25. fejezet
Remek. Nincs itt valami meleg.
- Maradtam volna a városban. – morogtam.
A hőmérséklet közelített a nullához és ez nekem nagyon nem tetszett. Hátizsákom súlya lehúzta a vállam és elegem volt a hősködésből. Hogy miért pont nekem kell megmentenem annak a kívülállónak a húgát?! Csakis Dastan és Algernon miatt csinálom, de ebben a pillanatban átkozom a nevüket. Semmi kedvem nem volt itt lenni, de mivel ők ketten a legjobb barátaim voltak, megtettem értük.
Sóhajtottam, és folytattam az utam. Egyik lábam a másik után tettem és füleltem, hátha hallok valamit, ami a Rejtőzködők nyomára vezethet. Ugyanis pontos helyet nem kaptunk, a Rejtőzködők vezetője csak annyit mondott, hogy Nagyszeben közelében, a Szebeni-havasoknál találjuk meg őket. De ez elég nagy terület volt és ennyi útmutatással szinte lehetetlen volt megtalálni őket. És november vége lévén elég hideg is volt, főleg itt a hegyek közelében. Hó ugyan még nem esett, de valószínűleg az sem várat magára sokáig.
Összedörzsöltem a tenyerem, hogy kicsi meleget leheljek beléjük, de nem ért sokat. Céltalanul bolyongtam, a terep pedig egyre meredekebb lett. Már halálra untam magam, mikor meghallottam egy apró neszt.
Odakaptam a fejem és megdermedtem.
Mi a…?
A víz folyamatosan ömlött rám. Tagjaimból kiengedett a feszültség és mintha ezzel egy hatalmas kő esett volna le a szívemről. Megrészegítő érzés volt állni a meleg víz alatt, ahol elfelejthettem a gondjaim, még ha csak egy kis időre is.
Alaposan megmostam magam, hogy nyoma sem maradjon a vérnek, de ezután sem mentem ki azonnal. Ott álltam a zuhanyzóban lehunyt szemmel és csak élveztem a magányt. Csak most fogtam fel, hogy Meddox valójában halott, én pedig szabad vagyok. Ez olyan érzés volt, mint… Nem, nem tudtam szavakba önteni. Annyira jó volt, hogy szinte úgy éreztem a föld felett lebegek örömömben. Szinte nem is mertem elhinni, hogy az álmom egy része valóra vált. És mindezt Algernonnak köszönhettem.
Algernon. Nevének említése, arcának és illatának felidézése kellemes érzést keltett a szívemben, de ez megrémisztett. Már nem volt kifogásom Algernon ellen, hogy miért kellene elutasítanom az érzéseit? Ellen tudok így állni neki? Ellen akarok-e egyáltalán? Akarom őt? Vagy csak a reményt testesítette meg és ez a jóleső érzés vele kapcsolatban Meddox halálával elmúlik?
Kérdések hada öntött el. De ki fogja megválaszolni ezeket a kérdéseket.
Végül ezek a kételyek és persze Safira miatti aggodalmam rángatott ki az idilli fürdőből, ami ha csak egy fél órára is, de menedéket adott. Úgy éreztem a kétségeim ellenére egy másik ember lépett ki a fürdőszobából.
Algernon már lent várt rám tele pakolt csomagokkal és megdöbbenve nézett, ahogy meglátott. Meg tudtam érteni őt. Tényleg furán néztem ki ebben a vad bőrszerkóban, ami ráfeszült a testemre. Nem éreztem jól magam benne, hisz annyira nem illett hozzám, de nem volt jobb öltözék és ebben legalább tudtam harcolni. Legalábbis reméltem.
Algernon megindult felém olyan vággyal teli tekintettel, amitől egy pillanatra a szívem is kihagyott. Amikor odaért elém felemelte az állam és már nem volt kérdéses a szándéka. De nem hagytam neki, hogy megtegye. Elhátráltam a csókja elől és láthatóan Algernonnak ez rosszul esett, de meg kellett tennem.
A szívem hagyni akarta, hogy a férfi megcsókoljon, de az eszem arra ösztönzött, hogy minél előbb induljunk el a húgomért. Végül az eszem győzött. De vajon, ha ez újra megismétlődik, képes leszek arra, hogy megint az eszem határozza meg a tetteim és ne a szívem? A szívem, melyet megtagadtam. Melyet nem akarok magaménak tudni.
