Üvöltő éj - Második fejezet

Üvöltő éj

Második fejezet

   Jeszzus. Körülbelül két perc telt el azóta, hogy a harc hangjait hallottam és most idejött a farkas vérben úszva, zihálva. Gyönyörű, fekete bundáján vörös foltok éktelenkednek. A vér mennyiségéből ítélve több sebből vérzik.
   Kicsit beljebb húztam az állatot, majd kutakodni kezdtem a táskámban. Hála az égnek, hogy mindig elővigyázatos vagyok.
   Elővettem a ködszert és a fertőtlenítőt, majd a farkashoz fordultam. Az oldalán lévő seb minden bizonnyal egy golyótól származik, mely súrolta a testét. Ez nem olyan vészes, már alig vérzik. Tovább vizsgáltam az állat testét és felfedeztem, hogy a jobb vállánál egy kés és egy golyó által ütött seb tátong. Mind a két seb, rettentően vérzett. Ha ez így megy tovább, elvérzik. Tennem kell valamit.
   Oké. Nincs kimeneti seb a hátán. Tehát a golyó még a testében van. Baszzus. Elővettem a bicskám és annak segítségével kiszedtem a töltényt. Nem vagyok fegyverszakértő, de a töltény méretéből ítélve, szegény párának nem sok esélye van a túlélésre.
   Leöntöttem mind a három sebet fertőtlenítővel, majd legjobb tudásom szerint bekötöztem. Lemostam a kezemről a vért és megpihentem egy kicsit. Ránéztem a farkasra. Nem tudom, mennyi ideig néztem, de ekkor hirtelen észrevettem valami furcsát. Az állat teste, szinte vibrálni kezdett, majd hirtelen átváltozott. Egy emberré. Egy meztelen férfivé.
   Elpirultam és hangosan szitkozódtam.
   - Azt a kurva…Ó nem ez nem lehet. Ilyen nincs. Csak hallucinálok. Ó, Istenem. – miközben ezt mondogattam magamnak levettem a dzsekit és ráterítettem a férfi ágyékára.
   Egyik pillanatban itt fekszik mellettem egy farkas, a másikban meg egy meztelen férfi. Ó, te jó ég.
   Miután túljutottam az első sokkon, körbenéztem, hátha találok valamit a barlangban, ami még a hasznomra válhat. Feltűnt egy táska nem messze tőlem. Belenéztem és férfiruhákat találtam. Igen, ez minden bizonnyal ezé a férfié. Előkotortam az inget és a férfi felsőtestére terítettem, majd a barlang falának dőlve lehunytam a szemem. Nekem is pihennem kell egy kicsit. Túl sok dolog történt egyszerre.

   Nem tudom mennyi időt aludtam, de a megmentőm még mindig nem ébredt fel. Feltápászkodtam és elindultam, hátha találok valami patakot vagy forrást, ahonnan szerezhetek még vizet. Ami megmaradt az ásványvízből az nem lesz elég kettőnknek.
   Tudomásom szerint, a közelben kell lenni egy kis folyónak, mely a többihez hasonlóan a Gyergyói-havasokból zúdul lefelé. Nemsokára meg is találtam. Vize tiszta és gyönyörűen tükrözi vissza a leveleken átszűrődő, meleg napsugarakat. Magammal vittem a mostanra kiürült üveget és teletöltöttem, majd visszaindultam. Éppen mielőtt beléptem volna az üregbe, ahol meghúzódtunk, láttam, hogy a férfi felül.



