2012. augusztus 19., vasárnap

Új oldal a novelláimnak!

Sziasztok!

Mivel egyre több novellát készítek el, így úgy döntöttem csinálok nekik egy külön oldalt, tehát, ha valami rövidebbet szeretnétek olvasni, akkor ide látogassatok el. Jó olvasást :)

http://bella-novellak.blogspot.hu/

2012. augusztus 13., hétfő

Üvöltő Szenvedély - 6.fejezet

Meg is jött az új fejezet. Bocsi a késésért, de jó olvasást :D



6. fejezet

– Furcsa eltűnések és halálesetek országszerte! Ki a felelős ezekért a bűntettekért? Egy terrorcsoport, szervezett bűnözés, vagy egyetlen személy tette volna?
Ehhez hasonló híradások ömlöttek a tévéből. Nagyon felkapott lett a téma az utóbbi napokban, ami nem is volt csoda. Vérfarkasok tevékenykedtek az országban, így hát ez természetes volt, de ezek a dögök gyakorlatlanok voltak. Nyomokat és holtesteket hagytak maguk után, nem csak itt, de szerte a világban, ezért nekünk kellett kiirtanunk őket, hogy az emberek biztonságban legyenek. De azok a rühes farkasok sosem fogytak el, így a harc tovább folyt.
– Ki kell irtani mindet! Addig nem nyugszom, míg az összes ki nem leheli a lelkét! – csaptam az asztalra dühömben.
Vad és fékezhetetlen vágyat éreztem, hogy azoknak a rühes farkasoknak a vérét ontsam. Annyira vágytam rá, hogy már a testem is remegni kezdett tőle. Szükségletemmé vált az adrenalin, a farkasok halálának látványa. Ahogy kihunyt a szemükből a fény, az volt életem értelme. A célom, csakis ez adott értelmet egész létezésemnek.  
Farkasok. Ők voltak a legalantasabb lények a világon, akiknek nem szabadott volna megszületniük sem. Gyűlöltem őket tiszta szívemből, legszívesebben az összeset saját kezűleg intéztem volna el. Sajnos mivel olyan sokan voltak, ez nem volt lehetséges, de azért én minden tőlem telhetőt megtettem, hogy minél többet kutassak fel közülük.
Vérfarkasok.
Ökölbe szorítottam a kezem. A leggyűlöltebb ellenségeim vére tapadt a kezemhez, ami nem okozott álmatlan éjszakákat. Sőt, büszkeség töltött el, hogy az emberek szolgálatában végezhettem azokkal az álatokkal. Emberbőrbe bújt vadállatok. Szörnyetegek.
De szerencsém volt, mivel kiélhettem a pusztítási vágyam általuk. Az országban bőven volt még farkas, aki arra várt, hogy végezzek vele.



