Tizenhatodik fejezet
Valószínűleg a tervem nagy őrültség, de nem tehetek mást. Egyéb módot nem tudtam kieszelni és a zsigereimben éreztem, hogy már nincs túl sok időm, így hát most kell megtennem.
Megint kártyáztunk Algernonnal és pont úgy, mint legutóbb, megint én nyertem sorozatosan. Ezen csak magamban mosolyogtam. Hát, ez nem Algernon napja. Nagy levegőt vettem. Kezdődjék a színjáték. Nyújtózkodtam egyet és ásítottam, azt a látszatot keltve, hogy nyúzott vagyok.
- Fáradt vagy?
- Igen. Azt hiszem, elmegyek és megfürdöm.
- Megint Dastan fürdőszobájában? – vigyorgott kajánul Algernon.
Elpirultam, ami nem volt színjáték, de ezzel sikerült megtévesztenem. Felkeltem és Algernon jött velem. Lovagiason kinyitotta nekem Dastan szobájának ajtaját és egy kézmozdulattal jelezte, hogy menjek be.
- Hölgyeké az elsőbbség.
- Köszönöm, uram. Ön nagyon előzékeny velem szemben. – hajoltam meg kissé viszonozva Algernon gesztusát.
Már mindketten nevettünk.
- Ugyan, nem tesz semmit.
Amint beléptünk, én azonnal a fürdőszoba ajtóhoz mentem és kinyitottam, de nem mentem be. Visszafordultam, épp időben ahhoz, hogy lássam, ahogy Algernon lehuppant Dastan ágyára és kényelmesen elhelyezkedett.
- Eltarthat egy darabig. Biztosan megvársz?
- Naná. Csak nyugodtan, nem kell sietned.
- Oké. – mondtam és igyekeztem, hogy természetesnek tűnjek.
Besiettem, kulcsra zártam az ajtót, majd gyorsan megnyitottam a csapokat és hagytam, hogy a kád megteljen vízzel, de nem vetkőztem le. Nem állt szándékomban áztatni magam. Ezt csak elterelésnek szántam.
Azért, hogy ne legyen folyamatos a víz csobogása, feltűrtem a pulóverem ujját és megmostam a kezem, majd a másikat is és megismételtem a mozdulatsort, miközben a kád szélén ültem. Erre lehet, hogy nem volt szükség, de így készültem fel lelkileg arra, amire most készülök. Hogy cserbenhagyom a barátomat, Algernont. Bár erre nem lehet felkészülni, mégis csak a víz hangjára figyelve, minden borús gondolat kiszállt a fejemből.
Miután párszor már megmostam a kezem, a kádban összegyűlt vízzel kezdtem el „játszani”, ami olyan hangot adott, mintha a kádban ülve áztatnám a tagjaim. Végül elzártam a csapot és a vizet folyamatosan mozgásban tartottam, majd kicsit később abbahagytam, mivel úgy gondoltam elég hihetően alakítottam a mosakodási szokásaim hangját, amit Algernon kintről biztosan meghall. Ez volt a cél.
Ezután odamentem a szekrényben és kinyitottam az ajtaját. Megsimogattam a fekete törülközőket és nagyot szippantottam az illatukba. Dastan összetéveszthetetlen illata. A szívembe mart az érzés, hogy elárulom azzal, hogy itt hagyom, miközben azt hiszi, itt fogok várni rá. De amúgy sem saját akaratomból jöttem ide, így jogom van elmenni és ő biztos nem engedne el, ha tudná, elakarok menni. Ezzel hitegettem magam, hogy erőm legyen véghez vinni a tervem.
Fogtam a törölközőket és a pizsamákat és összekötöttem őket, ahogy a filmekben szokták. Tudom, elcsépeltnek és unalmasnak tűnhettem a külsőszemlélő számára, de ez kétségbeesett próbálkozás volt. Tiszta menekülési vágyat éreztem, ezért nem érdekelt, hogy végül elkapnak-e, de legalább meg kellett próbálnom.
Most jön a terv nehezebbik része. Felsóhajtottam. Letettem a mostanra már méretes „kötelemet”, majd odamentem a kádhoz és kihúztam belőle a dugót. A víz szép lassan örvénylett lefelé a lefolyón.
Odasétáltam a mosdókagylóhoz és lesöpörtem róla a fogkefét, a szappantartót és mindent, ami ott volt, amik hangos csattanással értek földet. Nem csalódtam, mivel Algernon azonnal az ajtónál termett és dörömbölni kezdett rajta.
- Minden rendben?
- Algernon, nagyon rosszul vagyok. – csuklott el a hangom.
Utáltam hazudni neki és hogy bajba sodron, de nem tehetek mást. De hogy ne legyen Dastan annyira mérges Algernonra, még korábban elrejtettem egy üzenetet a táskámban. Remélem, megtalálja.
- Bemegyek! – hallottam Algernon hangját.
- Ne, ne, ne! – tiltakoztam. Számítottam rá, hogy ez fog történni, de attól még bepánikoltam. Ha most lebukom, azzal hogy Algernon benyit, akkor füstbe megy a szabadulásra tett kísérletem. – Meztelen vagyok. Maradj kinn!
- Elysia…
- Menj, hívd ide Magdalénát, vagy orvost, vagy valakit!
- De nem hagyhatlak itt.
- Menj már!
- Rendben. Sietek, de maradj, ahol vagy és ne nyisd ki az ajtót, ha nem én vagyok az.
Hallottam Algernon sietős lépteit távolodni. Azonnal felpattantam és amint hallottam, ahogy Algernon becsapta Dastan szobájának az ajtaját, kirohantam a fürdőszobából és bezártam az ajtót, amin az imént még Algernon rohant ki, hogy ezzel is lassítsam őt, mikor visszajön. Tudtam, hogy néhány másodpercnél tovább nem fogja feltartani, de az mégis több a semminél.
Visszarohantam a kötelemért a fürdőbe és kirohantam az erkélyre, majd a kötél egyik végét a kovácsoltvas korláthoz és a másik felét ledobtam. Nem teljesen ért le a földre, így kicsit megrémültem, ezért nyeltem egy nagyot.
Ne most rezelj be, Hathaway. Ha már rászántad magad, akkor vidd is véghez. Ezt mondogattam magamnak, mintha csak mantra lenne, így rászántam magam és átléptem a korlát másik oldalára. Megfogtam a kötelet, gyors imát mondtam, majd elkezdtem leereszkedni rajta. Sosem voltam jó az ilyenben, de az adrenalin hatására viszonylag gyorsan haladtam lefelé. Mikor már majdnem elértem a kötél végét, éreztem, hogy a kötél enged és körülbelül a közepénél az egyik csomó kioldódott.
Megálltam, hogy ne sikítsak, de nem sok híja volt, hogy elveszítsem a fejem. Pár másodpercnyi zuhanás után földet értem a lábamon. Azonnal összecsuklottam. Megtapogattam a bal lábfejem és kis szúrós fájdalmat éreztem. Ez nem ígért sok jót, de ennek ellenére felálltam. Igyekeztem nem rátámaszkodni a bal lábamra és futásnak eredtem. Nem tudtam, merre haladok, csak azt, hogy minél messzebb kell jutnom innen. Futottam, csak futottam hátra sem nézve. Eleredtek a könnyeim.
Miután Elysia rosszul lett a fürdőszobában lefutottam a földszintre és elrohantam Magdalénáért. A konyhában találtam meg a komornyikkal, épp ettek valami harapnivalót.
- Magdaléna, gyere. Elysia rosszul lett és nem enged be a fürdőbe.
Magdaléna felpattant és visszarohantunk a szobába, de még hallottam a komornyik hangját:
- Hívok orvost.
Nem volt időm válaszolni, hanem Magdalénával felrohantunk, én pedig nagy lendülettel mentem az ajtónak, annak tudatában, hogy csak behajtottam, de nincs bezárva. Ám mikor nekifeszülten nem történt semmi. Hitetlenkedve néztem az akadályt jelentő ajtót, majd megfogtam a kilincset és lenyomtam, de nem történt semmi. Be van zárva. Megijedtem, hogy valaki bement hozzá, ezért betörtem az ajtót. Benéztem a fürdőbe, de hűlt helyét találtam Elysiának.
