2011. február 23., szerda

Üvöltő éj - Tizenkilencedik fejezet

Tizenkilencedik fejezet


-         Az isten verje meg!
Meddox láthatóan nem örült a hírnek, hogy megtalálták a tábort és szitkozódva a fegyverei után nyúlt. Két kisebb kést és egy pisztolyt kötött az övére, a kezébe pedig egy kardot vett. Ekkor hallatszott be a kint dúló csata hangja. Női és gyerek sikolyok, farkas vonyítás és két fém csattanásának jellegzetes hangja szűrődött be a sátorba. Megborzongtam.
Még mindig a földön maradtam és élveztem, hogy a figyelem nem rám irányul. Odakúsztam Algernonhoz, hátha le tudjuk szedni valahogy a láncát…
-         Ne is álmodj róla. Nálam van a kulcs. – lengette meg a levegőben az említett tárgyat Maya, majd visszatette a nadrágja zsebébe.
Majdnem meg is feledkeztem Mayáról, ami nagy hiba volt. Nem szabad lebecsülnöm, mert akkor itt ragadunk.
-         Fiam, te itt maradsz őrködni. – szólt Meddox a fiatal fiúnak, majd az őrhöz fordult – Te pedig velem jössz!
Gyorsan elsietett a két férfi, én pedig ki akartam találni valamit. Itt a lehetőség, ki kell jutnunk.
Nem tudtam semmit sem tenni, mivel Maya odajött, hogy megint megkötözzön. Én felkeltem a földről és egy őrült ötlet hatására nekitámadtam. A meglepetés ereje pár pillanatig előnyt jelentett számomra, de ez szinte semmit nem ért egy vérfarkas ellen, főleg egy tapasztalt harcos ellen. És Maya harcedzett volt, így elkerülte, hogy feldöntsem és elkapta a jobb kezem, majd megszorította. Szerencsére a bal kezemet nem sikerült neki.
-         Ne légy bolond. Ha most engedelmeskedsz, nem esik bajod.
A szemem sarkából láttam, hogy a fiú teste elernyed és visszaáll az őrhelyére. Nem is vettem észre, hogy elmozdult volna onnan. Mindegy, ez most nem fontos. Vergődni kezdtem, de mindhiába. Végül lihegve beletörődtem a vereségbe és próbáltam levegőhöz jutni. Ekkor lépett be a sátorba Natalie és mögötte Sebastian.