A szobámban ültem az ágyon. Nem tudtam mihez kezdjek magammal. Nővérem párjával, Algernonnal volt elfoglalva, és más se nagyon ért rá velem foglalkozni, én pedig meguntam az egyedül mászkálást. Szerettem volna csinálni valamit, de semmi ötletem nem volt.
Tanakodtam, de nem jutottam semmire.
– Ááá! – sikítva dobtam a falnak egy párnát.
Szegény berendezési tárgyak, - főleg a párnák – senyvedték meg az órákat, amiket a szobámban töltöttem. Teljesen kifordultam magamból amióta idejöttem és ennek egyetlen oka volt. Sebastian. A férfira gondolva támadt egy ötletem. Mivel úgy sincs mit csináljak talán meg kéne keresnem Nataliet, hogy kikérdezzem róla.
– Igen, ezt fogom tenni – pattantam fel.
Ahogy Natalie – úgy emlékszem, hogy így hívják – és párja szobája felé haladtam eszembe jutott az a kép, amikor Sebastian a falhoz szegezett. Az az érzés, mikor a férfi olyan közel volt hozzám teljesen megrészegített, de az arroganciája elrontott mindent. Pedig az a jelenet kettőnk között megmozdított bennem valamit. Valami ősit, ösztönöset, amit nem tudtam megmagyarázni. Talán ez lenne a kötődés? Amikor valaki megtalálja a párját?
Nem tudtam, de valami olyasmi történt velem, amit nem tudtam megmagyarázni. A szívem mindig hevesebben vert, akárhányszor csak Sebastianra gondoltam, még akkor is, ha elsőre nem volt szimpatikus. Mégis, folyton eszembe jut és találkozni akarok vele. Ez csak jelenthet valamit. Vagy nem? Ki kell kérnem valaki véleményét, mert tanácstalan vagyok.
Mire észbe kaptam már ott álltam Natalie szobájának ajtaja előtt felemelt kézzel. Elhatározásom azonban megingott. Nem voltam biztos benne, hogy jó ötlet, hisz még nem is ismerem őket.
Talán nem kéne – mondtam magamban.
Leengedtem a kezem és megfordultam, amikor…
– Safira!
A keresett személlyel találtam magam szemben. Annyira meglepődtem, hogy még megszólalni sem tudtam. Lebuktam. Azt reméltem, hogy csöndben meggondolhatom magam, de lebuktam.
Natalie gyönyörű nő volt. Hosszú, barna haját szabadon hagyta, arca és szeme sugárzott az örömtől. Karcsú testét egy pulóver és egy farmer fedte és még ez az egyszerű öltözet sem fedhette el a szépségét. Kicsit irigykedtem is rá, de ezt hamar elhessegettem. Felesleges gondolat volt, így ilyeneken nem volt érdemes agyalni.
Rámosolyodtam a nőre és próbáltam úgy tenni, mintha nem most kapott volna rajta azon, hogy megpróbálok megfutamodni. Különben is, ha már így alakult ki kell használnom.
– Szia, Natalie!
Kicsit félénken köszöntem, mert még mindig zavarban voltam, főleg a kérésem miatt, amit majd közölni fogok. Reméltem, hogy Natalie nem nevet majd ki, de úgy éreztem, hogy nincs miért félnem. Nagyon kedvesnek tűnt és annak ellenére, hogy eddig nem volt lehetőségünk túl sok időt együtt tölteni meg voltam róla győződve, hogy rendes és kedves.
– Miben segíthetek?
A vérfarkasnő mosolygott, láthatóan nem vett tudomást arról, hogy az ajtaja előtt toporzékoltam, amiért hálás voltam neki. Olyan fura volt nekem ez az egész hely, a környezet, az emberek, úgyhogy örültem, hogy egy kedves ember is akadt köztük. Ez lényegesen megkönnyítette a helyzetemet.
– Én... – kezdtem el pironkodva. Lesütöttem a szemem és éreztem, hogy ég az arcom. – A segítségedet szeretném kérni.
Ezt is alig bírtam kinyögni, pedig még szó sem volt Sebastianról. Az arckifejezésemből és a viselkedésemből megsejthetett valamit Natalie, mivel így megkérdezte:
– Sebastianról van szó, ugye?
Ha ez lehetséges még jobban elpirultam, de ráemeltem a tekintetemet a másik nőre. Kár is volna tagadni, vonzalmat éreztem a másik vérfarkas iránt, olyat, amit még soha és ki akartam deríteni, hogy ez csak múló vonzalom, vagy valami egészen más. Mozgatták már meg a fantáziámat férfiak, de ennyire még nem ragadott magával a vágy. Legszívesebben megütöttem volna, aztán végigcsókoltam volna az egész testét.
Elég! Felejtsd már el azt a tuskot egy pillanatra! – korholtam le magam némán.
– Igen.
Natalie arca felderült a vallomásomtól. Sejtettem, hogy ők nagyon jó barátok, így logikus volt őt megkérni, hogy meséljen a férfiról és mivel párja volt nem kellett attól félnem, hogy esetleg több is van kettejük között. De az meglepett, hogy a nő ennyire örül annak, hogy Sebastian után érdeklődöm. Bár nem kellett volna annyira meglepni, de mégis ez történt.
– Gyere velem. Mindent elmondok, amit csak szeretnél.
Azzal Natalie megfordult és lassú tempóban elkezdett sétálni a folyosón. Gyorsan észbe kaptam és utána futottam, amikor beértem, lelassítottam az ő tempójára. Egy pár pillanatig csak némán sétáltunk. Nem tudtam mivel kezdjem, mindent tudni akartam Sebastianról. Titokzatosság és veszély aurája lengte körbe a férfit, ami vonzott és elámított. Szerettem volna tudni az okát. A miértjét. Legalább lefoglalom magam.
– Mit szeretnél tudni? – törte meg a csendet Natalie.
Nem kellett gondolkodnom, azonnal rávágtam a választ.
– Mindent.
Natalie felnevetett én pedig elpirultam. A lány belém karolt és még mindig mosolyogva mesélni kezdett.
– Sebastian és én kiskorunk óta barátunk vagyunk. Hmm, mit is mondjak róla – tűnődött el egy pillanatra a lány – Ő mindig is visszahúzódó és bizalmatlan típus volt. Nehezen nyílik meg, de ha egyszer valaki elnyeri a bizalmát, az egy odaadó barátra talál. Én mindig számíthattam rá, szinte már olyan mintha a bátyám lenne.
Elgondolkodtam ezen. Nekem is az volt az első benyomásom, hogy Sebastian megközelíthetetlen és bizalmatlan. De miért?
– Mindig ilyen volt, vagy történt valami?
Natalie mosolya és jókedve azonnal elhalványodott. Arca komor lett és már nem lelkesedett annyira.
– Az édesapját megölték a Vadászok, anyja belehalt a bánatba. Nem sokkal rá pedig a húga is elhunyt. Azóta még zárkózottabb lett. Ezután lettünk még jobb barátok és úgy vigyázott rám, mint a kistestvérére.
Megbotlottam, miközben Natalie kiejtette ezeket a szavakat. Mivel én is elvesztettem a szüleimet, így átéreztem a férfi fájdalmát. Ez a tudás még inkább arra késztetett, hogy megismerjem a férfit minden titkával együtt. Meg akartam érteni a motivációját, és még az is megfordult a fejemben, hogy talán én változtathatnék Sebastian érzésein, zárkózottságán.
De ez ostobaság! Ugyan már! Megváltoztatni a férfit? Hiszen még nem is ismerem! Micsoda egy bolond vagyok!
– Minden rendben?
– Igen – válaszoltam.
Úgy tűnt meggyőztem a lányt, mert nem faggatózott tovább. Időközben elértük a kastély kétszárnyas ajtaját. Kiléptünk rajta. Nem kérdeztem merre megyünk, mert nem számított. Jobb volt, mint egyedül ülni a szobámban és unatkozni.
– Te és a párod itt éltek a kastélyban?
Natalie felém fordult és halványan elmosolyodott. Visszatért a jókedve, aminek örültem. Úgy tűnt ez a lány mindig boldog volt. Szerencsés.
– Nem, csak pár napig maradunk itt.
– Értem.
Pár lépést tettünk csak meg, amikor hangokat, jobban mondva morgásokat hallottunk a kastély mögül. Összenéztünk Natalieval, majd egyszerre futásnak eredtünk a hang irányába. Őrült tempóban kerültük meg a kastélyt. Az épület szinte az erdőben helyezkedett el, csak pár méter választotta el az erdőtől. Ezen a kis füves területen láttuk meg a két küzdő farkast.
Mindketten megtorpantunk, ahogy láttuk a két állatot egymásnak feszülni. Az egyikük egy kissé sötétebb szürke farkas volt, míg a másik szürke volt, a pofája és a hasa pedig fekete. Tépték, marcangolták egymást, bele-belekaptak a másikba. Nem tudtam, hogy kik lehettek azok, de Natalie felsikoltott.
– Sebastian, Marek! Azonnal hagyjátok abba!
A nő felé kaptam a fejem. Sebastian? Marek? A legjobb barátja és párja küzdöttek éppen? Megdöbbentem.
Natalie hangja hallatán a két farkas abbahagyta a támadást, de még mindig egymásra morogtak és vicsorogtak. A szürke farkas ametiszt szemével Nataliera sandított, a másik pedig ezt kihasználva nekiugrott a nyakának. Újabb morgások és harapások következtek.
Natalie nem bírta tovább és a két farkas felé iramodott, én pedig utána. Meg akartam állítani. Nem gondolhatta komolyan, hogy közéjük ugrik. Nem sikerült megakadályoznom és ő a két farkas közé vetette magát, akik megérezve jelenlétét azonnal szétrebbentek.
– Azonnal fejezzétek be!
Natalie dühösen fújtatott. Arcát a düh maszkja torzította el és én jobban megijedtem ettől az arckifejezéstől, mint attól, hogy a nő a két férfi közé vetette magát. Úgy tűnt a két farkas is egyetértett velem, mert azonnal felvették emberi alakjukat. A szürke farkas helyébe Natalie párja, Marek, a másik helyett pedig Sebastian nézett farkasszemet. Természetesen mindketten meztelenek voltak, én pedig nem tudtam ellenállni a késztetésnek, de tetőtől talpig végigmértem Sebastiant, amitől teljesen elvörösödtem.
Amikor a fejemet ismét a férfi arcára emeltem a tekintetem találkozott a férfiéval. Ijedtemben néma sikolyra nyitottam a szám, majd hátat fordítottam nekik. Közben Natalie hangja csapta meg a fülem.
 – Ezért még számolunk! Megértettétek?
Választ nem hallottam, de biztos bólintottak, mivel Natalie elégedett hangot adott ki.
– Marek te velem jössz és Sebastian… remélem, miután felöltöztél ellátogatsz a szobámba.
Natalie és párja elviharzottak mellettem, vagyis igazából a férfi loholt a nő után és látszott, hogy nehéz dolga lesz, ha ki akarja békíteni. Elmosolyodtam volna, ha nem lettem volna annyira zavarban még mindig. Ekkor jöttem rá, hogy kettesben maradtam a meztelen Sebastiannal.
A szívem megállt egy pillanatra, majd heves ütemben kezdett el tovább dobogni. Gyorsabban vettem a levegőt, a vérem száguldott. Most már bántam, hogy a hajamat kontyba fogtam, és hogy egy jellegtelen farmer és pulóver fedte a testemet. Annak ellenre, hogy hideg volt a férfi nem sietett be a kastélyba. Persze a vérfarkasok bírták a hideget, de akkor is…
Elakadt a lélegzetem, amikor megéreztem Sebastian jelenlétét közvetlenül a hátam mögött. Éreztem testének forróságát még a több réteg ruhán keresztül is. Perzselő volt annak ellenére, hogy nem értünk össze. A férfi előre hajolt, lehelete csiklandozta a nyakam, majd a fülembe súgott:
– Mit csinálsz te itt? – kérdezte halkan, de ugyanakkor vádlón a férfi. Él volt a hangjában, ami egyáltalán nem tetszett.
Megpördültem a tengelyem körül és kényszerítettem magam, hogy a férfi nyakánál lejjebb ne nézzek. Nem volt könnyű feladat, mivel Sebastian igazán lenyűgözően festett. Acél izmok, kocka test és az egyéb testrészeiről nem is beszélve.
– Natalieval beszélgettem, amikor meghallottuk a harcotok hangját. Nem tudhattam, hogy beléd botlok, úgyhogy nem értem a felháborodásod. Ne hogy azt hidd, hogy az életem körülötted forog.
Ez legalább annyira magamnak, mint a férfinek szólt. Sebastian először összeráncolta a homlokát, majd féloldalasan elmosolyodott, aminek következtében szinte elolvadtam. Egyenesen belenéztem abba az örvénylő, fekete szempárba. Valami azonnal megmozdult bennem, vágy kúszott fel a hasamon keresztül a torkomba. Nedves lettem és felhevült a vérem.
Olyan közel voltunk, mégsem elég közel. Akartam ezt a férfit, azt akartam, hogy megcsókoljon. Megnyaltam a számat és a férfi ajkára néztem, miközben kicsit jobbra döntöttem a fejem.
