18. fejezet
Marek megcsókolt. Nem volt erőm tiltakozni, de nem is akartam. Marek teljesen a hatalmába kerített és elvette az eszem. A testem magától reagált, az agyam felmondta a szolgálatot.
A testünk most már teljesen egymásnak feszült és megéreztem a férfi vágyának ágaskodó bizonyítékát. Kezével beletúrt a hajamba, nyelvével pedig bebocsátást kért. Teljesen átadtam magam neki azt tehetett velem, amit csak akart. Felnyögtem és kinyitottam a szám, a férfi nyelve pedig azonnal behatolt a számba. Ha ez lehetséges még jobban magához húzott. Hevesen viszonoztam szenvedélyes csókját és nyelvünk vad táncot járt.
Átöleltem Marek nyakát, hogy még véletlenül se szakítsa meg a csókot. Teljesen elolvadtam a karjaiban. Alig álltam a lábamon. Remegtem és hozzádörzsöltem magam az ágyékához feltüzelve ezzel mindkettőnket.
Marek menthetetlenül felkorbácsolta az érzékeimet és a vágyaimat. Ha most nem kinn a szabadban lennénk, hanem egy szobában…
Marek is felnyögött és megszakította a csókot. Kissé eltolt magától, hogy a szemembe tudjon nézni. Majdnem ráförmedtem, hogy miért hagyta abba. A testem lüktetett és csak a férfi érintését követelte. Marek levegőért kapkodott velem együtt.
- Látod, erről beszéltem.
- Tessék?
Még bódult voltam és hirtelen nem értettem miről beszél a férfi.
- Akarlak téged, úgy, mint még soha senkit. Tudni akartam, hogy te is így érzel-e irántam és most megkaptam a választ.
Felháborodtam. Ez csak egy teszt volt? Annyira kétségbeesetten hinni akartam neki és akkor most ez.
Leengedtem a kezem és hideg közönyt erőltettem magamra.
- Most, hogy választ kapott elenged végre? – hűvös hangot erőltettem magamra.
- Még mit nem.
Eszem ágában sem volt elengedni Nataliet. Olyan hatással volt rám, mint még egyetlen nő sem. Elfelejtettem mindent és csak ő létezett. Olyan heves vágyat ébresztett bennem, hogy alig bírtam magammal. Itt helyben a magamévá akartam tenni és nem segített a helyzetemet, hogy Natalie ilyen készséges volt. Ez csak olaj volt a tűzre, bár örülök, hogy Natalie ilyen szenvedéllyel viszonozta az ölelésem és a csókom. Még mindig éreztem az ízét a számon.
Azonban nem értettem a reakcióját. Az előbb még alig bírtunk magunkkal a következő pillanatban pedig faképnél akar hagyni.
- Valami rosszat mondtam?
- De hogy is!
Hát, a hangsúlya nem ezt súgta. Istenem, nők! Ki érti meg őket.
- Natalie, meg magyaráznád kérlek, hogy mit csináltam?
- Már mondtam, hogy semmit. Én voltam az ostoba, mert bedőltem a tesztednek. De ez többet nem fog előfordulni.
Natalie arca kipirult a haragtól és a vágytól. Az ajkai még mindig nedvesen csillogtak a csókomtól. Alig tudtam összpontosítani a szavaira, miközben minden idegvégződésem a gyönyörért kiáltott.
- Teszt? Milyen teszt?
Natalie nem válaszolt, csak próbálta kiszabadítani magát. Nem engedtem el és végül leesett, hogy mire gondolt.
- Azt hiszem félreértettél kedvesem. Azért akartam tudni, hogy mit érzel irántam, mert megmagyarázhatatlanul vonzódom hozzád. És természetesen el akarlak csábítani. Szeretném, ha az enyém lennél.
Láthatóan még nem sikerült meggyőznöm Nataliet, de elbizonytalanítottam, ezért folytattam.
