26. fejezet
Hát elindultunk. Őrjítő volt ilyen kis légtérben, mint egy autó belseje, együtt utazni Mayával. Meg akartam érinteni, beszélgetni akartam vele, de Maya magában burkolózott és nem szólt semmit. Nézett ki az ablakon az anyósülésen, és mozdulatlanul ült.
Már kezdtem megijedni, amiért ilyen csendesen viselkedett, de mikor megkérdeztem tőle, hogy van-e valami baj, még válaszra sem méltatott. Nem tudtam mit kéne tennem, úgyhogy csalódottan vezettem az autót az utakon.
Egész úton kavarogtak a gondolataim. Ide-oda csapongtak, és az idegességtől és folyton a hajamba túrtam. Már valószínűleg úgy nézhetett ki, mint egy szénakazal, de most ez sem érdekelt. Csak remélni mertem, hogy időben odaérünk, mert ha nem…
Nem! Ebbe bele sem szabad gondolnom! Eddig mindig megoldottam a feladatot, amit kitűztek elém. Nem fogok kudarcot vallani! Meg fogom menteni Maya húgát, és akkor Maya nem menekülhet el tőlem. Nem lesz több kifogása.
Ránéztem, de ő még mindig nem mozdult. Mivel a vezetésre kellett figyelnem, ezért nem időzhetett sokáig a tekintetem rajta, így újra a forgalomra figyeltem. Vezettem tovább az ismeretlen és bizonytalan jövőnk felé.
Éreztem, hogy Algernon engem néz. Kényszerítettem magam, hogy semmilyen reakciót ne mutassak. Távol kell kerülnöm Algernontól. Még ha most fizikailag ez nem lehetséges, érzelmileg igen. És én mindent el fogok követni, hogy ne bátorítsam és eltávolodjunk egymástól. Bár ez nem lesz olyan könnyű. Lehet, hogy most egy időre Algernon teret adott, de biztos voltam benne, hogy nem adta fel. Küzdeni fog, és harc nélkül nem enged el. Valahogy meg kell őt győznöm, hogy nem érzek iránta semmit. Csakis a reményt jelentette számomra, de most már szabad vagyok. Ez az érzés el fog múlni. Biztosan.
Fájdalom hasított a szívembe erre a gondolatra.
Miért, mégis miért fáj? Miért fáj a gondolat, hogy Algernon feladja, és valaki mást keres majd? Hogy valaki mást ölel? Hisz ezt akarom, nem igaz? Hogy végre békén hagyjon, és én élhessem tovább az életemet.
Vajon tényleg ezt akarom?
Miért? Miért történik ez velem? Mégis mi folyik itt?
Teljesen összezavarodtam, de továbbra is csak a mellettünk elsuhanó tájat néztem. Azonban ökölbe szorítottam a kezem és lehunytam a szemem. Mélyeket lélegeztem és próbáltam lenyugtatni háborgó lelkem, mely mostanában kezdett ébredezni. Annyi érzelem halmozódott fel bennem az évek során, hogy most, mikor lehetőségük volt felszínre törni, szinte majd szétvetettek belülről. Fájt, valóságos, fizikai és lelki fájdalmakat éltem át egyszerre. Én, aki megannyi mindent átélt, mennyi fájdalmat és szenvedést, most a lélegzetem is elakadt a hatalmas érzelem hullám miatt, amit nem voltam képes kordában tartani. Egyszerűen túl sok volt ez egyszerre.
Akaratlanul a szívemhez kaptam, és összegyűrtem a dzsekim, hátha ez enyhítheti a kínjaim. Szaggatottan vettem a levegőt. Nem bírtam megtartani magam és éreztem, hogy eldőlök.
- Maya!
Valaki megtartott. Algernon!
Kinyitottam a szemem. Algernon leállította az autót és lehúzódott az út szélére. Felé fordítottam a fejem. Még mindig a vezető ülésen ült és aggódó szemekkel nézett rám. Ő tartotta az egész súlyom, azért, hogy ne dőljek oldalra.
- Algernon.
- Jól vagy? Mi történt?
Úgy éreztem a feszültség mintha enyhült volna egy kicsit, de ettől függetlenül még rettentően fájt. Belenyilallt a szívembe a fájdalom és ettől megvonaglottam. Hangosan felnyögtem és a bal kezemmel Algernonéba kapaszkodtam, abba, ami engem tartott. Erősen megszorítottam, de a férfi nem panaszkodott.
- Maya! mond el, mi a baj. Hogy segíthetek?
- Mondj… valamit. Bármit. Beszélj.
Szüneteket tartottam a szavak között. Csak így voltam képes végig mondani, amit akartam. Ami megdöbbentő volt, az az, hogy Algernon minden kérdezés és tétovázás nélkül beszélni kezdett. Nagyon nem is tudtam figyelni arra, amit mond csak lehunytam a szemem és a hangjára figyeltem. Ez megnyugtatóan hatott rám és lassacskán a fájdalom is eltűnt. Éreztem, hogy az arcizmaim elernyednek, és felsóhajtottam megkönnyebbülésemben.
Nem is emlékeztem, hogy mikor döntöttem a homlokom Algernon mellkasának, de kiélveztem a helyzetet. Illata férfias és markáns, védelmező ölelése pedig egyszerűen csodálatos volt. Végre megpihenhettem egy kicsit és megoszthattam a terhemet valakivel. Még ha csak egy kis időre is, de lekerültek a vállamról a gondok súlya, és végre nőnek érezhettem magam, akinek nem kell minden pillanatban erősnek lennie.
- Maya.
Algernon keze a hátamat simogatta, állával pedig a fejemre támaszkodott. Majdnem elnevettem magam ezen, de nem tettem. Az elrontotta volna az idilli hangulatot.
- Igen?
- Jobb?
Bólintottam. Algernon elengedett és hátrébb húzódott, hogy a szemembe nézhessen. Aggodalom volt a tekintetében. Talán kicsi félelem is.
- Mi történt?
- Nem tudom. Még sosem fordult elő ilyesmi ezelőtt. – vallottam be.
Nem tudtam Algernon szemébe nézni. Most, hogy már jobban lettem, szégyelltem magam, hogy ennyire elgyengültem. Azonban a férfi megint meglepett. Maga felé fordította az arcom és olyan átható tekintettel nézett rám, hogy elpirultam. Zavarban voltam, mert úgy éretem, még sosem voltam ilyen közel a férfihoz. És sajnos nem fizikailag, hanem lelkileg közel.
Mégis, hogy képzeltem, hogy képes leszek tartani az egy lépés távolságot közöttünk, miközben a férfi ilyen ellenállhatatlan? Mikor ennyire odaadó és aggódó?
Képtelenség. Nem lehet egy ilyen férfinak ellenállni.
- Mi a baj? Nekem elmondhatod.
Tágra nyílt a szemem a döbbenettől. Be kellett csuknom a szemem, vagy a karjába vetettem volna magam. Mondjuk már így is ott voltam, de ez most mellékes. Egyszerűen nem tudtam mit kezdeni a férfi viselkedésével.
- Maya, nyisd ki a szemed. Kérlek.
Elvesztem. Ha parancsolta volna, akkor ellen tudtam volna állni. De hogy ilyen hangon kérleljen?
Engedelmeskedtem. Újra ráemeltem a tekintetem.
Maya nagyon megijesztett. Némán ültünk az autóban saját gondolatainkba merülve, és egyszer csak zihálni kezdett, alig kapott levegőt, és a szívéhez kapott. Azonnal leállítottam a motort és lehúzódtam az útról.
El kellett kapnom, nehogy beverje a fejét az ablakba. Teljesen bepánikoltam, mert Maya nem festett valami jól. Sápadt volt és alig kapott levegőt.
- Maya!
Maya kinyitott a szemét és felém fordult. Szemében csak fájdalom tükröződött, ami megrémített. Nem tudtam mit tehetnék érte, hisz még azt sem tudtam mi baja lehet. Tehetetlen dühöt éreztem. Nem történhet meg ugyanaz. Nem!
- Algernon.
Maya gyengéd és erőtlen hangja hozott vissza. Az ő hangja akadályozta meg, hogy a múlt árnyai ébren is elragadjanak.
- Jól vagy? Mi történt? – kérdeztem.
Nem érkezett felelet, ehelyett Maya megszorította a kezem, mert a szíve kihagyott egy ütemet. Én is hallottam, hogy valami nagyon nincs rendben, de tehetetlen voltam. Majd felrobbantam, annyira tenni akartam valamit.
- Maya! mond el, mi a baj. Hogy segíthetek?
- Mondj… valamit. Bármit. Beszélj.
Nem értettem miért kérte tőlem ezt Maya, de ez nem foglalkoztatott. Ezt kérte, úgyhogy azt tettem. Beszélni kezdtem. Mindenféléről. Csak úgy áradtak belőlem a szavak, nem is figyeltem rájuk. Csakis Mayára összpontosítottam. Néztem, ahogy az arcán a ráncok fokozatosan eltűnnek és kisimul az arca. Láttam a megkönnyebbülést az arcán. Nagy meglepetésemre rádőlt a mellkasomra, és szorosan hozzám bújt, én pedig nem haboztam és átöleltem.
Fogalmam sem volt mennyi ideig ülhettünk így, de végül, mikor már úgy éreztem minden rendben van Mayával, megpróbáltam megkérdezni mi történt.
- Maya.
A hátát simogattam, hogy nem csak őt, de magamat is megnyugtassam. Államat a fején nyugtattam. Olyan jó érzés volt így lenni, ölelkezni. Érezni egymás közelségét, illatát.
- Igen?
- Jobb?
Éreztem, hogy Maya bólint. Megnyugodtam és kiengedett belőlem a feszültség, de még mindig nem tudtam, hogy mi történt.
- Mi történt?
- Nem tudom. Még sosem fordult elő ilyesmi ezelőtt.
A vallomás mindkettőnket váratlanul ért. Maya rögtön el is fordult és próbált kitérni a helyzet elől, de én nem hagytam. Éreztem, hogy közelebb kerültünk egymáshoz, és nem hagyhattam ezt most elveszni. Megfogtam az állát és magam felé fordítottam a fejét. Mélyen Maya szemébe néztem, remélve, hogy nem próbál meg elmenekülni, hogy ő is érzi azt, amit én.
- Mi a baj? Nekem elmondhatod.
Próbáltam olyan gyengéden mondani, ahogy csak tudtam. Nem akartam megijeszteni Mayát, vagy, hogy úgy érezze, rákényszerítem valamire. Azonban Maya olyan döbbent arckifejezéssel nézett rám, hogy megbántam, amit mondtam.
A francba! Ezzel most mindent elcsesztem!
De amikor ismét becsukta a szemét, nem tehettem mást, ha már ideig eljutottam, kockáztatok. Vagy bejön, vagy nem.
- Maya, nyisd ki a szemed. Kérlek.
Nem hittem volna, de Maya kinyitotta a szemét. Egyenesen a szemembe nézett és csak vágyat és némi tétovázást láttam benne. Nagyot dobbant a szívem és úgy éreztem mégis van reményem. Maya nem zárkózott el tőlem teljesen. Hála istennek.
Most, hogy itt voltunk ketten, hogy Maya végre nem zárkózott el előlem, hogy láthatóan semmi baja sem volt, egyszerűen elöntött a vágy. Ajkai enyhén szétnyíltak és olyan hívogatóak voltak, hogy képtelen voltam ellenállni nekik. Közelebb hajoltam, és mivel Maya nem tiltakozott, nem tudtam megállítani magam. Talán, ha egy kis ellenállást mutatott volna… de mivel nem tette, megcsókoltam.
Ajkunk először lágyan ért össze. Ízlelgettük, becézgettük a másik száját, de mikor Maya ráharapott az alsó ajkamra, és a hajamba túrt már elvesztem. Teljesen átadtam magam az érzésnek és nem akartam elengedni őt. Szorosan magamhoz húztam és csókoltam, ahol értem. A nyakát, az ajkát, az arcát. Mindent.
- Algernon.
Alig hallottam meg a nevem, annyira megrészegített Maya bőrének íze.
- Algernon!
Végül Maya szemébe néztem, de kezemmel még mindig a derekát fogtam. Ziláltunk, és Maya ajkán még látszott a csókom nyoma. Újra meg akartam ízlelni az ajkait, de ezúttal nem engedte.
- Safira. Emlékszel?
Csak ennyit mondott, de értettem a célzást. Nagy nehezen elengedtem imádatom tárgyát. Hatalmas önuralomra volt szükségem, mert a testemet jelenleg nem érdekelte Maya húga, de tudtam, ha nem mentjük meg minden remény elveszik. Ezért hát, kényszerítettem magam, hogy újra a feladatra figyeljek. Ki kellett törölnöm, még ha csak egy időre is a fejemből a buja képeket.
Nem lesz könnyű, főleg, hogy a gatyám már túl szűk lett meredező hímvesszőmnek. Összeszorítottam a fogam és megszorítottam a kormányt.
- Meg fogjuk menteni. Ezt megígérem.
- Köszönöm.
- De. – ránéztem a nőre, aki most már az életemet jelentette – Utána elbeszélgetünk kettőnkről. És nem lehet semmi kifogásod. Ezt még folytatni fogjuk.
Azzal beindítottam az autót, és újra vezetni kezdtem. Éreztem Maya feszültségét, de nem engedhettem, hogy azt higgye, hagyom elmenekülni. Nem, ő az enyém. És nem mondok le róla, bármi történjék is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése