Annabell is igen zavartnak tűnt, bár ezt nehéz volt megítélni annak fényében, hogy nem ismertem, de ez nem zavart. Most rájuk kellett összpontosítanom.

Úgy döntöttem, hogy ezúttal nem az erdőbe veszem az irányt, hanem a faluba, ugyanis több ember között nehezebb volt megtalálni, vagy éppenséggel követni. Amúgy sem akartam egyedül lenni, ugyanis félem, hogy kiborulok majd. Talán így, hogy tömeg vesz körül, lehiggadok.

És így is lett. Körülbelül tíz percig bolyongtam az utcákon nézve az embereket és a házakat és azt vettem észre magamon, hogy lenyugodtam. Persze arra is rájöttem, hogy a viselkedésem gyerekes volt, de hát ki ne dühödött volna fel egy olyanon, mint amit Sebastian mondott. Senkinek sem esik jól, ha kihasználják, főleg, ha ezt a szemébe is mondják. Úgyhogy jogos volt a kiakadásom, még ha elegánsabban is megoldhattam volna.

Felsóhajtottam. Sebastian teljesen ki tudott hozni a sodromból, amin én magam is nagyon meglepődtem. Sosem voltam egy szelíd kislány, de nem ragadtattam magam ilyesfajta kiakadásra és ordibálásra, és főleg nem szoktam megpofozni semmit. Úgy gondoltam, hogy maga a férfi jelleme hozhatta ki belőlem ezt a fajta reakciót nem pedig a visszautasítás és a kihasználtság érzése, ami még mindig ott lüktetett bennem, annak ellenére, hogy már nem forrt a vérem.

Elhatároztam, hogy nem fogok többet arra a semmire kellőre gondolni, így hát az előttem álló feladatra összpontosítottam, méghozzá az Annabell – Iain megoldandó problémára. Szerettem volna összehozni őket, mivel biztos voltam benne, hogy ők egymáshoz tartóznak. A zsigereimben éreztem, bár kívülről persze bárki könnyen megcáfolhatta volna ezt, de mégis…

-             Lépéseket kell tennem az ügy érdekében – jelentettem ki magamnak, miközben megálltam a főtér közepén.

Néhányan felém fordultak és kíváncsian néztek, hogy mit művelek, de én nem törődtem velük. Boldog voltam, hogy elterelhetem a figyelmem, és hogy kerítő nőt játszhatok. Visszatért a kedvem és gyorsan odaszaladtam az egyik járókelőhöz, hogy igazítson útba.

Nem sokkal később már dudorászva tartottam Annabell lakása felé. Szerencsére itt szinte mindenki tudta, hogy merre lakik a vérfarkasnő, így könnyen sikerült rátalálnom. Szerettem volna a saját szememmel is körülnézni hátha találok valami árulkodó nyomot arra, hogy merre indulhatott el. Még arra is kész lettem volna, hogy feltörjem ezért a lakást, de szerencsémre nem volt bezárva az ajtó, úgyhogy bementem.

-             Hűha – nyögtem félhangosan, miközben átkutattam a házat figyelve arra, hogy mindent visszategyek a helyére, bár igazából nem volt mit.

Annabell nem vitte túlzásba a lakberendezést. Csakis fontos bútorok és nélkülözhetetlen használati tárgyak voltak a lakásban. Spártai körülmények uralkodtak, ami kicsit meglepett. Bár ugyan számítani lehetett rá a nő viselkedéséből, de hogy ennyire megvonjon magától mindent…

Az igencsak szerényesen berendezett lakásban nem találtam semmi nyomot. A telefonját és a laptopját láthatóan elvitte, valószínűleg a fegyvereit is, mivel azokból sem találtam egyet sem, és ahogy a nőt ismertem biztos volt neki egy pár. Mindent összevetve úgy ment el, mint aki nem akar visszatérni ide, ami nagyon nem volt jó jel.

Nem jó, nagyon nem.

-           A francba! – szitkozódtam hangosan.

