Jó olvasást :)
19.
fejezet
Már meg sem rezdültem. Újabb ütés
csattant az arcomon, de én szinte már észre sem vettem. Annyi pofont kaptam,
hogy teljesen elzsibbadtam, szinte már a fájdalmat sem éreztem. Többször
elájultam már az elmúlt órákban, de mindig magamhoz térítettek és tovább
folytatták a kínzásomat.
Fogalmam sem volt meddig bírom
még. Azt hittem keményebb fából faragtak és képes leszek elviselni a
szenvedést, de már azt sem tudtam mennyi ideje voltam itt. Az órák ebben a
mocskos és vértől bűzlő pincében teljesen összefolytak. Csakis a fájdalom
érzése volt állandó, ami folyton betöltötte a gondolataimat, minden
ésszerűséget kiölve belőlem.
Ennek ellenére néha azért
felrémlett bennem pár emlékkép, ami most itt olyan távolinak és
valószerűtlennek tűnt. A falum, Algernon és Dastan, de furcsa mód egyik sem
hozott túl sokáig megnyugvást a lelkemnek, pedig ők jelentettek nekem eddig
mindent. Az életem is odaadnám értük minden gondolkodás nélkül, ahogy most is
tettem, de… Más volt az, aki a fejemben járt. Iain és a csókja, ami még a Rejtőzködőknél csattant el. Ez jelentett
ebben a helyzetben számomra mindent és azóta sem voltam képes elfelejteni. Egy
apró reménysugár, amitől meg is ijedtem kicsit.
Most rengeteg időm volt kielemezni,
hogy mit miért tettem és miért úgy reagáltam rá ahogyan. Azt is kitalálhattam
mit érzek ezzel kapcsolatban, amit akkor és ott nem voltam képes felismerni.
Azonban ezek az emlékek sem
feledhettek vele azt a mindent elsöprő és magával ragadó vak dühöt és
bosszúvágyat, amit ezek az emberek iránt éreztem. Ez még a fásultságon is képes
volt áthatolni, amit a fájdalom és a folyamatos kínzás váltott ki belőlem. Annak
ellenére, hogy igyekeztem minden gyengeséget kiölni magamból, hogy ne
találhassanak fogást rajtam. De ezt az egy érzelmet nem sikerült akárhogy is
próbáltam.
Csak egy baj volt. Nem volt hozzá
szinte semmi erőm.
Még abban sem voltam biztos, hogy
képes lennék megállni a saját lábamon, nemhogy gyilkolni, aztán elmenekülni a
helyszínről miután minden bizonyítékot eltüntettem. Úgy tovább kellett tűrnöm
mindent, amit velem tettek. Képtelen voltam védekezni, egyszerűen csak
mozdulatlanul és hangtalanul kellett ülnöm, mert ha csak egyetlen egy
nyöszörgés is elhagyta a számat, annál erősebbet ütöttek, hogy még többet
csikarjanak ki belőlem.
De egy dolgot megígértem
magamnak. Nem fogok egyetlen egy árva terhelő szót sem kiejteni a számon.
Inkább elharapom a nyelvemet és ezen semmi sem változtathat.
Még ha a szívemet vágja ki a Vadászok vezére, az újonnan kinevezett
legnagyobb ellenségem. Még akkor sem.
– Francba! – szitkozódtam.
Nagyon mérges voltam. Reméltem,
hogy ki tudunk szedni valamit a vérfarkasnőből, de az makacsul ellenállt, mint
még eddig senki más ezelőtt. Vasakarattal és hatalmas önuralommal rendelkezett,
ami egyszerre bosszantott és nyűgözött le.
De sebaj. Ha már nem tudtunk
semmit kicsikarni belőle, akkor felhasználhatjuk. Odasétáltam a nő táskájához,
amit elvettünk tőle és előhalásztam belőle egy telefont. Ki volt kapcsolva, de
ez nem jelentett túl nagy akadályt számomra, csupán némi időveszteséget. Csak a
pin kódját kellett feltörnünk, amire meg is volt a legjobb emberem.
Meg akartam tudni a nő titkait,
és ha ő magából nem szedhettem ki, hát akkor majd a cuccai többet mondanak el
róla és a barátairól, mint amit ő szeretne. Nem is kellett egyetlen egy árva
szót sem kiejtenie, mégis hasznosnak bizonyulhat számomra, már csak azért is,
mert eggyel kevesebb szörnyeteg mászkál az utcákon ártatlanokat lesve.
Elmosolyodtam és az egyik beosztottamat
szólítottam:
– Brook!
Az említett sietve jött be a
szobámba, hogy teljesítse a kérésemet. Azért tűrtem meg a fiút, mert ugyan nem
volt túl hasznos a Vadászatok során, sőt közveszélyes volt minden társára, ám a
gépekhez annál inkább értett.
Ez a tudása nagyon is hasznosnak
bizonyult, ami értékes csapattárssá tette, annak ellenére, hogy nem nagyon
mozdult el a gép elől. Az olyan fegyver volt a kezemben, amit nem a csatatéren
tudtam hasznosítani, de mégis nélkülözhetetlenné vált a technika fejlődésével.
Brook cingár alakja tűnt fel az
ajtóban pár másodperccel később. Tekintetével azonnal az enyémet kereste, amint
belépett.
– Szóltál Drake… ?
Most is ugyanolyan rendezetlen
volt a külseje, mint mindig. Mivel sokat volt egyedül nem igazán törődött a
külsejével, most is borosta szegélyezte az arcát, szeme fáradtnak tűnt, alatta
mély és sötét karikák húzódtak a sokórányi internetezés következményeként. Egyszerűen
csapzott volt a kinézete, de már mindannyian kezdtük hozzászokni, ugyanis nem
tudtuk erről leszoktatni.
Ám most sem a kinézete sem a
mondanivalója nem érdekelt, így gyorsan a szavába vágtam és nem engedtem, hogy
befejezze az elkezdett mondatát.
– Fel kellene törnöd egy
telefont. Meg tudod csinálni?
– Semmiség – vont vállat a férfi
könnyedén.
– Akkor csináld!
– Csak az időnket vesztegetjük! –
kiabáltam dühödten.
Olyan vérszomj lett úrrá rajtam,
amilyen még soha. Én voltam az önuralom mintaképe, most pedig fel-alá
járkáltam, ütöttem és szitkozódtam. Az autót csapkodtam, de egy idő után
leállítottak a többiek, mivel rommá vertem volna a járművet. Most Safira
próbált meg nyugtatgatni, míg a többiek megvitatták a teendőket pár méterre
tőlünk.
Értettem, hogy meg kell
fontolnunk minden lépést, de én voltam az, aki érezte Annabell fájdalmát és
lassan kezdtem beleőrülni. Folyamatosan izzadtam, teljesen kivert a víz és
mindenre ugrottam.
Végül nem bírtam tovább. Negyed
órája veszekedett Selma és Algernon, nálam pedig elpattant a józanságom utolsó
húrja. Safira ugyan próbált az utamba állni, nem sok sikerrel.
Odacsörtettem a többiekhez, bevertem
egyet Algernonnak, ezzel magamra haragítva mindenkit, de elnyerve a figyelmüket
is. Már jöttek, hogy lefogjanak, de én feltartottam a kezem, miközben Algernon
tápászkodott felfelé. A párja már majdnem nekem ugrott, de őt is megállították.
Miután megkaptam a figyelmet,
amit szerettem volna, megszólaltam:
– Nyugatnak megyünk. Ne
kérdezzétek honnan, csak tudom.
Hirtelen jött nyugodtságom
felrázta a társaságot és nem kezdtek el vitatkozni. Beültünk a kocsikba és
végre elindultunk. Éreztem, hogy hamarosan revansot vehetek majd mindenért,
amit a párommal tettek és tenni fognak, míg oda nem érek.
Biztos voltam benne, hogy addig
nem lesz nyugodt éjszakám, vagy megnyugvásom. A vérem, az ösztöneim hajtottak
felé és azt sikították, hogy mentsem meg.
Abban biztos voltam, hogy csúnya
ügy lesz.
Szia! Mikor megláttam, hogy van új rész, az volt az első gondolatom, hogy na végre. Jól elhúztad ám. De nem baj, mert minden részre megéri várni. :D Egyébként, mint mindig most is nagyon tetszett, és bár zavar, hogy nem a megszokott hosszúságú, nem fogok panaszkodni, mert mégis több, mint a semmi. :) Tudom, hogy hiába siettetnélek a következő résszel, mert nem bírnád előbb hozni, ezért csak csendes türelemmel várom a folytatást. :D
VálaszTörlésÜdv. NicoK95
Szia!
VálaszTörlésKöszönöm a türelmet és sajnos mondanám, hogy sietek a következővel, de annyi vizsgám van, hogy még azokra sincs időm felkészülni....Ennek ellenére megpróbálok esténként szánni rá valamennyi időt.
Addig is Kellemes Karácsonyt és Boldog Új Évet kívánok! :D