9. fejezet
Maya a sebemet tisztította és kötötte be a konyhában, miközben Stefan elmesélte, hogy mi történt velünk. Elégedett voltam, mert jól helyben hagytuk Algernont, de nagyon dühös is voltam, amiért belém szúrta a kését. Legszívesebben fejbe lőttem volna, mikor a macskakövön feküdt, de egy eszméletlen ember lelövése nem nyújtott volna elég élvezetet. Csak ezért maradt életben. És persze ha meghalt volna, akkor nem élvezhetném tovább a kínzását sem. Reméltem, hogy életben van.
Mayára néztem, miközben dolgozott. Nem is figyeltem Stefan fecsegését, de az utolsó mondata megragadta a figyelmem.
- Végül pedig ott hagytuk az utcán. Remélem, a kutyák találják meg.
Morogva felé fordultam.
- Sajnos nem ilyen könnyű megölni azt a félkegyelműt. – ismét Mayára szegeztem a szemem. Nagyon kíváncsi voltam, hogy mit fog reagálni a következő mondatomra – Biztosra veszem, hogy még él.
Maya nagyon jól elrejtette az érzéseit, de én már évek óta figyeltem minden rezdülését. Az álarca mögött rejtőző érzelmeket is képes voltam érzékelni. Mindig is jó emberismerő voltam. Nem csak az arckifejezést figyeltem, hanem a hangnemet, annak változását, az arcmimikát, a szemeket és a testbeszédet is. Ezek mindent elárultak egy ember, esetünkben vérfarkas érzéseiről. Még ha azok rejtve is vannak. Maya szemei pedig nagyon is kifejezők voltak.
- Bár, - folytattam – valószínűleg egy ideig ágyba kényszerül. És ha Dastan meglátja majd, hogy mit tettünk vele biztosan bosszút akar majd állni. Dühös lesz és hibázni fog. És akkor mi majd lecsapunk rá. – kis szünetet tartottam csak a hatás kedvéért – De azt sem bánnám, ha az a féreg meghalna. Azzal aztán tényleg kihúznánk a sodrából Dastant.
Stefan Raullal együtt felnevetett velem. A szemem sarkából figyeltem Mayát. Megmerevedett, a szívverése kicsit felgyorsult és egy pillanatra elakadt a lélegzete. Ennyi nekem elég volt.
Maya igenis érzett és én minél nagyobb fájdalmat akartam neki okozni. És most, hogy Algernon ilyen különleges érdeklődést mutat iránta, csak az én malmomra hajtja a vizet. Ha Mayának okozok fájdalmat, azzal neki is. És úgy tűnik ez fordítva is igaz. Szegény Maya, biztosan nagyon aggódik.
A kínzás így még élvezetesebb lesz számomra.
Ezután eszembe jutott Marek. Raulék elmondták, hogy játszadozik valahol. Hát, ne rontsuk el az ő estéjét. Amúgy is dolgom volt most. Nem felejtettem el a befejezetlen ügyünket Mayával.
- Maya, te velem jössz. – adtam ki a parancsot és felálltam.
A tekintetemből, a szavaimból, a hirtelen hangulatváltozásomból nemcsak Maya, de Stefan és Raul is tudta, hogy mit akarok. Jól ismertek.
Nagy sajnálatomra, akárhányszor tettem meg ezt Mayával, sosem kiabált. Sosem könyörgött, ami roppantul zavart. De most hogy Algernon is feltűnt a színen már több esélyt láttam arra, hogy a helyzet megváltozzon. Elvigyorodtam a gondolatra, hogy Maya sikoltozva kér kegyelmet. Amit sosem kaphat meg.
Elindultam fel a lépcsőn Maya pedig szó nélkül követett. Nem lett volna értelme ellenállni. A szobámba tartottunk, ami közvetlen Mayáé mellett helyezkedett el. Pont azért kapta meg ő ezt a szobát, hogy ha még nem is érek hozzá, ő akkor is hallja szexuális életem minden mozzanatát.
Ez is hozzátartozott a játékhoz. Rettegve várja, hogy mikor unom meg emberi szexpartnerem és mikor megyek át az ő szobájába enyhülésért. Ez legalább akkora öröm volt, mint mikor gátlástalanul kihasználtam a testét.
Felértünk az emeletre én pedig habozás nélkül nyitottam be a szobámba. Ez volt a legnagyobb szoba a házban. Sötétítő függöny zárta ki a feltörő nap sugarait és a fekete falak miatt az egész helyiségben sötétség honolt. Felkapcsoltam a villanyt, bár erre semmi szükség nem volt. A vérfarkasok kiválóan láttak a sötétben is. Közben Maya is belépett és becsukta maga után az ajtót.
A szobában nem volt sok bútor. Egy hatalmas ágy foglalta el a szoba egyharmadát. Volt még egy szekrény, egy TV, DVD lejátszó és egy asztal, amin szeszesitalok hada sorakozott. Az ágy mellett egy kisebb komódon is volt, aminek fiókjaiban különböző pornó újságok és videók lapultak.