Áh. A testem, olyan mintha tűzben égne. De leginkább az oldalam meg a vállam fáj. Áu.
   Kinyitottam a szemem és nagy nehezen ülő helyzetbe tornáztam magam. Az egész barlangnak írisz illata van, sőt még rajtam is van.
   - Mi a…?
   - Áh, úgy látom felébredt.
Hátrapillantottam. Ez a dallamos hang. Igen. Ő az a lány, akivel az erdőben találkoztam.
   Közelebb jött és leült mellém, majd átnyújtott egy palack vizet. Kinyúltam érte és…megláttam a kezem. Azt a kurva. Visszaváltoztam. A rohadt életbe.
   - Szóval, hogy érzi magát, Mr. Farkas úr?
   Döbbentem meredtem rá. Ugye nem nézte végig, ahogy felöltöttem az emberi alakom? Az, hatalmas hiba lenne. Bakker.
   - Öm, én egész jól köszönöm.
   - Ahhoz képest, ahogyan megsérült, egész jól néz ki, de nem szabadna ilyen jól lennie. Már meg ne haragudjon, de attól féltem, hogy nem éli túl. Azon kívül, láttam, ahogy vibrál a teste, majd átváltozott emberré. Ezt, hogy magyarázza? Vagy egyáltalán mi maga?
   Oh. Ez nem jó hír.
   - Nehogy azt gondolja, hogy valami hazugsággal lekenyerezhet. Én csakis az igazat akarom.
   - Megmentettem az életét. Hálásnak kéne lennie, nem pedig kérdőre vonnia nem gondolja?!
   - Én is megmentettem az életét, ha nem tűnt volna fel. Maga szerint ki kötözte be a sebeit, és ki vette ki a golyót a vállából?
   - Jól van. Kvittek vagyunk.
   Lenéztem és észrevettem, hogy rajtam van az a kabát, mely az erdőben még a lányon volt. Na igen. Ha visszaváltozom, teljesen meztelen leszek.
   A lábam mellett pedig ott hevert a földön az ingem. Felkaptam és felvettem. Miután begomboltam, felnéztem. A lány engem nézett. Erre elmosolyodtam. Belenézett a szemembe, majd elpirult és elfordította a tekintetét.
   - Gondolom, szeretnél átöltözni. Addig én kint várok. – azzal gyors ütemben felállt és kiviharzott a barlangból, vörös arccal.
   Kuncogni kezdtem, miközben a táskámból elővettem a gatyám. Felvettem. Rólam tudni illik, hogy nem hordok alsógatyát. Az csak zavarna.
   - Már végeztem, kicsi lány. Bejöhetsz.
   Nem kellet odanéznem, ahhoz hogy tudjam, hogy bejött, mivel magával hozta az írisz illatát. Még soha életemben nem örültem ennyi egy virág illatának.
   - Szóval, hogy hívnak?
   - Elsyia. A nevem Elysia Hathaway. És a tiéd?
Milyen gyönyörű név.
   - Dastan Tézeusz.
   Elkövettem azt a hibát, hogy ránéztem, miközben leült velem szembe. Megbabonázva néztem a smaragdzöld szembe, mely érdeklődést, ugyanakkor zavarodottságot tükrözik. A hosszú, egyenes, barna haja gyönyörűen omlott a vállára. Karcsú, ruganyos testéből sugárzik az elegancia, ami még jobban kiemeli kerek idomait. Sok szép nőt láttam már életemben, de soha nem éreztem ilyen vágyat még egy iránt sem. Igen a vágy, mely hatalmába kerít, és amitől a józan gondolatok elrepülnek messze az embertől.
   Hiába próbálom elszakítani a szememet róla, a testem nem engedelmeskedik. Olyan hatással van rám az illata, a látványa, amit egyszerűen képtelen vagyok szavakba önteni. Mintha számomra a világ, csak körülötte forogna. Vajon ilyen az, amikor egy vérfarkas rátalál a párjára? Á, miket beszélek.
   - Kérlek, magyarázd meg, Dastan, mi vagy te. Hogy lehet, hogy egyszer farkas vagy másszor meg ember. – Elysia hangja kizökkentett a gondolatmenetemből. – Az igazat szeretném hallani.
