16. fejezet
Elővettem a mobilomat és tárcsáztam.
- Dastan?
- Én vagyok, apám. Sajnálom, hogy eddig nem jelentkeztem, de most elszabadultak a dolgok Marosvásárhelyen. – azt nem akartam megemlíteni neki, hogy minden kicsúszott a kezem közül. Nem hiszem, hogy örült volna neki. – Szükségem van a segítségedre.
- Hallottam mi történt. A hírek gyorsan terjednek. Ettől hangos az egész média. Mond csak fiam, hogy szabadulhatott el így a helyzet? Az embereknek nem szabad tudomást szerezniük rólunk, a létezésünkről, erre ti fényes nappal kezdtek el harcolni?!
Oresztész dühös volt, joggal.
- Sajnálom, apám. Igazad van, de nem kell aggódnod. Az emberek bandatámadásnak gondolják majd és ez többet nem fordul elő.
- Remélem is, hogy nem, fiam. Nem vagytok elegen, hogy kezelni tudjátok a helyzetet, ezért odaküldöm a többieket. Azonnal véget kell vetnünk ennek a harcnak, mielőtt túl nagy figyelem irányul a városra.
- Értettem.
Gondolkodtam azon, hogy elmondjam-e apámnak Algernont és beszámoljak-e Mayáról, de végül elvetettem az ötletet. Apám nem tudná megoldani a problémát. Ezt nekünk – legfőképpen ők kettejüknek – kell megoldanunk. Ebben nem segíthet senki más.
Oresztész megkérdezte azt, amit nem akartam, hogy megkérdezzen.
- Átállt már valaki hozzánk?
- Még nem. – nem hazudhattam.
Gondterhes volt a levegő. Tudtam, hogy mi lesz a következő mondata és nem akartam hallani, főleg nem teljesíteni, de muszáj volt. Mindenki érdekében.
- Van rá esély, hogy bárki is…
- Nem sok – fájdalmas igazság volt ez.
Mayának meg volt a lehetősége, de valamiért mégis visszatért Meddoxhoz. Persze azért is, hogy megmentse Algernont, amiért hálás is voltam neki, de éreztem, hogy valami más is van a háttérben. Csak azt nem tudom, hogy mi.
- Akkor tudod mi a dolgod, Dastan.
- Igen.
Sajnos nagyon is jól. De ha megteszem ezt, akkor összetöröm vele Algernont, a legjobb barátomat és lehet, hogy egyszerűbb és kíméletesebb lenne, ha egyszerűen csak egy tőrt döfnék a szívébe. Az is kevesebb fájdalommal járna. Egyiket sem akartam. Emellett pedig, ha megölöm Mayát, ahogy apám parancsolta, akkor elárulom őt. Nem tudtam elképzelni az életemet Algernon nélkül. Márpedig ha Maya meghal, akkor őt is elveszítem.
Megoldást kellett találnom, vagy Maya és Algernon is odaveszik. Akkor pedig Elysia is megsínyli és mindenki más is a faluban, ezt pedig nem engedhettem.
De mégis hogyan kéne úrrá lennem ezen a káoszon?
Már egy napja itt rostokoltunk a pincében Marekkel. Az volt a szerencsém, hogy Marek miután Meddoxék elmentek hozott nekem vizet és pár kiflit, így nem kellett étlen-szomjan lennem. Kibírtam volna, de attól még nem lett volna kellemes érzés, ezért hálás voltam Mareknek. A fél büntetésem letelt, még volt egy napom és egy teljes éjszakám, amit itt kellett töltenem.
Mikor is lesz telihold?
- Nemsokára telihold lesz.
Marek kitalálta az utolsó gondolatomat. Ő a lépcsőn ült én pedig a sarokban.
- Valóban. Megint az erdőt fogjuk járni, mint eddig?
- Nem tudom. Veszélyes lenne, hisz bármikor összefuthatunk Dastanékkal, bár az is igaz, hogy előnyben vagyunk, mert mi nyertük az előző ütközetet és Algernon most sérült. Szóval lehetséges, hogy Meddox kivisz majd minket.
Végigfutott a hátamon a hideg a csata emlékétől. A kép örökre beleégett az emlékezetembe, ahogy Meddox Algernon torkának szegezi a kardját. Marek végig figyelmesen fürkészte a reakciómat, minden mozdulatomat, minden rezdülésemet.
Vajon most tesztel és elmondja Meddoxnak a következtetéseit, vagy csak kíváncsi? Megbízhatok benne?
- Igen, igazad van – a hangom semleges maradt, bár nagyon nehéz volt ezt elérnem.