- Uram, nézze. – szólalt meg Magdaléna az erkély felé mutatva.
Azonnal kisiettem az erkélyre és láttam, hogy egy törölközőkből álló kötelet kötöttek a korláthoz.
- Bassza meg! Azonnal hívj össze egy csapatot. – fordultam Magdaléna felé. – Kezdjék meg a keresést. Meg kell találnunk Elysiát, mielőtt baja esik és Dastan tudomást szerez az eltűnéséről. Siess!
- Igenis. – hajolt meg Magdaléna, majd, én pedig Elysia után eredtem.
Lemásztam a kötélen, ahonnan a kötél véget ért leugrottam és guggolva értem földet, majd azonnal felpattantam. Beleszimatoltam a levegőbe és rájöttem, Elysia a tó irányába indult el.
- Oh, ne már! Lehet még ennél rosszabb a helyzet?! – kérdeztem magamtól.
Nagy levegőt véve sprintelni kezdtem, hogy utolérjen Elysiát. Ahogy futottam, hallottam a letört ágak hangját, ahogy rájuk léptem, de egyre erősebben éreztem Elysia illatát, ezért gyorsítottam a sebességen.
A látásom kiélesedett és gyorsan hozzászokott a kevés fényhez. Ebben legalább előnyöm van Elysiával szemben. Viszont, egyre jobban hatalmába kerített egy rossz érzés. Sietnem kell.
Pár percnyi futás után, meg is pillantottam Elysiát, ahogy ő is gyors tempóban rohan.
- Elysia, állj! – kiabáltam utána.
Elysia hátranézett, ezért megbotlott és elesett, így szinte azonnal utol értem. A kezemet nyújtottam felé, de nem fogadta el és elfordította a fejét. A jobb kezével simogatni a bal tenyerét. Addig nem is értettem, míg meg nem éreztem vérének illatát. Olyan, mint az írisz. A fenébe, ez túlságosan is édes illat, bárki, aki erre jár, azonnal ki tudja szagolni. Már ha vérfarkas.
- Ne csináld, Elysia. El kell tűnnünk.
Ám mikor meghallottam pár méterre tőlünk egy ág reccsenését, tudtam, hatalmas bajban vagyunk.
Hazafelé tartottunk Sebastian, Annabell, Natalie és én. A Vadászok két nap után elhagyták a város, miután tüzetesen körbenéztek. Természetesen nem találtam semmit, de az is lehet, hogy többen is jönnek majd, egyenlőre viszont minden nyugodt, így visszatérhettünk. Már alig vártam, hogy újra láthassam Elysiát. Ez a két nap, amit tőle távol töltöttem, ráébresztett mennyire szeretem, hogy mennyire fontos a számomra, bár csak nemrég óta ismerem.
Viszont egy gondolat motoszkált a tudatalattimban, hogy valami nincs rendben. Hogy valami nagydolog közelít felénk, ami alapjaiban rendíti meg a világunkat. Az én világomat. Próbáltam elhessegetni ezt a rossz érzést, de újra és újra visszatért, ennek következtében még inkább siettem.
Gyalog mentünk a városba, hogy ne keltsünk feltűnést és így visszafelé is gyalogolnunk kellett. Ahogy egymástól nem messze sétáltunk hallgattam az éjszaka csendjét és felnéztem a csillagokra. Baljós hangulat lett úrrá rajtam, mintha a csillagok is azt üzennék, valami nincs rendben. Így hát lóhalálában rohantam a kastélyhoz barátaimmal a nyomomban.
A kastélyhoz érve azonnal berontottam és megláttam Dalmát a folyosó közepén állva a hall bejáratánál. Odarohantam hozzá, mert megijedtem a furcsa arckifejezéstől, ami kiült gyönyörű vonásaira.
- Mi történt?
- Elysia… - nem hagytam, hogy befejezze a mondatot, hanem felrohantam Elysia szobájába.
Az nem lehet, hogy valami baja esett, hisz Algernon vigyáz rá. A szívem kihagyott egy ütemet, mikor benyitottam, de Elysia nem volt ott és az írisz illatát is alig éreztem. Annak ellenére, hogy tudtam, egy ideje már elhagyta a szobát, körbenéztem reménykedve, hátha mégis itt találom. Az ágy mellett megtaláltam a táskáját. Mintha valami erő vonzott volna hozzá, megnéztem az elöl lévő zsebét. Egy összehajtogatott papírt találtam benne az én nevemmel ellátva. Kinyitottam és olvasni kezdtem:
Dastan, köszönök mindent, amit értem tettél attól kezdve, hogy megláttalak farkas alakban és megmentettél. Sokat gondolkoztam kettőnkről, de csak arra jutottam, nem érdemellek meg téged. Túl jó voltál hozzám. Élveztem minden veled töltött percet, de én ember vagyok, nem maradhatok itt. Te pedig találsz majd egy lányt, aki megfelel az elvárásaidnak és meg tudja neked adni azt, amit én nem. Kiötlöttem egy tervet hogy szökjek meg és kérlek ne haragudj Algernonra, mivel ő nem tehet semmiről. Az fáj a legjobban, hogy ezzel a tettemmel mindkettőtöket megbántalak, de nincs más választásom. A veletek töltött idő örökre a szívembe véstem, de a saját életemet kell élnem, a saját utamat járva. Kérlek, bocsáss meg nekem és ne aggódj miattam, eddig is megvoltam ezután is megleszek. Sajnálom, Dastan. Remélem, meg tudsz bocsátani és mindenki más is, akit most megbántottam. Kérlek, ne gyere utánam, már eldöntöttem és ezen semmi sem változtathat.
Örökké emlékezni fog rád és hálás lesz, Elysia
A papír kiesett a kezemből, miután elolvastam az utolsó sort is. Úgy éreztem, a szívemet átdöfték egy késsel, ezért oda tettem a kezem, de csak a pólóm anyagát és a sértetlen bőrömet éreztem alatta. Alig kaptam levegőt és hirtelen minden érzés eltűnt belőlem, kivéve a fájdalom és a kétségbeesés, ami megmaradt.
- Dastan… - szólított meg gyengéden Dalma.
A hátam mögött állt, vélhetőleg az ajtóban. Nem fordultam meg, nem érdekelt már semmi más, csak Elysia. Elhagyott. Itt hagyott engem. Az nem lehet.
Hirtelen Dalma hátulról átölelt, nekem pedig nem volt erőm ellenkezni. Nem fog visszajönni, elment…csak erre az egy dologra tudtam koncentrálni. Nem voltam képes semmire, csak Elysiát akartam magam mellett tudni.
- Algernon utána ment, de keresőcsapatot is indítottunk, de Dastan… - hirtelen Dalma elhallgatott, majd ismét elkezdte – Elysia a rossz irányba indult. A te erkélyedről mászott le és a Gyilkos-tó irányába menekült.
Hirtelen megdermedtem, az érzékszerveim pedig kiélesedtek harcra készen.
- Micsoda? – nyögtem ki végül.
- Nagy veszélyben van.
Amint felfogtam a szavai jelentését, azonnal kibontakoztam az öleléséből és elindultam lefelé a lépcsőkön, hogy elindulhassak Elysia után. A barátaim még mindig ott voltak, ahol Dalma még nem rég állt és látszott rajtuk, már tudják mi történt.
- Veled megyünk. – mondta Natalie.
Elszántságot láttam az arcán.
- Nem.
- Miért nem?
- Sebastian te velem jöhetsz, a többiek maradnak. Nincs időm vitákra. Maradtok és kész.
Senki sem mert velem ellenkezni. Éreztem, ahogy ők is a feszültséget a levegőben. Ha az asszonyomnak baja esik, akkor vér fog folyni. Méghozzá rengeteg vér. Éreztem, hogy az ösztöneim életre keltek és kezdtem elveszíteni a fejem. Ha nem sietek mindenki veszélyben lesz a közelemben, amíg Elysiát biztonságban nem tudom.
- Induljunk.
Sebastian csak bólintott és utánam jött.
Kezdődjék a vadászat.