Harmadik fejezet
Felébredtem. Kinyitottam a szemem és láttam a nap sugarait, mely besüt a barlangba, fénybe borítva mindent. Ülő helyzetbe tornáztam magam és nekidőltem a barlang falának. Rápillantottam Elysiára. A vakító napsugár rávetült az arcára, angyali külsőt kölcsönözve neki.
Bárcsak megérinthetném. Mielőtt még tudatában lettem volna, hogy mit teszek, elindultam felé. Mellé térdeltem és csak csodáltam őt. Arca kerek, akár a telihold, az orra kicsit szeplős. Kinyújtottam a kezem és megsimogattam az arcát. A bőre akár a selyem.
Elysia szeme megrebbent, majd rám emelte smaragdzöld tekintetét. Kérdőn felvonta a szemöldökét. Úgy rántottam el a kezem, mintha tűz égetné.
- Kelj fel. Elviszlek a kastélyba. Túl sokat tudsz, ezért most nem mehetsz haza. Sajnálom.
- De…
- Ez nem kérés volt.
- De…
- Készülj. Most.
Elysia tiltakozásra nyitotta a száját, végül egy hang nélkül becsukta. Bölcs döntés.
Alig, hogy elindultunk, Elysia máris a táj szépségében kezdett gyönyörködni és emiatt szinte nem haladtunk semmit.
Különös. Eddig még körbe sem néztem alaposabban. Nem vettem észre a fenyőket, a lehullott tűleveleket, a csendet és a madarak énekét. A békét.
Végül a tekintetem megállapodott a lányon. Olyan gyönyörű. Vajon, milyen érzés lenne, ahogy alattam vonaglik, miközben beléhatolok?
Mély levegőt vettem, hogy lehiggadjak, de ez nem segített. Az írisz illata. A hosszú, barna haja, ami a derekát verdesi. Maró éhség kerített hatalmába, ami nem az evésről szól. Lehunytam a szemem és átadtam magam a fájdalomnak, mely egyre jobban erősödött. Ez a lány nem lehet az enyém. Ő egy ember. És mégis, nő még soha nem hatott így az érzékeimre. Ez a nő szép lassan a rabjává tesz engem.
Dastan.
Néztem, ahogy csukott szemmel, egyenletesen lélegzik. Ez a férfi lélegzetelállítóan néz ki. Nincs halandó nő, mely ellenállhatna izmos testének. Ha erős karjával egyszer átölel, nem szabadulhatsz és rád emeli akvamarin kék tekintetét, többé nem is akarsz ellenkezni. Boldogan veted magad a lábai elé.
Gyorsan elfordítottam a szemem róla. Ó, Istenem miket beszélek. Én nem ilyen vagyok.
Eltelt két perc és egyikünk sem mozdult meg.
- Menjünk. – törte meg végül a csendet Dastan.
Némán indultam meg utána.
Koncentrálj másra. Koncentrálj másra. – kántáltam magamban.
Sajnos ez nem segített. Felpillantottam. Pár lépésnyire előttem halad Dastan, széles vállával, izmos hátával…
Gondolatban összeszidtam magam. Oké. Ennek nem lesz jó vége.
Ötpercnyi séta után megpillantottam a kastélyt. Még levegőt is elfelejtettem venni.
- Ez olyan, mint a fellegvár a történelemkönyvekből.
Dastan nem szólt semmit egész út alatt. Kicsit morcosnak tűnik nekem. Lehet azért, mert hozzám kellett igazítania a tempóját? Elképzelhető.
A kastélyt három oldalról erdő vette körül, a domb aljában pedig ott a falu, amiben vérfarkasok élnek. Megborzongtam. De meg kell hagyni, a táj festői.
Kívülről a vár falai nagyon öregnek néznek ki és mégis masszívnak. Ahogy egyre közelebb értünk, nyugtalanság lett úrrá rajtam.
Mégis mit keresek itt? Nem kéne itt lennem, bár teljesen mindegy. A közeli városban nem ismerek senkit, akinek hiányoznék, mivel csak pár napja költöztem a környékre. És tessék, máris bajba kerülök. Pedig csak túrázni indultam. Ilyen az én szerencsém.
Néhány lépcsőt megmászva, elértük a kaput. Dastan nekifeszült és a kétszárnyas ajtó engedett. Beléptünk.
- Uram isten.
Mintha egy másik világba léptünk volna be. Hatalmas, fehér márványoszlopok tartják a mennyezetet és még a padló is szín tiszta márványból készült. Az épület falai pedig vörös színben pompáztak. Aki ezt csináltatta annak van ízlése és pénze.
Dastan nagy lendülettel elindult a folyosón, nem is törődve a pompával. Csak az nem foglalkozik ilyen fényűzéssel, aki megengedheti magának és maga is ilyen környezetben nevelkedett.
- Te itt nőttél fel, Dastan?
- Igen.
Á igen, így már világos. Gyorsan kellett szednem a lábam, nehogy lemaradjak a férfi mögött, mivel lépteit most nem lassította le, mint az erdőben.
Csak kapkodtam a fejem jobbra-balra, mivel a folyosóról számos szoba nyílt. Ebédlő, konyha, nappali, szalon, hálószobák és rengeteg elágazás. Ó, Jézus, micsoda palota. A francia királyok nem éltek ilyen körülmények között. Sárgulnának az irigységtől, ha ezt látnák.
Dastan összevissza ment, és azaz érzésem támadt, direkt próbál össze zavarni, hogy ne találjak vissza, ebben a labirintusszerű épületben. Nem sokkal később jobbra fordult és felfelé indult egy lépcsőn. Valószínűleg az emeletre vezet. Én is elindultam felfelé. A falon fáklyák égtek és világították meleg, narancssárga fényükkel az utat. Felértünk és a férfi tovább ment a végeláthatatlannak tűnő újabb folyosón. Középúton azonban megállt, majd benyitott a jobb oldalon lévő szobába.
Ez egy álom. A szoba olyan hatalmas, hogy a lakás, amit béreltem, minimum kétszer elférne benne. Palota a palotában. Az uralkodó színek a vörös és a fekete, szemet gyönyörködtető harmóniát alkotva.
Ám mielőtt jobban körbenézhettem volna, megpillantottam egy férfit, aki az erkélyajtó előtt állt és kifelé nézett. Rövid, barna, göndör haja majdnem a válláig ér és hátulról is látszik, milyen jóképű. Mintha megérezte volna, hogy figyelik, hirtelen megfordult. A szeme tágra nyílt és széles mosoly terült szét az arcán.
- Dastan. Hála az égnek. Annyira aggódtunk miattad. Hol voltál? – mondanivalója közben elindult az említett felé, majd megölelte.
- Akadt egy kis probléma vadászat közben. Megsérültem és Elysia gondoskodott rólam. – és Dastan ellépett a férfitől és rám nézett.
Mintha csak most vette volna észre a jelenlétemet a férfi felém fordult. Ilyen közelről jól meg tudtam nézni az arcát. Markáns arca nagyon férfias, gyönyörű borostyán tekintete igéző, de mindezek ellenére a férfi nem dobogtatta meg a szívemet, bár hatalmas teste látványától és szexuális kisugárzásától el kellett volna állnia a lélegzetemnek.
- Gondolom, ő Elysia.
- Igen. Algernon, ő itt Elysia. Elysia ő itt, Algernon.
Milyen szép név. Algernon. Hirtelen a férfi elém lépett és meghajolt. Meglepődni sem volt időm mielőtt megszólalt.
- Köszönöm, hogy gondoskodtál a barátomról, Elysia. Meg kell jegyeznem, szépséged elvakít.
Dastan minden előzmény nélkül felmordult. Odanéztem és Dastan Algernonra morgott, aki összeráncolta a homlokát, mint aki nem érti, hogy mi történt. Igazság szerint, nincs egyedül.
- Hagyd… őt… békén! – sziszegte a fogai között Dastan.
Megfenyegette a barátját? Miattam? Na de, miért?
- Dastan. – szóltam neki, bár inkább kérdésnek hangzott.
Nem tudom, mi fog történni, de remélem nem fajul el a dolog. Érezhető a levegőben a feszültség.
Algernon mentegetőzni kezdett, bár nem úgy néz ki, mint aki sokat szokott magyarázkodni.
- Hé, nyugi haver, csak bókoltam. Tudod, hogy mindig felfigyelek a szépségekre, de ne aggódj Elysia gyönyörű ugyan, de nem az esetem.
Dastan vállából elszállt a feszültség, majd felsóhajtott.
- Sajnálom, haver. Nem tudom mi ütött belém.
- Hát, barátom, nagy bajban vagy. Az előbbi jelenetből kiderült, már csak magad előtt kéne bevallanod. – egy levegő vételnyi szünetet tartott, ezzel nyomatékot adva szavainak - Nem szólok a nőről, de apáddal beszélned kell. Minél előbb. Már kerestet, és ha itt találja őt – ezzel nyomatékosan rám nézett – akkor habozás nélkül megöli.
Eltátottam a szám. Megöl? Az apja képes lenne kérdés nélkül megölni egy embert?
- Most magatokra hagylak. Egyelőre, nem szólok a királynak. Viszlát Dastan, Elysia.
Algernon távozása után, meghagytam Elysiának, hogy maradjon a szobában és ne mozduljon el, majd elindultam az apámhoz. Oda sem figyeltem merre megyek, bár nem is volt rá szükség, még álmomban is eligazodnék a kastélyban. Pár perc után megálltam a trónterem ajtaja előtt. Belöktem, majd beléptem. Apámat pillantottam meg a szoba másik végében, a trónján ülve.
Maga a trón XVI. századi faragott, robosztus és apám pont ezért szereti. A szobában más ülő alkalmatosság nem található, mivel a király előtt senki nem ülhetett le, kivéve a családját.
Miközben apám elé járultam, eszembe jutott a jelent, amikor rámorogtam Algernonra. Algernon minden nőnek bókol, én magam is tudom, mégis vad birtoklási vágy és féltékenység kerített hatalmába. Úgy éreztem, nem engedhetem közel a barátomat Elysiához. Nem tudom mi ütött belém. Algernon azt mondta, hogy tudnom kell azok után, ami történt. Még soha nem tapasztaltam ilyen vágyat egy nő iránt és ez csak azt jelentheti, hogy ő különleges. Egy nő, amely úgy hat egy vérfarkasra, hogy elveszti az eszét, ha más férfival látja, és olyan vágyat ébreszt benne, amely felemészti, ha nem kapja meg, akkor az azt jelenti, hogy a nő a férfi párja.
Apám kizökkentett a gondolatmenetből.
- Dastan, fiam, örülök, hogy jól vagy. Mi történt, hogy nem tértél haza időben?
- Épp amikor vadásztam megjelent egy nő és két Vadász. A Vadászok valószínűleg a lányt követték az erdőbe, de nem látták a falut. Megöltem őket, de súlyosan megsebesültem és a lány, Elysia, ellátott és így hamar felépültem. Magammal hoztam, mivel meglátta, hogy visszaváltozom emberi alakba, amikor nem voltam magamnál és úgy gondolom, hogy ő lehet a párom, apám. Ő egy ember.
- Hogy micsoda?!
Apám dühösen felkiáltott, ami betöltötte az egész termet, majd felpattant a székről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése