Álom vagy valóság?

Álom vagy valóság?

-          Most aztán tényleg felkeltette a kíváncsiságomat, milady.

Lord Storm belépett a szalonba, ahol Eleonora Wichcomppal találta szembe magát, aki épp négykézláb várt rá. A nőn egy hosszú, kék szoknya volt. A férfit zavarba hozta Eleonora kompromittáló testhelyzete, mivel a nő csinos hátsója Lord Storm felé nézett.

Eleonora amint meghallotta a férfit, megfordult és gyorsan felkelt. Arcát pír lepte el.  

-          Mit csinál itt asszonyom?

-          A fülbevalómat keresem, mylord. – Eleonora lesütötte a szemét.

-          Ne bolondozzon, majd a szolgálók megkeresik.

Lord Storm után nem sokkal megérkezett egy szolgálólány tálcával a kezében. A lány kiszolgálta Eleonorát, majd távozott. Lord Storm nem teázott. Nem felelt meg az ízlésének. Ő ízig-vérig férfi volt és az effajta bolondságokat inkább meghagyta a nőknek.

Miközben Eleonora a teáját itta végignézett az ablaknál álló vonzó férfin. Lord Storm lovag, egy nemes úr és alig merte elhinni, hogy egy olyan lány, mint ő, a kastélyában van.

Lord Storm hatalmas birtokokkal rendelkezett és a király kegyeltje volt. Földjeit egy oroszlán hevességével védte, a háborúban pedig bátorságával és erejével kitűnt a többi katona közül. Férfias volt, erős és vad. Minden nő rejtett álma, ám egy hozzá hasonló származású nő, soha még álmodni sem merhetett egy ilyen férfiról. A társadalmi különbségek túl nagyok voltak.

Eleonora végiggondolta, hogy is jutott ide. A tegnapi napja úgy indult, ahogy mindig. A közeli faluban lévő kocsmában dolgozott, ami az apja tulajdonában állt. A nap lemenőben volt, mikor két férfi lépett be a kocsmába és egy hátsó, félreeső helyet kértek. Eleonora bólintott és mutatta az utat az épület leghátsó szobájáig. Amint a két férfi belépett megkérdezte, hogy mit rendelnek az urak, utána pedig távozott.

Nem sokkal később két korsó sörrel közeledett a szoba felé. A többi hasonló helyiségből férfiak kiabálása és éneklése hallatszott, de onnan, ahova Eleonora tartott, semmit nem lehetett hallani. Óvatosan résnyire nyitotta az ajtót, mikor meghallotta a két férfi beszélgetését.

-          Ez őrültség! – hallatszott az egyik férfi hangja.

-          De meg kell tennünk! Meg kell ölnünk Lord Stormot!

Eleonora annyira megdöbbent, hogy elejtett a tálcát a rendelt italokkal. Biztos volt benne, hogy a két férfi felfigyelt rá, ezért gyorsan a kocsma bejárata felé futott. Eleget hallott. Nem nézett hátra, csak azt tudta, hogy el kell jutnia a vidék urához, hogy figyelmeztesse. Sokan felfigyeltek a rohanó pincérnő láttán, de senki nem állította meg Eleonorát. Amint kiért a kocsmából felpattant apja lovára és elvágtatott a tájat uraló kastély felé.

A lány bosszúságára eleredt az eső, de nem törődött vele. A két férfi már biztos a nyomába eredt, így sietnie kellett. Most nem volt idő a kényeskedésre. Félt, de ki kellett tartania, így összeszedte lelki erejét és tartotta magát.

Lovaglás közben felnézett a hatalmas várra. Kőből épült, bevehetetlen erődítmény, mely fontos védelmi vonala volt az országnak. Itt lakott Lord Storm, a vár ura. A félelmetes férfi, akitől mindenki tartott, ugyanakkor mindenki tisztelte és irigyelte.

Épp mikor a nap alábukott a horizonton Eleonora odaért kastélyhoz és bekopogott a hatalmas kapun. A vihar már tombolt és a lány bőrig ázott, de hajtotta a félelem és az adrenalin, így nem törődött ezzel.

-          Hahó, valaki! Kérem! – kiáltotta. Most még hangosabban kopogott.

Kisvártatva egy szolga nyitotta ki a kaput és nagyon meglepődött Eleonora láttán.

-          Mit keres itt kisasszony, ilyen időben?

-          A vár urához jöttem. Nagyon fontos, halaszthatatlan mondanivalóm van.

Az idősödő szolga aggodalmas arcot vágott.

-          Az uram nem várt látogatót ilyen kései órán.

-          Kérem, nagyon fontos. Az ura élete veszélyben forog.

A szolga elsápadt és sietve beengedte Eleonorát, majd miután átvágtak a kastély udvarán a szolga maga kísérte fel a lányt a lordhoz.

