Üvöltő Szenvedély - 17.fejezet /Részlet/

"Élveztem a pillanatnyi nyugalmat, mivel az ösztönöm, hogy történni fog valami. A zsigereimben éreztem és már alig vártam, hogy eljöjjön az a pillanat. Nem szerettem tűkön ülni, de már nem kellett sokáig.

Az elején nem történt túl sok dolog. Csak hallgattam a körülöttem mozgolódó állatokat, akik ösztönösen elkerültek, de azért kíváncsiak is voltak. Az őzek se túl messze haladtak el mellettem, miközben én egy fa alatt pihentem. A szívem csak úgy zakatolt, minden zajra füleltem és figyeltem. Várakoztam.

És akkor meghallottam. Emberi lépteket és fojtott suttogás hangját. És persze a puskák összetéveszthetetlen hangjával, mikor megtöltik. Eljött az én időm, úgyhogy harcra készen felálltam. Kezdődjék a játék."

Üvöltő Szenvedély - 16.fejezet

 Bocsi a sok késésért, de megérkezett a fejezet :)

16. fejezet

– Te meg mit keresel itt? – követelte a választ Sebastian.

Én is ugyanezt a kérdést akartam feltenni neki, meg persze azt, hogy kerül ő Annabell lakására. Ráadásul pont most!

Ő volt az utolsó ember, akivel szívesen találkoztam volna és mivel elállta az utat, ezért még elmenekülni se menekülhettem előle. Nem lett volna túl elegáns, de ha ezzel elkerülhettem volna, hogy beszélnem kelljen vele, akkor még erre is hajlandó lettem volna.

A férfi nem is tudom… Olyan furcsa volt. Az előbbi nyugodt viselkedése eltűnt, valahogy most képes voltam érezni a benne tomboló feszültséget. Nem tudtam eldönteni, hogy ennek örülnöm kellene-e vagy inkább legyek rá dühös. Úgy döntöttem mindkettőnknek, - de főleg rám nézve jobb - ha inkább haragszom rá, úgyhogy egy álarcot ragasztottam magamra. Talán ez segít elviselnem Sebastiant, és talán segít majd ellenállni a férfi sármjának is.

– Ahhoz neked semmi közöd!

Nem akartam sokáig egyedül maradni a férfival, úgyhogy menekülőre fogtam és elindultam az ajtó felé. Sebastian azonban egy tapodtat sem mozdult, de ez nem igazán zavart. Úgy gondoltam, hogy majd félrelököm, ha kell, de nekem ki kell jutnom innen. Egyszerűen azok után már nem voltam képes vele együtt lenni, miután olyan érzéketlen volt, azok után, amilyen szenvedélyesen egymásnak estünk.

Reméltem, hogy nem azért jött ide, mert követett, hanem csak valami rossz vicc, vagy véletlen folytán keveredett pont ugyanoda, mint én. Nagyon, nagyon imádkoztam ezért, de persze mint mindenben, ebben sem volt szerencsém.

Ahelyett, hogy odébb állt volna, amikor mellé értem egy hirtelen mozdulattal elkapta a karom és a falhoz vágott. Annyira meglepődtem, hogy nem volt időm reagálni és minden levegő kiszaladt a tüdőmből.

Teljesen megdöbbentem. A pillanat tört része alatt a falhoz szorított. Ismerős szituáció volt, de most nem hagytam magam. Pár perccel ezelőtt a vágy kerített hatalmába és azért hagytam a férfit irányítani, de most eszem ágában sem volt behódolni neki.

Sebastian láthatóan elbízta magát, azt hitte megint megadom magam, ahogy nemrég is tettem, de nagyot tévedett. Nem állt szándékomban engedni a férfinak, így kicsavartam azt a kezét, amivel megragadott, majd tökön rúgtam Sebastiant. Nem volt elegáns, sem nőies, és legfőképpen nem sportszerű, de itt nem voltak játékszabályok. Szerelemben és háborúban mindent szabad, nem igaz?

A férfi összegörnyedt és ez lehetőséget adott nekem arra, hogy elmeneküljek. Nem is haboztam, átbújtam Sebastian karja alatt és az ajtó felé indultam. Már a zsebemben éreztem a győzelmet, de persze a férfi sem hagyta annyiban a dolgot. A fájdalommal nem törődve ismét utánam nyúlt és hátulról megragadott, majd magával ragadott a földre.

