2013. július 15., hétfő

Üvöltő Szenvedély - 16.fejezet



 Bocsi a sok késésért, de megérkezett a fejezet :)

16. fejezet

– Te meg mit keresel itt? – követelte a választ Sebastian.
Én is ugyanezt a kérdést akartam feltenni neki, meg persze azt, hogy kerül ő Annabell lakására. Ráadásul pont most!
Ő volt az utolsó ember, akivel szívesen találkoztam volna és mivel elállta az utat, ezért még elmenekülni se menekülhettem előle. Nem lett volna túl elegáns, de ha ezzel elkerülhettem volna, hogy beszélnem kelljen vele, akkor még erre is hajlandó lettem volna.
A férfi nem is tudom… Olyan furcsa volt. Az előbbi nyugodt viselkedése eltűnt, valahogy most képes voltam érezni a benne tomboló feszültséget. Nem tudtam eldönteni, hogy ennek örülnöm kellene-e vagy inkább legyek rá dühös. Úgy döntöttem mindkettőnknek, - de főleg rám nézve jobb - ha inkább haragszom rá, úgyhogy egy álarcot ragasztottam magamra. Talán ez segít elviselnem Sebastiant, és talán segít majd ellenállni a férfi sármjának is.
– Ahhoz neked semmi közöd!
Nem akartam sokáig egyedül maradni a férfival, úgyhogy menekülőre fogtam és elindultam az ajtó felé. Sebastian azonban egy tapodtat sem mozdult, de ez nem igazán zavart. Úgy gondoltam, hogy majd félrelököm, ha kell, de nekem ki kell jutnom innen. Egyszerűen azok után már nem voltam képes vele együtt lenni, miután olyan érzéketlen volt, azok után, amilyen szenvedélyesen egymásnak estünk.
Reméltem, hogy nem azért jött ide, mert követett, hanem csak valami rossz vicc, vagy véletlen folytán keveredett pont ugyanoda, mint én. Nagyon, nagyon imádkoztam ezért, de persze mint mindenben, ebben sem volt szerencsém.
Ahelyett, hogy odébb állt volna, amikor mellé értem egy hirtelen mozdulattal elkapta a karom és a falhoz vágott. Annyira meglepődtem, hogy nem volt időm reagálni és minden levegő kiszaladt a tüdőmből.
Teljesen megdöbbentem. A pillanat tört része alatt a falhoz szorított. Ismerős szituáció volt, de most nem hagytam magam. Pár perccel ezelőtt a vágy kerített hatalmába és azért hagytam a férfit irányítani, de most eszem ágában sem volt behódolni neki.
Sebastian láthatóan elbízta magát, azt hitte megint megadom magam, ahogy nemrég is tettem, de nagyot tévedett. Nem állt szándékomban engedni a férfinak, így kicsavartam azt a kezét, amivel megragadott, majd tökön rúgtam Sebastiant. Nem volt elegáns, sem nőies, és legfőképpen nem sportszerű, de itt nem voltak játékszabályok. Szerelemben és háborúban mindent szabad, nem igaz?
A férfi összegörnyedt és ez lehetőséget adott nekem arra, hogy elmeneküljek. Nem is haboztam, átbújtam Sebastian karja alatt és az ajtó felé indultam. Már a zsebemben éreztem a győzelmet, de persze a férfi sem hagyta annyiban a dolgot. A fájdalommal nem törődve ismét utánam nyúlt és hátulról megragadott, majd magával ragadott a földre.
Ráestem a férfira, de egy pillanattal később már a padlón találtam magam felettem pedig Sebastian. Arca most minden érzelmét elárulta, ami teljesen megdöbbentett. Rettenetesen dühös volt és fájdalom is tükröződött a szemében.
Hirtelen megszólalni sem tudtam. Eddig mindig tökéletesen elrejtette, hogy mit gondol főleg az érzelmeit, de most szinte a bőröm alatt éreztem a dühét. Sebastian mindig nyugodt volt és most hogy felszínre tört a dühe én valahogy megnyugodtam. Minden ellenállásom elszállt, annak ellenére, hogy képes lettem volna szembeszállni vele. Az nem biztos, hogy nyertem is volna, de hogy nem adnám magam olcsón, az is biztos.
