2011. december 26., hétfő

Vérfarkasok éjszakája sorozat - Üvöltő Fájdalom - 24.fejezet

Bocsi a késésért.... Boldog Karácsonyt mindenkinek és jó olvasást! :)

24. fejezet


A mellkasomhoz kaptam és hitetlenkedve néztem. Mindenki mozdulatlanul és döbbenten állt a helyén. A levegő megfagyott. Először hideget éreztem majd fájdalmat. Nevettem. Hangosan felnevettem. Hogy kínomban-e azt nem tudnám megmondani.
-         Ugye nem gondoltad, hogy egy golyóval elintézhetsz? Maya, olyan naiv…
Maya elmosolyodott és már megértettem mindent. Lenéztem a mellkasomra és vért láttam. Rengeteg vért méghozzá ott, ahol a szívemnek kellett lennie. Eljutott a tudatomig, hogy Maya szíven lőtt. El sem mertem hinni.
Azonban ekkor nagyot dobbant a szívem, próbálta ellátni feladatát, de nem tudta. Térdre estem az elviselhetetlen fájdalomtól. Nem kaptam levegőt. A szívem még egy utolsót dobbant, majd feladta a küzdelmet. Elsötétült a világ.




Sikerült. Sikerült.
Leengedtem a kezem, majd a pisztoly kiesett a kezemből, mikor Meddox holtan rogyott a földre. Bár mosolyogtam, mikor Meddox megrökönyödve nézett rám, ez az öröm csak egy pillanatig tartott.
Mi lesz most Safirával? – ez a gondolat futott át az agyamon. – Vajon most feláldoztam az ő életét az én boldogságomért?
Nem tudtam. Nem találtam választ pedig elkeseredetten kerestem. De erre senki sem tudhatta, csakis az idő tudja megmondani.
-         Maya.
Hallottam Algernon hangját, de egyszerűen nem tudtam levenni a szemem Meddox élettetelen testéről. Azt vártam, hogy megmozduljon, és újra kezdődjön a rémálom. Igen, biztos csak álmodom. Nem lehetek szabad ennyi év után. Az lehetetlen.
Azt hiszem, sokkos állapotban voltam, bár ez akkor még nem tudatosult bennem.
-         Maya, minden rendben.
Algernon szorosan megölelt és nem engedett el. Remegtem.
-         Már vége van. Szabad vagy. Soha többé nem kell félned tőle. Itt vagyok.
Hangokat és dulakodás hangját hallottam, de én csak Algernon hangjára figyeltem, ami megnyugtatóan hatott rám. Belélegeztem az illatát, ami szintén segített. A remegésem lassan abbamaradt és a verekedés hangja is lassan elhalt.
Kibontakoztam Algernon védelmező öleléséből, mikor úgy éreztem, hogy már képes vagyok rá. Ő elengedett én pedig újra körülnéztem. Raul és Stefan is holtan feküdtek a földön. Meglepődtem ugyan, de számítottam erre. Ez már nem rázott meg.
Csak most tűnt fel, hogy még egy- két számomra ismeretlen vérfarkas is csatlakozott hozzánk. Ennyire nem voltam magamnál, hogy még ez sem tűnt fel?
Dastan beszélt hozzájuk. Ásó is volt a kezükben, úgyhogy azt feltételeztem, most elássák a holtesteket. Marek és Natalie vitatkoztak. Káosz volt, mégsem érződött feszültség a levegőben. Mindenki megnyugodott, most, hogy a kívülállók halottak.
-         Köszönöm, Maya.
Megijedtem. El is felejtettem, hogy Algernon még mindig itt állt mögöttem.
-         Nem kell megköszönnöd. – megfordultam, hogy belenézhessek a férfi szemébe – Most már áruld el, merre van Safira. Utána kell mennem.
-         Nem tehetem.
Megrökönyödtem. Szinte alig tudtam megszólalni.
-         Nem?
-         Nem, mert akkor azonnal elindulnál, és mindenáron egyedül akarnál menni, pedig én segíthetnék.
-         Nem! Mond, meg merre van! Jogom van tudni!
-         Nem, Maya. Ha meg akarod találni, akkor velem kell jönnöd.
Elöntött a pulykaméreg. Felpofoztam Algernont. Ez már a második alkalom volt, de a férfi most sem dühödött fel. Újra meg akartam tenni, de ezúttal elkapta a kezem.
-         Maya – kezdte el nyugodt hangon – segíteni szeretnék.
-         Akkor mond meg hol van!
Mivel Algernon nem volt hajlandó elmondani nekem, én pedig elgyengülök, ha a szemébe nézek, ezért kirántottam a kezem a szorításából és ismét hátat fordítottam neki.
Hát, jó. Ha Algernon nem hajlandó segíteni nekem, majd megkeresem Safirát én magam. Csak követnem kell annak az Annabell nevű lánynak a nyomát.
Döntöttem.
Behunytam a szemem és próbáltam a sok illat közül kiválasztani Annabell illatát. Mély levegőt vettem és végül sikerült megtalálnom. Felvillanyozódtam. Kinyitottam a szemem és elindultam a nyom után. Sajnos Algernon nem hagyta annyiban a dolgot. Megragadta a karom és maga felé fordított.
-         Hová mész?
-         Ha nem vagy hajlandó segíteni, majd megkeresem én magam a testvéremet.
Algernon beletúrt bal kezével a hajába és nagyot sóhajtott.
-         Hogy te milyen egy makacs egy fruska vagy.
-         Te pedig bunkó. És ha most megbocsátasz, nekem…
-         Azt felejtsd el kislány. Velem jössz, ha tetszik, ha nem.
Felháborodtam.
-         Mit képzelsz?
Ám a férfi már nem figyelt rám. Dastan felé fordult, aki jó pár méterrel odébb állt tőlünk és megkezdte embereivel az ásást.
-         Dastan, Mayával mi lelépünk. Remélem elboldogultok. Köszönöm a segítséget.
Dastan felnézett.
-         Sok sikert!
Algernon bólintott, majd a karomnál fogva húzott maga után. Próbáltam kiszabadulni, de nem sikerült. Algernon erősebbnek bizonyult.
-         Figyelj Maya. Nem szaladgálhatunk ilyen ruhákban a városban, szóval most elmegyünk hozzánk és átöltözünk. Aztán elindulunk a testvéredért. Megígérem, hogy épségben visszahozzuk. Bízz bennem, kérlek.
-         Hogy hihetnék neked, ha nem engedsz utamra.
-         Ilyen állapotban nem jutnál messzire, hidd el.
Algernonnak igaza volt, de ez nem számított. Semmi pénzért nem mondtam volna el neki, hogy egyetértek vele. Még bátorításnak venné.
Némán sétáltunk. Algernon még mindig fogta a kezem és nem engedte, hogy kiszabadítsam. Egy idő után feladtam a próbálkozást. Lassan kiértünk az erdőből és ismerős környékre lettem figyelmes.  
-         Erre van a házatok? – kérdeztem meglepetten.
-         Igen. Miért?
Algernon meg sem állt és nem is nézett hátra.
-         Csak azért kérdeztem, mert Meddox háza is erre van.
A férfi erre megtorpant és hátrafordult.
-         Mi?
-         Jól hallottad.
Algernon annyira meglepődött, hogy még a kezemet is elengedte. Kihasználtam az alkalmat és mindkét kezem a hátam mögé rejtettem. A férfi felvont szemöldökkel követte a mozdulatot
-         Mindegy. Meddox miatt már nem kell aggódnunk. Menjünk.
Most nem próbált meg hozzám érni, aminek kifejezetten örültem. Az érintése túlságosan is hatással volt rám, így nem tudtam úrrá lenni a feltámadt érzéseimen. Nem akartam, hogy újra bárkitől is függésbe kerülnék, ezért nem akartam érzelmileg kötődni egy férfihoz. Semmilyen módon, főleg nem, ha Algernonról van szó.
-          Maya, gyere.
Észbe kaptam, hogy egy lépést sem tettem a férfi felé, aki már pár méterrel meg is előzött és most rám várt. Gyorsan utána siettem.