-          Uram, látogatója érkezett. Azt állítja életbevágóan fontos híreket hozott.

Lord Storm épp a szalonban volt és a vihart nézte, mikor hűséges szolgálója megjelent nála.

-          Engedje be.

-          Igenis.

Eleonora kissé félve, de belépett. A szobában csak pár gyertya égett, így a lány nem nagyon tudta felmérni a berendezéseket. De persze jelen pillanatban ezek a dolgok egy cseppet sem érdekelték.

Megpillantotta a férfit. Messziről már látta a lordot, de ilyen közelről még sohasem. Letaglózta a férfiből áradó erő, magabiztosság. A lélegzete is elállt a vonzereje láttán, de azonnal meg is dorgálta magát. Nem ezért jött ide.

-          Uram! – a lány méltóságteljesen meghajolt, majd ismét felegyenesedett és folytatta – Sajnálom, hogy ilyenkor magára török, de tudomásomra jutott egy nagyon fontos információ. Összeesküvés készülődik ön ellen, mylord. Meg akarják gyilkolni.

Lord Storm a nőre nézett. A lány nem volt egy kimondott szépség, de volt egyfajta belső kisugárzása, amire a férfi azonnal felfigyelt. Karcsú alakját jellegtelen szoknya fedte, barna haja szoros kontyba fogva. Csak a csokoládébarna szemek árulkodtak arról, hogy ebben a nőben több rejlik, mint amit mutat magából. Lord Stormat pedig vonzották a titkok és azok a nők, akik rejtegettek valamit, akik nem voltak könnyű prédák.

De bolondságokat beszél, ő már egy életre végzett a nőkkel.

-          Hogy hívják kisasszony?

-          Eleonora Wichcomp, mylord.

-          Nem az apád a tulajdonosa a helyi kocsmának?

-          De igen, uram. – csend lett közöttük és Eleonora nem értette a férfi nyugalmát. Ő törte meg a csendet. – Mylord?

-          Igen?

-          Miért áll ott olyan nyugodtan, miközben az életére törnek?

-          Mert nem félek senkitől. Aki megpróbál megölni az a vesztébe rohan, hölgyem.

Eleonora megijedt a férfi jeges pillantásától. Kirázta tőle a hideg. Nem csak üres fenyegetés volt, amit mondott. Olyan indulat és tűz csillogott azokban a zöld szemekben, hogy Eleonora legszívesebben elrohant volna.

-          És honnan az információ, kisasszony?

-          A kocsmában hallottam két férfitől. Sajnos attól tartok már ők is tudnak arról, hogy kihallgattam őket.

Lord Storm összeráncolta a szemöldökét és haragra gerjedt.

-          Akkor maga is veszélyben van, hölgyem. Hogy lehet ilyen felelőtlen?

-          Én… én csak egy szolgáló lány vagyok. Az ön élete sokkal fontosabb, mint az enyém, mylord. Nem gondolhattam magamra.

-          Itt marad mindaddig, míg el nem kapom, és meg nem büntetem az összeesküvőt.

A lány már nyitotta a száját, hogy ellenkezzen, de a lord megingathatatlan volt.

-          Ne is próbáljon ellenkezni. Az apját is értesíteni fogom erről, és nem hiszem, hogy bármi kifogása lenne az ellen, ha az én védelmem alatt állna. És ha attól fél, hogy kompromittálom, ne aggódjon, egy ujjal sem fogok önhöz érni. Itt úri hölgyként fogunk bánni önnel, amíg itt van, efelől biztosíthatom. Most pedig idehívom az egyik szolgálólányt, hogy felkísérje a szobájába. – Azzal a lord távozott, otthagyva őt a kétségei között.

Mit fog szólni ehhez az apja?

De ez már mit sem számított. Belekeveredett az ügybe, és sajnos ezen már nem változtathatott. Felsóhajtott, majd ő is kilépett a szalonból.

Elizabeth, a szolgálólány előkészített neki egy fürdőt, még ruhákat is hozott Eleonorának. Rejtély, hogy volt képes ilyen gyorsan beszerezni mindent, de Eleonora nem tud volna megmondani. Vonakodva és kissé izgatottan feküdt le, nagy sokára sikerült is elaludnia.

Másnap Elizabeth ismét segített neki felöltözni és lekísérte a szalonba. Még soha nem járt a kastélyban, sőt még a közelében sem és az, hogy most itt volt félelmetes, új élmény volt számára. A lord még nem érkezett meg, így Elizabeth arra kérte, hogy várja meg a lordot. Eleonora mást nem tehetett, hát várt. Érzései kavarogtak, ez pedig egyáltalán nem tetszett neki. Mindig is ura volt érzéseinek, most hirtelen mégis úgy felkavarodtak, mint a sivatag homokja. Nem értette az okát. Miért éppen most?