De, ahogy belenéztem a fekete szemébe, szinte magába szippantott. Örvénylett és én nem tudtam levenni róla a tekintetem.
– Mit képzelsz? – vicsorgott Sebastian.
Teljesen elveszítette az önkontrolját és nem állt szándékomban még jobban feldühíteni, bár fogalmam sem volt mit tehetnék.
– És te? – kérdeztem, szinte suttogva. Annak ellenére, hogy most nem szálltam szembe vele, nem voltam hajlandó engedni, hogy uralkodjon felettem. Senkinek – Követsz, majd erőszakoskodsz? Te nevezed magad férfinak?
Ez mintha észhez térítette volna a férfit. Hirtelen eltűnt az a mérhetetlen düh a szeméből és a vonásaiból, majd a helyét a hitetlenkedés vette át. Úgy nézett rám, mintha nem is ember lennék, hanem a Marsról jöttem volna. Kicsit feljebb is emelkedett, már nem nehezedett rám annyira, mint az előbb. Aztán minden figyelmeztetés nélkül felült és a kezébe temette az arcát.
Na, ha lehet most még jobban meglepődtem, már ha egyszerűen ez lehetséges. Elvesztette az önuralmát és most, hogy visszanyerte, szégyelli magát? Ugyan sejtettem, hogy, amit visel egy álarc csupán, de hát hogy lehettem volna biztos ebben? Hisz mindig olyan hűvös volt velem.
Megpróbáltam megnyugtatni a férfit. Felültem és a vállára akartam tenni a kezem, miközben megszólítottam:
– Sebas…
Azonban a férfi elütötte a kezem. Ezután elkapta a csuklóm és megszorította. Ugyan fájt, de nem szóltam semmit, csak farkasszemet néztem vele. Vártam, hogy mit fog lépni ezek után. Nagyon reméltem, hogy senki sem fog megzavarni minket, mivel akkor Sebastian sebezhetősége egy pillanat alatt elillanna, s én nem kerülhetek közelebb hozzá.
Meg akartam ismerni, hogy találjak valami indokot, amiért megutálhatom, vagy megszerethetem. Ha most valaki megjelenne, biztosra veszem, hogy Sebastian megint felveszi a jól megszokott álarcát és akkor annyi.
– Mit művelsz velem? – kérdezte a férfi kizökkentve a gondolatmenetemből.
Újra rá figyeltem és ismét a szemébe néztem, bár tudtam, hogy könnyen elveszhetek benne. A szorításon még mindig nem engedett a férfi, de nem zavart.
– Teljesen áttörsz a védelmemen. – Miközben beszélt Sebastian közelebb húzott magához. A fejünk szinte már összeért. Éreztem a leheletét az arcomon - Szinte a bőröm alá mászol. Boszorkány.
Eltátottam a szám. Hogy én mászok be a bőre alá? Nem inkább fordítva történt? Én vagyok az, aki nem tud szabadulni a férfi gondolatától sem, erre pont ugyan ezzel vádol meg ő maga?
– Neked teljesen elment az eszed? – kérdeztem felháborodva és próbáltam kiszabadítani a karom, de Sebastian szorosan tartott.
– Igen. Tőled.
Elállt a lélegzetem. Ezt a pillanatot kihasználva csókolt meg a férfi. Amikor ajka az enyémhez ért már tudtam, hogy elvesztem. Visszacsókoltam és élveztem, amit Sebastian csak nyújtani tudott, de nem követtem el ugyanazt a hibát, mint nem sokkal ezelőtt, úgyhogy megszakítottam a csókot. Kiszabadítottam a kezem és felálltam. Sebastian csak ült és nézett rám, nem mozdult meg. Nem állított meg.
– Dönts már el, hogy mit akarsz! Nem játszadozhatsz így az emberekkel. Egyszer megcsókolsz, máskor meg levegőnek nézel. Elegem van!
Nem vártam meg a válaszát, hanem kirohantam a nyitott ajtón és otthagytam Annabell lakásának a padlóján.


Fú, már nagyon elegem volt. Andrei állandóan Selmát fűzte, Nilay nem szólt semmit, Selma pedig állandóan rajtam köszörülte a nyelvét és ezzel az idegeimre mennek. Gyalog ereszkedtünk le a hegyről és úgy terveztük, hogy vagy bérelünk, vagy ellopunk egy autót, amivel elérhetik a vérfarkasok faluját.
Már leszállt az est, ami csak a malmukra hajtotta a vizet, de így csak elkötni egy járművet, szóval loptunk egyet. Minden rendben ment, de az autóban minden folytatódott tovább, ahogy eddig. Én vezettem és csak a fejemet ráztam a három társam viselkedésén. Kezdett fogyni a türelmem.
Több órányi autóút várt ránk, ráadásul holnap este telihold lesz, ami még feszültebbé tett minket, én pedig csak Annabellre tudtam gondolni. Vajon jól van? Merre indulhatott? Mégis miért ment el?
Annyi megválaszolatlan kérdés kavargott a fejemben és egyikre sem kaphattam választ, amíg nem találkozom a nővel. Sok személyes kérdésem is lett volna. Azt is ki szeretettem volna deríteni, hogy miért izzította fel annyira a véremet Annabell, hogy hogyan volt képes a jégpáncélom mögé férkőzni. Miért van folyton a gondolataim között?
Nem értettem, és az egyetlen kézenfekvő választ nem akartam elfogadni. Az még túl korai lett volna, így hát meg kell találnom őt és beszélni vele. Megízlelni. A csókja még mindig perzselte a testem, belülről égetett a vágy, hogy újra megkóstolhassam.
Akartam őt és ezt még magam előtt sem tagadhattam le. Azt reméltem, ha találkozunk, akkor kitalálhatom, hogy tulajdonképpen miért is érzem ezt. Persze Annabell gyönyörű volt, de ez önmagában nem volt magyarázat.
Elbambultam és teljesen a gondolataimba merültem. Szinte nem is figyeltem az utat, de csak akkor eszméltem rá erre, mikor már majdnem késő volt. Selma kiáltása rántott vissza a jelenbe.
– Iain, vigyázz!
Ösztönösen elrántottam a kormányt, mielőtt frontálisan ütköztünk volna egy szembejövő autóval. Végül sikerült elkerülni a balesetet és az úton maradnunk, úgyhogy fellélegezhettünk, de kicsit mindannyian megijedtünk.
– Bocs, nem figyeltem.
– Minden rendben, Iain? Te nem szoktál elkalandozni.
A kérdés ráébresztett mennyire is kivetkőztem magamból Annabell iránti vágyam miatt. Mindenképpen és minél előbb kell a nyomára bukkannunk, mielőtt még valami őrültségre vetemednék. Már én is féltem magamtól és már nem bíztam hírhedt higgadtságomban.
Talán jobb is, ha nem egyedül vagyok, így van, ki észhez térítsen.

2013. július 12., péntek

Üvöltő Szenvedély - 16.fejezet /Részlet/




"  – Ahhoz neked semmi közöd!
   Nem akartam sokáig egyedül maradni a férfival, úgyhogy menekülőre fogtam és elindultam az ajtó felé. Sebastian azonban egy tapodtat sem mozdult, de ez nem igazán zavart. Úgy gondoltam, hogy majd félrelököm, ha kell, de nekem ki kell jutnom innen. Egyszerűen azok után már nem voltam képes vele együtt lenni, miután olyan érzéketlen volt, azok után, amilyen szenvedélyesen egymásnak estünk.
   Reméltem, hogy nem azért jött ide, mert követett, hanem csak valami rossz vicc, vagy véletlen folytán keveredett pont ugyanoda, mint én. Nagyon, nagyon imádkoztam ezért, de persze mint mindenben, ebben sem volt szerencsém.
   Ahelyett, hogy odébb állt volt Sebastian mikor mellé értem egy hirtelen mozdulattal elkapta a karom és a falhoz vágott. Annyira meglepődtem, hogy nem volt időm reagálni és minden levegő kiszaladt a tüdőmből.
    Teljesen megdöbbentem."