Beleszúrtam a földbe az ásót, rátámaszkodtam és kifújtam a levegőt. Rengeteg gödröt ástunk már és még ez sem volt elég. Megtöröltem a homlokom és azon gondolkodtam mi lehet most Mayáékkal. Csak remélni mertem, hogy minden rendben megy majd. Szurkoltam nekik, de tudtam, hogy Algernonnak nem lesz könnyű dolga. Nekem sem volt az, de neki még nehezebb. Maya mereven elutasított minden érzelmet, ez látszott rajta, mikor nálunk volt, de úgy láttam nem utasította el őket teljesen. Inkább csak mélyen eltemette magában. Ami a barátom szempontjából jó. Könnyebb előcsalogatni valamit, mint a nulláról kezdeni az egészet.
Felsóhajtottam. Az élet túlságosan bonyolult és mindannyiunknak meg kell vívnunk a magunk harcát. A barátom is ezt tette most. De legalább Meddoxot sikerült megölnünk.
Ránéztem a halott kívülállóra, aki a saját vértócsájában feküdt. Sajnáltam őt, mert régen a barátom volt és jobb ember is lehetett volna, ha tesz érte. De nem így alakult, és ez ellen már nem tehettem semmit. Szívesen megelőztem volna a történteket, de sajnos senki nem rendelkezett ilyen erőkkel.
Gondolataimból a telefonom csörgése ébresztett fel.
-         Igen? – szóltam bele.
Közben körbenéztem. Mindenki végezte a dolgát, szinte néma csendben. Lehet, hogy ezek az emberek ártani akartak nekünk, de mégis emberek voltak. Na és persze vérfarkasok.
-         Dastan. – Apám hangja baljóslatú volt. – Rossz hírem van. Elysia rosszul lett. A vártnál előbb fog szülni.
Apám többi szavát már nem hallottam, mert elejtettem a telefont.




A szobámban voltam és átöltöztem. Pakoltam pár ruhát a táskámba, amiket majd magunkkal viszünk. Natalie ruhái közül is kölcsönöztem néhányat, míg Maya fürdött. Nagy nehézségek árán sikerült csak rávennem, hogy mossa le magáról a harc mocskát, de végül sikerült. Hallottam a víz ütemes zúgását és minduntalan a szemem előtt láttam, ahogy a víz a lány meztelen testére zuhog. A farkam megrándult a nadrágomban és össze kellett szorítanom az állkapcsom, hogy lenyugtassam magam. Alig bírtam megállni, hogy ne nyissak be a lányhoz és csatlakozzam hozzá.
Erős volt a késztetés, de megálljt kellett parancsolnom magamnak. Most Safira a legfontosabb és csak utána nyerhetem el a lány szívét. Mert azt akartam, hogy nekem adja, hisz az enyém már az övé volt. Nehéz volt beismerni, magamnak is alig mertem, de ez volt az igazság. Nem tagadhattam és nem is akartam. Meg kellett szereznem magamnak Mayát és mindent el fogok követni ennek érdekében.
A vízcsobogás hangjának hiánya ébresztett fel merengésemből. Gyorsan beledobáltam még pár dolgot a táskába, majd lementem a földszintre. Megvártam, míg Maya felöltözik és kijön. Nem is kellett sokáig várnom meg is jelent a helyiségben Natalie egyik bőrszerkójában. Leesett az állam a lány kinézete láttán. A ruha rásimult a testére kiemelve domborulatait. Lapos hasát, vékony derekát, telt kebleit, hosszú és izmos lábát.
Vágyam hullámai szinte már átcsaptak a fejem fölött. Nem voltam ura a testemnek és azt vettem észre, hogy közelítek a lány felé. Megálltam előtte és kezemmel felemeltem az állát. Belenéztem azokba a csokoládébarna szemekbe és elvesztem. Lehajoltam, hogy megcsókoljam, hogy megízleljem Maya bűnre csábító ajkait, de ő elhátrált. Csalódottan engedtem, hogy ellépjen mellettem.
Felsóhajtottam. Sok dolgom lesz még, mire Maya elfogad.

2011. december 13., kedd

Vérfarkasok éjszakája sorozat - Üvöltő Fájdalom - 23.fejezet

Na halihó...csak elkészült ez a fejezet is :) Még egyszer bocsi a késésért és jó olvasást