Gondolataiba merülve a fülbevalóját kezdte el babrálni. Sajnos a kapcsa már nem volt valami jó, így kicsatolódott és leesett. Eleonora négykézlábra ereszkedett, megpróbálta megkeresni. Aztán meghallotta Lord Storm mély baritonját, amitől zavarba jött. Ismét itt voltak a szalonban, ahol minden elkezdődött.

Eleonora gondolatai visszaterelődtek a jelenre, észrevette, hogy a lord őt fürkészi a tekintetével. Megint csak zavarba jött és letette a csészét, amit a kezében tartott.

-          Jól aludt, kisasszony?

-          Igen, mylord. És ön?

-          Én is jól, köszönöm.

Újabb kínos csend telepedett rájuk, de a levegőben érezhető volt valami…valami, amit egyikük sem mert nevén nevezni. Különböző indokok miatt, de nem merték bevallani, még saját maguknak sem. Lord Storm szólalt meg először.

-          Le tudja írni, hogy-hogy nézett ki az a két férfi?

-          Nem igazán emlékszem, mylord. Rengeteg vendég fordul meg nálunk, rengeteg különböző arc, de arra tisztán emlékszem, hogy az egyiküknek egy heg volt az arcán. A bal szeme alatt.

-          Igen, ez jó ismertető jel. Köszönöm. Így előbb meg fogjuk találni.

Eleonora bólintott. Ő is ezt szerette volna, hogy minél előbb haza jusson. De szomorúság is elfogta ennek gondolatára, bár az okát nem értette.

Lord Storm végig gondolta, hogy mit kell tennie. Itt nem maradhat ebben biztos volt. Ez a nő, olyan hatással volt rá, mint senki más ezelőtt és ez rosszat sejtetett, emellett meg kell büntetnie azt, aki az életére próbál törni. Döntött. Minden magyarázat nélkül megindult az ajtó felé.

-          Mylord?

A férfi a dallamos hang hallatán megállt, de nem nézett hátra. Nem szólalt meg, várta, hogy a nő folytassa.

-          Hová megy, uram?

-          Kilovagolok és elkapom az összeesküvőt. Ön pedig addig itt marad.

-          De…

Lord Storm nem hallgatta végig Eleonora tiltakozását, szó nélkül távozott. Minél messzebb akart kerülni a kastélyból. Amikor visszatért ide, azt hitte egy kis nyugalomra lel, de csúnyán mellé trafált.

Barátait és bajtársait már tegnap értesítette a történtekről, akik nyomban hozzá siettek. Bár csak reggelre érkeztek meg és egész éjszaka úton voltak, mégsem pihentek le, hanem vele tartottak.

Amint kilépett a kastély udvarára megpillantotta barátait. Elwood a mindig bolondozó szőkeség, Achard a mindig nyugodt és kimért, fekete haja sötét külsőt kölcsönzött neki. Cruel hasonló mentalitású volt, mint Lord Storm. Sötétbarna haja rendezetlenül meredezett felfelé. Nemcsak a mentalitásuk, de a külsejük is hasonló volt. Hajuk színe majdnem ugyanolyan volt, bár Lord Stormé a válláig ért, míg Cruelé rövidebb volt.

Üdvözölték egymást, majd útra keltek. Egész napos kutatás és lovaglás után sem találtak semmi használhatót. Bejárták a vidéket, a falut, de nem jutottak előbbre. Néhányan látták a férfit, de nem tudták hová tűnt a kocsmai incidens után. Így Eleonora még mindig veszélyben volt.

Eleonora. A lány gondolatára Lord Stormbe belehasított a vágy. Nem értette miért vált ki belőle ilyen heves vágyat a lány, akit alig ismer. A ma reggeli ruha, amit felvett kiemelte sajátos szépségét, ellentétben azzal a ruhával, amit hordott. Alig bírt ellenállni a kísértésnek, hogy meg ne csókolja. Micsoda ostobaság. Rég nem érzett ilyesfajta szenvedélyt, és nem örült az újonnan előtörő érzéseinek, így megpróbálta elfojtani őket. A nő úgysem marad sokáig nála. Minél előbb megtalálja azt a férfit, annál előbb szabadul meg tőle.

-          Mi van veled William? Olyan feszültnek tűnsz. – Cruel mindig megérezte, ha valaki nyugtalan a közelében. Nagyon jó megfigyelő volt, ami sokszor jól jött, de most Lord Stormet ez bosszantotta. – Csak nem a lány az oka?

Lord Storm már bánta, hogy mindent elmesélt a barátainak. Cruel még nem is találkozott Eleonorával, de már máris megmondta, hogy hatással van rá. Remek.