   - Biztos vagy benne, hogy meg tudsz birkózni az igazsággal?
   - Igen. –hangzott habozás nélkül a válasz.
   - Rendben. Vérfarkas vagyok.
   Döbbent csend következett. Elysia szája tátva maradt és még levegőt is elfelejtett venni, majd pár másodperc alatt összeszedte magát. Azok az ajkak.
   - Azt hiszem, egy nappal ezelőtt, orvost hívtam volna, de most már nem.
   - Nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyen elfogadod.
   - Miért mit hittél? Hogy sikítva fogok elrohanni?
   - Igen. Valahogy úgy.
   Mindketten felnevettünk. Úristen. A nevetése, olyan akár egy angyal éneke. A legszebb hang, amelyet életem folyamán hallottam. Képek villantak be, ahogy alattam vonaglik és azzal a hanggal az én nevemet ejti ki, miközben a nyelvemmel kielégítem. A képek hatására, melyek megjelentek a fejemben a farkam nagyot lódult a nadrágomban és életemben most először bánom, hogy nem hordok alsóneműt.
   - Nos. Mesélnél nekem magadról? A családodról? Vagy csak te vagy egyedül vérfarkas?
Alig bírtam a kérdésre összpontosítani.
   - Nem gondolod, hogy túl sokat kérdezel? – morogtam.
   - Csak kíváncsi vagyok ez minden.
   - Ez a tudás bajba sodor.
   - Hát, már így is épp elég bajban vagyunk, nem igaz?
   - Nem. Nem én vagyok az egyetlen vérfarkas. Van egy közeli falu az erdőben, amit mi építettünk fel.
Elysia összeráncolta a homlokát.
   - A térképen nem láttam errefelé települést.
   - Talán azért, mert nem akarjuk, hogy ti emberek tudjátok, hogy ott van.
   - Á, igen. De ti erősebbek vagytok mint az emberek, nem? Akkor miért kell rejtőzködnötök?
   - Mert az emberek egy csoportja üldöz minket, generációk óta. Úgy hívjuk őket, a Vadászok.
   - Ők voltak, akik megtámadtak?
   - Igen.
   - Értem.
   Nem hiszem el, ezek titkok. Nem vagyok normális, de úgy érzem, meg kell osztanom vele. Addig is elterelem a figyelmem a vágyról, hogy magam alá döntsem Elysiát. Hogy belevesszek a puha lábai közé és birtokba vegyem érzéki, rózsaszín ajkait. A gondolatra, hogy a magamévá tehetem, a farkam gránit kemény lett. Alig bírtam leplezni erekcióm.
   - Most inkább aludnunk kéne. – dörmögtem és Elysiának háttal, lefeküdtem a fallal szembe.
   Mocorgást hallottam, majd néma csend. Bizonyára Elysia is elfáradt, neki is pihenésre van szüksége és nekem is, hogy a sebeim begyógyuljanak. Igaz, hogy gyorsabban gyógyulok, mint egy ember, de súlyosan megsérültem. Bár, hála Elysiának hamarabb menni fog, mintha a golyó benn maradt volna a testemben vagy épp nekem kellett volna kivenni.
   A gondolataim egy kis időre elkalandoztak, de végül mégis mindig visszatért egyetlen személyhez. Elysia. Egyszerűen nem tudok másra gondolni és teljesen tudatában vagyok a tőlem nem messze fekvő csodálatos lány formás idomainak.
   Felsóhajtottam, majd nagyot szippantottam a barlang levegőjéből. Mindenhol csak az írisz illatát érzem. Francba. Ha nem tudok lehiggadni, vadállat módjára rávetem magam, mint valami fenevad. Talán az is vagyok.
   A gondolataim helyett inkább Elysia lélegzetvételeire összpontosítottam, amelyek szép lassan elmélyültek. Pontosan meg tudtam állapítani, hogy mikor aludt el. Nem sokkal később engem is elnyomott az álom.