Üvöltő éj - Hatodik fejezet

Hatodik fejezet

   Életemben először csókolt meg férfi. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak a szája ízére. Csak arra ahogy, Dastan bőre az enyémhez ér. Szárnyaltam és lángoltam egyszerre. Hihetetlen érzés volt. Sokszor álmodtam róla, de sosem képzeltem, hogy ilyen jó lehet. A csók heves volt és csodálatos, majd mind a ketten kifulladva, levegőért kapkodva elhúzódtunk.
   Dastan ölelésében kezdtem visszanyerni az ítélő képességemet. Rájöttem, mekkora hibát követtem el. Ha ez még sokszor előfordul, akkor Dastannak igaza lesz. Nem kell kényszerítenie, hogy itt maradjak. De ezt nem engedhetem meg, ezért kibontakoztam az öleléséből.
   - Mi a baj?
   - Sajnálom. Ez hiba volt. Nem szabadott volna hagynom…
   - Hiba?!
   Hátrapillantottam. Dastan hitetlenkedve nézett rám és nem értettem miért.
   - Azt mondod, hogy hiba volt, miközben ha akartam volna, akkor itt helyben a magamévá tehettelek volna, és éreztem, hogy te is akarod. Ne is tagad.
   - Én… én…
   - Elysia.
   - Ne gyere a közelembe!
   Hátráltam és megbotlottam egy faágban és hátraestem volna, ha Dastan nem kap el. Az egyik kezével a derekamat a másikkal a tarkómat fogta meg.
   - Hé, minden rendben?
   - Igen. Köszönöm. Most már elengedhetsz.
   De Dastan nem mozdult.
   - Miért gondolod azt, hogy hiba volt megcsókolni?
   Nem akartam válaszolni és ki akartam szabadulni, de ő nem engedte.
   - Dastan, engedj el.
   - Ennyire rossz volt?
   Az arcára pillantottam. Vissza kellett nyelnem a csípős megjegyzést az arckifejezése láttán. Tényleg azt hiszi, hogy rosszul csókol. Életemben nem volt részem még ilyen élményben, de ha azt akarom, hogy elengedjen, hazudnom kell. Sajnálom Dastan, ezt kell tennem, még ha ez is a legnagyobb hiba, amit valaha elkövettem.
   - Sajnálom, de… de igen rossz volt.
   Fájdalmas volt látni, ahogy felvette a pókerarcot, ami segítségével elrejtette a fájdalmát, melyet csak egy pillanatra láthattam.
   - Én sajnálom.
   Nem is tudom, hogy most miért kértem bocsánatot, azért mert hazudtam, vagy azért mert fájdalmat okoztam neki. Vagy talán mindkettőért.





   Nem hittem, hogy pár szó ennyire fájhat valakinek. De Elysia szavai… olyan mintha tőrt döftek volna a szívembe.
   Elengedtem őt és elindultam vissza a kastély felé. Nem kellett hátranéznem, hogy tudjam, Elysia követ. Pár perc múlva, beléptünk a kastélyba és meg sem próbáltam a hosszabb úton menni a szobámba. De megálltam az ajtó előtt és Elysia szavai jutottak eszembe.
   Egy ajtóval arrébb mentem, a szomszédos szobába. Benyitottam és besétáltam. A kilátás csodálatos, maga a szoba hatalmas, pompa mindenhol mégis…
   - Megfelel ez a szoba, Elysia?
   Egyszerűen képtelen voltam ránézni. Ha megtettem volna, még ennél is jobban fájna, ami nem lehetséges. Egyszerűen nevetséges vagyok. Pár szó miatt kiborulok. De melyik férfi ne tenné, ha egy ilyen angyali külsejű lány azt mondja neki, hogy nem elég jó számára.
   - Igen. Tökéletes köszönöm.
   - Ha bármire szükséged van, szólj nekem vagy valamelyik szolgálónak. Készségesen rendelkezésedre állnak. Bármit szeretnél, megkapod. Semmiben nem fogsz hiányt szenvedni.
   Kivonultam és bementem a saját szobámba. Betettem az ajtót és nekitámaszkodtam. Most mihez fogok kezdeni?



   Ha azt hittem, hogy idővel könnyebb lesz… hát nagyot tévedtem. Elysia visszahúzódó, tartózkodó lett. Nem beszélt sokat és nem is evett eleget. Elhatároztam, ez nem mehet így tovább.
   Egy terv fogalmazódott meg bennem. Algernon. Szükségem van a segítségére, ezért elindultam, hogy megkeressem.
   Futva tettem meg a faluba vezető pár perces utat és Algernon után kezdtem kérdezősködni, természetesen a nők körében. Hamar meg is találtam azt a valaki, aki látta, egy csodaszép lánnyal belépni egy vendéglőbe.
Hiába vagyunk elrejtve az emberek szeme elől, sokszor bemegyünk a városba és az emberi technológiákkal együtt fejlődünk, így minden megtalálható nálunk is, ami bármely más városban. Csak az a különbség, hogy itt vérfarkasok laknak, nem emberek.
   Beléptem. A vendéglő belseje egy hatalmas térből állt, meg a konyhából, melyet innen nem lehetett látni. Körbenéztem, hogy hol lehet a legjobb barátom.
   Meg is láttam őt az egyik sarokban. Nem is figyelt másra, csak arra a lányra, aki mellette ült. Olyan közel hajolt hozzá, hogy ha beszélt a lehelete elérte a lány fülét, aki megborzongott és elpirult. A szememet forgattam. Algernon minden nőt elvarázsolt, akivel csak beszélt, és ha még bevetette sármját… nincs az a nő, aki ne tenné szét a lábát neki. Természetesen, ezt ki is használta saját szükségleteinek kielégítésére.
   Elindultam az asztaluk felé. Mikor odaértem karba tett kézzel megálltam. Algernon felém se nézett és úgy mondta:
   - Dastan, haver, nem látod, hogy nem érek rá?
   - Szükségem van a segítségedre. Elysiáról lenne szó.
   Algernon felsóhajtott, majd felém fordult.
   - Elrontottad a játékom, Dastan. Ezért jössz eggyel.
   - Rendben. Akkor induljunk.




   Alig telt el egy nap a csók után és próbáltam minél távolabb kerülni Dastantól. Alig beszéltem és a számomra kijelölt szobából, alig mozdultam ki. Fel sem tűnt a szoba pompája. Leginkább csak kifelé néztem az ablakon, csodálva az állatokat.
   Hirtelen kopogást hallottam.
   - Szabad.
   Egy szobalány lépett be az ajtón egy komornyikkal. Mind a kettőjük keze tele volt csoda ruhakölteményekkel. Hát igen, erre az útra nem hoztam ruhát, bár volt egy váltóruhám, ha eleredne az eső, így a mai napom még volt mit felvennem. De holnap…
   - Dastan úr mondta, hogy nincs váltóruhája, így megkért, hogy válogassak önnek. Remélem, tetszeni fognak.
   - De én nem is mondtam meg, hogy mekkora ruhákat hordok.
   - Az úrfi elég pontosan meg tudta mondani látvány alapján. Mindig is jó érzéke volt a nőkhöz, ha szabad ezt mondanom, kisasszony.
   Felálltam az ágyról és odamentem hozzájuk. Egyesével megnéztem mindet. Voltak hosszú rakott szoknyák, farmerok, pólók, újabb fajta szoknyák, régi indián ruhákra emlékeztető darabok és fehérnemű is. Ezek méregdrága darabok. Egyenként többet érnek, mint az én bérelt lakásom. A lakásom, ami nem lesz az enyém, ha nem tudom kifizetni a bérleti díjat.
   - Uram, elnézést, de ezek nagyon drágának néznek ki. Én…
   - Az úrfi, csak drága ruhákat engedélyezett, kisasszony. Ezek a legjobb minőségű darabok, csak önnek.
   - De…
   - Fogadd el az ajándékom, Elysia.
    Összerezzentem és az ajtó felé néztem, ahonnan a hang jött. Az a mély férfihang, melytől még a térdem is megroggyant. És ahogy kimondta a nevem. Olyan buja örömöket ígért, melyekről álmodni sem mertem azelőtt. Mégis, az fájt a legjobban, hogy itt kell hagynom ezt a csodálatos vérfarkast. Méghozzá még azelőtt, mielőtt végleg beleszeretek abba az akvamarin kék szembe.
   - Van egy meglepetésem a számodra, amit holnap mutatok meg és szeretném, ha valamelyik hosszú szoknyád vennéd fel hozzá.
   - Miért kellene…. – kezdtem volna, de Dastan belém fojtotta a szót.
   - Majd megérted. Kérlek, segítsetek neki kiválasztani a megfelelő ruhát. – szólt Dastan a szolgálólányhoz és a komornyikhoz, akikről én teljesen megfeledkeztem.
   - Igenis. – felelték egyszerre.
   Azzal Dastan, mint aki jól végezte dolgát kivonult a szobából, otthagyva engem a kíváncsiságommal.