-          Nem. – jelentette ki, de látszott, hogy barátját nem tudta meggyőzni. – Nálam fogtok megszállni, amíg el nem fogjuk azt a férfit. – váltott gyorsan témát.

-          Ingyen pia és étel. Rendben barátom, nem kell kétszer mondanod. – Elwood nem hazudtolta meg önmagát, Achard pedig csak bólintott.

Még napnyugta előtt értek vissza a kastélyba. Nagy meglepetésükre Eleonora fogadta őket, vacsorával. Túlestek a bemutatkozáson, majd asztalhoz ültek. Lord Storm alig tudott megszólalni, annyira meglepte Eleonora közvetlensége és kedvessége. Nem olyan volt, mint a többiek, akik folyton csak kényeskednek.

-          Én magam csináltam, persze nem egyedül. A szakácsnő és a többi szolgáló nem akarta megengedni, de végül rábeszéltem őket. Remélem ízleni fog. – mondta Eleonora, majd gyorsan ő is leült.

Eleonora nem engedte, hogy bármelyik férfi kihúzza neki a széket. Na, nem azért, mert nem akarta, csak hozzá volt szokva, hogy vele nem udvariaskodnak, így kellemetlenül érezte magát, ha mégis megtették. Vagyis jobban mondva Lord Storm hozta zavarba. Mellette nem egy cselédnek érezte magát, hanem igazi nőnek. És ez új, ismeretlen érzés volt. Félt tőle, hogy beleszerethet a férfiba, így minél messzebbre el akarta kerülni. Már amennyire ez lehetséges.

Miközben feltálalták az általa elkészített ételt, Eleonora eleget tett kíváncsiságának.

-          És mondják csak uraim, sikerrel jártak?

-          Sajnos nem. – mondta Elwood. – De ha kegyed is velünk tartott volna, nem lett volna olyan unalmas napunk. William nem épp a legjobb társaság.

-          Elwood! – Lord Storm hangja úgy hasította a levegőt, akár a mennydörgés. Tapinthatóvá vált a feszültség. – Ne adj ötleteket a hölgynek. Te is tudod, hogy ez veszélyes.

-          És hagynád, hogy itt senyvedjen egyedül? – Elwood hatásszünetet tartott. – Akkor inkább itt maradok, és elszórakoztatom a hölgyet.

Elwood mikor befejezte a mondatot pajkosan ránézett Eleonorára. A lány elpirult a férfi átható tekintetétől. Ő ült Lord Stormmel szemben, aki az asztalfőn foglalt helyet, Elwood pedig Eleonora mellette ült, mellette Cruel, velük szemben pedig Achard. Elwood már épp folytatta volna a mondanivalóját, amikor Lord Storm felpattant a székből. Szeme szikrákat szórt, és tajtékzott a dühtől. Lord Storm megindult a barátja felé.

-          Na, de uraim! Ebből elég! – Eleonora nem mozdult. Nem kelt fel, sőt még a hangját sem emelte fel, de a négy férfi kérdőn nézett rá. Lord Storm megtorpant és kifürkészhetetlen arccal tekintett rá. – Attól tartok ez nem illendő viselkedés egy hölgy társaságában. És már eldöntöttem, hogy önökkel tartok holnap. Én biztosan felismerem azt a férfit. Ha pedig nem díjazzák az ötletem, majd megyek egyedül.

Elwood felnevetett, Cruel és Achard pedig úgy néztek rá, mint aki megőrült. Eleonora tudta jól, hogy Lord Storm nem éppen ahhoz volt szokva, hogy ellentmondjanak neki, főleg nem egy nő. De Eleonora más volt, mint a többiek. Ő egy kocsmában nőtt fel, ahol ki kellett állnia magáért.

-          Hogy mondta hölgyem?

Lord Storm teljesen megdöbbent. A férfi meg sem tudott szólalni. Nő még soha nem mert ellentmondani neki, sőt barátain és a királyon kívül senki sem. És most itt van ez a nő, aki csak úgy felbukkan és…és azt tesz, amit csak akar. Méghozzá az ő kastélyában. Felháborító, de bátor.

-          Jól hallotta uram.

-          Szó sem lehet róla, maga itt marad.

És még szemtelen is. Eleonora nem sütötte le a szemét, hanem farkasszemet nézett a lorddal. De a férfi nem adta be a derekát. Azt már nem, biztonságban akarta tudni a lányt, ehhez pedig az kellett, hogy itt maradjon a kastélyban.

De Eleonora nem tágított.

-          Attól tartok, akkor nincs más választásom…

-          Velünk jöhet, ha nem járunk sikerrel két nap múlva sem. – amikor Eleonora ellenkezni próbált, ismét a szavába vágott. – Nem nyitok vitát.