Ráestem a férfira, de egy pillanattal később már a padlón találtam magam felettem pedig Sebastian. Arca most minden érzelmét elárulta, ami teljesen megdöbbentett. Rettenetesen dühös volt és fájdalom is tükröződött a szemében.

Hirtelen megszólalni sem tudtam. Eddig mindig tökéletesen elrejtette, hogy mit gondol főleg az érzelmeit, de most szinte a bőröm alatt éreztem a dühét. Sebastian mindig nyugodt volt és most hogy felszínre tört a dühe én valahogy megnyugodtam. Minden ellenállásom elszállt, annak ellenére, hogy képes lettem volna szembeszállni vele. Az nem biztos, hogy nyertem is volna, de hogy nem adnám magam olcsón, az is biztos.

De, ahogy belenéztem a fekete szemébe, szinte magába szippantott. Örvénylett és én nem tudtam levenni róla a tekintetem.

– Mit képzelsz? – vicsorgott Sebastian.

Teljesen elveszítette az önkontrolját és nem állt szándékomban még jobban feldühíteni, bár fogalmam sem volt mit tehetnék.

– És te? – kérdeztem, szinte suttogva. Annak ellenére, hogy most nem szálltam szembe vele, nem voltam hajlandó engedni, hogy uralkodjon felettem. Senkinek – Követsz, majd erőszakoskodsz? Te nevezed magad férfinak?

Ez mintha észhez térítette volna a férfit. Hirtelen eltűnt az a mérhetetlen düh a szeméből és a vonásaiból, majd a helyét a hitetlenkedés vette át. Úgy nézett rám, mintha nem is ember lennék, hanem a Marsról jöttem volna. Kicsit feljebb is emelkedett, már nem nehezedett rám annyira, mint az előbb. Aztán minden figyelmeztetés nélkül felült és a kezébe temette az arcát.

Na, ha lehet most még jobban meglepődtem, már ha egyszerűen ez lehetséges. Elvesztette az önuralmát és most, hogy visszanyerte, szégyelli magát? Ugyan sejtettem, hogy, amit visel egy álarc csupán, de hát hogy lehettem volna biztos ebben? Hisz mindig olyan hűvös volt velem.

Megpróbáltam megnyugtatni a férfit. Felültem és a vállára akartam tenni a kezem, miközben megszólítottam:

– Sebas…

Azonban a férfi elütötte a kezem. Ezután elkapta a csuklóm és megszorította. Ugyan fájt, de nem szóltam semmit, csak farkasszemet néztem vele. Vártam, hogy mit fog lépni ezek után. Nagyon reméltem, hogy senki sem fog megzavarni minket, mivel akkor Sebastian sebezhetősége egy pillanat alatt elillanna, s én nem kerülhetek közelebb hozzá.

Meg akartam ismerni, hogy találjak valami indokot, amiért megutálhatom, vagy megszerethetem. Ha most valaki megjelenne, biztosra veszem, hogy Sebastian megint felveszi a jól megszokott álarcát és akkor annyi.

– Mit művelsz velem? – kérdezte a férfi kizökkentve a gondolatmenetemből.

Újra rá figyeltem és ismét a szemébe néztem, bár tudtam, hogy könnyen elveszhetek benne. A szorításon még mindig nem engedett a férfi, de nem zavart.

– Teljesen áttörsz a védelmemen. – Miközben beszélt Sebastian közelebb húzott magához. A fejünk szinte már összeért. Éreztem a leheletét az arcomon - Szinte a bőröm alá mászol. Boszorkány.

Eltátottam a szám. Hogy én mászok be a bőre alá? Nem inkább fordítva történt? Én vagyok az, aki nem tud szabadulni a férfi gondolatától sem, erre pont ugyan ezzel vádol meg ő maga?

– Neked teljesen elment az eszed? – kérdeztem felháborodva és próbáltam kiszabadítani a karom, de Sebastian szorosan tartott.

– Igen. Tőled.