A nappali közepén álltam, háttal az ajtónak, ám hirtelen megéreztem a levegő apró vibrálását és azonnal, harcra készen a bejárat irányába fordultam, ám nagy megdöbbenésemre nem az ellenséggel találtam szembe magam, hanem Sebastiannel.

-             Te meg mit keresel itt? – tette fel a kérdést a férfi, amit pontosan én is ebben a pillanatban akartam megtenni.

Üvöltő Szenvedély - 14.fejezet /Részlet/

Bocsi, hogy mostanában ritkábban jelentkezem, de a suli minden időm lefoglalja. Azért, ha van időm igyekszem majd fel tenni a következő fejezetet :) Meg is érkezett a 14. részlete

"Épp a lány keresésére indultam, hogy egy kis időt töltsek el vele. Bűntudatom volt, mivel túl sok időt töltöttem Algernonnal és keveset a húgommal. Ezért indulás előtt szeretettem volna beszélni vele, de belecsöppentem ebbe a kínos helyzetbe. Láthatóan Safira is megdöbbent és tanácstalan volt, de a férfi arcán semmi kifejezést nem lehetett leolvasni, amitől még jobban feldühödtem. Nem hagyhattam, hogy a húgom ilyen meggondolatlan és felelőtlen legyen.

– Safira!

Nagyon fel voltam paprikázva és láthatóan Safira fel volt készülve a velem való csatározásra. Ha egy kicsit is hasonlított rám, akkor ő is akaratos és makacs volt, így hát felkészültem a szavakkal és érvekkel vívott csatára. De ezt nem a folyosón akartam megtenni, ahol bárki megláthatott minket.

– Kövessetek! – szóltam ellent nem mondást tűrő hangon és elindultam hátra sem nézve. Biztos voltam benne, hogy követni fognak, és ezt igazolta is a mögöttem a kövön hallatszódó léptek zaja."

Üvöltő Szenvedély - 13.fejezet

Meg is érkezett a fejezet. Jó olvasást! :)

13. fejezet

Elég ideges voltam. Még folytak az előkészületek az indulásra és Algernon úgy döntött nem indulunk el, amíg a kívülálló nem jelentkezik. Ez számomra maga volt a kínszenvedés. A semmittevés megőrjített és hiába igyekeztem elkerülni egy bizonyos személyt mindig összefutottam vele, ahogy most is.

Egy halk káromkodással vettem tudomásul, hogy Safira megint a közelemben volt. A kastély folyosóján lézengtem, amikor befordultam egy sarkon és szó szerint belefutottam a lányba. Majdnem sikerült is feldöntenem, de reflexszerűen elkaptam a karját és megtartottam, nehogy elessen.

– Köszönöm. – hebegte a lány, láthatóan még mindig meglepetten a hirtelen találkozástól.

Igazából az én hibám volt, hogy majdnem feldöntöttem, mivel annyira ideges voltam, hogy nem figyeltem a környezetemre és csak járkáltam fel-alá, de ezt be nem ismertem volna neki.

Ahogy ott álltunk hirtelen megcsapott Safira nőies illata és közelsége, amire a testem szinten azonnal reagált, amitől legszívesebben újra elkáromkodtam volna magam. Még mindig nem engedtem el a karját, de ahogy a lány felnézett rám azonnal tudatában voltam a bőre érintésének és úgy engedtem el, mintha megégette volna a kezem. Még hátráltam is egy lépést, hátha ez a távolság majd elég lesz a nő ellen.

Láthatóan Safira is észrevette a reakcióm, mert hirtelen elfelhősödött a szeme. Dühös volt, ami számomra jobb volt, mintha úgy nézne rám, mint az előbb. De még így is úgy éreztem, hogy vibrál közöttünk a levegő, aminek az okát nem tudtam, de szívesen megszüntettem volna.

Fogalmam sem volt miért feszült pattanásig minden izmom, hogy miért élesedtek ki az érzékeim mikor ez a lány is jelen volt. az ő személye teljesen megzavart és felkavart, sőt arra késztetett, hogy meneküljek előle, ugyanakkor provokálni is akartam.