-          Rendben van.

Eleonora felszegte az állát és kisétált. Elizabeth segítségével odatalált a szobájába, és lefeküdt aludni. Az elkövetkező két napban szinte csak a szobájában gubbasztott várva, hogy a sikerrel jár-e a négy férfi. De miután ez nem történt meg a második napon sem, így a kezébe vette az irányítást. Elege volt már a várakozásból. Lement a szobájából és a szalonban találta a négy férfit.

-          Megígérte, mylord, úgyhogy holnap magukkal tartok. – kezdte Eleonora. Nem volt értelme hasztalan fecsegésre.

A lord habozott, de látta a lányon, hogy hajthatatlan, így végül belement.

-          Egy feltétellel. Azt teszi, amit mondok.

-          Rendben, most pedig üljünk az asztalhoz és együnk.

Az étkezőben már megterítettek, így ők helyet foglaltak. Mindannyian éhesek voltak, de senki nem állt neki.

-          El sem hiszem. Egy nő legyőzte a Nagy Lord Stormot. – Elwood meglepettnek tűnt, de pimaszság csillogott a szemében.

-          Ha nem fogod be, itt helyben kibelezlek.

Eleonora kuncogott a két férfi viselkedése láttán. Újabb meglepett pillantás lett a jutalma, de nem törődött velük. Végül a vacsora jól sikerült, még Lord Stormet és Achardot is sikerült mosolyra bírniuk. Eleonora sikeresnek ítélte az estét, de nagyon szeretett volna lefeküdni, mivel holnap fárasztó nap állt előttük. Már mindenki felállt az asztaltól és visszavonult a szobájába. Eleonora is elindult, azonban Lord Storm megragadta a karját. Nem volt durva, de határozottan tartotta a lányt.

-          Uram?

-          Maradjon. Kérem.

Amikor a lány bólintott a férfi elengedte a karját.

-          Miről lenne szó, uram?

Mindketten az asztalnál álltak, nagyon közel egymáshoz. Eleonora érezte a férfiből áradó erőt, férfias illatát. Ezek mind úgy hatottak az érzékeire, mint a kábítószer. És a félt, hogy függővé válik.

-          Le akarom beszélni arról, hogy velünk tartson holnap. Ez nagyon veszélyes, főleg egy hölgy számára.

-          Csak egy valamit felejt el, uram.

-          És mit?

-          Hogy én nem vagyok hölgy. Lehet, hogy itt és most úgy bánnak velem, de e falakon kívül nem vagyok más, mint egy pincérnő, akinek meg kellett tanulnia megvédeni magát. Nem engedhettem meg magamnak azt a luxust, hogy hölgyként viselkedjek.

-          Meglehet, hogy igaza van. Nem egy hölgy, de ízig-vérig nő. Gondolom hiába is próbálnám lebeszélni.

Azok a zöld szemek olyan áthatóan fürkészték, hogy Eleonora nem bírta tovább, félre kellett néznie.

-          Valóban felesleges lenne erre fecsérelnie az energiáját, mylord. Ha most megbocsát szeretnék lepihenni. Holnap hosszú nap vár ránk.

A lány már el is indult, de Lord Storm ismét megállította. Ezúttal a csuklóját kapta el, de ő nem fordult vissza. Ha belenéz abba a zöld szempárba, elveszett.

-          Eleonora. – a férfi olyan áhítattal ejtette ki a nevét, hogy lánynak remegni kezdett a lába.

-          Kérem, engedjen el, mylord.

A férfi habozott, de végül elengedte a lányt. Eleonora azonnal elsietett. Csak saját szívverését hallotta. Már gondolkodni sem tudott a vágytól, ami hatalmába kerítette a testét. Minél messzebb kellett kerülne a Lord Stormtől addig, míg ellen tudott állni a férfinak.

-          Fusson csak, kedves Eleonora. Úgysem menekülhet. Legközelebb már nem engedem el ilyen könnyen. – Lord Storm már csak magának suttogta ezeket a szavakat.

Tudta, hogy elveszett. Annyira édes volt a lány, ahogy ellenállt neki, annyi tűz lobogott a lányban, abban a csokoládébarna szempárban és annyi titkot rejtegetett, hogy a férfi nem tudott neki ellenállni. Meg kell szereznie magának.

Akarta őt, ahogy soha senkit. A lány olyan hatással volt rá, amitől még Lord Storm is megrémült. Ez a lány sebezhetővé tette, de vállalni akarta a kockázatot. Amikor a nőre nézett boldog jövőt látott, reményt, amit olyan régóta nem volt már része, és nem akarta elszalasztani ezt a lehetőséget. Isteni áldás, ő pedig ki is fogja használni. Már csak el kell érnie, hogy a lány beleszeressen.