Elállt a lélegzetem. Ezt a pillanatot kihasználva csókolt meg a férfi. Amikor ajka az enyémhez ért már tudtam, hogy elvesztem. Visszacsókoltam és élveztem, amit Sebastian csak nyújtani tudott, de nem követtem el ugyanazt a hibát, mint nem sokkal ezelőtt, úgyhogy megszakítottam a csókot. Kiszabadítottam a kezem és felálltam. Sebastian csak ült és nézett rám, nem mozdult meg. Nem állított meg.

– Dönts már el, hogy mit akarsz! Nem játszadozhatsz így az emberekkel. Egyszer megcsókolsz, máskor meg levegőnek nézel. Elegem van!

Nem vártam meg a válaszát, hanem kirohantam a nyitott ajtón és otthagytam Annabell lakásának a padlóján.

Fú, már nagyon elegem volt. Andrei állandóan Selmát fűzte, Nilay nem szólt semmit, Selma pedig állandóan rajtam köszörülte a nyelvét és ezzel az idegeimre mennek. Gyalog ereszkedtünk le a hegyről és úgy terveztük, hogy vagy bérelünk, vagy ellopunk egy autót, amivel elérhetik a vérfarkasok faluját.

Már leszállt az est, ami csak a malmukra hajtotta a vizet, de így csak elkötni egy járművet, szóval loptunk egyet. Minden rendben ment, de az autóban minden folytatódott tovább, ahogy eddig. Én vezettem és csak a fejemet ráztam a három társam viselkedésén. Kezdett fogyni a türelmem.

Több órányi autóút várt ránk, ráadásul holnap este telihold lesz, ami még feszültebbé tett minket, én pedig csak Annabellre tudtam gondolni. Vajon jól van? Merre indulhatott? Mégis miért ment el?

Annyi megválaszolatlan kérdés kavargott a fejemben és egyikre sem kaphattam választ, amíg nem találkozom a nővel. Sok személyes kérdésem is lett volna. Azt is ki szeretettem volna deríteni, hogy miért izzította fel annyira a véremet Annabell, hogy hogyan volt képes a jégpáncélom mögé férkőzni. Miért van folyton a gondolataim között?

Nem értettem, és az egyetlen kézenfekvő választ nem akartam elfogadni. Az még túl korai lett volna, így hát meg kell találnom őt és beszélni vele. Megízlelni. A csókja még mindig perzselte a testem, belülről égetett a vágy, hogy újra megkóstolhassam.

Akartam őt és ezt még magam előtt sem tagadhattam le. Azt reméltem, ha találkozunk, akkor kitalálhatom, hogy tulajdonképpen miért is érzem ezt. Persze Annabell gyönyörű volt, de ez önmagában nem volt magyarázat.

Elbambultam és teljesen a gondolataimba merültem. Szinte nem is figyeltem az utat, de csak akkor eszméltem rá erre, mikor már majdnem késő volt. Selma kiáltása rántott vissza a jelenbe.

– Iain, vigyázz!

Ösztönösen elrántottam a kormányt, mielőtt frontálisan ütköztünk volna egy szembejövő autóval. Végül sikerült elkerülni a balesetet és az úton maradnunk, úgyhogy fellélegezhettünk, de kicsit mindannyian megijedtünk.

– Bocs, nem figyeltem.

– Minden rendben, Iain? Te nem szoktál elkalandozni.

A kérdés ráébresztett mennyire is kivetkőztem magamból Annabell iránti vágyam miatt. Mindenképpen és minél előbb kell a nyomára bukkannunk, mielőtt még valami őrültségre vetemednék. Már én is féltem magamtól és már nem bíztam hírhedt higgadtságomban.

Talán jobb is, ha nem egyedül vagyok, így van, ki észhez térítsen.

Üvöltő Szenvedély - 16.fejezet /Részlet/

"  – Ahhoz neked semmi közöd!

   Nem akartam sokáig egyedül maradni a férfival, úgyhogy menekülőre fogtam és elindultam az ajtó felé. Sebastian azonban egy tapodtat sem mozdult, de ez nem igazán zavart. Úgy gondoltam, hogy majd félrelököm, ha kell, de nekem ki kell jutnom innen. Egyszerűen azok után már nem voltam képes vele együtt lenni, miután olyan érzéketlen volt, azok után, amilyen szenvedélyesen egymásnak estünk.