- Még soha senki nem volt rám ilyen hatással. Csak remélni mertem, hogy te is így érzel. És hidd el, ezt most komolyan mondom. – elpirultam, ami sosem fordult elő velem, de most hogy magyarázkodnom kellett, egyszerűen… - Most komolyan, ennek a kimondásához több bátorság kellett, mint ahhoz, hogy szembenézzek az ellenségemmel egy csatában. Hadd ne kelljen többször elismételnem.
Ezt teljesen őszintén mondtam. Ez sokkal nehezebb volt, mint harcolni. Lélegzetvisszafojtva vártam Natalie válaszát. Zavarban voltam, ami nem sokszor fordult elő velem életemben és még soha nem éreztem magam ennyire sebezhetőnek. Viszolyogtam ettől, de akartam ezt a nőt. Bármire képes lettem volna, csak hogy az enyém legyen.
Natalie elnevette magát, amin teljesen megdöbbentem.
- Sajnálom Marek, de… – itt abbahagyta, mert megint kuncogni kezdett, de pár másodperc után megkomolyodott – értékelem az erőfeszítést és a bátorságod, azonban mi ellenségek vagyunk, és nemsokára összecsapunk.
- Ez nem válasz a kérdésemre.
- Meglehet, de más választ nem adhatok.
- Én ráérek, addig úgysem eresztelek, amíg el nem mondod az igazat.
Natalie kibontakozott az ölelésemből, de nem próbált meg elmenni, ezért hagytam, hogy pár lépést hátráljon.
- Ez a válasz nem változtat a tényeken, így teljesen felesleges.
- Nekem nem. Tudnom kell, tudni akarom.
Natalie elhatározása megingott. Láttam rajta, hogy nem tudta eldönteni, hogy mit tegyen.
- Attól, hogy még nem mondod ki, attól még igaz. De ha nem teszed meg, majd megteszem én.
- Várj…
Nem vártam meg, hogy befejezze. Nem hagyhattam, hogy most megfutamodjon.
- Minden jel arra utal, hogy te vagy a párom. Én sem számítottam erre, de nem foglak csak úgy elengedni, ezt jobb, ha tudod.
- Marek, ez lehetetlen, és ezt te is tudod. – Natalie egyre kétségbeesettebben próbált meg ellenállni. Látszott rajta, hogy ő maga sem hiszi el, amit mond. Mégis hogyan lenne képes így meggyőzni engem, mikor ő is tudja, hogy igazam van?
Sarokba akartam szorítani. Észérvekkel próbáltam őt meggyőzni, hogy ne tudjon semmi kifogással előállni.
- Ha ez valóban lehetetlen lenne, akkor Maya és Algernon sem lehetnének egymásnak teremtve. Márpedig nagyon úgy áll a dolog, hogy mégis így van.
Natalie nem szólt és lopva hátrált néhány lépést.
- Miért menekülsz?
- Én nem menekülök. – szavait meghazudtolta heves szívverése és lélegzetvétele, meg persze a rémült arckifejezése.
- Persze, hogy nem – mondtam gúnyosan – Akkor mivel magyarázod, hogy folyamatosan hátrálsz? Talán félsz, hogy igazam van?
- Azt hiszem végeztünk.
Natalie vonásai megkeményedtek. Álarc. Ez a szó jutott eszembe erről a rideg és érzelemmentes arckifejezésről. Natalie elrejti az érzéseit előlem.
- Szerintem még korán sem.
Egy pillanat alatt áthidaltam a köztünk lévő távolságot.
- Van valakid, ezért tiltakozol? Talán az a ficsúr az?
Natalienak nem volt ideje válaszolni, mert a telefonja rezegni kezdett. Mind a ketten meglepődtünk a váratlan hangtól. Szitkozódtam, mert ez megmentette Nataliet attól, hogy válaszoljon. Ez benne is tudatosult, ezért gyorsan elővette a készüléket és sietve felvette.