23. fejezet


-         Na jó, most, hogy eltettük láb alól a zavaró tényezőket, azt hiszem, nekikezdhetünk az igazi harcnak, nem gondoljátok?
Senki sem mozdult meg. Kifáradtunk mindannyian és azt vártuk, hogy mit lép a másik.
-         Marek, remélem, nem kell csalódnom benned.
Mindenki a férfi felé fordult. Natalien és Mayán is látszott a feszültség, bár tudtam, hogy nem ugyanazt érezték. Amint Marek megmentette Natalie életét mindenre rájöttem. A lány reakciója elárulta, hogy mi is folyik köztük Egyből rádöbbentem miért viselkedtek mindketten olyan furcsán. Ők is egy pár. Megdöbbentő felismerés volt. Nem tudtam, hogy viszonyuljak hozzá, de ebben a pillanatban örültem neki. Ugyanis így a mérleg nyelve a mi oldalunkra billent.
-         Sajnálom Meddox, de végeztem veled. Többet nem fogok a nevedben harcolni, sem pedig ölni.
Meddox arckifejezése láttán elégedettség töltött el. A gyűlöletem iránta olyan nagy volt, hogy alig bírtam féken tartani és most eljött a pillanat, hogy meg is fizessek neki mindenért. Meddox azonban rendezte arcvonásait és kinyújtotta a kezét Maya felé. Az elégedettségem azonnal elmúlt. Harag és félelem váltotta fel. Azonnal közé és a férfi közé álltam.
-         Maya!
Meddox nem foglalkozott velem, hanem a vállam fölött továbbra is a lányt nézte. A helyzet megváltozott. A férfi két embere felsorakozott mellette, míg Dastan és a többiek pedig mellettünk. Az erőiszonyok egyértelműek voltak. De ha Maya most ellenünk fog harcolni…
-         Algernon – suttogta Maya és megfogta a kezem.
A haragom erősödött és már szinte kétségbeesett lettem. Nem, ez nem történhet meg!
Hátrafordultam, hogy megakadályozzam a lányt abban, amit tenni akart. Bármi áron! De ő csak kitartóan nézett a szemembe és a tekintetével könyörgött nekem. Kérlelt, hogy ne tegyek ostobaságot, olyat, amit később megbánhatok, de az ösztöneim eluralkodtak rajtam. Nem tehettem ellene. Meg kellett védenem Meddoxtól. Csak ez számított. Nem kerülhetett újra a karmai közé.
Megragadtam a karját és nem engedtem. Nem lettem volna képes elengedni. Nem is akartam. Mindenki csöndben várt. Még Meddox is. Ezt a csatát csak mi ketten vívhattuk meg. Maya nem ellenkezett a szorítás ellen. Kitartóan nézett.
Azonban rá kellett jönnie, hogy nem engedek. Pár pillanat volt az egész, míg Maya rádöbbent erre. A tekintetében gyengédséget és megannyi érzelmet fedeztem fel. Kétségbeesést, félelmet és reményt. A nő, akit szerettem hitt bennem és megengedte magának a reményt. Talán ez és az, hogy Dastan végül mégis beleszólt térített jobb belátásra. A barátom megragadta a vállam. Nem mondott semmit, de ez mindent elmondott. Maya újra a nevemet suttogta én pedig hatalmas önfegyelem árán, de leengedtem a kezem.
Maya egy pillanatra habozott, egy utolsó pillantást vetett rám, majd Meddox mögé sétált. Nem ért a férfihoz, figyelembe se vette kinyújtott kezét. Ez némileg lecsillapított, de majd belehaltam abba, hogy ezt a jelenetet végig kellett néznem és átélnem.
Dastan még mindig ott volt mellettem és most bátorítóan szorította meg a vállam. Lenyeltem minden érzést, ami bennem volt. Tudtam, hogy azok csak hátráltattak volna, így mindent kizártam a győzelem érdekében. Majd ha már nyertünk, akkor engedem szabadjára őket.
Meddox önelégült vigyorral az arcán állt velünk szemben. Nyeregben érezte magát és ezt nem is titkolta. De én majd letörlöm azt a ronda vigyort a képéről.
Hiába próbáltam elnyomni a haragomat nem tudtam teljesen, ami nem volt meglepő. Csoda, hogy még nem kezdtem el őrjöngeni. Nem hittem volna, hogy ekkora akaraterő van bennem. És tessék. Itt állok a halálos ellenségemmel szemben, aki most vette el tőlem a nőmet és én mégsem ugrok a torkának habzó szájjal. Igazán büszke lehettem magamra. De nem voltam az. Épp ellenkezőleg. Magamat utáltam a legjobban, mert tudtam, hogy mindennek csakis én voltam az okozója. Ha akkor, ott a Gyilkos-tónál megölöm a férfit, Maya most már szabad lenne. A húga viszont halott. Nem volt jó döntés.
Sajnos ez már nem számított ugyanis most már mindez megtörtént. Itt voltunk és ezen nem lehetett változtatni.
Dastan még mindig nem engedte el a vállam. Meglepetésemre odasúgta a fülembe, hogy más ne hallja.
-         Tudom, hogy azt mondtad, hogy átengeded nekem, de azt hiszem, most téged illet meg a jog, hogy elbánj vele.
Na, erre felkaptam a fejem. Döbbenten néztem a barátomra, de ő csak bólintott, majd leengedte a kezét.
-         Vége az előadásnak? – kérdezte gúnyosan Meddox.
Egy morgás volt a válasz részemről.
-         Akkor azt hiszem kezdhetjük is, nem gondoljátok?
-         Igen, kezdhetjük. Ha ennyire szeretnél harcolni, akkor felőlem rendben. Állj ki ellenem!
-         Ugyan már Algernon, – kezdte lekicsinylő hangon Meddox, mintha egy ötéveshez beszélne – én jobb ellenfelet találtam neked. Maya kérlek.
Meddox hátranyúlt, megragadta Mayát és maga elé húzta. A lány értetlenül nézett és kétségbeesetten nézett a kívülállóra.
-         Jól hallottad. Öld meg.
Döbbent csend következett, majd miután a lány magához tért azonnal rávágta a feleletet.
-         Nem!
-         Rendben van. – vonta meg a vállát a férfi – Azt hiszem, kénytelen leszek felhívni Vladot.
Maya azonnal elsápadt. Én is megrökönyödve álltam. Erre nem számítottam. Egyikünk sem. Nataliek ugyan nem értették miről van szó, de ők is tudták, hogy Meddox zsarolja a lányt.
Na, most már tényleg feldühödtem Maya arca láttán, ahogy felém, majd újra Meddoxhoz fordul. Látszott rajta, hogy nem tudja, mit tegyen.




Tanácstalanul álltam. Az agyam leblokkolt és nem akart működni. Meddox tényleg azt kérte tőlem, hogy válasszak Algernon és Safira között? Ez nem a valóság. Ez nem lehet az.
Tudtam, hogy egyszer eljön ez a pillanat, de egy dolog sejteni és más dolog, ha tényleg megtörténik. Azt hittem, mikor ezt kéri tőlem Meddox majd Safira halálának és szenvedésének gondolata elég lesz, hogy feladjam a boldogságom kulcsát, de most mégsem tudtam tenni semmit. Csak álltam ott és hitetlenkedve néztem Meddoxra. Nem akartam elhinni, amit hallottam
-         Mozgás!
A lábam nem engedelmeskedett. A szívem kétfelé húzott. Kétségbeesetten meg akartam menteni Safirát, de nem ilyen áron. Ezt nem tudom megtenni. Remegtem.
-         Gyáva vagy Meddox! – Algernon hangjára felocsúdtam és a férfi felé kaptam a fejem – Mindig mással végezteted el a piszkos munkát! Sosem mocskolod be a kezed. Gyáva vagy és azt kell hinnem, hogy félsz kiállni ellenem, mert tudod, hogy vesztenél.
Algernon egy lépést tett felénk.
-         Nem érdekel, mit gondolsz te kis ficsúr. Nincs annál nagyobb élvezet számomra, minthogy végignézzem, ahogy az a nő ontja ki a véred, akit a legjobban szeretsz. Kíváncsi vagyok, hogy most mit fogsz tenni. Ha nem ölöd meg, akkor ő fog téged. Nem igaz, Maya?
Meddox olyan erősen ragadta meg a kezem, hogy felszisszentem volna, ha nem lettem volna teljesen leblokkolva. Nem tudtam megszólalni.
-         Engedd el!
Hallottam Algernont, de egyszerűen képtelen voltam bármire is. Ennyi. Ez volt az a pont, ahol elértem a tűrőképességem határát. Több dolgot már nem tudtam volna elviselni. Az összeomlás szélén álltam.
Meddox maga felé fordított és most már mindkét kezemet teljes erőből szorította. Kénytelen voltam belenézni a férfi metsző, méregzöld szemébe.
-         Ne legyél ostoba Maya. Tudod, mire vagyok képes.
Amikor erre sem reagáltam megdöbbentő kijelentést tett.
-         Ha megteszed Safira szabad lesz.
Még levegőt is elfelejtettem venni.
-         Mi?
-         Jól hallottad. Tedd meg és soha többé nem kell aggódnod miatta. Többet nem fogom bántani semmilyen módon.
Sarokba szorított. Rájöttem, hogy meg kell tennem. Mert ha nem akkor Meddox biztosan megöl és abba bele sem mertem gondolni, hogy mit tesz a húgommal. Amint eldöntöttem, hogy megteszem a lelkem összetört.
Meddox megérezte a változást és elengedett. Olyan lassan fordultam meg, ahogy csak tudtam. Nem tudtam Algernon szemébe nézni.
Összetörtem.




A jelenet, ami kibontakozott előttem felettébb mulatságos volt. Maya annyira naiv volt. Tényleg elhitte, hogy hagyom a kishúgát szabadon távozni. Legszívesebben felnevettem volna, de kivételesen visszafogtam magam.
Élvezet volt nézni, ahogy Dastan kis csapata döbbenten vette tudomásul a lány választását. Nem volt más lehetősége. Talán ezt ő is tudta, bár nem voltam biztos benne, de nem számított. Meg akartam fizetni Dastannak és Algernonnak mindenért. Mindenért, ami történt, amit tettek.