Sebastian nagyot szippantott a levegőből, orrcimpái kitágultak, majd amint felfogta a szag jelentését hátrébb húzódott, ami nem volt valami jó ötlet, ugyanis így nagyobb volt a kísértés arra, hogy tekintetem elkalandozzon.
– Tartsd magad távol tőlem te nő!
– Attól tartok ez nem lehetséges. Mindketten ebben a faluban élünk. Lehetetlen, hogy ne fussunk össze.
Sebastian dühös arcot vágott ezen pedig én is felhúztam magam.
– Már elnézést, hogy el kell viselned a jelenlétemet. Már meg ne haragudj, de mégis ki akarná a TE társaságodat?!
Dühösen és megbántottan fordultam el és indultam vissza a szobámba, mikor Sebastian elkapta a kezem és magához rántott. Erős, izmos testéhez nyomódott a testem, mellem az övéhez, ölem a férfiéhoz. Vastag hímtagja a hasamnak feszült.
Elakadó lélegzettel kapaszkodtam meg a férfi karjában. Egyszerre akartam tiltakozni és élvezni a hirtelen jött érintést, de a férfi belém fojtott minden szót. Ajkát az enyémre tapasztotta, kezével pedig belemarkolt a fenekembe és még szorosabban magához vont.
Felnyögtem és belemélyesztettem a körmöm a férfi kezébe. Kinyitottam a szám a férfi nyelve pedig azonnal a számba csusszant. Még sosem csókolt így meg senki, ezért egy pillanatra lefagytam, de aztán utánoztam a férfi játékát. Még a fogunk is összekoccant a nagy csókcsatában.
Miután nem akartam tovább a férfi karját karmolni, beletúrtam a hajába és még közelebb húztam magamhoz. A férfi egy morgással válaszolt, majd még hevesebben ostromolta a számat. A vágy teljesen elvette az eszem, agyam kikapcsolt és a testem vette át az irányítást. Az érzékeim csak a férfira összpontosítottak.
Bódultságomban, hogy átéljem a tiszta gyönyört a férfihez dörgölőztem. Teljesen elvesztem a karjaiban, és ő volt az, aki megtartott, mivel remegő lábaim nem lettek volna képesek megtartani a súlyomat.
Végül, nagy bánatomra, ajkaink elváltak egymástól. Mindketten zihálva vettük a levegőt és még mindig szorosan összegabalyodtunk.
– Még szűz zamatod van, aranyom – mondta a férfi, de a hangjából nem lehetett eldönteni, hogy ennek örül, vagy inkább haragszik rá emiatt.
Én magam sem tudtam, hogy megsértődjek, vagy inkább hagyjam figyelmen kívül ezt a mondatot.
– És ha az vagyok? – kérdeztem meg elszánt arccal.
Sebastian pár pillanatig még kábultan nézte az ajkam, majd mikor felfogta a szavaim, úgy engedett el, mintha lángra lobbantam volna, vagy leprás lennék. Na, ettől aztán felment bennem a pumpa és a szexuális frusztráltságom sem segített a helyzeten.
Arra azért nem számítottam, hogy a férfi arra várt, hogy megcáfoljam az állítását, főleg azért, mert igaz volt. De azzal, hogy emiatt így elmenekült tőlem, azzal mélyen megbántott. Méghozzá annyira, amit még beismerni sem mertem volna.
Sebastian a szemembe nézett, majd megpróbált elviharzani mellettem, de én elé ugrottam.
– Ne merészelj így itt hagyni! – kiáltottam.
– Nem tartozom neked semmivel – válaszolt ingerülten a férfi.
Annyira feldühített, hogy megpofoztam. Ez engem és a férfit is egyaránt megdöbbentett.
– Szemétláda!
Újabb próbálkozást tettem arra, hogy itt hagyjam a férfit, de ismét csak lekapta a kezem. Ezúttal ugyan nem vont magához, de meggátolta, hogy elmenjek.
– Azt hiszed, hogy miután megütöttél és sértegettél csak úgy elmehetsz?
– Pontosan.
Kitéptem a kezem a férfi szorításából és a könyökömet belenyomtam az orrába. Reccsenést hallottam. Nem vártam meg, míg a férfi dühödt óriáskánt vetődik utánam, inkább futásnak eredtem és a kastélyba menekültem.
Még halottam Sebastian szitkozódását, de nem törődtem vele.
Megérdemelte a szemét – mormoltam.
Zihálva futottam fel a lépcsőn és rohantam a szobámba, majd bezártam az ajtót és nekidőltem. Lábam összeroggyant és én a padlóra roskadtam. A szívemre tettem a kezem és próbáltam lenyugtatni magam. Kevés sikerrel.