Ezt tettem most is, amikor kinyitottam a szám. Valószínűleg ezért hagyta el ez a mondat a számat. Csak kicsúszott belőlem, ami még engem is meglepett kicsit. Sosem szoktam ellenséges lenni, de most…

– Miért nem nézel a lábad elé?!

A lány ezúttal szúrós szemmel nézett rám, de úgy tűnt nem vette fel a csípős megjegyzésem, pedig jó lett volna összeveszni a nővel, mert akkor valószínűleg önként és dalolva megpróbált volna elkerülni. Persze ez túl szép is lett volna, nem igaz?

– Te futottál belém és löktél fel, nem pedig fordítva.

Safira hangja határozottan csengett, néma harag is vegyült belé, mégsem mutatta ki és nem is menekült el, ami rossz hírt volt számomra. Akkor nekem kell ott hagynom.

Anélkül, hogy magyarázkodtam vagy bocsánatot kértem volna elsétáltam a nő mellett. Nem állt szándékomban sem megállni, se pedig hátranézni pedig nagyon kíváncsi voltam milyen arcot vág arra, hogy csak úgy szó nélkül elmegyek, de a nő nem hagyta annyiban. Megragadta a karom és kényszerített, hogy megálljak. Csak akkor mehettem volna tovább, ha kiszabadítom a kezem, de Safira olyan erősen kapaszkodott bele, hogy csakis akkor sikerült volna, ha közben bántom, amit pedig sosem tettem volna.

Hihetetlen ez a lány.

– Nem mész sehova! Így nem!

Halványan elmosolyodtam. Szerencsére ezt a mosolyt a lány nem láthatta, mivel háttal álltam neki, de féloldalasan hátranéztem.

– Meg akarsz akadályozni? – kérdeztem kissé gúnyosan.

Provokáltam, mert annyira izgatott a válasza és a reakciója. Vajon megfutamodik, vagy mint eddig szembeszáll velem? Bár a választ sejtettem, de akkor is jó volt látni, hogy dühös. Ilyenkor Safira szeme csillogott, arca kipirosodott, és az ajka…

– Nem csak meg akarlak, meg is foglak! – hangzott a válasz, ami visszaterelte a figyelmem a lány szájáról a beszélgetésre.

Újra belenéztem a kifejező barna szemeibe, ami magával ragadó volt. Féltem, hogy én is elveszek bennük, úgyhogy igyekeztem falat emelni közém és az elbűvölő nő közé, ami nem volt egyszerű.

Megfordultam és keresztbefontam a kezem a mellem előtt. Safira tekintete a karomra siklott és a mellkasomra. Végigmért, de gyorsan el is kapta a szemét, majd ismét az arcomat kezdte el fürkészni. Ugyan csak egy pillanat volt az egész, de én észrevettem és férfiúi büszkeségemnek jólesett ez a futó pillantás. Elégedettséggel töltött el és egyszerre rémisztett meg, hogy mennyire tetszett a lány tekintete, ahogy végigmért.

A fal máris repedezni kezdett, pedig csak pár pillanattal ezelőtt emeletem. Ez a nő teljesen kizökkentett a szokásos viselkedésemből, aminek következtében olyan ostobaságokat is elkövettem, amit amúgy soha.

Gondolatban megráztam a fejem és felöltöttem egy álarcot magamra. Legalább Safira ne lássa a reakciót, amit ki vált belőlem, ha már nem tudom megakadályozni, hogy hatással legyen rám.

– Mit akarsz? – kérdeztem kissé gorombán.

Safira összehúzta a szemét és most már a levegőben is érezni lehetett a dühét nem csak az arcvonásaiból következtetni rá. Szinte kézzel fogható volt a haragja, ami rám irányult.

– Mi az istenért vagy velem ilyen? Mit csináltam, amivel kiérdemeltem ezt?

A vádló hang és Safira arckifejezése megmozdított bennem valamit. Először úgy nézett ki, mint egy dühödt oroszlán, aki támadni készül, de aztán ez a lepel lehullt. Egy sebezhető és bizonytalan nő állt előttem, aki csak most érkezett ide. Nem voltak barátai, csak a nővérét ismerte, aki még szintén új volt itt és a párjával volt elfoglalva, akit csak most talált meg. Safira egyedül volt ráadásul én még minden ok nélkül goromba is voltam hozzá.

– Semmivel, sajnálom. – válaszoltam békülékeny hangon.

Leengedtem a kezem és igyekeztem barátságos lenni. Igaza volt a lánynak. Nem ő tehetett róla, hogy ilyen hatással volt rám, pontosan ezért nem haragudhattam rá és nem volt okom emiatt gorombának lenni.

A válaszom meglepte a nőt. Láthatóan nem erre a válaszra számított. Szinte már tátott szájjal bámult rám, ami kissé komikus volt. majdnem el is mosolyodtam, de annyira tudatában voltam a jelenlétének, hogy nem sikerült.

Még mindig ott álltunk a folyosón egymással szemben és nagy pechemre nem járt arra senki. Még a közelben sem. Most nem zavartak meg minket, aminek részben örültem részben nem. Ha lett volna ott valaki el tudtam volna terelni a figyelmem a lány fel-lehullámzó kebleiről, amit alig fedett el piros pólója. Emellett a farmer anyaga teljesen ráfeszült a nő hosszú lábaira, amiket leginkább a derekam köré fonódva akartam tudni, és az ajkairól, amiket csókjaimmal szerettem volna elborítani. Safira lófarokba kötött barna hajából legszívesebben kivettem volna a gumit, hogy kiszabadítsam és beletúrjam a kezem…

Megráztam a fejem.

Nem szabad. Nem! Koncentrálj!

Hiába igyekeztem kiverni a fejemből a buja képeket a lüktető farkam nem tette ezt lehetővé. Sajnálatomra a vágyamat Safira elől nem tudtam elrejteni, mivel neki is legalább olyan jók voltak az érzékei, mint nekem, így megérezte a levegőben a vágyam illatát. Láttam az arcán a felismerést. Az arca hirtelen meglepettséget tükröződött, majd vágy csillant csokoládé barna szemeiben.

Mivel nem menekült el azonnal és megéreztem a vágy egy apró jelét rajta nem bírtam magammal. Elkaptam a karját és a falhoz taszítottam, persze nem olyan erősen, hogy fájdalmat okozzak neki. A falnak támaszkodtam, hogy elálljam a nő útját és ne tudjon elmenekülni előlem, bár ha tényleg el akart volna menni természetesen elengedtem volna, ám Safira nem mozdult, csak megigézetten nézett. Amikor tekintete az ajkamra siklott nem haboztam tovább.

Úr isten!

Sebastian túl közel volt, nem volt hova hátrálni, mivel mögöttem ott volt a fal, ahova a férfi nekiszorított. Egy pillanatra megijedtem, mikor megragadta a karom, de a férfi vágytól izzó tekintete teljesen megbabonázott. Éreztem a szikrákat közöttünk, amik a levegőben pattogtak és az ő vágya fűtötte az enyémet is. Érezni akartam, ahogy csókol, a testét az enyémnek feszülni, így nem álltam ellen neki. Akartam. Itt és most.

Amikor a tekintetem Sebastian ajkára siklott a férfi lecsapott az enyémekre. Közelebb húzódott, sőt testét az enyémhez nyomta. Bal keze a derekamra, jobb pedig az arcomra siklott, hogy még közelebb húzzon én pedig átkaroltam a nyakát és a hajába túrtam.

Ami először csak szelíd csóknak indult hamar átcsapott vad csókcsatává. Nyelvünk összegabalyodott és még a fogunk is összekoccant olyan hévvel ugrottunk egymásnak. Sebastian keze közben felfedező útra indult. Végigsimított a csípőmön, a hátamon, majd a pólómon keresztül a mellemre siklott a keze és masszírozni kezdte.