Még kicsik voltunk és akkor még én sem voltam kívülálló. Dastan, én és Algernon voltunk a legjobb barátok. Mindig együtt játszottunk, együtt törtünk borsót a falubéliek orra alá. Nagyon jól kijöttünk egymással és nem volt addig semmi baj, míg Algernon húga, Aishe meg nem halt. Algernon saját magát hibáztatta a történtekért és Dastannal a barátságuk egyre szorosabbá vált, engem pedig egyre inkább háttérbe szorítottak. Úgyhogy kerestem magamnak új barátokat és egy régóta bennem lappangó ösztönnek engedve, egy új hóbortnak hódoltam. Magam köré gyűjtöttem azokat a gyerekeket, akik olyan jellemmel rendelkeztek, mint én, vagy azokat, akiket könnyen lehetett befolyásolni. Eleinte csak állatokat kínoztunk meg és élvezettel néztük, ahogy szenvednek, de ahogy az idő egyre előrehaladt én többre vágytam.
Az új elfoglaltságomra akkor derült fény, amikor megöltem egy kislányt közülünk. Senki sem tudta, hogy mi történt vele és a Vadászoknak tudták volna be a falubéliek a dolgot, vagy egy balesetnek, ha Dastanék nem köpnek be. Valahogy tudomásukra jutott, hogy én voltam az, aki belefojtotta a lányt a tóba és ezt elmondták a királynak.
Egyáltalán nem bántam meg a bűnöm és Dastan és Algernon mélységesen megdöbbent azon, hogy valójában milyen is vagyok. Pontosan ezért mondták el Oresztésznek.
Természetesen eleinte nem akartak hinni nekik, de végül mégis csak a Vérfarkasok Hercege állította a bűnösségem és elüldöztek a faluból. Bosszúból magammal vittem azokat, akik idő közben mellém szegődtek és így lettünk mi a kívülállók. Akkor meggyűlöltem az egykori barátaimat.

És most is mélyen megvetem őket. Talán még jobban. Az évek elteltével haragom és gyűlöletem egyre csak nőt irántuk. És most itt volt az alkalom, hogy megfizessek mindenért.
Mayára és Algernonra néztem. A szám önkéntelenül egy mosolyra húzódott és teljesen elégedett voltam. Csak a véletlennek köszönhető, hogy így alakultak a dolgok, de végül ez mégis a javunkra várt. Már ezért a pillanatért megérte az egész.
Azonban nem sokáig élvezhettem a látványt, mert pont mikor Maya megindult Algernon felé, Dastan rontott nekem. Sajnos Dastan barátai sem tétlenkedtek és hamar lefoglalták Stefant és Rault. Marek és az a nő Stefanra támadott, míg Raulra a másik férfi. Sajnos nem volt időm arra, hogy velük foglalkozzak.
Dastan remek harcos volt és ezt magam is tudtam, de biztos voltam a győzelmemben.
Ebből a harcból én kerülök ki győztesen.




Maya újra Meddox oldalán harcol. Nem tudtam elhinni. Ráadásul velem kell harcolnia. Nem akartam elhinni az események alakulását. Egyszerűen ez nem lehet. A sors miféle gonosz tréfát űz velünk?
Fogalmam sem volt mitévő legyen. Csapdában voltam, akár egy kelepcébe csalt patkány. Ha nem engedem, hogy Maya megöljön, akkor a húga hal meg. De ha meghalok, akkor nem csak az én, de Maya boldogsága is. Emellett Elysia is teljesen összetörne. Nem volt jó döntés.
Mit kéne tennem?
Csak ez a gondolat zakatolt az agyamban. Semmi más.
Sok időm azonban nem volt gondolkodni, mivel Maya elővette két tőrét és már nekem is támadt. Alig volt időm előhúzni a kardom. Maya tényleg komolyan gondolta a harcot.
Ádáz összecsapásba kezdtünk. De bennem is harc dúlt és ez a technikámon is meglátszott. Nem vittem az ütéseimbe és döféseimbe elég erőt és nem voltak elég pontosak. Alig tudtam védekezni. Maya nagyon jó volt. Koncentrálnom kellett volna, de képtelen voltam. Maya szemében csak a nagy üres semmit láttam. Kifejező tekintete most csak sivár ürességet tükrözött. Leginkább magamra haragudtam azért, mert hagytam, hogy Maya ennyit szenvedjen és választani kelljen köztem és a húga között.
Ha nem tudtam volna a Rejtőzködők tartózkodási helyét hagytam volna, hogy végezzem velem, de mivel tudtam és volt esélyünk rá, hogy megmentsük a kislány életét, nem engedtem.
Komolyan vettem a harcot. Percek teltek el. Hallottam a többiek csapásainak hangját, a lihegésüket az enyémmel és Mayáéval egyetemben is. Köröztünk egymás körül és lecsaptunk. Egyikünk sem találta el a másikat, bár én nem is akartam. De ezután a csapás után mindketten megálltunk. Pengéink még mindig egymásnak feszültek. Lihegtünk. Olyan közel voltunk, mégis oly távol. Valahogy rá kellett vennem a lányt, hogy térjen magához.
-         Maya.
Nem adta jelét annak, hogy figyelne rám, de nem mozdult, ugyanakkor nem is nézett a szemembe. Nem tudom mi játszódhatott le benne, de rá kell vennem, hogy érezzen. Hogy elfogadja ezeket az érzéseket, amik erőssebbé teszik és nem gyengébbé.
-         Maya, figyelj rám. Nem kell ezt tenned. Annabellt már elküldtem Safiráért, hogy még az összecsapásunk előtt mentse meg a húgodat, hogy Meddox ne zsarolhasson. Sajnos nem gondoltam, hogy a csata ilyen hamar eljön, de kérlek, adj egy esélyt, hogy megmentsem. Ne add fel, kérlek!
Maya végre a szemembe nézett. Újra önmaga volt. Láttam a szemében, ami újra olyan kifejező lett, mint volt.
-         Algernon kérlek, ne nehezítsd meg a helyzetem.
A pengéink szétváltak és Maya lesújtott a tőrével. Én hárítottam és újra egymással szemben álltunk.
-         Nem hagyom, hogy megint feláldozd magad. Te hozzám tartozol és nekem kell vigyáznom rád. Nem hagyhatom, hogy ezt tedd.
-         Algernon! Hagy abba! – Maya már kétségbeesett volt.
Mélyen a szemébe néztem.
-         Nem tehetem.
Minden képességem latba vetettem és kiütöttem Maya kezéből mindkét tőrét. Mielőtt bármilyen másik fegyvert a kezébe vehetett volna elkaptam a derekát és magamhoz húztam. Megcsókoltam, ezzel hallgattatva el. Csak remélni mertem, hogy ennyi elég lesz.




Elvesztem. Amikor Algernon szája az enyémre tapadt már tudtam, hogy nem fogom tudni megtenni, amit Meddox várt tőlem. Talán soha nem is lettem volna képes rá. Beleolvadtam védelmező karjaiban, ahol végre megnyugvásra leltem.
Amikor abbahagytuk a csókot, a körülmények ellenére egy pillanatig csak mi léteztünk. A szívem elkezdett reménykedni és most nem gondoltam arra, hogy mi történik, ha Algernon terve mégsem sikerül. Most az egyszer önző módon viselkedtem és csakis magamra gondoltam.
Algernon gyengéden végigsimított az arcomon én pedig becsuktam a szemem és csak élveztem az érintését, ami tüzes nyomot hagyott a bőrömön. Mint valami bélyeg, ott volt és kinyilvánította, hogy az övé vagyok. Ebben a pillanatban még ezt is elmertem hinni.
Ám sajnos, mint minden jó dolog az életemben ez is véget ért. Túl hamar.
-         Maya! – Meddox hangja hallatán összerezzentem.
Algernon és én is odakaptuk a fejünket. Én megfordultam, mert háttal álltam a többiek közötti harcnak. Döbbenten álltam, ahogy Algernon is.
Meddoxnak valahogyan sikerült Dastan fölé kerekednie és leütnie. Dastan a fejét fogva a földön feküdt, de szerencsére élt. Rémülten néztem Meddox szemébe.
-         Azonnal öld meg azt az idiótát! Ha nem teszed, istenemre esküszöm, hogy Safira is olyan sorsa jut, mint te! A rabszolgám lesz és korántsem fogok olyan kedvesen bánni vele, mint veled! Megértetted? – a férfi kikelve magából, őrjöngve ordított, miközben egyre közeledett hozzánk.
Meddox szavai hallatán teljesen megdermedtem. Megfagyott az ereimben a vér és mozdulni sem tudtam. A kívülállók vezetője egyre csak közeledett felénk és én úgy éreztem, minden lelassul körülöttem. Nem tudtam mit csinált Algernon, de bennem egy pillanat alatt átvette a rémület helyét a vak düh. Teljesen elborult az agyam, előkaptam az övemre csatolt fegyvert, céloztam és tüzeltem.

2011. december 5., hétfő

Elnézést a késésért

Bocsi, hogy még nem tettem fel a fejezetet, de hát végzős év és ilyenkor a tanárok szeretnek elhalmozni minket tanulnivalóval. Szóval kérlek legyetek türelmesek és bocsi a késés miatt. Amint tudom felteszem a fejezetet.

2011. november 28., hétfő

Vérfarkasok éjszakája sorozat - Üvöltő Fájdalom 22.fejezet

Itt a kövi fejezet. Jó olvasást és sok kommentet kérek :)


22. fejezet


-         Nocsak, nocsak? Talán zavarunk?
Stefan és Raul is megállt mögöttem. Mozdulatlanul várták a döntésem. Éreztem Stefan izgalmát. Már nagyon harcolni akart. Raul is hasonló lelkiállapotban várt az ítéletemre. Ők nem vették magukra Marek árulását, ahogy én sem.
A hangomban nem hallatszott a meglepettség, hisz nem is voltam az. Bár arra nem számítottam, hogy Marek is elárul majd, de nem lepődtem meg. A veszély mindig fenn állt, hogy az ilyesmi megtörténik, ezért sosem lepődtem meg. De hogy pont Marek. Erre egyáltalán nem számítottam. Nem tudtam elképzelni mi indoka lehetett erre. Nem hittem, hogy megesett a szíve Mayán. Az lehetetlen volt, hisz akkor már évekkel ezelőtt lépett volna. Akkor mégis mi oka lehetett?
Most az egyszer nem tudtam erre a kérdésre a választ és ez nagyon dühítő volt. Választ akartam kapni.
Maya teljesen lefagyott, a többiek azonban gyorsan felocsúdtak meglepetésükből és hamar reagáltak az új helyzetre. Támadó pozícióba álltak és várták, hogy reagálok. Fegyvereik már a kezükben voltak. A felállás előnytelen volt számomra, hisz hatan álltak hármunkkal szemben. Azonban ez nem sokáig lesz így. Mayának nincs más választása, mint az oldalamon harcolni és így az esélyek is jobbak lesznek, mint ahogy most.
Elmosolyodtam, bár inkább egy vicsorgásra hasonlított. Játszottam az ártatlant.
-         Marek, mit keresel itt? Miért nem fekszenek Dastanék holtan? A saját vérükbe fagyva? – Mayára néztem miközben ezeket a szavakat mondtam. Tudtam, hogy ez olyan számára, mintha kést szúrnék a szívébe. A mosolyomat most elrejtettem – Hm?
Most Marekhez fordultam és kérdőn néztem rá, de ő nem szólt semmit. Csak ott állt a Vadászok holteste mellett. A hallgatása nagyon irritált.
-         Csak nem Mayának akarsz segíteni? Rossz döntés lenne barátom, ha megesne rajta a szíved. Hidd el.
Marek hűvös hangja nem tévesztett meg. Bár mindig ezt a hangszínt használta, most mégis más volt. A férfi volt más. A szavai sem győztek meg.
-         Elrontottad a tervemet, Meddox. Most már nem tudok a bizalmukba férkőzni.
Még hittem is volna Mareknek, ha nem látom Dastan mellett álló nő döbbent arckifejezését. Nem tudta elrejteni sebzett tekintetét, akármennyire is próbálta. Azonnal összeállt bennem a kép. Szóval Marek rátalált a párjára. Érdekes.
Az ösztöneim most sem csaptak be. Tudtam, hogy nem stimmel valami a férfival és most már azt is tudtam, hogy mi.
Megpróbáltam elhitetni velük, hogy hiszek Marek meséjének.
-         Valóban? Sajnálom. Ha megosztottad volna velem a terveidet, akkor nem avatkoztam volna közben, de azt hiszem most már mindegy.
Tudtam, hogy Mareket nem sikerült meggyőznöm. Nem lehetett biztos abban, hogy hazudok-e vagy sem. Ugyanis mindig is kiszámíthatatlan voltam. De annyira azért ismert, hogy nem vagyok oda az árulásokért, így őt nem verhettem át. Láttam a szemén, hogy nem hisz nekem, de reménykedtem benne, hogy a többiek nem ennyire okosak.
Mielőtt bárki bármit tehetett volna megéreztem, hogy társaságot kaptunk.




Alig tettem túl magam Marek szavain, máris újabb vendégeink érkeztek. Mélyet szippantottam a levegőbe. Emberek szagát hozta a szellő. Újabb Vadászok. Kardom a kezemben volt, de egyáltalán nem voltam felkészülve. Alig tudtam követni az eseményeket és ez nem tetszett. Teljesen kifordultam önmagamból, amióta találkoztam Marekkel. Az életem kisiklott a megszokott medréből, és már nem tudtam úrrá lenni az események folyásán. Egyszerűen kihúzták a lábam alól a talajt egy pillanat leforgása alatt. Fogalmam sem volt mit hoz a jövő, de reménytelennek láttam.
De sajnos most nem volt időm gondolkodni. A Vadászok csak arra vártak, hogy hibázzak és megöljenek. Akármennyire is kilátástalan volt a helyzet, nem akartam meghalni. Még nem. Úgyhogy felráztam magam és a harcon kívül minden mást száműztem a fejemből.
Fél szememmel azért figyeltem Meddoxékat is, mert ha ezt a pillanatot választják arra, hogy megtámadjanak minket, akkor felkészültnek kellett lennem. De nem tettek semmit. Ők is a Vadászokra figyeltek. Fegyverszünet jött létre köztük és köztünk. Ellenségem ellensége a barátom alapon együtt harcoltunk. De csak most az egyszer. És azzal is tisztában voltam, hogy abban a pillanatban vége a kimondatlan megállapodásnak, amint az utolsó Vadász is kileheli a lelkét.
A lépések zaja egyre erősödött. Sokan voltak. Gallyak reccsentek. Nagy csatának nézünk elébe.
Pattanásig feszültem. Nem tudtam tovább várni, ezért nem várva be a többieket, előrevetettem magam. Csendben, de gyorsan lopakodtam egyre közelebb az ellenséghez.
-         Natalie! – hallottam Sebastian visszafojtott hangját.
Nem törődtem vele. Előre lendültem. Az ostoba emberek azt hitték meglephetnek minket, de egy vérfarkast nem lehetett csak úgy becserkészni, így váratlanul érte őket, hogy én támadtam először. Egy fa takarásából ugrottam rá az első Vadászra és szíven szúrtam. Kihúztam a kardot, majd elvágtam egy felém rohanó ember nyakát, aki gyorsabban reagált, mint a többiek. Vért fröccsent és én érzéketlenül néztem az ellenségem halálát. Bal kézzel előkaptam a tőröm és elhajítottam. Pontosan egy Vadász mellkasába állt bele, aki odakapott a sebhez, majd holtan zuhant a földre.
Olyan gyorsan történt minden, hogy a többiek csak most értek ide. Nem figyeltem rájuk, már ugrottam is a következő emberre.
Az agyamat kikapcsoltam, hogy ne szörnyedjek el saját magamon, azon, hogy mit teszek éppen. Máshogy nem tudtam volna elviselni azt, hogy emberek életét ontom ki. Miközben gépiesen tettem a dolgom, hogy életben maradjak Marekre gondoltam. Elítéltem azért, mert ölt, miközben én is azt tettem éppen. De ő ártatlanokat gyilkolt. A saját szememmel láttam. Én legalább olyan embereket öltem meg, akik ártani akartak nekem, miközben én soha senkit nem bántottam. Azonban ez a tudat nem tette könnyebbé.
Nem agyalhatok most ezen. Nem lehetek a férfival és kész! Nem is gondolhatok rá!
De hogyan ne gondoljak rá, miközben kétségek közt vergődök miatta? Vajon igaz volt, amit mondott és tényleg csak tőrbe akart csalni minket? Vagy Meddoxot akarta becsapni?
A híres ítélőképességem és emberismeretem ezúttal cserbenhagyott. Marekkal kapcsolatban semmiben sem lehettem biztos és ez nyugtalanító volt.
Egy pillanatnyi lélegzetvételhez jutottam. Kissé szaporán vettem a levegőt. A halott Vadászok helyére újabbak és újabbak léptek. Sosem fogytak el, pedig mindannyian keményen harcoltunk. A ruhám véres lett és még az arcomon is vérfoltok voltak. Egy pillanatra megálltam és körbenéztem. Nem támadott rám új Vadász, de a többiek még keményen harcoltak. A nagy csata hevében észre sem vették, sem Dastan, sem pedig Meddoxék, hogy milyen közel is vannak egymáshoz. Dastan és Meddox szinte egymás mellett állt, mégis csak a Vadászokra koncentráltak. Algernon és Maya egymásnak háttal harcoltak, így védve egymást a támadásoktól. Marek pedig Sebastiantól nem messze harcolt. Meglepődtem, hogy nem támadnak egymásra, pedig ki nem állhatták a másikat. Annak viszont örültem, hogy nem estek egymásnak.
Nem láttam, hogy bárki is nagyobb sérülést szenvedett el pár karcolásnál, így megkönnyebbültem. Marek megérezte, hogy figyelik és felém fordult. Annyira elkalandozott a figyelmem, hogy nem vettem észre az egyik férfit, aki pisztoly rántott és rám célzott. Marek figyelmeztetett.
-         Natalie! Mögötted!
Villámgyorsan megfordultam és egy pisztoly csövével néztem szembe. Lövés dörrent.
Már vártam a fájdalmat. Biztos voltam abban, hogy most meghalok, de az érzés elmaradt. A férfi, aki rám célzott holtan rogyott össze. Döbbenten néztem a halott Vadászra, majd abba az irányba fordultam, ahonnan vélhetőleg jött a lövés. Marek kezében ott volt a pisztoly, csövéből kis füst szállt fel, jelezve, hogy nem rég használták.
A jelenettől mindenki megfagyott egy pillanatra. Még a Vadászok is. Meg sem bírtam mozdulni, annyira sokkoló volt ez az egész. Marek és én egymás szemébe néztünk. Bár messze voltunk egymástól mégis létrejött közöttünk egy kapcsolat, amit nem tudtam volna szavakba önteni. Egyszerűen csak létrejött és én éreztem. Marek megmentette az életemet. Az a férfi, aki haragudott rám és úgy vélte csak kihasználtam. És mégis, ő volt az, aki meghúzta értem a ravaszt. Egyszerűen nem tudtam megmagyarázni azt az érzést, amit hatalmába kerített. Egyszerre éreztem hálát és örömet, ugyanakkor némi bizonytalanságot is.
Azonban ez az öröm nem tartott sokáig. A Vadászok hamar felocsúdtak meglepetésükből és újra támadásba lendültek, de Marek nem figyelt eléggé. Megpróbált elugrani a kard elől, de az megállíthatatlanul belefúródott az oldalába.
Felsikítottam. Alig ismertem meg saját kétségbeesett hangomat. Marek felé vetettem magam, aki nem tétlenkedett. Csak szitkozódott egyet a fájdalom miatt, majd tovább folytatta a harcot, mintha mi sem történt volna. Én azonban elvesztettem a fejem. Többé nem érdekeltek a kételyeim. Az érzések egy pillanat alatt elöntöttek a férfi iránt. Már magam előtt sem tagadhattam. Odaértem Marekhez és az őt körülvevő Vadászok gyűrűjéhez. Egyesével végeztem az utamba kerülő ellenséggel. Végül elértem a férfihoz és védelmezően elé álltam.
A Vadászok száma lassan fogyatkozni kezdett.
-         Sebastian! – kiáltottam el magam.
Nem voltam képes harcolni annyira aggódtam.
Sebastian leszúrt egy Vadászt, majd gyorsan rám pillantott. Amint meglátta az arckifejezést, tudta mit szeretnék. Szó nélkül odasietett és helyettem is figyelt, hogy én megnézhessem Marek sebét. Bár Bastian ki nem állhatta Mareket, mégis a jó barátom volt és megtette ezt értem.
-         Köszönöm.
Ennyit suttogtam a barátomnak, majd ahhoz a férfihoz fordultam, aki ellopta a szívem.




Láttam Maya arcán az aggodalmat, a félelmet, de nem akartam, hogy aggódjon miattam. Amikor láttam, hogy az a Vadász majdnem megöli… Olyan félelmet még soha életemben nem éltem át. Rájöttem, hogy Natalie többet jelent a tulajdon életemnél is. Muszáj volt tennem valamit. És ha ez a kis karcolás volt az ára, hogy ő életben maradjon, hát akkor örömmel fizettem meg ezt az árat. Fájt ugyan a sérülés, de nem érdekelt. Natalie jól van és csak ez számított.
Az ajkam mosolyra húzódott Natalie aggodalmán. A lány ledobta a földre a kardját és lehúzta a kabátom cipzárját.
Lehajoltam és a fülébe suttogtam:
-         Nem hittem volna, hogy egyszer vetkőztetni fogsz.
Natalie keze megállt egy pillanatra. Felegyenesedtem ő pedig felemelte a fejét és a szemembe nézett. Majdnem elnevettem magam.
-         Bolond. – motyogta az orra alatt Natalie, majd felhúzta a pulóverem és a pólómat.
-         Hagyd, semmiség. – tiltakoztam. Hisz tényleg az volt, de Nataliet ez nem érdekelte.
-         Mutasd!
Ez parancs volt én pedig engedelmeskedtem. Engedtem, hogy megnézze a sebem. Én magam nem néztem oda. Nem érdekelt.
-         Jesszus, ezt azonnal el kell látni.
-         Semmi szükség rá. Be fog gyógyulni.
-         Na de…
-         Sosem bíbelődtem ezelőtt ilyesmikkel és eddig sem haltam meg. Most sem fogok.
Natalie szemébe néztem, hogy kiolvashassa onnan, hogy igazat mondtam, és hogy nem tágítok e kérdésben. Natalie nem tetszése jeléül szúrós tekintettel nézett vissza rám és összeszorította azt a gyönyörű száját. Azonnal vágy ébredt bennem. A közönyöm, amit fent akartam tartani szertefoszlott. Nem harcolhattam az érzéseim ellen és ezt én is beláttam. Annyira akartam ezt a nőt, hogy majd beledöglöttem. Belélegeztem csodás illatát. Meg akartam érinteni. Meg is tettem volna, de sajnos nem volt rá időm.
A varázst megtörte egy Vadász üvöltése, aki ránk támadott. Nagy megdöbbenésemre Sebastian eltette láb alól a férfit. Pislogtam zavaromban. A férfi mintha olvasott volna a gondolataimban, felénk fordult és ezt mondta:
-         Nem érted tettem.
Nem válaszoltam. Én is tudtam. A feszültség egyre nőtt és ennek Natalie vetett véget.
-         Oké. Ezt már elrendezzük a harc után, oké fiúk?
Kelletlenül, de mindketten bólintottunk.
-         Rendben. Most pedig végezzünk velük.
Láttam Natalien, hogy szívesen visszatartott volna, de nem tette. Tudta, hogy úgysem állnék félre és hagynám, hogy helyettem vagy éppen értem harcoljanak, így én is folytattam a harcot. Az utolsó Vadászt is megöltük, de tudtam, hogy ezzel még nincs vége semminek. Sőt, most kezdődik csak az igazi csata.
Meddox az egyik Vadász holtteste előtt térdelt. Kihúzta mellkasából a kését, majd lenyalta a vért a pengéről, közben pedig felegyenesedett. Rám nézett.
-         Na jó, most, hogy eltettük láb alól a zavaró tényezőket, azt hiszem, neki kezdhetünk az igazi harcnak, nem gondoljátok?
Végül eljött ez a pillanat is. De bár ne jött volna el. Korántsem volt még vége a véres küzdelemnek, pedig így is túl sok vér folyt el ma. Körülöttünk mindenütt halott emberek teteme feküdt.
Nem, korántsem volt még vége. Tisztában voltam vele, hogy a halálig tart majd ez az összecsapás. Halálig.

