24. fejezet
A mellkasomhoz kaptam és hitetlenkedve néztem. Mindenki mozdulatlanul és döbbenten állt a helyén. A levegő megfagyott. Először hideget éreztem majd fájdalmat. Nevettem. Hangosan felnevettem. Hogy kínomban-e azt nem tudnám megmondani.
- Ugye nem gondoltad, hogy egy golyóval elintézhetsz? Maya, olyan naiv…
Maya elmosolyodott és már megértettem mindent. Lenéztem a mellkasomra és vért láttam. Rengeteg vért méghozzá ott, ahol a szívemnek kellett lennie. Eljutott a tudatomig, hogy Maya szíven lőtt. El sem mertem hinni.
Azonban ekkor nagyot dobbant a szívem, próbálta ellátni feladatát, de nem tudta. Térdre estem az elviselhetetlen fájdalomtól. Nem kaptam levegőt. A szívem még egy utolsót dobbant, majd feladta a küzdelmet. Elsötétült a világ.
Sikerült. Sikerült.
Leengedtem a kezem, majd a pisztoly kiesett a kezemből, mikor Meddox holtan rogyott a földre. Bár mosolyogtam, mikor Meddox megrökönyödve nézett rám, ez az öröm csak egy pillanatig tartott.
Mi lesz most Safirával? – ez a gondolat futott át az agyamon. – Vajon most feláldoztam az ő életét az én boldogságomért?
Nem tudtam. Nem találtam választ pedig elkeseredetten kerestem. De erre senki sem tudhatta, csakis az idő tudja megmondani.
- Maya.
Hallottam Algernon hangját, de egyszerűen nem tudtam levenni a szemem Meddox élettetelen testéről. Azt vártam, hogy megmozduljon, és újra kezdődjön a rémálom. Igen, biztos csak álmodom. Nem lehetek szabad ennyi év után. Az lehetetlen.
Azt hiszem, sokkos állapotban voltam, bár ez akkor még nem tudatosult bennem.
- Maya, minden rendben.
Algernon szorosan megölelt és nem engedett el. Remegtem.
- Már vége van. Szabad vagy. Soha többé nem kell félned tőle. Itt vagyok.
Hangokat és dulakodás hangját hallottam, de én csak Algernon hangjára figyeltem, ami megnyugtatóan hatott rám. Belélegeztem az illatát, ami szintén segített. A remegésem lassan abbamaradt és a verekedés hangja is lassan elhalt.
Kibontakoztam Algernon védelmező öleléséből, mikor úgy éreztem, hogy már képes vagyok rá. Ő elengedett én pedig újra körülnéztem. Raul és Stefan is holtan feküdtek a földön. Meglepődtem ugyan, de számítottam erre. Ez már nem rázott meg.
Csak most tűnt fel, hogy még egy- két számomra ismeretlen vérfarkas is csatlakozott hozzánk. Ennyire nem voltam magamnál, hogy még ez sem tűnt fel?
Dastan beszélt hozzájuk. Ásó is volt a kezükben, úgyhogy azt feltételeztem, most elássák a holtesteket. Marek és Natalie vitatkoztak. Káosz volt, mégsem érződött feszültség a levegőben. Mindenki megnyugodott, most, hogy a kívülállók halottak.
- Köszönöm, Maya.
Megijedtem. El is felejtettem, hogy Algernon még mindig itt állt mögöttem.
- Nem kell megköszönnöd. – megfordultam, hogy belenézhessek a férfi szemébe – Most már áruld el, merre van Safira. Utána kell mennem.
- Nem tehetem.
Megrökönyödtem. Szinte alig tudtam megszólalni.
- Nem?
- Nem, mert akkor azonnal elindulnál, és mindenáron egyedül akarnál menni, pedig én segíthetnék.
- Nem! Mond, meg merre van! Jogom van tudni!
- Nem, Maya. Ha meg akarod találni, akkor velem kell jönnöd.
Elöntött a pulykaméreg. Felpofoztam Algernont. Ez már a második alkalom volt, de a férfi most sem dühödött fel. Újra meg akartam tenni, de ezúttal elkapta a kezem.
- Maya – kezdte el nyugodt hangon – segíteni szeretnék.
- Akkor mond meg hol van!
Mivel Algernon nem volt hajlandó elmondani nekem, én pedig elgyengülök, ha a szemébe nézek, ezért kirántottam a kezem a szorításából és ismét hátat fordítottam neki.
Hát, jó. Ha Algernon nem hajlandó segíteni nekem, majd megkeresem Safirát én magam. Csak követnem kell annak az Annabell nevű lánynak a nyomát.
Döntöttem.
Behunytam a szemem és próbáltam a sok illat közül kiválasztani Annabell illatát. Mély levegőt vettem és végül sikerült megtalálnom. Felvillanyozódtam. Kinyitottam a szemem és elindultam a nyom után. Sajnos Algernon nem hagyta annyiban a dolgot. Megragadta a karom és maga felé fordított.
- Hová mész?
- Ha nem vagy hajlandó segíteni, majd megkeresem én magam a testvéremet.
Algernon beletúrt bal kezével a hajába és nagyot sóhajtott.
- Hogy te milyen egy makacs egy fruska vagy.
- Te pedig bunkó. És ha most megbocsátasz, nekem…
- Azt felejtsd el kislány. Velem jössz, ha tetszik, ha nem.
Felháborodtam.
- Mit képzelsz?
Ám a férfi már nem figyelt rám. Dastan felé fordult, aki jó pár méterrel odébb állt tőlünk és megkezdte embereivel az ásást.
- Dastan, Mayával mi lelépünk. Remélem elboldogultok. Köszönöm a segítséget.
Dastan felnézett.
- Sok sikert!
Algernon bólintott, majd a karomnál fogva húzott maga után. Próbáltam kiszabadulni, de nem sikerült. Algernon erősebbnek bizonyult.
- Figyelj Maya. Nem szaladgálhatunk ilyen ruhákban a városban, szóval most elmegyünk hozzánk és átöltözünk. Aztán elindulunk a testvéredért. Megígérem, hogy épségben visszahozzuk. Bízz bennem, kérlek.
- Hogy hihetnék neked, ha nem engedsz utamra.
- Ilyen állapotban nem jutnál messzire, hidd el.
Algernonnak igaza volt, de ez nem számított. Semmi pénzért nem mondtam volna el neki, hogy egyetértek vele. Még bátorításnak venné.
Némán sétáltunk. Algernon még mindig fogta a kezem és nem engedte, hogy kiszabadítsam. Egy idő után feladtam a próbálkozást. Lassan kiértünk az erdőből és ismerős környékre lettem figyelmes.
- Erre van a házatok? – kérdeztem meglepetten.
- Igen. Miért?
Algernon meg sem állt és nem is nézett hátra.
- Csak azért kérdeztem, mert Meddox háza is erre van.
A férfi erre megtorpant és hátrafordult.
- Mi?
- Jól hallottad.
Algernon annyira meglepődött, hogy még a kezemet is elengedte. Kihasználtam az alkalmat és mindkét kezem a hátam mögé rejtettem. A férfi felvont szemöldökkel követte a mozdulatot
- Mindegy. Meddox miatt már nem kell aggódnunk. Menjünk.
Most nem próbált meg hozzám érni, aminek kifejezetten örültem. Az érintése túlságosan is hatással volt rám, így nem tudtam úrrá lenni a feltámadt érzéseimen. Nem akartam, hogy újra bárkitől is függésbe kerülnék, ezért nem akartam érzelmileg kötődni egy férfihoz. Semmilyen módon, főleg nem, ha Algernonról van szó.
- Maya, gyere.
Észbe kaptam, hogy egy lépést sem tettem a férfi felé, aki már pár méterrel meg is előzött és most rám várt. Gyorsan utána siettem.
Beleszúrtam a földbe az ásót, rátámaszkodtam és kifújtam a levegőt. Rengeteg gödröt ástunk már és még ez sem volt elég. Megtöröltem a homlokom és azon gondolkodtam mi lehet most Mayáékkal. Csak remélni mertem, hogy minden rendben megy majd. Szurkoltam nekik, de tudtam, hogy Algernonnak nem lesz könnyű dolga. Nekem sem volt az, de neki még nehezebb. Maya mereven elutasított minden érzelmet, ez látszott rajta, mikor nálunk volt, de úgy láttam nem utasította el őket teljesen. Inkább csak mélyen eltemette magában. Ami a barátom szempontjából jó. Könnyebb előcsalogatni valamit, mint a nulláról kezdeni az egészet.
Felsóhajtottam. Az élet túlságosan bonyolult és mindannyiunknak meg kell vívnunk a magunk harcát. A barátom is ezt tette most. De legalább Meddoxot sikerült megölnünk.
Ránéztem a halott kívülállóra, aki a saját vértócsájában feküdt. Sajnáltam őt, mert régen a barátom volt és jobb ember is lehetett volna, ha tesz érte. De nem így alakult, és ez ellen már nem tehettem semmit. Szívesen megelőztem volna a történteket, de sajnos senki nem rendelkezett ilyen erőkkel.
Gondolataimból a telefonom csörgése ébresztett fel.
- Igen? – szóltam bele.
Közben körbenéztem. Mindenki végezte a dolgát, szinte néma csendben. Lehet, hogy ezek az emberek ártani akartak nekünk, de mégis emberek voltak. Na és persze vérfarkasok.
- Dastan. – Apám hangja baljóslatú volt. – Rossz hírem van. Elysia rosszul lett. A vártnál előbb fog szülni.
Apám többi szavát már nem hallottam, mert elejtettem a telefont.
A szobámban voltam és átöltöztem. Pakoltam pár ruhát a táskámba, amiket majd magunkkal viszünk. Natalie ruhái közül is kölcsönöztem néhányat, míg Maya fürdött. Nagy nehézségek árán sikerült csak rávennem, hogy mossa le magáról a harc mocskát, de végül sikerült. Hallottam a víz ütemes zúgását és minduntalan a szemem előtt láttam, ahogy a víz a lány meztelen testére zuhog. A farkam megrándult a nadrágomban és össze kellett szorítanom az állkapcsom, hogy lenyugtassam magam. Alig bírtam megállni, hogy ne nyissak be a lányhoz és csatlakozzam hozzá.
Erős volt a késztetés, de megálljt kellett parancsolnom magamnak. Most Safira a legfontosabb és csak utána nyerhetem el a lány szívét. Mert azt akartam, hogy nekem adja, hisz az enyém már az övé volt. Nehéz volt beismerni, magamnak is alig mertem, de ez volt az igazság. Nem tagadhattam és nem is akartam. Meg kellett szereznem magamnak Mayát és mindent el fogok követni ennek érdekében.
A vízcsobogás hangjának hiánya ébresztett fel merengésemből. Gyorsan beledobáltam még pár dolgot a táskába, majd lementem a földszintre. Megvártam, míg Maya felöltözik és kijön. Nem is kellett sokáig várnom meg is jelent a helyiségben Natalie egyik bőrszerkójában. Leesett az állam a lány kinézete láttán. A ruha rásimult a testére kiemelve domborulatait. Lapos hasát, vékony derekát, telt kebleit, hosszú és izmos lábát.
Vágyam hullámai szinte már átcsaptak a fejem fölött. Nem voltam ura a testemnek és azt vettem észre, hogy közelítek a lány felé. Megálltam előtte és kezemmel felemeltem az állát. Belenéztem azokba a csokoládébarna szemekbe és elvesztem. Lehajoltam, hogy megcsókoljam, hogy megízleljem Maya bűnre csábító ajkait, de ő elhátrált. Csalódottan engedtem, hogy ellépjen mellettem.
Felsóhajtottam. Sok dolgom lesz még, mire Maya elfogad.