Maya nem mozdult az ajtótól, ezért megragadtam a karját és az ágyra taszítottam. Nem ellenkezett. Maya már rájött, hogy minél jobban ellenáll, annál jobban élvezem, így mindig úgy feküdt alattam, mint egy fadarab. De nagyon ritkán sikerült kicsikarnom belőle egy fájdalmas nyögést, vagy sikolyt, amit a házban mindenki hallani szokott. Stefan nem is rest mindig felhozni a lány előtt ezeket a ritka eseteket.
- Vetkőzz. – utasítottam.
Maya nem volt elég gyors. Most nem volt türelmem játszadozni vele, ahogy eddig szoktam. Most le kellett vezetnem a felgyülemlett feszültséget.
Lerúgtam a cipőm, letéptem a pólóm, majd a gatyámat is. Teljesen meztelenül, ágaskodó szerszámmal megindultam Maya felé. Maya csak az arcomat nézte és nem mozdult.
- Tudd, hogy ezt csak Algernon miatt kapod. Akárhányszor újat húz velem, te fogsz megfizetni érte.
Az utolsó szavakat már Maya fülébe súgtam. Fölé hajoltam, két kezemmel az oldala mellett támaszkodtam.
- Gyűlöld őt – folytattam – Gyűlöld őt teljes szívedből, amíg csak élsz.
Maya nem válaszolt, de nem is vártam. Egy mozdulattal letéptem róla a pólóját és ugyanazzal a lendülettel a melltartóját is. Dús keble föl-le mozgott, ahogy szaporán vette a levegőt. Rózsaszín mellbimbója büszkén meredt előre, cirógatásra várva. Végigsimítottam az egyiken. Maya megmerevedett és elfordította a fejét.
- Most pedig vedd le a többit is.
Maya habozott, ezért talpra rántottam és lehúztam róla a farmerját és az bugyiját is. Maya ott állt előttem egy szál semmiben, de nem próbálta meg eltakarni magát, bár feszengett kicsit. Minden porcikáját jól ismertem már, ezért felesleges is lett volna eltakarnia magát.
Jó ideje használtam már a testét saját szórakozásomra. Eleinte nem hagyta magát, de mostanra megtanulta, hogy én mindig megkapom, amit akarok akár így, akár úgy.
A vágy illatát nem éreztem rajta és a levegőben sem, de ez cseppet sem izgatott. Félelmet viszont annál inkább éreztem. Maya hiába jó színész a testi reakcióit nem tudta elnyomni. Mélyen beszívtam a félelem fanyar illatát, úgy, mintha az lenne a legédesebb nektár a világon.
Ledöntöttem Mayát az ágyra, szétfeszítettem a lábát és azonnal behatoltam. Maya nem volt nedves, ezért a fájdalomtól elakadt a lélegzete. Körmét belevájta a karomba, de nem kegyelmeztem neki. Addig döfködtem, míg az én megkönnyebbülésem el nem jött. Ezután kihúzódtam belőle. Kielégülve és elégedetten dőltem hátra az ágyon Maya mellett.
- Most menj!
Maya sietve felkelt, felkapta magára a ruháit – már ami megmaradt belőlük – és kisietett a szobából. Hiába próbálta elrejteni, a könnyei ott csillogtak a szemében.
Remegtem. Féltem, zavart voltam és kicsit talán sokkos állapotban is. Ennyire csak akkor borultam ki, mikor Meddox először erőszakolt meg. Azt hittem végre úrrá tudtam lenni magamon, az érzéseimen, a reakcióimon. De nem, úgy tűnik messze nem tettem túl magam a dolgon. És ez Algernon hibája. Ő ébresztett fel bennem mindent. Felolvasztotta a jeget, amit annyi éven át úgy védtem és építettem magam köré. És most semmivé lett. És felemésztem magam az újra éledt érzéseimtől.
Teljesen össze voltam zavarodva. Felöltöztem és átrohantam a szobámba. Ráültem az ágyra, magamra terítettem a takaróm, felhúztam a lábam és átkaroltam a térdem, majd előre-hátra hintáztattam magam.
Safirára gondoltam, arra hogy majd együtt leszünk és boldogok. Ez segített elviselnem a megpróbáltatásokat, mint eddig is. Erősnek kell lennem. Miatta. De még mindig emlékszem a sikolyára. A kétségbeesett hangjára. Amit azért kellett hallanom, mert ellentmondtam Meddoxnak.
Nem is emlékszem pontosan hány éves lehettem akkor. Talán tizenöt. Az évek összemosódtak, de vannak pillanatok, mint ez is, ami örökre belevésődött az emlékezetembe. Meddox megint megpróbált megerőszakolni, de – magam sem tudom hogy – sikerült elmenekülnöm.