2011. november 20., vasárnap

Vérfarkasok éjszakája sorozat - Üvöltő Fájdalom - 21.fejezet

Hát itt a kövi fejezet. Jó olvasást :) És lécci írjatok véleményeket.

21. fejezet


-         A kishúgodat?
-         Igen. A Rejtőzködőknél tartják fogva és Meddox egyik embere is vele van. Ha Vlad nem kap hírt Meddoxtól, akkor megöli Safirát és ha megpróbálok megszökni, akkor megkínozzák. Nem ellenkezhetek Medoxxal, Algernon, mert itt nemcsak az én életemről van szó.
-         Megmentjük.
Algernon azonnal rávágta a választ és megragadta a karom, tartott, hogy ne fordulhassak el tőle. Fanyarul elmosolyodtam.
-         Nem tudod. A Rejtőzködők nem szívesen fedik fel a kilétüket, emellett Vlad, ha úgy érzi, hogy valaki megpróbálja megmenteni a húgomat, akkor megöli az illetőt vagy Safirát. Élve csakis Meddox parancsára hagyhatja el a Rejtőzködőket.
Sokat gondolkodtam ezen és próbáltam kitalálni valami tervet, de semmi kivitelezhetőt nem tudtam kitalálni Safira megmentésére. A Rejtőzködők a vérfarkasok egy olyan csoportja, akik elrejtőztek mind az emberek, mind pedig a többi vérfarkas elől. Nagyon kevés embert fogadnak be a soraik közé és nagyon bizalmatlanok az idegenekkel szemben. Senki sem tudja hol táboroznak és sokszor változtatják táborhelyüket. Szinte lehetetlen volt megtalálni őket és ez jelentette a legnagyobb problémát Safira megtalálásában. Ezért is nem sikerült korábban. Most már fel is adtam, hogy megpróbáljam. Valami mást kellett kitalálnom, de eddig nem sikerült.
-         A király talán tudja hol vannak.
-         Senki sem tudja.
Bár a Rejtőzködők nem tagadták meg Oresztészt, mint királyt, de nem is követték minden törvényét. Jobban szeretnek magukban lenni, mint a civilizációban.
-         Ha ez az oka, amiért Meddoxxal vagy, akkor megígérem, hogy kiszabadítom és akkor te is szabad leszel.
Boldoggá tett Algernon ígérete, de nem akartam reménykedni. A remény megölne.
-         Ne ígérj olyat, amit nem tudsz betartani.
Algernon belenézett a szemembe. Csak elszántságot láttam, semmi tétovázást.  
-         Nem szoktam felelőtlenül ígérgetni.
Elhittem, de akkor sem reménykedhettem.
-         Gyere, Dastan felhívja Oresztészt. Ő majd tud biztosat mondani.
Bólintottam. Nem volt erőm ellenkezni.




Istenem, de boldog voltam. Igen, Maya testvére veszélyben volt, de ha őt megmentem, akkor semmi sincs veszve és esélyem lesz Mayánál. Akkor megszabadul a béklyóitól és talán akkor megnyílik előttem. Remény és melegség töltötte el a szívem. Végre van remény, végre látom merre tartok, szinte már a kezemben tartottam a győzelmet. Nincs azaz ember, vagy vérfarkas, aki megállíthatna.
Gyors tempóban sétáltunk egymás mellett és hamar visszatértünk Dastanékhoz. Én egyből Dastan felé vettem az irányt. Mikor odaértem, halkan odasúgtam a barátomnak:
-         Beszélnünk kell.
Dastan bólintott és kicsit eltávolodtunk a többiektől. Ekkor kezdtem el:
-         Dastan, hívd fel a királyt. Ő biztosan tudja hol táboroznak most a Rejtőzködők.
A barátom felvonta a szemöldökét és nem értette hirtelen érdeklődésemet irántuk. Sosem emlegettük őket, hisz nem tartoztak közénk, nem akartak kapcsolatba lépni velünk.
-         Miért akarod tudni, hogy hol vannak?
Lehalkítottam a hangom, bár eddig sem beszéltem hangosan. Úgy éreztem Maya nem akarja, hogy a többiek megtudják, miért van Meddoxxal. Örültem, hogy engem mégis a bizalmába fogadott. Reménnyel telt meg a szívem. Bármit megtettem volna, csak hogy az enyém legyen.
-         Maya húgát ott tartják fogva. Ha megtudnám hol vannak, ki tudnám szabadítani.
Elmondtam Dastannak ezt, mert magától is rájött, hogy Mayáról van szó. Bár nem kellett ezért megerőltetnie az agytekervényeit. Amúgy is kihúzta volna belőlem.
-         Megkérdezem, de nem ígérek semmit.
-         Köszönöm.
Dastan megveregette a vállam, majd elővette a telefonját és odébb húzódott én pedig visszatértem Mayáékhoz. Épp akkor értem vissza, mikor Marek egy gyufát dobott a halott Vadászok holttestére. Egy halomba gyűjtötték őket és a legfelső Vadász ruhája tüzet fogott, majd a tűz tovább terjedt.
Ránéztem Mayára, aki sem Marekhez sem a többiekhez nem csatlakozott. Ott állt egymagában és meredten nézte a halott Vadászok testét. Meg akartam vigasztalni a lányt, ezért megindultam felé, de Maya megérezve a közeledésem feltartotta a kezét jelezvén, hogy ne menjek közelebb. Nem nézett rám. Ismét elzárkózott előlem, pedig reménykedtem, hogy közelebb kerültünk egymáshoz. De Maya nem könnyítette meg az életemet. Felsóhajtottam és azon tűnődtem mit csináljak most. Mi legyen a következő lépésem.