Az érdektelenséget és a hideg közönyt már régen elsajátítottam és a magamévá tettem, de ezeket csak páncélnak használtam. Ez a páncél most repedezett. Most már ezeket az érzéseket idegennek éreztem, mintha soha nem is tartoztak volna hozzám. Ezt mind Algernonnak köszönhettem, de ez nem volt jó. Viszont nem tudtam tenni ellene semmit.
Algernon. Mindig csak Algernon. Ő tehet mindenről, mégsem tudtam őt kiverni a fejemből. Algernon képe újra és újra felsejlett a fejemben. Vajon mi lehet vele? Fájdalmai vannak?
Majd megőrültem itt ebben a sötét pincében, ahol semmi nem köthette le a gondolataim. Így csak az aggodalom maradt.
- Tudom, hogy semmi okod hinni nekem, de bízhatsz bennem.
Marek teljesen meglepett. A semmiből hozakodott elő egy ilyen mondattal. De ezt már megszokhattam tőle.
- Tényleg nincs semmi okom. Ki tudja, lehet, hogy ez csak Meddox egy újabb játéka. Különben is nehéz megbíznom benned, azok után, hogy ennyi évig nem tettél semmit és most hirtelen eljátszod az irgalmas szamaritánust.
- Én sem értem az okát, bár sejtem.
- Akkor oszd meg velem is és talán hiszek neked.
Marek megvonta a vállát és hátradőlt. Unott arcot vágott.
- Nekem mindegy, hogy hiszel-e nekem vagy sem. Nem muszáj segítenem.
Most megint ez a hűvös hangsúly és a nemtörődöm testtartás. Nem tudtam eldönteni mit gondoljak róla. Marek annyira kiszámíthatatlan és kiismerhetetlen volt. Egyszer kedves volt, máskor meg olyan, mint egy jégcsap, akiben semmi együttérzés sincs. Sosem mondott magáról semmit csak kérdezett, vagy cselekedett. De megfigyelőnek sem volt utolsó. Még életemben nem találkoztam ilyen zárkózott és fura alakkal, mint ő.
Felsóhajtottam. Mit veszíthetek? Nem mindegy, hogy melyik az igazi arca? Egyszer úgy is kiderül. Sokkal rosszabb már úgysem történhet velem.
- Rendben van. lehet, hogy életem legnagyobb hibáját követem el, de kockáztatok. Megbízom benned.
- Helyes. Így könnyebb lesz neked, de Meddox nem tudhat erről, így nyíltan nem teszek semmit.
- Sejtettem – kicsi gúnyt is csempésztem ebbe az egy szóba. Kíváncsi voltam a reakciójára. Legalább ezzel is telt az idő.
Marek elmosolyodott, de nem szólt semmit.
- És mond, csak mi hasznod származik neked ebből?
- Semmi.
- Akkor mégis miért…
Marek nem válaszolt azonnal. Megint elhallgatott.
Istenem, ebből az emberből mindent harapófogóval kell kihúzni!
De vártam. Türelmesen vártam, hogy válaszoljon. Eltelt egy perc. Két perc, de végül a kitartásom eredményt hozott.
- Valami jobb belátásra térített.
- Értem.
Tudtam, hogy nem fog többet mondani, így nem volt értelme erőltetni.
- Elmondod?
- Mit?
- Hogy mi a sejtésed.
- Egy dologban biztos vagyok. Algernon a te párod.
Tényleg így lenne? Nem akartam álomvilágba ringatni magam, vagy hiú reményekben hinni. És ha mégis így van, valami véletlen folytán, – akár a sors fintoraként – mi változna? Semmi. Úgyhogy ez a tény cseppet sem érdekelt.
- Ez nem válasz a kérdésemre.
- Nem is mondtam, hogy elárulom neked.
Csend lett, én pedig nagyon dühös voltam. Ez a közöny halálra idegesített. Láthatóan Marek nem akart válaszolni és jól megtanulta hogyan kell kitérni a kérdések elől. Valószínűleg ennél többet már nem tudok kihúzni belőle. Nagy kár.
De ahogy ott ültünk, mozdulatlanul és csak a lélegzetvételünk hallatszott gondolkodni kezdtem. Amióta ismerem ő is olyan érzéketlen volt, mint eddig én, vagy akár a többiek. Most mégis az érzéseinkről beszélgetünk és láthatóan ő is megváltozott, akárcsak én. Bár ő talán jobban leplezte, de egyértelműen megváltozott. Mi van, ha ugyanaz történt vele, mint velem? Hisz eddig én sem éreztem, mert mélyen eltemettem az érzéseim és ezt csak Algernon volt képes a felszínre hozni. Mi van, ha ő is megtalálta a párját, aki ilyen hatással volt rá? De a városban rajtunk és Dastanék csapatán kívül tudtommal nem tartózkodik más vérfarkas, tehát… uram atyám.
- Te is megtaláltad a párod igaz? Azért változtál meg így hirtelen. – Marek már szóra nyitotta a száját, de én megelőztem – Ne is próbáld tagadni. Tudom, hogy igazam van. De vajon melyikük lehet? Az a méregzsák Annabell, vagy talán a kedves Natalie lépett a képbe? Hmm?
Marek megint csendbe burkolózott. Nem akart válaszolni. Ismét felsóhajtottam. Jaj, jaj, ez így nem jó. A bizalomnak kétirányúnak kellene lennie, hogy működjön ez az egész és össze tudjunk dolgozni, de ha Marek nem hajlandó megosztani velem semmit, akkor komoly gondjaink lesznek.
Azért folytattam.
- Annabellel nagyon rosszul járnál. Tisztára olyan, mint egy hárpia, bár jól harcol. Nem hiszem, hogy valaha is ki tudnék jönni vele. Natalie viszont nagyon kedves. A helyedben én őt választanám.
- Mintha lenne választási lehetőségem. – végre megszólalt. Ezek szerint jó nyomon vagyok.
- Mindig van választásunk. – mondtam határozottan. Hittem is ebben.
Marek akaratlanul előrehajolt. Ez az érdeklődés jele volt, de az arca nem erről árulkodott. Semleges maradt. Semmi érzelem.
- Valóban? A te esetedben is igaz?
- Igen. Én is választhatok, bár két rossz közül, de ez akkor is választás, még ha nem is jöhetek ki jól belőle.
- A párodat nem te választod.
- De azt eldöntheted, hogy vele leszel-e.
- Naiv vagy Maya.
- Meglehet, hogy igazad van, de akkor is így gondolom.
- Maya a párodat nem tudod csak úgy figyelmen kívül hagyni. a tested akaratlanul is reagál rá és akármit teszel, ez mindig így lesz. A tested és az elméd is sóvárog érte és ezt egy idő után már nem leszel képes figyelmen kívül hagyni. A reakcióid elárulnak téged. Biztos vagyok benne, hogy ezt te is tapasztaltad már magadon. Mellesleg pedig nem hiszem, hogy Algernon csak úgy hagyja, hogy elhagyd miután megtalált.
Marek érvelése helytálló volt. Csak Algernonra tudtam gondolni és vágytam az érintésére is, de ezt sosem vallottam volna be hangosan.
- Honnan tudsz te ennyit erről?
Marek sejtelmesen mosolygott.
- A tudás hatalom, Maya.
Témát váltottam. Nem akartam vitatkozni Marekkel. Amúgy pedig igaza volt, úgyhogy nem is lett volna értelme.
- És te mit fogsz csinálni? Natalie nem úgy nézett ki, mint akit nagyon meghatott a jelentéted, vagy akár Annabellt.
Már kezdtem unni Marek játékát. Megint nem válaszolt.
- Tudod Marek a bizalom nem így működik. Neked is meg kell bíznod bennem, hogy működjön a dolog.
Újra csend lett. Most rajta volt a sor, hogy döntsön. Megmondtam, az egész életünk döntések sorozata, amik nem csak a mi, de mások életét is befolyásolja. Most arra vártam, hogy kiderüljön Marek döntése mennyiben változtatja meg az enyém. Emellett nem tudtam még teljesen megbízni benne, hisz láthatóan ő semmi fontosat nem osztott meg velem. De adni akartam neki egy esélyt, hisz nem volt más lehetőségem.
- Natalie. Natalie az.
Felvidultam, mert Marek végre megosztott velem valamit. Önként, bár kissé nehézkesen. Végre el tudtam hinni neki, hogy ez nem csak Meddox egy játéka, bár ezt hazudhatta is. Végül is el akartam hinni neki, így elhittem. Csak remélni tudtam, hogy nem vert át.
- Örülök, hogy ő az. Jó hatással lesz rád. – elmosolyodtam. De tisztában voltam vele, hogy Natalienak nem lesz könnyű dolga.
Marek elpirult és elfordult.
- Nem kíváncsi rám.
- Hát derítsd ki, hogy tényleg így van-e. Nem te mondtad, hogy a reakcióik elárulják őt?
- De igen.
- Akkor gyerünk. Amint újra találkoztok lesz alkalmad kideríteni, hisz nagyon jó megfigyelő vagy.
Marek bólintott. Biztosan így fog tenni.
Annyira fura volt ez a helyzet. Én segítettem Mareknek. Hát nem panaszkodhatom arról, hogy unalmas életet élek. Elég sok meglepő fordulatot vett az életem mostanában és úgy tűnik nem csak az enyém, mióta összefutottunk Dastannal és csapatával.
Tetszőős:D
VálaszTörlésNah ha jön a felmentösereg akkor hamar lezárul az ügy,legalábbis remélem...
:)Marek elpirult...
Nagyon tetszett ez a jelenet...
Kövit kövit!!
Szia