Ígéretes és izgalmas feladatnak ígérkezik. Lord Storm elmosolyodott erre a gondolatra, majd ő is elindult a hálószobája felé.

A szalonban találkoztak reggel. A négy férfi már ott volt, csak Eleonorára vártak. Lord Storm a fogát csikorgatta. Hol van már ez a nő? Ekkor lépett be Eleonora. Minden férfinak elállt a szava. A lányon nadrág volt és ing. Az az átkozott nadrág úgy feszült a lány lábára, hogy Lord Stormet az őrületbe kergette és azok a keblek…

A férfi ökölbe szorította a kezét, és összeszorította az állkapcsát. Uralkodnia kell magán.

-          Jó reggelt, uraim. Indulhatunk? – Senki nem mozdult – Kérem, ne nézzenek rám úgy, mintha szellemet látnának.

Ez a nő tele van meglepetésekkel. – állapította meg Lord Storm.

-          Rendben van, menjünk. – Adta ki a parancsot a férfi.

Kimentek az udvarra és mindenki a lovához sietett. Lord Storm felsegítette Eleonorát a sajátjára, majd gyorsan ő is nyeregbe pattant. Levágtattak a dombról és a falu felé vették az irányt. Néhányan meglepődtek Eleonora láttán, ahogy a négy férfi társaságában lovagol, botrányos ruhában. De valahogy a lányt nem zavarta. Őt csak Lord Storm véleménye érdekelte, akinek látszólag semmi ellenvetése nem volt az öltözékét illetően. És ez volt a legrémisztőbb. Miért pont a lord véleménye érdekelné? Már hogy ne érdekelné, hisz ő a vidék ura, a király pártfogoltja, és nem mellesleg, egy nagyon vonzó férfi.

Amikor tegnap a férfi megfogta a kezét, és maradásra kérte, alig bírt ellenállni neki. De ez ostobaság, hisz csak alig három napja találkoztak, mégis, mintha mindig is ismerték volna egymást. Mintha… mintha csak egymásnak teremtették volna őket. De ez ostobaság. Még hogy ő meg egy lord? Nevetséges.

Amíg Eleonora a gondolataiba merült kiértek a faluból, és az erdő felé vették az útjukat. Eleonora nem figyelt a környezetére, ami hatalmas hibának bizonyult. Egy golyó süvített el nem messze a feje mellett. A lova nagyon megijedt, fel is ágaskodott, de szerencsére Eleonora erősen kapaszkodott.

-          Jól van?

Eleonora kábulton bólintott.

-          Gyerünk, gyorsan! – kiáltotta Lord Storm. Összenéztek Cruellel, majd a három férfi elvágtatott abba az irányba, ahonnan a lövés dördült.

-          Kisasszony, jöjjön velem!

A lány zokszó nélkül követte Cruelt vissza a kastély irányába. Észre sem vette, hogy mikor érkeztek meg, nem mozdult, ezért Cruel leemelte a lóról, és karjában vitte be a szalonba. A szolgák ijedten követték őket.

-          Hozzanak neki teát és tegyenek bele sok cukrot. Attól majd jobban lesz. Gyorsan.

-          Igenis, uram.

Mindenki sietve távozott. Eleonora nem érzett semmit, csak ült ott. Nem hitte el, hogy mi történt. Rálőttek! És most Lord Storm annak az embernek a nyomában van. Megsebesülhet.

A lány fel akart kelni a kanapéról, de Cruel gyengéden visszanyomta.

-          Nyugodjon meg. Nem lesz semmi baj. Minden rendben van önnel, kisasszony?

Eleonora pupillái hatalmasra tágultak. Sokkos állapotban volt.

-          A lord! – csak ennyit volt képes kinyögni.

Elizabeth a szolgálólány hozta be a teát.

-          Ezt igya meg kisasszony, sokkal jobban lesz, meglátja.

Eleonorának nem volt ereje ellenkezni, így megitta a meleg teát. Kellemesen felmelegítette és sokkal jobban érezte magát.

-          Sokkal jobb, köszönöm! – nézett a lány Elizabethre. Ő pukedlizett, majd kiment a szobából.

Csak Cruel és Eleonora maradt a szalonban. Cruellel kapcsolatban Eleonora nem érezte azt a bizsergést, amit Lord Stormnél. Ez érdekes. Mégiscsak a férfiban van valami, ami annyira megfogta őt, hogy nem tudja kiverni a fejéből. Ez lenne a szerelem? Nem ez butaság. Nem lehet szerelmes a lordba.

-          Sajnálom. Azt hiszem kicsit túlreagáltam. Én… - szólalt meg hirtelen a lány.

A férfi letérdelt a lány elé és megfogta a kezét, hogy megnyugtassa.

-          Semmi baj. Ön még sokkal jobban viselte, mint bármelyik másik nő. Nagyon erős személyiség ugye tudja? Örülök, hogy semmi baja. Lord Storm most biztosan tajtékzik a dühtől, de nem kell aggódnia, nem lesz semmi baja. Tud ő magára vigyázni.

-          Biztos?

-          Hát persze.

Most már megnyugodott kissé. Ha Cruel ennyire biztos benne, aki oly régóta ismeri, akkor semmi oka Eleonorának kételkedni a szavában. És mégis… mégis ideges volt még kicsit, de már kordában tudta tartani az érzelmeit.

Ekkor patadobogás hangja ütötte meg a fülüket. Cruel most elengedte a lány kezét, felállt és védelmezően a lány elé lépett. Pillanatokkal később a szalon ajtaja kicsapódott.

-          Lord Storm! – Eleonora elfelejtkezett az illemről, és a férfi karjába vetette magát, Lord Storm pedig szó nélkül visszaölelt.

Mind a négy férfi meglepődve nézett rá. Már nem először. Ennek a nőnek a közelében az ember nem unatkozhat az már biztos.

-          Mindenki jól van? – kérdezte a lány hirtelen.

-          Hát persze.

-          És a nyomára…

-          Nem. Sajnos nem.

-          Ezek szerint…

-          …még mindig veszélyben van. – fejezte be a mondatot helyette Lord Storm.

Eleonora nem ezt akarta mondani, de nem is kellett. Mindannyian tisztában voltak a tényekkel.

-          Csak egy valamit nem értek. - kezdte Achard – Miért nem rád célzott, William? Hisz már tudhatta, hogy Eleonora figyelmeztetett. Akkor meg miért?

Ez volt az a kérdés, amire egyikük sem tudta a választ.

-          Eleonora jobb lenne, ha lepihennél. – mondta Lord Storm kedvesen – Biztosan megviseltek a történtek.

-          Semmi bajom.

-          Ragaszkodom hozzá.

Pár pillanatig farkasszemet néztek, de végül a férfi győzött.

-          Rendben.

Elizabeth ismét felkísérte a szobájába. A kastély belseje már nem tűnt olyan sivárnak, mint amikor először belépett ide. Már megismerte a kastélyt és Lord Strom-ot is, így ez a hely, valahogy más volt. Egyre jobban megszerette a kőfalakat, amik biztonságot nyújtottak neki. Bárcsak itt maradhatna örökre.

Micsoda őrült gondolat. Eleonora gyorsan el is hessegette. Kinyitotta az erkélyajtót, ami a belső udvarra nézett, hogy friss levegő áradjon be a szobába. Ezután megfürdött, majd felvett egy hálóinget, és bebújt a hatalmas, kétszemélyes ágyba. Másra sem vágyott csak hogy elaludhasson. Amint lecsukta a szemét, mély álomba zuhant.

Aztán az éjszaka közepén valami zajra ébredt. Körbe nézett, és egy sötét árnyat látott, ami az erkély felől közeledett a szobája felé. Az idegen kezében tartott késnek a pengéje megcsillant a holdfényben. Eleonora felsikított. Azonban ez mit sem segített a helyzetén, így felpattant, és az ajtó felé rohant, ám az idegen gyorsabb volt, elkapta a derekát és a földre taszította. Fölébe magasodott hatalmas alakja. Eleonora rettegett, ekkora félelmet még életében nem tapasztalt. Földbe gyökerezett tőle a lába.

-          Maradjon csöndben, vagy elvágom a torkát.

Eleonora természetesen nem fogadta meg a tanácsot.

-          Mégis mit akar?

A férfi megragadta a karját és felhúzta. Olyan erősen szorította a lány kezét, hogy Eleonora önkéntelenül is felszisszent.

-          Figyelmeztetted a lordot, te lotyó. Ezért megfizetsz!

Eleonora hiába is próbált szabadulni, a férfi vasmarokkal szorította. Hát, itt a vég, pont mikor rátalált Lord Storm-ra. Becsukta a szemét és várt, hogy a férfi megölje. Ám ekkor kivágódott az ajtó, sőt az erkély felől még egy bakancs koppanását lehetett hallani, ahogy a kőpadlóra ért.

Még többen? Eleonora végképp kétségbe esett.

-          Azonnal engedje el!

Ez a hang. Lord Storm! Eleonora kinyitotta a szemét, az ajtóban meglátta a férfi alakját. De ki lehet a háta mögött? Azonnal meg is kapta a választ.

-          Be van kerítve. Semmi esélye. Tegye szépen el azt a kést. – hallatszott Elwood hangja a hátuk mögül.

Eleonora tudta, hogy itt a lehetőség. Ha most nem tesz valamit, túszként fogja felhasználni ez a férfi. Úgyhogy minden erejét összeszedte, és ágyékon rúgta a férfit, aki kétrét görnyedt a fájdalomtól. Lord Storm és Elwood nem vesztegette az időt, azonnal mozdultak, és elkapták a férfit.

-          Most meg fogják ölni, igaz?

-          Nem tehetünk mást. Ha nem öljük meg, ő fog megölni minket.

Eleonora ezt nem akarta végignézni, úgyhogy kisietett a szobából. Nem ment messzire, mert nem akart eltévedni a sötét folyosókon. Ám nem a sötét ijesztette meg. Az volt a legfélelmetesebb, hogy egy árva hangot sem hallott, amíg Lord Storm ki nem lépett a szobából.

-          Jöjjön. – a lány nem tiltakozott, követte a férfit.

-          Most biztosan fél tőlem. – Lord Storm volt, aki megtörte a kínos csendet kettejük között.

-          Nem, csak még sosem volt részem ilyen élményben.

-          És soha többet nem is lesz!

A lord olyan szenvedélyesen mondta ezt, hogy Eleonora feltétlenül hitt neki. Már csak egy kérdés maradt. Miért akarná a férfi – egy nemes úr – megvédeni pont őt? Nem értette.

Pár percig sétáltak ismét csendben, mikor a lord Eleonorát egy szobába vezette, de annak szemmel láthatóan már volt lakója. Kérdőn nézett a férfira, de ő bezárta az ajtót, majd se szó-se beszéd megcsókolta. A lány megdöbbent, majd visszacsókolt. A férfi ajka és édes íze megrészegítette. Lángolt és égett. Lord Storm hirtelen hagyta abba a csókot és megölelte, de olyan szorosan, hogy Eleonora alig kapott levegőt.

-          Annyira megijedtem, mikor meghallottam a kiáltásod. Féltem, hogy bajod esik. Rádöbbentem, hogy az életem árán is megvédenélek. Bár még csak négy napja ismerjük egymást az események rádöbbentettek arra, hogy szeretlek. Szeretlek Eleonora Wichcomp.

A férfi újra megcsókolta, ezúttal szenvedélyesebben. Eleonora majd elolvadt a férfitól. De neki is mondania kellett valamit a férfinak.

-          Én is szeretem magát, Lord Storm.

-          El akarlak venni. Ma éjszaka olyat fogok tenni, ami miatt mindenképpen el kell, hogy vegyelek, de nem bánom. Hozzám jössz?

A lánynak egy pillanatra elállt a szava. Alig tudott megszólalni. Nem, ez nem vele történik. Álmai férfija megkérte a kezét. Alig merte elhinni.

-          Igen! Igen! Igen!

Lord Storm felkapta és az ágyhoz vitte Eleonorát. Lassan lehúzta róla a hálóinget, felfedve ezzel a lány bőrét. Ajkai felfedező útra indultak. Egy négyzetcentimétert sem hagyott ki. Aztán rátért Eleonora melleire, és különleges kényeztetésben részesítette a halmokat. Bekapta az egyik mellbimbót és szívni kezdte, amitől Eleonora háta ívbe hajlott, körmét belemélyesztette a férfi karjába. De Lord Storm nem bánta, sőt még jobban feltüzelte a lány hevessége és szenvedélye. Az övé lesz ez a nő. Itt és most.

Megszabadította a lányt a hálóingtől és félredobta. Levette az ingét, majd ez a ruhadarab is hasonló sorsra jutott, mint az előző. Végignézett a meztelen lányon. Annyira gyönyörű volt, annyira tökéletes, hogy Lord Stormot a maradék józan esze is elhagyta. Letépte magáról a nadrágot és ránehezedett Eleonorára. A lánynak elakadt a szava attól, ahogy a kemény szerszám a legféltettebb részéhez nyomódott. Végig söpört rajta a vágy és megremegett. Annyira nedves lett, annyira akarta a férfit, hogy ő maga sem hitte el. Éreznie kell őt. Muszáj!

-          William!

-          Sajnálom kedvesem, de nem tudok tovább várni.

Ám épp, amikor beléhatolt volna…

-          Eleonora, Eleonora! Ébredj!

A lány lassan kinyitotta a szemét. Hirtelen azt sem tudta hol van, vagy hogy mi történt? Csak álmodta volna mindezt?

-          Kislányom, el fogsz késni, ha nem kelsz fel.

Hirtelen összeállt a kép Eleonora fejében. Iskola. Iskolába kell mennie. Hát ez az ő szerencséje. A legjobb résznél kellett felébresztenie az anyjának. De ezt az álmot biztosan nem tudja kiverni majd a fejéből. Olyan valóságos volt.