   Reméltem, hogy nem azért jött ide, mert követett, hanem csak valami rossz vicc, vagy véletlen folytán keveredett pont ugyanoda, mint én. Nagyon, nagyon imádkoztam ezért, de persze mint mindenben, ebben sem volt szerencsém.

   Ahelyett, hogy odébb állt volt Sebastian mikor mellé értem egy hirtelen mozdulattal elkapta a karom és a falhoz vágott. Annyira meglepődtem, hogy nem volt időm reagálni és minden levegő kiszaladt a tüdőmből.

    Teljesen megdöbbentem."

Üvöltő Szenvedély - 15.fejezet

15. fejezet

   Meglepő módon nem sokat őrlődtem azon hogyan mondjam el Balthazarnak a távozásom. Nem is igazán érdekelt a férfi véleménye, pedig szinte az apámnak tekintettem, most mégis Annabell hogyléte foglalkoztatott.

   Ahogy sétáltam a kunyhó felé, ahol lakott, körülnéztem. Minden ismerős tárgyat szemügyre vettem, mintha csak búcsúznék, pedig szándékomban állt visszatérni, a lelkem mégis mást súgott. Végül odaértem az ajtóhoz, de nem volt erőm bekopogni. Balthazar az apámként nevelt fel, mindig mellettem állt, én pedig minden magyarázat nélkül akartam távozni. Bizonytalan időre. Csak most gondoltam bele, hogy ezzel cserbenhagyom és ezt semmiképp nem engedhettem meg magamnak.

   A halántékomra szorítottam a kezem. A fejem lüktetett és nem tudtam mitévő legyek, ám ekkor bentről megszólalt egy hang.

   – Gyere be, Iain!

   Balthazar ellentmondást nem tűrő hangja már csak hab volt a tortán. Magamban felsóhajtottam és benyitottam. A szoba a szokásos rendben volt, semmi sem változott, a férfi is a megszokott helyén ült a szoba közepén. Nem volt senki rajtunk kívül. Remek. De talán jobb is volt, ha ennek nem lesz senki a szemtanúja.

   Főnököm átható tekintetétől mindenki kényelmetlenül érezte magát a bőrében, ahogy most én is. Olyan érzés volt, mintha a vesémbe látna. Kicsit sem kellemes. Most először tapasztaltam meg ezt a nézést. Sokszor láttam már, ahogy csinálja, de rajtam még sosem alkalmazta. Furcsa volt.

   – Ülj le, fiam.

   – Nem lehet – válaszoltam habozás nélkül.

   Már kész voltam az indulásra, az a pár holmi, amit magammal szándékoztam vinni a hátizsákomban volt, amit már a vállamra vettem.

   Balthazar komoly arccal a szemembe nézett és pár percig meg sem szólalt, ez alatt az idő alatt pedig egyikünk sem mozdult. A levegőben tapintani lehetett a feszültséget, ám nem állt szándékomban megtörni azt, mindegy, hogy meddig is tart majd.

   Nagy meglepetésemre Balthazar arca hirtelen megváltozott. A komolyság még mindig ott volt, de már elmosolyodott, amin jobban meglepődtem, mintha kiabált volna velem.

   – Már vártam ezt a pillanatot, fiam. Csak azt nem hittem, hogy ennyit szöszmötölsz majd.

   Teljesen elképedtem. Hiszen csak ma döntöttem el, hogy elmegyek, azt is csak azért, mert Safira felhívott. Ez képtelenség.

   – Mégis honnan tudtad?

Attól a mosolytól, amit most a férfi felém küldött az arcán lévő sebhely is rángatózni kezdett.

– Láttam, hogy nézel rá. Az lett volna a csoda, ha nem így történik. Menj Iain és derítsd ki, hogy ő-e az, akit annyi ideje keresel.

A döbbenettől egy pillanatig még mozdulni sem tudtam, aztán bólintottam és megfordultam, hogy elmenjek, de a férfi mondatára megtorpantam.

– Visszavárunk, de nélküle vissza se gyere.

   Erre már én is elmosolyodtam és magamban köszönetet mondtam a mostohaapámnak. A humorát még egy ilyen helyzetben is képes volt megtartani.

Nem néztem vissza, csak kiléptem az ajtón. Nem szóltam senkinek Balthazaron kívül. Nem szerettem volna, ha bárki is velem jön, ezt egyedül kellett elintéztem.

   Lassan elhagytam a tábort, ezért tárcsáztam Safira számát, hogy szóljak nekik, hogy már úton vagyok. Már az erdős részre értem mikor felvették a telefont. Annabell barátja, az idegesítő Algernon szólt bele a vonal másik végén.

   – Már úton vagyok. Menjetek előre, majd utolérlek titeket. Tartsuk a kapcsolatot. – morogtam.

   – Rendben. Majd szólok merre tartunk.

   Mire letettük a telefont mozgolódást vettem észre mögöttem. Gyorsan megpördültem és egy pofon volt a jutalmam méghozzá nem mástól, mint Selmától. Közvetlenül mellette Nilay sem tűnt túl boldognak, pedig ő aztán ritkán jön ki a sodrából, vagy mutat bármi féle érzelmet.

   Francba. Reméltem, hogy sikerül a tudtuk nélkül is elhúznom a csíkot, de természetesen ők mindent észrevettek. Sosem lehetett előlük elhallgatni semmit. Mindig kiszimatolták a titkokat és addig nem hagyták az embert, amíg ki nem szedték belőle, ezért voltak tökéletes vadászok.

   Már nemcsak Selma haja volt vörös, hanem az arca is égett a dühtől. Most aztán tényleg berágott rám, amiért nélkülük próbáltam meg lelépni, de ezt szerettem volna egyedül elintézni. Persze ez a lány nem ismeri a NEM szót, így csak felsóhajtottam és inkább átugrottam a veszekedős részt.

   – Sajnálom, oké? Megpróbáltam elsurranni, de örömmel venném, ha velem tartanátok.

   Selma nem erre a reakcióra számított, így igen csak meglepődött. Felvonta a szemöldökét és csak az arcomat fürkészte. Én nem szólaltam, nem is adtam magyarázatot csak néztem bele abba a különlegesen barna szembe és vártam a válaszát. Amikor láttam, hogy megenyhül az arca Nilay is elrugaszkodott attól a fától, aminek nekitámaszkodott.

   – Akkor ezt megbeszéltük – hallatszódott egy másik hang a fák közül.

   Az utcán sétáltam. Még nappal volt és nem akartam egy koszos motelszobában kuporogni egész nap, úgy döntöttem feltérképezem a várost, mivel nemrég érkeztem csak meg. Nem maradtam egy napnál tovább egy helyen, nehogy bárki is gyanút fogjon vagy rám találjon. Úgyhogy új hely, új terv estére.

   Úgy gondoltam nappal könnyebben elvegyülhetek és felkészülten érkezhetek meg. Azt terveztem, hogy kinézek magamnak pár jó helyet, de az is lehet, hogy élő csalinak fogom használni magam, még nem döntöttem el.

   Az majd a kedvemtől függ, bár inkább a másodikra fogok szavazni, mivel már viszketett a kezem egy kis akció után. Már csak két éjszaka, hogy telihold legyen és ilyenkor mindig izgatottabbak szoktunk lenni. Mindannyian alig férünk a bőrünkbe és legszívesebben állatbőrbe bújva lennénk egész nap, de mivel most nem tehetem, máshogy kell levezetni a feszültségemet. Ebben segítségemre lesznek majd a Vadászok. Már ha vannak a városban.

   Észre sem vettem, de a város főterére értem. A teret házak állták körbe és egy kisebb szökőkút is kapott helyett a közepén. Gyerekek futkostak, öregek sétáltak és párok andalogtak a macskakövön. Az idő most igen enyhe volt télhez képest és ezt ki is használták az emberek.

   Egy párra lettem figyelmes. A férfi a nő derekát fogta és szerelmes pillantásokat vetettek egymásra, miközben egy babakocsit toltak. Messziről lerítt a boldogságuk és a nevetésükre mindenki felkapta a fejét. A téren, aki csak rájuk nézett elmosolyodott. Én voltam az egyetlen kivétel.

   Ahogy a – következtetésem szerint friss házasokat néztem – egyszerűek csak elszorult a torkom és szinte alig kaptam levegőt. Elfogott az az érzés, amit olyan régóta eltemettem magamban, mert akit szerettem nem viszonozta az érzéseimet. Annyira akartam volna családot, egy férfit, aki csak engem szeret, de ilyennel még nem találkoztam. Mindenki megtalálta körülöttem a társát csak én nem. Talán nem is fogom soha.

   Már kezdtem beletörődni a sorsomba, de attól még nem volt kevésbé fájdalmas. Sőt, az hogy elfogadtam még keserűbbé tett és magányosabbá, ezért is jöttem el a szeretett falumból, ahol laktam és felnőttem. Mindenem hátrahagytam, de ettől sem érzem magam jobban. De legalább ennél nincs lejjebb – nyugtatgattam magam.

   Elmerültem a gondolataimban, így elveszítettem a szemem elől a párt, akik már tovább is mentek és eltűntek a szemem elől, de akadt még bőven a szerelmes fiatalokból a téren. Erről a képről hirtelen Iain arca tűnt fel, ahogy előttem térdel és engem fürkész a tekintetével.

   Megborzongtam ettől a gondolattól és szerettem volna minél előbb kitörölni még az emlékezetemből is azt a férfit, de valamiért sehogy sem sikerült. Még mindig láttam magam előtt a jelenetet, ahogy csókolózunk és megpofozom, mintha csak egy kivetítőn néztem volna.

   Egyszerre láttam külső szemlélőként és láttam úgy, ahogy átéltem. A kettő teljesen különbözött egymástól és ez teljesen kizökkentett. Ezért futottam. Nem szeretettem volna elveszíteni a magam feletti kontrolt, márpedig úgy éreztem, hogy mostanában igen közel álltam ehhez a ponthoz.

   Féltem, most először életemben féltem. És mindezt csakis egy embernek köszönhettem. Előle és magam elől futottam, de hogy hova azt még én magam sem tudtam. Egy valami volt csak biztos, ezen a teliholdon történni fog valami. Szinte a zsigereimben éreztem.

   Úgy döntöttem eleget láttam, ezért visszaindultam a városszélén lévő olcsó motelba. Reméltem, hogy tudok majd egy kicsit aludni, mielőtt az éjszakai vadászatra megyek. Nem ártott volna egy kis pihenés.

   Öt perccel később már a szobámban voltam. Gyorsan lefürödtem és miután leellenőriztem, hogy mindent bezártam és a fegyverem elérhető távolságban van végre lepihentem. Amilyen fáradt voltam szinte azonnal elnyomott az álom.

Minden féle képek kezdtek el villódzani előttem, de nem tudtam kivenni őket. Mielőtt megfoghattam volna őket egyszerűen csak szertefoszlottak. Aztán szép lassan a semmiből előtűnt egy kép. Sötét helyen voltam, de valami mégis a szemembe világított úgy, hogy majdnem megvakultam. Megpróbáltam megmozdulni, de nem sikerült. Lenéztem a kezemre és akkor vettem észre, hogy le vagyok kötözve egy székhez.

   – Mi a….

Nem értettem. Hogy kerültem ide? Ki kötözött le? Mi folyik itt? – Ilyen kérdések futottak át az agyamon, de mivel egyedül voltam a szobában nem kaphattam válaszokat.

Kiabáltam és igyekeztem kiszabadítani magam, de ezzel csak annyit értem el, hogy a kötél belevájt a húsomba és fájdalmat okoztak.

Órák teltek el, - vagy talán napok?- a fene se tudta, mire kivágódott a szemközti ajtó. Több férfi lépett be s egyből ütlegelni kezdtek és kínoztak. Kérdezgettek aztán mikor nem válaszoltam otthagytak étlen, szomjan. Másnap visszajöttek és újrakezdték. Amikor már azt hittem, hogy nem bírom tovább felsikítottam, pedig megígértem magamnak, hogy nem teszem, de ők nem hagyták abba. Csak kínoztak és kínoztak…

   Ekkor ébredtem fel izzadtan és még kábán. Ilyen fura álmom még sosem volt, ezért ezt rossz jelnek vettem. Jobb lesz vigyázni.

   Felkeltem, megmostam az arcom aztán az ablakhoz sétáltam, hogy megnézzem lement-e már a nap. Igen az éjszaka beköszöntött, az óra szerint pedig éjfél volt. Tökéletes idő a vadászat megkezdéséhez és azután, amit álmodtam… Jobb lesz, ha a Vadászok felkötik a gatyájukat.