Végre megtaláltuk Elysia nyomát, Algernon szagát követve. A szaguk összekeveredett, így biztos voltam benne, hogy Algernon utolérte a lányt. Megálltam azon a helyen és megéreztem még öt másik férfi illatát és Elysia félelmének szagát. Az egyik nagyon ismerős volt, de nem tudtam felidézni honnan, így annyiban hagytam a dolgot. A tudat, hogy Elysia ennyire félt nagyon feldühített és a csapattal a hátam mögött, akit még Algernon parancsára kezdték meg a keresést, futásnak eredtem a szagnyomot követve.
Kisvártatva a szag felerősödött és már több vérfarkast is érzékeltem. Csak nem a kívülállók? Hallottam apámtól, és még a városban is suttogták, hogy erre felé lapulnak valahol, de nem hittem, hogy valóban igaz. Túl közel lenne a két tábor és ráadásul ellenségek vagyunk, ez pedig nem sok jóhoz vezetne. Nem hittem, hogy vannak olyan őrültek, hogy ilyen közel verjenek tanyát a faluhoz, más vérfarkasok pedig nem lehetnek, mivel ők kértek volna engedélyt a királytól, hogy a faluban időzzenek. Tehát minden jel arra utalt, hogy kívülállókkal van dolgunk. Arra következtettem, nem lehetnek itt sok ideje, mivel akkor már előbb kiszúrtuk volna a jelenlétüket.
Egy kézmozdulattal jeleztem a csapatnak, hogy lassítsunk és halkan közelítsünk, mivel már közel jártunk. Azonnal megértettek. Legszívesebben minden megfontoltság és józanész nélkül rontottam volna a tábornak, mivel annyira aggódtam Elysia épsége miatt, de nem tehettem, mert az embereim életére is gondolnom kellett. Ha apám meghal, én leszek a király és ők a népem, a családom, nem pedig feláldozható katonák. Nekik is vannak szeretteik.
Így hát, közelebb húzódtunk a táborhoz megfontoltan halkan, mivel ilyen távolságból már meghallhattak és észrevehettek volna minket és türelmesen próbáltuk feltérképezni az ellenség létszámát és fegyvereinek számát. Innen láttuk a tábortűz vöröses-narancssárgás fényét. Emellett a szerencse ma mellénk pártolt, mivel a szél felénk fújt, így egy darabig még észrevétlenek maradhattunk, mivel felénk fújta a szél a szagokat és a miénket nem vitte feléjük. Kockázatos volt megtámadni őket, de minden bizonnyal létszámfölényben vagyunk és velünk a meglepetés ereje, ami nagy előny, de elővigyázatosnak kell lennünk és óvnunk a saját életünk.
Sajnos nem volt sok időnk a tervezésre és elfogott egy rossz érzés, így hát megadtam a jelet a támadásra. Remélem nem történt Elysiával semmi és még időben ideértünk.
Elértük a tábort, és aki csak az utunkba került lekaszaboltuk, leszámítva a nőket és gyerekeket, persze, amelyik nő birokra kelt velünk, harcképtelenné tettük. Nem szívesen öltem meg senkit, de ez nem csak a vérfarkasok, hanem az emberek érdekét is szolgálta, ugyanis a kívülállók gyilkosok, akik megszegve törvényeinket, embereket ölnek ok nélkül, így szívességet tettünk mindkét fajnak. Emellett elraboltál Elysiát, ami megbocsáthatatlan.
Miután kihúztam a kardom, az egyik ellenfelem mellkasából láttam, hogy egy alak közeledik felém kivont karddal, így reflexszerűen abba az irányba fordultam. Ekkor ütötte meg az orrom a férfi illata, akit már az erdőben is éreztem. A férfi arcára és a méregzöld szemébe néztem. Azonnal felismertem. Meddox. Hát, ezért volt olyan ismerős a szag. Harag lobbant fel a szívem mélyéből. Hogy merészelte elrabolni Elysiát?!
Rögvest rá akartam vetni magam, de tudtam, hogy azzal a halálos ítéletem írnám alá. Meddox nagyon jó kardforgató volt, ezt tapasztalatból tudtam, mivel már kiskorunkban is vele együtt gyakoroltam Algernonnal. Ezenfelül, ha ész nélkül rárontanék, a harag vezérelne, ami pedig ilyen helyzetben nem segítene nekem, csak legyengítene, és akkor ki mentené meg Elysiát a karmai közül?
Úgyhogy vettem egy mély levegőt, így meg tudtam nyugodni, majd felemeltem a kardom támadásra készen és vártam mit lép Meddox. Közben Natalie és Sebastian elslisszolt a védekező vérfarkasok mellett és a rohanva indultak a legnagyobb sátor felé, ami valószínűleg Meddox sátra volt, ahol vélhetőleg Elysiát tartotta fogva. Rendben, eddig nagyon jó. Minden a tervek szerint halad. Az a legfontosabb, hogy Elysia biztonságban legyen és épp most készültem meggyilkolni ennek az akadályozóját.




Natalie és Sebastian érkezése mindenkit zavarba hozott, nem tudtuk mit reagáljunk. Mindkettejük kezében kard volt, amiről csöpögött le a vér, kisebb tócsát hagyva a földön, szemükben pedig gyilkos fény csillogott. Hirtelen felém tekintettek, mintha csak most vettek volna észre.
-         Elysia, hát itt vagy.
Nem reagáltam, hisz felesleges volt, mert Natalie tekintete Mayára összpontosított, majd támadásra kész testtartást vett fel, ahogy Sebastian is, aki a sátor másik felében őrködő fiúnak szentelte minden figyelmét.
Próbáltam kihasználni az alkalmat, hogy Maya szorítása kicsit enyhült, de amint egy kicsit is megmozdultam ismét szorosan tartott, akár egy bilincs. A fenébe, a gyenge emberi testemmel. Még soha nem voltam ennyire tudatában mennyire nem vagyok egy súlycsoportban a vérfarkasokkal. Hogy mennyire emberi és hasznavehetetlen vagyok, aki csak hátráltat mindenkit.
Amíg én ezen töprengtem, Natalie nem zavartatta magát megindult Maya felé. Nem gondolná az ember, hogy Natalie egy harcos, hisz a kinézete nem erről árulkodott, de talán ez is előnyére vált egy ütközet során. Az ellenfelei biztosan sokszor lebecsülték, így könnyebben nyerhetett meg egy csatát. De most ez az előny nem ér semmit, hisz egy olyan nővel áll szemben, aki maga is osztozott ezen az előnyön. Itt az dönti el ki a nyertes, hogy ki az erősebb, vagy az, hogy ki tudja jobban felhasználni az adott körülményeket, vagy éppenséggel a rendelkezésre álló eszközöket.  De ki gondolta volna, hogy a vérfarkasok nem csak farkas alakban küzdenek? Én mindig azt hittem, hogy így a legerősebbek, de lehet, hogy tévedtem. De most nincs időm ezen töprengeni.
Maya, miközben Natalie csak közeledett, úgy ítélte meg, hogy nem voltam ideális túsznak, így ellökött én pedig ismét a földön találtam magam. Már kezdett elegem lenni, hogy mindenki úgy kezelt, mint egy rongybabát, de most nem adhattam felháborodásomnak hangot. Nem most volt itt az ideje.
Az hogy most a földön voltam belátást engedett Maya eddig rejtett fegyvereire. Mivel mindig szemben állt velem, nem láthattam, hogy hátul a nadrágjába volt csúsztatva mindkét oldalon egy-egy fegyvertok, amikben két kés volt elrejtve. Én is csak akkor vettem észre mikor felhúzta a pólóját, hogy kihúzza mind a két fegyvert, és keresztben maga elé tartotta őket. Maya és Natalie szembenéztek egymással és mozgásba lendültek.
Elpillantva mellettük láttam, hogy Sebastian nem vesztegette az idejét, már majdnem le is győzte ellenfelét. Láttam, hogy a fiú elszántan küzdött és jól tartotta magát, de a mozdulataiból ítélve nem volt elég tapasztalt, így nem győzhetett. Sebastian viszont nagyon jól harcolt és sikerült kibillentenie a fiút az egyensúlyából, és a földre esett. Bastian épp végső csapást mért volna a fiúra, mikor felpattantam és odarohantam elkapva a kezét, amiben a kard volt.
-         Kérlek, ne öld meg.
Bár az ellenségem volt ez a fiú, nem hagyhattam, hogy Sebastian megölje, nem, ha tehetek ellene valamit. Sebastian nem mozdult és nem kapta el a kezét, de értetlenül nézett rám.
-         Miért? Miért ne öljem meg, mikor azokkal cimborál, akik fogva tartanak, és képesek lennének habozás nélkül meggyilkolni téged, ha okot szolgáltatsz rá?
-         Mert én nem vagyok gyilkos, és ez a fiú egy ujjal sem ért hozzám. Nem tudnám elviselni, ha egy ember halála száradna a lelkemet.
-         Miattad jöttünk ide és most is halottak borítják a földet csak miattad.
Elengedtem Sebastian kezét és elhátráltam. Nem lehet, de igaza van. Most is értem harcol Dastan és a többiek. Vérfarkasok vére áztatja a földet, mindez csak miattam, az ostoba ötletem miatt, mert el akartam szökni. Remegni kezdtem, és át fogtam a mellkasom a kezemmel. Istenem, hogy siklott ki így az életem a medréből?
Előre nyújtottam a jobb kezem tenyérrel felfelé és bár nem láttam rajta semmit, lelki szemeimmel mégis érzékeltem a rá tapadó vért, pedig soha nem ontottam ki egyetlen életet sem. A világ forogni kezdett velem, de én csak bámultam a kezem. Nem érzékeltem semmi mást, csak a szívemet mardosó bűntudatot. Elvesztem.

1 megjegyzés:

  1. Na jóóóó... Verést akarsz te lány? Mi ez a befejezés? :P Most őszintén... nem erre számítottam, jól van? -.-" Legalább valami könnyes egymásra borulás és boldog viszontlátás és puszi-puszi-de-jó-hogy-látlak... na de ez... Remélem most meg elmeroggyantat csinálsz a csajból... de akkor megöllek:P Miért húzod az agyam? Miattad lett egy ősz hajszálam...
    Megállj, egyszer még visszakapod.

    Ja és UI.: KÖTELEZŐ feltenned VASÁRNAP a KÖVETKEZŐ fejezetet, mert ha nem...
    nos legyen elég annyi, nem állok jót magamért...

    VálaszTörlés