Az is igaz, hogy most már nem volt okom arra, hogy elfojtsam az érzéseimet, de kiskorom óta ezt tettem és nem lehetett egyik pillanatról a másikra kikapcsolni. Olyan mélyen beleivódott már a lényembe az érzelmeim elnyomása, hogy már nem is tudtam, hogy kell nem ezt tenni. Féltem a saját érzéseimtől. És főleg azoktól, amiket Algernon keltett bennem.
- Algernon, nem akarok több időt elvesztegetni. Induljunk.
Elléptem a férfi mellett és a konyha felé siettem.
- Nyugalom, nyugalom. Együnk valamit és már mehetünk is.
Megpördültem és dühösen ránéztem Algernonra. Sejtettem, hogy a szemem szikrákat szórt, de látszólag a férfit ez egyáltalán nem hatotta meg. Ugyanolyan nyugodt maradt és ez rettentően dühített.
- Te tényleg nem érted?! Nem érdekel semmi más csak a húgom, és ha most azonnal nem mondod meg, hogy hol van, akkor elindulok nélküled!
- És mégis merre mennél?
- Amerre az ösztönöm visz. Mindegy merre, csak ne kelljen tétlenül ülnöm itt.
Kikeltem magamból, de csak azért, mert a férfi látszólagos nemtörődömsége késként hatolt a szívembe. Próbáltam úrrá lenni az érzésen, de nehéz volt. Megbíztam benne, ezért is egyeztem bele a késlekedésbe, de már nem bírtam tovább. Tennem kellett valamit. Bármit.
- Rendben. Induljunk.
Meglepődtem. Egy pillanatra megnyikkanni sem tudtam. Csak bólintottam.
- Mi a…?
Ennyit tudtam csak kinyögni, mikor megtámadtak. Túl sokan voltak, túl hirtelen jött a támadás és túlságosan is óvatlan voltam. Hiába küzdöttem, nem bírtam sokáig és gyorsan elkaptak.
- Engedjetek el! – sziszegtem.
A csapat vélhető vezetője nem vett részt a harcban, de most elém lépett. A kezem lefogta két-két vérfarkas és nem eresztettek, hiába próbáltam kiszabadítani őket a szorításukból. Túl erősek voltak. Körbeálltak, de utat engedtek a vezetőjüknek.
Alaposan szemügyre vettem a vérfarkas férfit. Egyből tudtam, hogy olyanok, mint én. Az erejük erről tanúskodott. Senki ember fia nem lett volna képes legyűrni engem, hacsak nem a fajtámból való. És hogy ők vérfarkasok azt jelentette, hogy megtaláltam a Rejtőzködőket. Vagyis ők találtak meg engem, de ez most nem volt fontos.
A férfi körülbelül száznyolcvan centi körül lehetett, talán kicsit több is. Mélykék szeme érdeklődve méregetett, vállig érő barna hajába belekapott a szél. Arckifejezése nyugodt volt és határozott egyéniségnek tűnt.
- Ki vagy te? – tette fel nekem a kérdést.
- Annabell a nevem. Azt hittem a király szólt, hogy jövök. – szünetet tartottam, miután nem kaptam választ – Minden bizonnyal ti is Rejtőzködők vagytok.
- Minden bizonnyal.
Egy biztos, már most utálom Mr. Hidegvér fickót.
- Most, hogy elárultam a nevem, nem engednétek el esetleg véletlenül? – kérdeztem.
- Nem. – jött a tömör felelet.
- Na, de…
- Csend!
Megdöbbenve álltam. Mégis mit képzel ez a piperkőc?
Ellenkezni kezdtem és megpróbáltam kiszabadítani a kezem, de most sem jártam sikerrel. Vicsorogtam.
- Eresszetek!
Senki nem válaszolt, és Mr. Hidegvér is hátat fordított nekem. Rögtön ezután egy zsákot húztak a fejemre.
- Héj! Elég! Azonnal eresszetek el!
Megint csak nem szólt senki, és a karomnál fogva kezdtek el húzni. Egy idő után feladtam a küzdelmet és hagytam, hogy oda vigyenek, ahova csak akarnak.
Algernon, Dastan, ezért még drágán meg fogtok fizetni! – gondoltam magamban.
Némán mentünk tovább. Nem tudtam merre tartunk, de most ez volt a legkisebb gondom. Ez a fickó bolond? Megmondtam, hogy ki vagyok, akkor meg mi szükség erre. Vagy ezek talán Meddox emberei és én most sétáltam be egy csapdába?