2012. augusztus 10., péntek

Egy kis szösszenet

Volt egy kisebb mélyponti pillanatom és ez akkor született. Jó olvasást.


Kétségbeesés

Kétségbeesés. Hideg, sivár üresség. Perzselő, forró reménytelenség, ami belülről emészt fel. Felfal, elnyel. Hiába kapaszkodsz, mászol felfelé, a fény helyét a sötétség veszi át. Szíved legmélyébe fészkeli be magát és onnan rágja át magát mindenen. Beleeszi magát a bensődbe, nem szabadulhatsz tőle. Uralja az elméd, a szívedet, leigázza a testedet. Szíved olyan heves ütemben ver, hogy majd kiugrik a helyéről, de szabadulásod nincs. Nyomja a mellkasod, rád nehezedik és majd megfulladsz.
Menekülés nincs. Remegő kezed nem találhat kiutat, hisz a démon benned van. Te magad vagy. Te táplálod, a részeddé válik, elkísér mindenhova. A lelked legmélyéig hatol, míg nem már magad sem tudod, hogy ki vagy. Kifordulsz önmagadból, elveszíted lényed. A szíved megszűnik dobogni, miközben tovább ver. Olyan nehéz lesz a légzés, hogy szinte megfulladsz. A lelked sikít, üvölt, segítségért rimánkodik, de a remény elvész.
Mit tesz az ész, amikor a test felmondja a szolgálatot? Amikor a kezed remeg, és a lábad nem engedelmeskedik? Elfog a rettegés, megbénítja minden izmod és mozdulni sem bírsz. Mit tehetsz, ha a kétségbeesés démona tartja kezében a szíved?
Vér dübög a füledben, szíved vadul zakatol, a fogaskerekek forognak, de az érzések uralkodnak az elméd felett. Futnál, sírnál, ütnél, harcolnál. Bármit csak hogy eleresszen a karmai közül, de ő csak még jobban beléd vájja azokat.
Amikor azt hiszed, hogy elmenekültél előle, mert a tested újra a tiéd, érzéseidet újra uralod, rád fog törni ismét. Sosem ereszt, ha egyszer megkaparintott. Csak egy kis kizökkenés kell és újult erővel tér vissza a testedbe, elmédbe és a szívedbe. Gyökeret ereszt és beléd csimpaszkodik.
De ne félj. Engedd, hogy betöltsön, érezd, ízleld, majd tépd ki gyökerestül és higgy, hogy soha ne térhessen vissza. Ne torpanj meg, állj fel és menj tovább. Üvölts és tedd a dolgod. Marj bele, és ne hagyd, hogy uraljon. Forró szenvedéllyel és elszántsággal küzd, majd menj tovább. Arasd le a győzelmed gyümölcsét, de vigyázz. Az, hogy egyszer legyőzted nem jelent védettséget.

Üvöltő Szenvedély - 6.fejezet /Részlet/

Új szemszög :) Lehet gondolkodni mi szerepe lesz neki :D

"– Furcsa eltűnések és halálesetek országszerte! Ki a felelős ezekért a bűntettekért? Egy terrorcsoport, szervezett bűnözés, vagy egyetlen személy tette volna?
Ehhez hasonló híradások ömlöttek a tévéből. Nagyon felkapott lett a téma az utóbbi napokban, ami nem is volt csoda. Vérfarkasok tevékenykedtek az országban, így hát ez természetes volt, de ezek a dögök gyakorlatlanok voltak. Nyomokat és holtesteket hagytak maguk után, nem csak itt, de szerte a világban, ezért nekünk kellett kiirtanunk őket, hogy az emberek biztonságban legyenek. De azok a rühes farkasok sosem fogytak el, így a harc tovább folyt.
– Ki kell irtani mindet! Azok nem nyugszom, míg az összes ki nem leheli a lelkét! – csaptam az asztalra dühömben." 

2012. augusztus 8., szerda

Angyali érintés novella

Új novella a láthatáron! Holnap fel is kerül. Remélem ezzel kihúzzátok, míg kész lesz az új fejezet. :)

Dark

"Sonja egy fekete fríz csődörön lovagolt. Hosszú, szőke haja mögötte hullámzott, a szél már-már csípte a szemét. Egy ilyen csodás paripa hátán leírhatatlanul élvezte a vágtát. A ló hosszú, hullámos sörénye csiklandozta a kezét. Még soha életében nem ült meg szőrén egy lovat, de ilyen felhőtlen érzést még nem élt át. Szinte repült a levegőben. A fák elsuhantak mellettük, majd egy füves területre értek.
Sonja még gyorsabb tempóra ösztökélte Dark nevű lovát. Gyorsabban, gyorsabban, még gyorsabban! – csak ez zakatolt a fejében. Nem akarta, hogy ez az élmény szertefoszoljon, egyszerűen ki akarta használni minden pillanatát. Úszni a levegőben, mintha szárnyakat növesztette volna. Ezt akarta. Szárnyalni.
A ló is így gondolhatta, mert ha ez még lehetséges, még nagyobb iramot diktált, lábait és izmait megfeszítve a lehető legnagyobb sebességre kapcsolt. Patái dobogtak a talajon, fújtatott és nyerített, miközben vágtatott." 

2012. augusztus 4., szombat

Új oldal!

Sziasztok!
Anime rajongók figyelem! Új oldalt hoztam létre, ami a fanficekel foglalkozik. Bárki írását kiteszem és persze a sajátjaim is kikerülnek. Kettő már kint is van, úgyhogy akinek van kedve és ideje az látogasson el ide is. Előre is köszi :)
http://anime-fanfic.ucoz.hu/

Ui: Mivel nem voltam itthon a héten nem tudtam írni, így igyekszem bepótolni a lemaradást. Nem tudom mikor lesz fejezet.