Felnyögtem a csodás érzéstől. Teljesen elvesztettem a józan ítélő képességem annyira elragadott a hév. A férfi keze csodálatos volt, és amikor a combomat kezdte el simogatni, remegni kezdett a lábam. Megszakítottam a csókot, hátravetettem a fejem és ismét felnyögtem.

Miközben próbáltam levegőhöz jutni Sebastian kihasználta az alkalmat és a nyakamat kezdte el csókolgatni. Keze még mindig a combomat simogatta és lassan a haladt felfelé arra a pontra, amit annyira szerettem volna, ha megérint.

– Sebastian – szinte nyögve ejtettem ki a nevét, miközben belekapaszkodtam a vállába.

Túl sok volt ez nekem. Teljesen elborította az érzékeimet a férfi. Csak őt éreztem, minden más a háttérbe szorult mellette. A keze, az ajka… mintha mindenhol ott lett volna.

– Hmm... olyan finom az illatod – suttogta bele a nyakamba Sebastian.

A férfi keze végre arra a helyre siklott, ahova a legjobban vágytam rá. A nadrágomon keresztül elkezdte masszírozni a csiklómat, amitől elállt a lélegzetem. Sebastiannak meg kellett tartani a derekamnál fogva annyira elgyengültem az érzékeimre mért támadástól, ám sosem élveztem még ennél jobban semmit.

A férfi ajka újra rátalált az enyémre, de a keze egy pillanatra sem állt le és egyre közelebb repített a csúcshoz. Még szélesebbre tártam a lábam, hogy Sebastian még jobban hozzáférjen. Nem voltam teljesen tudatában a tetteimnek, mivel ösztönös volt ez a reakció. Egyre hevesebben dobogott a szívem és a férfi hátát karmoltam. Nem voltam képes ellenállni, de nem is akartam, sőt még jobban hozzádörgölőztem. Csak mi léteztünk.

Lehunyt szemem mögött csillagokat láttam. Ám nem akartam, hogy csak nekem legyen jó. Hirtelen ötlettől vezérelve lenyúltam kettőnk közé és megragadtam a férfi vesszejét, ami nagy és vastag volt. Kicsit meg is lepődtem, de élvezettel hallgattam, ahogy a férfi felnyög a csók közben és még vadabb reakciót vált ki belőle. Ez a hatalom megrészegített és felbátorított.

Hirtelen Sebastian elszakította magát tőlem és még a csuklómat is elkapta, hogy ne simogathassam tovább. Nem értettem, hogy miért állt le, de aztán a férfi hamar megválaszolta a kérdésemet.

– Menjünk a szobádba.

– Rendben.

Azonnal rávágtam és meg sem fordult a fejemben, hogy nemet mondjak. Alig álltam a lábamon és csak arra tudtam gondolni, hogy ha bemegyünk a szobámba, akkor a férfi a magáévá tesz. Ettől meg kellett volna ijednem, furcsa mód azonban még inkább felizgatott.  Azt akartam, hogy ő legyen az első, semmire nem vágytam még ennyire.

– Mutasd az utat.

Bólintottam és a férfi tenyerébe csúsztattam a kezem, majd megfordultam, hogy elinduljak ám mielőtt még egy lépést is tehettem volna nővéremmel találtam szembe magam. Maya pár méterre állt tőlünk, de az arckifejezéséből ítélve szemtanúja volt a történteknek. Nem tudtam, hogy mennyi ideje lehetette ott, de reméltem, hogy csak most érkezett.

Teljesen megmerevedtem és fogalmam sem volt mit kellene most tennem, ám nővérem hamarabb magához tért, mint én és nagyon dühösnek tűnt.

– Safira! – szólt rám dühösen Maya, ami rosszat sejtetett.

Előre is féltem, hogy mi következik majd, de némi erőt táplált belém, hogy magam mögött éreztem Sebastiant, aki ugyan nem szólt semmit, de nem is rohant el.

Legalább nem egyedül vagyok a nővéremmel szemben, mert ez nem lesz egy fáklyás menet az már biztos – gondoltam.