Nem tudtam. Nem kaptam választ semmire és ez nagyon idegesítő volt. Többször megbotlottam, mert nem láttam az utamba kerülő tárgyakat. Köveket és ki tudja még mit. Kezdett nagyon elegem lenni és már szólni akartam, amikor hangok ütötték meg a fülem. Több hangot is hallottam, amik úgy hangzottak mintha jó páran lennének itt.
Akkor mégiscsak a Rejtőzködők azok?
Megtehettünk még pár métert, mielőtt megálltunk volna, és valaki ki nem nyitott egy ajtót. Meleg levegő jött ki az épületből, ami az arcomba csapott. Felsóhajtottam megkönnyebbülésemben, hogy végre meleg helyre kerülök.
Beléptünk az épületbe és az egyik vérfarkas becsukta az ajtót utánunk. Végül a zsákot is lehúzták a fejemről. A hirtelen jött világostól egy pillanatra behunytam a szemem, és mikor kinyitottam számos vérfarkassal találtam szembe magam. Csak az egyikük ült egy széken, ami a királyra emlékeztetett, ahogy a trónjáról adja az utasításokat. Ez csak abban különbözött, hogy nem trón volt, hanem egy sima szék. De a rajta ülő férfi egyáltalán nem volt átlagos. Ezt azonnal megállapítottam.
Mr. Hidegvér a férfi jobbjára sétált és felém fordulva megállt. Ő értem már, biztosan ő Balthazar jobb keze. Ezért viselkedik olyan piperkőcen.
- Iain, ő az?
Mr. Hidegvérű csak bólintott. Iainnak hívják? Furcsa egy név, de mindegy. A férfi is az volt, úgyhogy illett hozzá.
Körbenéztem. A házat inkább házikónak kellett volna neveznem. Nem volt valami túl nagy, de kényelmesen be volt rendezve. Volt egy sütő, asztal, pár szék és egy külön szoba is volt, ami mögött talán a fürdő lehetett. De az volt a meglepő, hogy a kandalló mellett a földön plédek, takarók és párnák foglaltak helyet. A földön alszanak?
Meglepődtem, hisz sosem gondoltam, hogy a Rejtőzködők vezetője a padlón alszik.
- Ne légy annyira meglepődve. Nem is olyan rossz, mint gondolnád.
Balthazar felé kaptam a fejem. A férfi engem nézett zöldes-barna szemével. Fekete hajába már látni lehetett pár ősz hajszálat is, de a kinézetét az arcán lévő sebhely határozta meg. Keménynek és erős vezetőnek tűnt, aki sok csatát megvívott már. A sebhelye a bal szeme alatt kezdődött és egészen a füléig húzódott. Megborzongtam a látványtól, bár nem tudnám megmondani, hogy miért.
- Valóban meglepődtem, csak mert nem erre számítottam.
- Érthető. – Balthazar szája sarka mosolyra húzódott, ami furcsa összhatást keltett. Olyan volt, mintha kinevetett volna.
Ezután csend telepedett ránk. Nem tudtam mit is kéne tennem. Vágjak bele a mondandómba? Vagy ne?
Szerencsére a férfi hamar megoldotta a dilemmám.
- Gyermekem, térjünk a lényegre.
- Rendben. Hol van?
A levegő megfagyott a házban. Mindenki megfeszült kivéve két embert. Balthazar felvonta a szemöldökét, Mr. Hidegvérű pedig egy szót sem szólt és nem is reagált. Újra a Rejtőzködők vezetőjére néztem.
- Maga mondta.
- Valóban. Azonban a helyzet nem olyan egyszerű, mint ahogy tűnik. Sejtettem, hogy Vlad sántikál valamiben, de nem tett semmi olyat, amit kifogásolhattam volna. Nem bántotta a lányt, és ezt nem is hagytuk volna neki.
- Akkor ez most mit jelent pontosan?
- Bárki, aki csatlakozik hozzánk a védelmemet élvezi. Nem tehetek semmi addig, míg nem követ el valamit a szabályaink ellen.
- Hogy mi?!
Leesett az állam döbbenetemben. Ugye ezt most nem jól hallottam. Algernon, nagyon nagy bajban vagy és azt hiszem én is.
Dühösen néztem Balthazarra, majd Iainra. Mihez kezdjek most?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése