2010. augusztus 21., szombat

Üvöltő éj - Harmadik fejezet

Harmadik fejezet


   Felébredtem. Kinyitottam a szemem és láttam a nap sugarait, mely besüt a barlangba, fénybe borítva mindent. Ülő helyzetbe tornáztam magam és nekidőltem a barlang falának. Rápillantottam Elysiára. A vakító napsugár rávetült az arcára, angyali külsőt kölcsönözve neki.
   Bárcsak megérinthetném. Mielőtt még tudatában lettem volna, hogy mit teszek, elindultam felé. Mellé térdeltem és csak csodáltam őt. Arca kerek, akár a telihold, az orra kicsit szeplős. Kinyújtottam a kezem és megsimogattam az arcát. A bőre akár a selyem.
   Elysia szeme megrebbent, majd rám emelte smaragdzöld tekintetét.  Kérdőn felvonta a szemöldökét. Úgy rántottam el a kezem, mintha tűz égetné.
-    Kelj fel. Elviszlek a kastélyba. Túl sokat tudsz, ezért most nem mehetsz haza. Sajnálom.
-    De…
-    Ez nem kérés volt.
-    De…
-    Készülj. Most.
Elysia tiltakozásra nyitotta a száját, végül egy hang nélkül becsukta. Bölcs döntés.

   Alig, hogy elindultunk, Elysia máris a táj szépségében kezdett gyönyörködni és emiatt szinte nem haladtunk semmit.
   Különös. Eddig még körbe sem néztem alaposabban. Nem vettem észre a fenyőket, a lehullott tűleveleket, a csendet és a madarak énekét. A békét.
   Végül a tekintetem megállapodott a lányon. Olyan gyönyörű. Vajon, milyen érzés lenne, ahogy alattam vonaglik, miközben beléhatolok?
   Mély levegőt vettem, hogy lehiggadjak, de ez nem segített. Az írisz illata. A hosszú, barna haja, ami a derekát verdesi. Maró éhség kerített hatalmába, ami nem az evésről szól. Lehunytam a szemem és átadtam magam a fájdalomnak, mely egyre jobban erősödött. Ez a lány nem lehet az enyém. Ő egy ember. És mégis, nő még soha nem hatott így az érzékeimre. Ez a nő szép lassan a rabjává tesz engem.



Dastan.
   Néztem, ahogy csukott szemmel, egyenletesen lélegzik. Ez a férfi lélegzetelállítóan néz ki. Nincs halandó nő, mely ellenállhatna izmos testének. Ha erős karjával egyszer átölel, nem szabadulhatsz és rád emeli akvamarin kék tekintetét, többé nem is akarsz ellenkezni. Boldogan veted magad a lábai elé.
   Gyorsan elfordítottam a szemem róla. Ó, Istenem miket beszélek. Én nem ilyen vagyok.
   Eltelt két perc és egyikünk sem mozdult meg.
-    Menjünk. – törte meg végül a csendet Dastan.
Némán indultam meg utána.
   Koncentrálj másra. Koncentrálj másra. – kántáltam magamban.
   Sajnos ez nem segített. Felpillantottam. Pár lépésnyire előttem halad Dastan, széles vállával, izmos hátával…
Gondolatban összeszidtam magam. Oké. Ennek nem lesz jó vége.

   Ötpercnyi séta után megpillantottam a kastélyt. Még levegőt is elfelejtettem venni.
-    Ez olyan, mint a fellegvár a történelemkönyvekből.
   Dastan nem szólt semmit egész út alatt. Kicsit morcosnak tűnik nekem. Lehet azért, mert hozzám kellett igazítania a tempóját? Elképzelhető.
   A kastélyt három oldalról erdő vette körül, a domb aljában pedig ott a falu, amiben vérfarkasok élnek.  Megborzongtam. De meg kell hagyni, a táj festői.
   Kívülről a vár falai nagyon öregnek néznek ki és mégis masszívnak. Ahogy egyre közelebb értünk, nyugtalanság lett úrrá rajtam.
   Mégis mit keresek itt? Nem kéne itt lennem, bár teljesen mindegy. A közeli városban nem ismerek senkit, akinek hiányoznék, mivel csak pár napja költöztem a környékre. És tessék, máris bajba kerülök. Pedig csak túrázni indultam. Ilyen az én szerencsém.
   Néhány lépcsőt megmászva, elértük a kaput. Dastan nekifeszült és a kétszárnyas ajtó engedett. Beléptünk.
-    Uram isten.
   Mintha egy másik világba léptünk volna be. Hatalmas, fehér márványoszlopok tartják a mennyezetet és még a padló is szín tiszta márványból készült. Az épület falai pedig vörös színben pompáztak. Aki ezt csináltatta annak van ízlése és pénze.
   Dastan nagy lendülettel elindult a folyosón, nem is törődve a pompával. Csak az nem foglalkozik ilyen fényűzéssel, aki megengedheti magának és maga is ilyen környezetben nevelkedett.
-    Te itt nőttél fel, Dastan?
-    Igen.
   Á igen, így már világos. Gyorsan kellett szednem a lábam, nehogy lemaradjak a férfi mögött, mivel lépteit most nem lassította le, mint az erdőben.
   Csak kapkodtam a fejem jobbra-balra, mivel a folyosóról számos szoba nyílt. Ebédlő, konyha, nappali, szalon, hálószobák és rengeteg elágazás. Ó, Jézus, micsoda palota. A francia királyok nem éltek ilyen körülmények között. Sárgulnának az irigységtől, ha ezt látnák.
   Dastan összevissza ment, és azaz érzésem támadt, direkt próbál össze zavarni, hogy ne találjak vissza, ebben a labirintusszerű épületben. Nem sokkal később jobbra fordult és felfelé indult egy lépcsőn. Valószínűleg az emeletre vezet. Én is elindultam felfelé. A falon fáklyák égtek és világították meleg, narancssárga fényükkel az utat. Felértünk és a férfi tovább ment a végeláthatatlannak tűnő újabb folyosón. Középúton azonban megállt, majd benyitott a jobb oldalon lévő szobába.
   Ez egy álom. A szoba olyan hatalmas, hogy a lakás, amit béreltem, minimum kétszer elférne benne. Palota a palotában. Az uralkodó színek a vörös és a fekete, szemet gyönyörködtető harmóniát alkotva.
   Ám mielőtt jobban körbenézhettem volna, megpillantottam egy férfit, aki az erkélyajtó előtt állt és kifelé nézett. Rövid, barna, göndör haja majdnem a válláig ér és hátulról is látszik, milyen jóképű. Mintha megérezte volna, hogy figyelik, hirtelen megfordult. A szeme tágra nyílt és széles mosoly terült szét az arcán.
-    Dastan. Hála az égnek. Annyira aggódtunk miattad. Hol voltál? – mondanivalója közben elindult az említett felé, majd megölelte.
-    Akadt egy kis probléma vadászat közben. Megsérültem és Elysia gondoskodott rólam. – és Dastan ellépett a férfitől és rám nézett.
   Mintha csak most vette volna észre a jelenlétemet a férfi felém fordult. Ilyen közelről jól meg tudtam nézni az arcát. Markáns arca nagyon férfias, gyönyörű borostyán tekintete igéző, de mindezek ellenére a férfi nem dobogtatta meg a szívemet, bár hatalmas teste látványától és szexuális kisugárzásától el kellett volna állnia a lélegzetemnek.
-    Gondolom, ő Elysia.
-    Igen. Algernon, ő itt Elysia. Elysia ő itt, Algernon.
   Milyen szép név. Algernon. Hirtelen a férfi elém lépett és meghajolt. Meglepődni sem volt időm mielőtt megszólalt.
-    Köszönöm, hogy gondoskodtál a barátomról, Elysia. Meg kell jegyeznem, szépséged elvakít.
   Dastan minden előzmény nélkül felmordult. Odanéztem és Dastan Algernonra morgott, aki összeráncolta a homlokát, mint aki nem érti, hogy mi történt. Igazság szerint, nincs egyedül.
-    Hagyd… őt… békén! – sziszegte a fogai között Dastan.
Megfenyegette a barátját? Miattam? Na de, miért?
-    Dastan. – szóltam neki, bár inkább kérdésnek hangzott.
   Nem tudom, mi fog történni, de remélem nem fajul el a dolog. Érezhető a levegőben a feszültség.
Algernon mentegetőzni kezdett, bár nem úgy néz ki, mint aki sokat szokott magyarázkodni.
-    Hé, nyugi haver, csak bókoltam. Tudod, hogy mindig felfigyelek a szépségekre, de ne aggódj Elysia gyönyörű ugyan, de nem az esetem.
   Dastan vállából elszállt a feszültség, majd felsóhajtott.
-    Sajnálom, haver. Nem tudom mi ütött belém.
-    Hát, barátom, nagy bajban vagy. Az előbbi jelenetből kiderült, már csak magad előtt kéne bevallanod. – egy levegő vételnyi szünetet tartott, ezzel nyomatékot adva szavainak - Nem szólok a nőről, de apáddal beszélned kell. Minél előbb. Már kerestet, és ha itt találja őt – ezzel nyomatékosan rám nézett – akkor habozás nélkül megöli.
   Eltátottam a szám. Megöl? Az apja képes lenne kérdés nélkül megölni egy embert?
-    Most magatokra hagylak. Egyelőre, nem szólok a királynak. Viszlát Dastan, Elysia.


   Algernon távozása után, meghagytam Elysiának, hogy maradjon a szobában és ne mozduljon el, majd elindultam az apámhoz. Oda sem figyeltem merre megyek, bár nem is volt rá szükség, még álmomban is eligazodnék a kastélyban. Pár perc után megálltam a trónterem ajtaja előtt. Belöktem, majd beléptem. Apámat pillantottam meg a szoba másik végében, a trónján ülve.
   Maga a trón XVI. századi faragott, robosztus és apám pont ezért szereti. A szobában más ülő alkalmatosság nem található, mivel a király előtt senki nem ülhetett le, kivéve a családját.
   Miközben apám elé járultam, eszembe jutott a jelent, amikor rámorogtam Algernonra. Algernon minden nőnek bókol, én magam is tudom, mégis vad birtoklási vágy és féltékenység kerített hatalmába. Úgy éreztem, nem engedhetem közel a barátomat Elysiához. Nem tudom mi ütött belém. Algernon azt mondta, hogy tudnom kell azok után, ami történt. Még soha nem tapasztaltam ilyen vágyat egy nő iránt és ez csak azt jelentheti, hogy ő különleges. Egy nő, amely úgy hat egy vérfarkasra, hogy elveszti az eszét, ha más férfival látja, és olyan vágyat ébreszt benne, amely felemészti, ha nem kapja meg, akkor az azt jelenti, hogy a nő a férfi párja.
   Apám kizökkentett a gondolatmenetből.
-    Dastan, fiam, örülök, hogy jól vagy. Mi történt, hogy nem tértél haza időben?
-    Épp amikor vadásztam megjelent egy nő és két Vadász. A Vadászok valószínűleg a lányt követték az erdőbe, de nem látták a falut. Megöltem őket, de súlyosan megsebesültem és a lány, Elysia, ellátott és így hamar felépültem. Magammal hoztam, mivel meglátta, hogy visszaváltozom emberi alakba, amikor nem voltam magamnál és úgy gondolom, hogy ő lehet a párom, apám. Ő egy ember.
-    Hogy micsoda?!
   Apám dühösen felkiáltott, ami betöltötte az egész termet, majd felpattant a székről.

2010. augusztus 3., kedd

Üvöltő éj - Második fejezet

Üvöltő éj
Második fejezet


   Jeszzus. Körülbelül két perc telt el azóta, hogy a harc hangjait hallottam és most idejött a farkas vérben úszva, zihálva. Gyönyörű, fekete bundáján vörös foltok éktelenkednek. A vér mennyiségéből ítélve több sebből vérzik.
   Kicsit beljebb húztam az állatot, majd kutakodni kezdtem a táskámban. Hála az égnek, hogy mindig elővigyázatos vagyok.
   Elővettem a ködszert és a fertőtlenítőt, majd a farkashoz fordultam. Az oldalán lévő seb minden bizonnyal egy golyótól származik, mely súrolta a testét. Ez nem olyan vészes, már alig vérzik. Tovább vizsgáltam az állat testét és felfedeztem, hogy a jobb vállánál egy kés és egy golyó által ütött seb tátong. Mind a két seb, rettentően vérzett. Ha ez így megy tovább, elvérzik. Tennem kell valamit.
   Oké. Nincs kimeneti seb a hátán. Tehát a golyó még a testében van. Baszzus. Elővettem a bicskám és annak segítségével kiszedtem a töltényt. Nem vagyok fegyverszakértő, de a töltény méretéből ítélve, szegény párának nem sok esélye van a túlélésre.
   Leöntöttem mind a három sebet fertőtlenítővel, majd legjobb tudásom szerint bekötöztem. Lemostam a kezemről a vért és megpihentem egy kicsit. Ránéztem a farkasra. Nem tudom, mennyi ideig néztem, de ekkor hirtelen észrevettem valami furcsát. Az állat teste, szinte vibrálni kezdett, majd hirtelen átváltozott. Egy emberré. Egy meztelen férfivé.
   Elpirultam és hangosan szitkozódtam.
   - Azt a kurva…Ó nem ez nem lehet. Ilyen nincs. Csak hallucinálok. Ó, Istenem. – miközben ezt mondogattam magamnak levettem a dzsekit és ráterítettem a férfi ágyékára.
   Egyik pillanatban itt fekszik mellettem egy farkas, a másikban meg egy meztelen férfi. Ó, te jó ég.
   Miután túljutottam az első sokkon, körbenéztem, hátha találok valamit a barlangban, ami még a hasznomra válhat. Feltűnt egy táska nem messze tőlem. Belenéztem és férfiruhákat találtam. Igen, ez minden bizonnyal ezé a férfié. Előkotortam az inget és a férfi felsőtestére terítettem, majd a barlang falának dőlve lehunytam a szemem. Nekem is pihennem kell egy kicsit. Túl sok dolog történt egyszerre.

   Nem tudom mennyi időt aludtam, de a megmentőm még mindig nem ébredt fel. Feltápászkodtam és elindultam, hátha találok valami patakot vagy forrást, ahonnan szerezhetek még vizet. Ami megmaradt az ásványvízből az nem lesz elég kettőnknek.
   Tudomásom szerint, a közelben kell lenni egy kis folyónak, mely a többihez hasonlóan a Gyergyói-havasokból zúdul lefelé. Nemsokára meg is találtam. Vize tiszta és gyönyörűen tükrözi vissza a leveleken átszűrődő, meleg napsugarakat. Magammal vittem a mostanra kiürült üveget és teletöltöttem, majd visszaindultam. Éppen mielőtt beléptem volna az üregbe, ahol meghúzódtunk, láttam, hogy a férfi felül.



Áh. A testem, olyan mintha tűzben égne. De leginkább az oldalam meg a vállam fáj. Áu.
   Kinyitottam a szemem és nagy nehezen ülő helyzetbe tornáztam magam. Az egész barlangnak írisz illata van, sőt még rajtam is van.
   - Mi a…?
   - Áh, úgy látom felébredt.
Hátrapillantottam. Ez a dallamos hang. Igen. Ő az a lány, akivel az erdőben találkoztam.
   Közelebb jött és leült mellém, majd átnyújtott egy palack vizet. Kinyúltam érte és…megláttam a kezem. Azt a kurva. Visszaváltoztam. A rohadt életbe.
   - Szóval, hogy érzi magát, Mr. Farkas úr?
   Döbbentem meredtem rá. Ugye nem nézte végig, ahogy felöltöttem az emberi alakom? Az, hatalmas hiba lenne. Bakker.
   - Öm, én egész jól köszönöm.
   - Ahhoz képest, ahogyan megsérült, egész jól néz ki, de nem szabadna ilyen jól lennie. Már meg ne haragudjon, de attól féltem, hogy nem éli túl. Azon kívül, láttam, ahogy vibrál a teste, majd átváltozott emberré. Ezt, hogy magyarázza? Vagy egyáltalán mi maga?
   Oh. Ez nem jó hír.
   - Nehogy azt gondolja, hogy valami hazugsággal lekenyerezhet. Én csakis az igazat akarom.
   - Megmentettem az életét. Hálásnak kéne lennie, nem pedig kérdőre vonnia nem gondolja?!
   - Én is megmentettem az életét, ha nem tűnt volna fel. Maga szerint ki kötözte be a sebeit, és ki vette ki a golyót a vállából?
   - Jól van. Kvittek vagyunk.
   Lenéztem és észrevettem, hogy rajtam van az a kabát, mely az erdőben még a lányon volt. Na igen. Ha visszaváltozom, teljesen meztelen leszek.
   A lábam mellett pedig ott hevert a földön az ingem. Felkaptam és felvettem. Miután begomboltam, felnéztem. A lány engem nézett. Erre elmosolyodtam. Belenézett a szemembe, majd elpirult és elfordította a tekintetét.
   - Gondolom, szeretnél átöltözni. Addig én kint várok. – azzal gyors ütemben felállt és kiviharzott a barlangból, vörös arccal.
   Kuncogni kezdtem, miközben a táskámból elővettem a gatyám. Felvettem. Rólam tudni illik, hogy nem hordok alsógatyát. Az csak zavarna.
   - Már végeztem, kicsi lány. Bejöhetsz.
   Nem kellet odanéznem, ahhoz hogy tudjam, hogy bejött, mivel magával hozta az írisz illatát. Még soha életemben nem örültem ennyi egy virág illatának.
   - Szóval, hogy hívnak?
   - Elsyia. A nevem Elysia Hathaway. És a tiéd?
Milyen gyönyörű név.
   - Dastan Tézeusz.
   Elkövettem azt a hibát, hogy ránéztem, miközben leült velem szembe. Megbabonázva néztem a smaragdzöld szembe, mely érdeklődést, ugyanakkor zavarodottságot tükrözik. A hosszú, egyenes, barna haja gyönyörűen omlott a vállára. Karcsú, ruganyos testéből sugárzik az elegancia, ami még jobban kiemeli kerek idomait. Sok szép nőt láttam már életemben, de soha nem éreztem ilyen vágyat még egy iránt sem. Igen a vágy, mely hatalmába kerít, és amitől a józan gondolatok elrepülnek messze az embertől.
   Hiába próbálom elszakítani a szememet róla, a testem nem engedelmeskedik. Olyan hatással van rám az illata, a látványa, amit egyszerűen képtelen vagyok szavakba önteni. Mintha számomra a világ, csak körülötte forogna. Vajon ilyen az, amikor egy vérfarkas rátalál a párjára? Á, miket beszélek.
   - Kérlek, magyarázd meg, Dastan, mi vagy te. Hogy lehet, hogy egyszer farkas vagy másszor meg ember. – Elysia hangja kizökkentett a gondolatmenetemből. – Az igazat szeretném hallani.
   - Biztos vagy benne, hogy meg tudsz birkózni az igazsággal?
   - Igen. –hangzott habozás nélkül a válasz.
   - Rendben. Vérfarkas vagyok.
   Döbbent csend következett. Elysia szája tátva maradt és még levegőt is elfelejtett venni, majd pár másodperc alatt összeszedte magát. Azok az ajkak.
   - Azt hiszem, egy nappal ezelőtt, orvost hívtam volna, de most már nem.
   - Nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyen elfogadod.
   - Miért mit hittél? Hogy sikítva fogok elrohanni?
   - Igen. Valahogy úgy.
   Mindketten felnevettünk. Úristen. A nevetése, olyan akár egy angyal éneke. A legszebb hang, amelyet életem folyamán hallottam. Képek villantak be, ahogy alattam vonaglik és azzal a hanggal az én nevemet ejti ki, miközben a nyelvemmel kielégítem. A képek hatására, melyek megjelentek a fejemben a farkam nagyot lódult a nadrágomban és életemben most először bánom, hogy nem hordok alsóneműt.
   - Nos. Mesélnél nekem magadról? A családodról? Vagy csak te vagy egyedül vérfarkas?
Alig bírtam a kérdésre összpontosítani.
   - Nem gondolod, hogy túl sokat kérdezel? – morogtam.
   - Csak kíváncsi vagyok ez minden.
   - Ez a tudás bajba sodor.
   - Hát, már így is épp elég bajban vagyunk, nem igaz?
   - Nem. Nem én vagyok az egyetlen vérfarkas. Van egy közeli falu az erdőben, amit mi építettünk fel.
Elysia összeráncolta a homlokát.
   - A térképen nem láttam errefelé települést.
   - Talán azért, mert nem akarjuk, hogy ti emberek tudjátok, hogy ott van.
   - Á, igen. De ti erősebbek vagytok mint az emberek, nem? Akkor miért kell rejtőzködnötök?
   - Mert az emberek egy csoportja üldöz minket, generációk óta. Úgy hívjuk őket, a Vadászok.
   - Ők voltak, akik megtámadtak?
   - Igen.
   - Értem.
   Nem hiszem el, ezek titkok. Nem vagyok normális, de úgy érzem, meg kell osztanom vele. Addig is elterelem a figyelmem a vágyról, hogy magam alá döntsem Elysiát. Hogy belevesszek a puha lábai közé és birtokba vegyem érzéki, rózsaszín ajkait. A gondolatra, hogy a magamévá tehetem, a farkam gránit kemény lett. Alig bírtam leplezni erekcióm.
   - Most inkább aludnunk kéne. – dörmögtem és Elysiának háttal, lefeküdtem a fallal szembe.
   Mocorgást hallottam, majd néma csend. Bizonyára Elysia is elfáradt, neki is pihenésre van szüksége és nekem is, hogy a sebeim begyógyuljanak. Igaz, hogy gyorsabban gyógyulok, mint egy ember, de súlyosan megsérültem. Bár, hála Elysiának hamarabb menni fog, mintha a golyó benn maradt volna a testemben vagy épp nekem kellett volna kivenni.
   A gondolataim egy kis időre elkalandoztak, de végül mégis mindig visszatért egyetlen személyhez. Elysia. Egyszerűen nem tudok másra gondolni és teljesen tudatában vagyok a tőlem nem messze fekvő csodálatos lány formás idomainak.
   Felsóhajtottam, majd nagyot szippantottam a barlang levegőjéből. Mindenhol csak az írisz illatát érzem. Francba. Ha nem tudok lehiggadni, vadállat módjára rávetem magam, mint valami fenevad. Talán az is vagyok.
   A gondolataim helyett inkább Elysia lélegzetvételeire összpontosítottam, amelyek szép lassan elmélyültek. Pontosan meg tudtam állapítani, hogy mikor aludt el. Nem sokkal később engem is elnyomott az álom.