Ám ez volt életem egyik legnagyobb hibája. Lehet, hogy elszöktem és bujkáltam, de ez nem tartott sokáig. Meddox megtalált és jól ellátta a bajom, de ez nem hatott rám. Ekkor vette elő a telefonját és tárcsázott. Meg fagyott bennem a vér és tudtam, hogy mire készül. Zokogásban törtem ki és akkor először könyörögtem neki. Olyan lenéző pillantást vetett rám, amitől azóta is kiráz a hideg. Akkor jöttem rá, hogy Meddox a legkegyetlenebb ember a földön, akivel valaha összehozott a sors. Ő maga az ördög.
Meddox utasította leghűségesebb kutyáját Vlad Balaurt, hogy kínozza meg kicsit Safirát. Majd a fülemhez tette a telefont és kényszerített, hogy végighallgassam Safira fájdalmas sikolyait. Akkor fogadtam meg, hogy soha nem engedem, hogy többet ez történjen.
Ezután mindig tűrtem, ahogy azt Meddox elvárta. Beletörődtem a sorsomba, legalábbis ezt a látszatott mutattam kifelé. De belül sosem adtam fel a reményt.
És azóta is tűrtem. Ráébredtem, hogy talán tényleg nem adtam fel a reményt és a mai napig őrzőm a remény halvány, de melengető fényét. Ami egyszerre átok és áldás is.
A remegésem lassan abbamaradt, a légzésem is visszaállt a normális szintre.
Ami nem öl meg, az megerősít – tartja a mondás. Hát ebben az esetben igazuk is van. Meddox akármit tesz is velem nem török meg. Meghajolni lehet, hogy meghajlom, de megtörni soha. Új elszántság szállt meg.
Talán mégis Algernon lesz az a lovag, aki megszabadít láncaimtól?
Már nagyon szerettem volna a szobám magányában elgondolkodni a mai este eseményein. De nem lehetett, mert amikor beléptem Stefan és Raul azonnal mesélni kezdték, hogy nem csak számomra volt érdekes ez az éjszaka.
- Meddox?
- Fent van Mayával. – Stefan arcán mindent sejtető vigyor jelent meg.
Tehát Meddox megint Mayán tölti ki a le nem vezetett feszültséget. Nem tehettem semmit Mayáért. Azért mondtam el Meddoxnak Algernon érdeklődését Maya iránt, hogy Meddox rákényszerítse a lányt, hogy több időt töltsenek együtt. Talán Maya végre kiszabadulhat Meddox uralma alól, de ezért neki is tenni kell és persze nem árt egy kis segítség.
Végül Raul és Stefan elvonultak a földszinten lévő szobáikba én pedig felosontam Maya szobájába. Szerettem volna egy kis lelket önteni a lányban, de úgy, hogy a többiek ne jöjjenek rá semmire.
Kopogás nélkül léptem be a szobába, hogy Meddox ne vegye észre, hogy itt vagyok.
- Hello. – súttogtam.
- Mit csinálsz itt? – szerencsére Maya sem beszélt hangosan.
- Csak gondoltam benézek. – vontam meg a vállam. Nemtörődömnek akartam látszani.
Pár lépést tettem csak beljebb, hogy ne álljak az ajtóban, de nem akartam Maya személyes terébe tiporni. A szobában sötét volt, Maya pedig az ágyon ült. Most kicsit felém fordult és érdeklődve, de gyanakodva méregetett. Arcán nem látszott sírás nyoma.
- Hallottam mi történt Meddox és közted…
- …amihez neked semmi közöd.
- Sajnálom. – csak ennyit mondtam. Alig hallhatóan. Abban sem voltam biztos, hogy Maya meghallotta.
Ezután szó nélkül lementen a földszintre a szobámba. Ennyit tehettem most érte. Ami nem sok, de… több a semminél.
Úgy döntöttem nem szólok Natalieról és arról a srácról Meddoxnak. Azzal veszélybe sodortam volna őket és nem csak őket, de magamat is. Az, hogy futni hagytam őket megbocsájthatatlan volt Meddox szemében, de nem tudtam volna ártani annak az angyali teremtésnek. Még sosem fordult elő velem ilyesmi azelőtt.
Pontosan ezért kezdtem gyanakodni, mikor a főhadiszállás felé tartottam és minél több idő telik el, annál nagyobb kétségek gyötörnek. Vajon Dastan azért hozott magával egy ilyen gyönyörű nőt, hogy valakit elbűvöljön közülünk és hezitáljon? Pont ahogy én?
Magamban káromkodtam, hogy így bedőltem egy ilyen piti trükknek. Elhatároztam, hogyha legközelebb találkozom azzal a szirénnel, megölöm, hogy ne gyakorolhasson rám ekkora hatást.
Igen, ezt kell tennem.
De egy kérdés motoszkált bennem. De ha egyszer nem voltam képes rá, vajon akkor legközelebb lesz elég erőm?