Mélyen és kellemesen aludtam, mikor a telefon csörgése ébresztett. Nem mozdultam, gondoltam, majd elhallgat és nem éreztem késztetést arra, hogy felvegyem. Próbáltam visszaaludni, de az az átkozott ketyere csak nem akart elhallgatni. Káromkodva megfordultam és lekaptam a telefont az ágy melletti éjjeliszekrényről. Majdnem sikerült levernem a lámpát, de nem érdekelt. Korán volt és nem szerettem korán felkelni.
Még csukott szemmel vettem fel a telefont.
-         Mi az? – förmedtem rá a vonal másik végén lévő emberre.
-         Apám – azonnal felpattantak a szemeim a fiam hangja hallatán – Mi híred van?
Máris éberen figyeltem. Felültem az ágyban és erősen megmarkoltam a telefont.
-         Semmi érdemleges. Azonban lenne egy kérdésem hozzád, ami nagyban segíthet nekünk.
-         Mit akarsz tudni?
Dalma is ébredezni kezdett a hangomra. Mocorgott és forgolódott. Gyönyörű volt, mint mindig. De végül újra a beszélgetésre koncentráltam.
-         Tudod hol vannak jelenleg a Rejtőzködők? – Dastan lényegre törő volt, mint mindig, azonban a kérdése meglepett.
-         Nem. Fogalmam sincs. De miért akarod tudni?
-         Ki tudod deríteni?
-         Talán. De még nem válaszoltál, fiam – a hangom apai érdeklődésből királyi hangszínné vált. Dastan azonnal megérezte a változást.
-         Algernonnak kell, hogy meggyőzze az egyik kívülállót, hogy álljon át hozzánk. Zsarolják és segíteni akarunk nekik. Apám, ez NAGYON fontos.
Dastanon érződött, hogy ez a dolog nagyon fontos. Életbevágóan.
-         Rendben. Megteszek minden tőlem telhetőt – témát váltottam – Megérkezett már a csapat?
-         Még nem.
-         Értem. Milyen most ott a helyzet?
-         Egyenlőre nem történt semmi, de hamarosan harc lesz.
-         Akkor sok sikert fiam. Nyernetek kell.
-         Tudom.
-         Hívlak, ha van valami.
-         Rendben.
Letettem a telefont. Ránéztem Dalmára, aki nem ébredt fel a beszélgetésre, bár úgy gondoltam nem sok kell hozzá, hogy mégis felébredjen édes álmából. Ezért felkeltem, magamra kaptam egy köntöst és a titkos ajtón keresztül kimentem a trónterembe. A telefonomban volt egy szám, ami Balthazar, a Rejtőzködők vezetőjének mobilszáma volt. Ez volt az egyetlen szám, amivel kapcsolatba lehetett lépni a férfival és a követőivel. Azonban ha a férfinak nem volt kedve felvenni, nem tette meg. Nem voltam biztos benne, hogy fogadja a hívásom, hisz sosem próbáltam meg ezen a számon kapcsolatba lépni Balthazarral.
Leültem a trónomra és tárcsáztam.




Éppen hogy letettem a telefont, az újra csörögni kezdett. Felvettem.
-         Igen?
-         Dastan, Declan vagyok. Pár perc múlva megérkezünk Marosvásárhelyre. Sajnálom, hogy eddig tartott, mire ideértünk, de a telihold lelassított minket.
-         Értem. Semmi gond. Szeretném, ha miután megérkeztetek az állatkert melletti erdőbe jönnétek.
-         Rendben.
-         És hozzatok magatokkal ásókat is.
-         Ásót?
-         Igen, a takarításhoz.
-         Rendben van.
Declan nem értette miért, de nem kérdezett többet. Nem vesztegette az időt.
Letettem a telefont és elindultam vissza a többiekhez. Megláttam az égő testeket. Marek mellettük állt, Maya nem messze Marektől és Nataliek pár lépéssel mögöttük. Mindannyian a testeket nézték. Nem szóltam semmit, mert nem akartam megemlíteni Declanék érkezését Marek előtt. Nem bíztam a férfiban. A testeket viszont el fogjuk temetni, és amikor a többiek megérkeznek, akkor Marek már nem tehet semmit.
-         Nekünk mos indulnunk kell – szólalt meg Marek. Felénk fordult. Határozott volt a hangja, mintha mindenkit – de főleg Mayát és Algernont – akarja meggyőzni.
Maya felkapta a fejét, mintha kábulatából ébredt volna. Bólintott.
-         Igen. Valóban. Menjünk – azzal el is indult meg sem várva a férfit, de Algernon elkapta a karját.
-         Várj még.
-         Nem lehet.
Ekkor szólalt meg újra a mobilom. Megnéztem a kijelzőn a számot. Ez gyors volt, bár ha apámról van szó, számára semmi sem volt lehetetlen.
-         Algernon! Apám az.
Maya és Algernon is azonnal megmerevedett. Maya próbálta elrejteni a reakcióját, de már mindegy volt. Mindketten arra vártak, hogy megtudják a híreket. Megnyomtam a gombot és fogadtam a hívást.
-         Apám.
-         Dastan. Tudom hol vannak.
Megkönnyebbülés futott végig rajtam.
-         Köszönöm.




Ledermedtem. Egész testemben remegés futott végig. Az az átkozott remény beitta magát a pórusaimba és most teljesen letaglózott. A szívem heves iramban kezdett el verni. A kezemet ökölbe szorítottam és Dastanra néztem, aki felvette a telefont.
A feszültség majd megölt, csak Algernon keze tartotta bennem a lelket.
Lehetséges, hogy…? Hogy mégis van remény?
Dastan egy pillanattal később miután felvette a telefont, már le is tette. Az arcán a győzelem és a remény félreismerhetetlen jelei voltak felfedezhetők. A megkönnyebbülés hulláma öntötte el az egész testemet. Majdnem összebicsaklott alattam a lábam.
A többiek értetlenül néztek ránk. Még Marek is. Dastan csak bólintással jelezte a hírt és Algernon izmai is ellazultak. Végül elengedte a kezem és odasietett Dastanhoz. Pár pillanatig vitatkoztak majd Dastan odament Annabellhez és félrevonta. Most már én sem értettem mi történik.
Algernon visszajött hozzám, de nem szólt semmit.
-         Hol van? – súgtam oda neki.
-         Majd megtudod, ha itt az ideje.
Elöntött a méreg.
-         Mégis, hogy képzeled?! – kezdtem el. Nagyon pipa voltam.
-         Ha megöltük Meddoxot együtt megkeressük, akkor majd elmondom hol találod meg a húgodat.
-         Na, azt várhatod!
Senki sem mozdult, de minden szem ránk szegeződött, azonban ez engem nem érdekelt. Mit képzel magáról Algernon? Ez egyszerűen… Alig találtam a szavakat, annyira dühös voltam.
Azonban nem csak mi veszekedtünk. Láthatóan Dastan és Annabell is vitatkoztak, de nem tudtam odafigyelni, hogy min. Végül így tűnt Dastannak sikerült meggyőznie a lányt, mert az dacos, de megadó testtartást vett fel. Még pár szót váltottak, majd Annabell távozott. Nem bántam ugyan, hogy itt hagyott minket, de csodálkoztam.
Mégis, mi a fene folyik itt?
Algernon nem tűnt meglepettnek, de a többiek igen. Bár Marek inkább közömbös volt. Vagy csak úgy tett.
Azonban minden dühöm eltűnt egy pillanat alatt, amikor meghallottam egy gally reccsenését mögöttem. A szívem nagyot dobbant. Éreztem a zsigereimben, hogy ki lesz az. Mindenki meghallotta a hangot és mindannyian feszülten vártuk, hogy ki lesz az. Marek előkapta a fegyvereit, Algernon és a többiek is így tettek. Csak én nem.
Sajnos igazam lett. A legnagyobb rémálmom lépett ki a fák közül.
Meddox.