- Igen?
- Natalie – azonnal felismertem annak a Sebastiannak, vagy hogy-is-hívjáknak a hangját – hol vagy? – a férfi hangja ingerült volt, de aggodalommal teljes.
Már csak a fickó hangjától is felment bennem a pumpa. Hogy meri számon kérni Natalien, hogy hol van? Ő egy független nő, akinek joga van oda menni, ahova csak akar. Várjunk csak, vajon tényleg olyan független, mint amennyire azt én szeretném?
Közben Natalie is tépelődött, hogy mit válaszoljon.
- Kijöttem kicsit… - itt egy kis szünetet tartott és rám nézett, majd elkapta a tekintetét – hogy friss levegőt szívjak. Sajnálom, hogy nem szóltam.
- Mit keresel kinn? Tudod, hogy ez ostobaság. Akkor legalább szólhattál volna és elkísérlek.
- Egyedül akartam lenni. Gondolkodni akartam.
- Ugye nem történt semmi? Minden rendben?
- Persze, hogy igen. Minden nyugodt. Színét sem láttam a kívülállóknak.
Natalie száján olyan könnyen jött ki a hazugság, hogy meglepődtem. Vajon nekem is ilyen könnyen hazudik? Ezek szerint rászedtek engem? Milyen jó színész is valójában Natalie?
- Már indulok is vissza, nem kell aggódnod.
- Rendben, de siess.
- Úgy lesz.
Natalie letette a telefont, majd visszatette a zsebébe. Csak ezután nézett rám feszengve. Én nem tudtam, hogy is érzek most. Csak álltam ott, mint egy kőszobor és nem tudtam mi legyen a következő lépés.
Mit kéne tennem? Engedjem el, vagy győzködjem, hogy maradjon? Esetleg magamat győzzem meg, hogy mindez felesleges ostobaság volt?
Tényleg tanácstalan voltam.
- Mennem kell.
- Képes lennél csak így itt hagyni azok után, ami köztünk történt?
- Nem történt közöttünk semmi, Marek.
Most már tényleg nagyon dühös voltam.
- Szóval neked egy csók semmiség.
- Nem jelentett semmit.
- Ebben az esetben igazad van. tényleg végeztünk.
Ezután szó nélkül faképnél hagytam a lányt.
Csak néztem a férfi után. Annyi minden kavargott bennem. Bár próbálta elrejteni láttam Mareken, hogy megbántottam és ez rettentően rossz volt látni, de muszáj volt. Ha bevallottam volna neki az igazat, akkor már nem lettem volna képes ellenállni neki, már pedig mi még ellenségek voltunk, akármennyire is nem érdekelte ez a férfit. Ez akkor is egy igen nyomós érv volt, amit nem hagyhattam csak úgy figyelmen kívül, akármennyire is szerettem volna.
De hiába minden indok attól még ez a férfi nagyon szenvedélyes és heves volt, amitől elolvadtam. Végighúztam az ujjam az ajkamon. A csókja. Istenem, az maga volt a gyönyör. Soha életemben nem éreztem még ilyen heves vágyat. Már attól is majdnem összecsuklott alattam a lábam, hogy rágondoltam.
Egyszerűen képtelen voltam megmozdulni. Még mindig Marek csókjának hatása alatt voltam, mivel amíg a férfi itt volt nem engedtem meg magamnak, hogy átgondoljam. Hogy teljes valójában átérezzem.
De hamar kijózanodtam. Marek most nagyon dühös volt rám, így nem lesz a közeljövőben hasonló felkavaró élményben részem és az is lehet, hogy már soha sem. Elkomorodtam ennek gondolatára.
Vajon tényleg ez lenne a sorsunk? A végzetünk elválaszt minket, mielőtt még igazán egymásra találhattunk volna?
Erre a kérdésre az idő hamarosan meg fogja adni a választ. De most először féltem ettől a választól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése