Üvöltő éj - Tizennyolcadik fejezet

Itt a következő fejezet. Remélem tetszeni fog :P Jó olvasást.

Tizennyolcadik fejezet

Meddox még mindig a karomnál fogva rángatott és a tábor központi részébe vezetett minket, ott is a legnagyobb méretű sátorba. A sátor közepén egy hatalmas gerenda tartotta meg a sátor tetejét. Volt még ott baloldalon egy asztal, amin egy bilincs foglalt helyett, mellette egy szék, jobb oldalon néhány pokróc, valószínűleg az Meddox alvóhelye, és ahogy belépünk közvetlen jobb a sarokban, egy kupacban csomó fegyver. Kardok, kések, szablyák, miegymás.

Meddox nekilökött a gerendának. A hatalmas lökés miatt megfordultam és háttal csapódtam a kemény fának. Az ütéstől minden levegő kiszökött a tüdőmből és térdre esve előre görnyedtem. A hátam, főleg a gerincem rettenetesen fájt, csillagokat láttam.

Hallottam, hogy Algernon szitkozódik és kiabál, de elszédültem és kicsit csengett a fülem, egy pár pillanatig elkábultam. Ütések hangja jutott el hozzám, így felemeltem a fejem. Épp Algernonnak vert be egy nagyot Meddox, miközben Algernont lefogták, de ő nem mutatta ki a fájdalmát, csak megvetést és vak dühöt láttam a szemében, mikor Meddox szemébe nézett.

-         Kötözzétek őket, ahhoz a nyomorult oszlophoz és álljatok őrt kint és bent is. Nem szökhetnek el!

Meddox dühösen kicsörtetett és a Maya nevű lány utasította a négy férfit, akik eddig kísértek minket, hogy kötözzenek ki minket. Háttal ültünk egymásnak Algernonnal, köztünk az oszlop. Én ültem a sátor ajtajaként szolgáló pokróccal szemben. A kezemet Algernon háta nyomta, én pedig az ő kezét, mivel a kezünket hátracsavarták a gerenda köré. Elég kényelmetlen volt.

Miután elvégezték dolgukat, három őr kiment Maya és az egyik férfi pedig bennmaradtak, hogy felügyeljenek ránk. Maya leült az asztal tetejére és látványosan reszelgetni kezdte a körmét, a pasi pedig, mint egy kőszobor állt a szoba másik végében.

-         Jól vagy? – hallottam meg Algernon hangját.

-         Persze. – válaszoltam automatikusan, pedig nem volt teljesen igaz.

Még mindig kicsit kábának éreztem magam az ütéstől, amit kaptam. Ugyanakkor az érzelmi behatás sokkal nagyobb volt, mint amit a hátamnak kellet elviselnie. Meddox úgy bánt velem, mint az apám, aki vert, bántott.

Majdnem kitört belőlem a sírás, a feltörő emlékek hatására. Próbáltam sosem gondolni rá. Mélyen eltemettem magamban, de most mégis a felszínre akartak törni, teljesen megbénítva ezzel.

-         Biztos? – aggódás érződött a hangján.

Algernon kizökkent a kérdésével és ezért hálás voltam neki. Valahogy olyan érzést keltett bennem, mint amikor egy báty védelmezi a kishúgát, olyan furcsa volt ez mégis oly természetes. Valóban így éreztem Algernon iránt, mintha a bátyám lenne. Megnyugtatott, hogy itt volt mellettem, így nem estem kétségbe.

Kifújtam a levegőt.

-         Annyira sajnálom, Algernon. Olyan hülye vagyok, hogy elszöktem és nemcsak magamat, de téged is veszélybe sodortalak.

-         Ugyan, ugyan. Tudok én vigyázni magamra.

-         Valóban? – szólalt meg Maya gúnyosan. – Ha valóban úgy tudsz vigyázni magadra, mint ahogy mondod, miért vagy most itt?

-         Nem elég egyértelmű?

-         A lány miatt.

-         Igen. – gyors és határozott válasz.

Ha nem tudnám, hogy minket nem köt össze szerelmi szál, zavarba jöttem volna Algernon félreérthető szavaitól. Egy pillanatra láttam, hogy Mayát elönti a féltékenység és a rosszallás, de amilyen gyorsan megjelent, el is tűnt az arcáról és visszatért a hűvös magabiztosság és a közömbösség. Nem tudtam mire vélni a dolgot, de annyiban hagytam. Nem tudtam, hogy vajon Algernon direkt válaszolt így, vagy csak a véletlen műve volt és azt sem tudtam, észrevette e Maya reakcióját, de ez most nem fontos és mégis… volt valami kimondatlan ellentét és vonzalom köztük, bár azt nem tudom, hogy lehetséges ez a két ellentétes érzelem keveredése bennük. De nem, ez nem teljesen igaz, mivel én is szerettem édesapám, ugyanakkor gyűlöltem azért, amit velünk tett. Szinte ugyanaz a két-két érzés, ami bennünk munkált, de talán nem csak bennünk, de mindenkiben meg van ez az ellentmondás.

-         Meghalnál érte?

Maya hangja érzelemmentes volt és ez kizökkentett gondolatmenetemből. Ismét kettőjükre figyeltem. A lány hangneme ellenére éreztem ez csak a látszat és a felszín alatt, vannak az igazi érzései, de nagyon jól titkolta azokat.

-         Habozás nélkül.

Kezdett zavarba ejtő lenne a kettőjük között lévő feszültséggel teljes légkör. Ha Algernon felidegesíti Mayát vajon mi lesz velünk?

Láttam az apró remegéseket Maya szeme körül és arra következtettem, hogy zavarja a válaszom, de valami reakciót akartam kicsikarni belőle. Az a jeges Maya valahogy olyan természetellenesnek tűnt, és úgy éreztem…nem, nem is tudom, miért csináltam ezt. De ennek ellenére mindent komolyan gondoltam, amit mondtam, de nem abban az értelemben, amire Maya gondolt.

-         Milyen megható.

Nem válaszoltam. Maya hangjából sütött a rosszindulat, én pedig levettem róla a tekintetem. Körbenéztem, próbáltam felmérni a helyet, hogy egy tervet tudjak kieszelni. Emellett, ez elvonta a figyelmem a tajtékzó dühről, amit éreztem. Meddox egy szégyentelen gazember és, még ha el is patkolok itt, a sírba fogom vinni őt. Nem hagyom, hogy egy ilyen féreg életben maradjon és még több ártatlan nőt bántson. Férfi becsületem ezt nem engedhette meg.

Szinte semmi nem volt a sátorban leszámítva a fegyvereket, amiket használni tudtam, de nem reménykedtem, hogy egyedül hagynak minket és főleg nem a fegyverekkel együtt. Hát, így nem hogy nem lesz egyszerű, de lehetetlenség még a szökés gondolata is. Nem tudtam mit tenni, de nem adhattam fel. Nem tehetem, már csak Elysia kedvéért sem. Ki kell találnom valamit, amivel elterelhetem Maya és a balga őr figyelmét.

Nagy levegőt vettem és hosszan kifújtam. Ez lehetetlen. Még ha sikerülne Elysiának kijutni a sátorból, aminek az esélye a nullával egyenértékű, akkor sem tudna elmenekülni észrevétlenül a táborból. Azonnal elkapnák. Elkeseredtem. Most mit tegyek?

Csak abban bízhatok, hogy valaki a faluból a segítségünkre siet.

Meddox nem sokkal később nyugodt arccal lépett be a sátorba és nagyot szippantott a levegőből.

-         Írisz.

Megdermedtem. Meddox nem is olyan régen már megemlítette, mennyire tetszik neki az illatom, ami úgy hasonlít az íriszére. Az ösztöneim azonnal életre keltek és azt üvöltötték, hogy meneküljek, mielőtt ez a férfi felfalna, és ahogy belenéztem Meddox metsző, méregzöld szemébe nem tartottam lehetetlennek ezt a lehetőséget. Jeges, bénító rémület fogott el, amitől mozdulni sem tudtam. Minél kisebbre akartam összehúzni magam, hátha így láthatatlanná válok ez előtt a férfi előtt.

-         Nyugodj meg, Elysia. Nem lesz semmi baj. – tudtam hogy ezek csak hazug, megnyugtató szavak Algernon szájából.

-         Micsoda nagy szavak, de mindketten tudjuk, ez hazugság. Különben sem rajtad múlik, szépfiú.

Hogy a fenébe hallotta meg Meddox? Bár a vérfarkasoknak kivételes hallásuk van, sokkal jobb, mint az embereké. Miközben ezen gondolkodtam, Meddox egyre csak közeledett és leguggolt elém. Féltem, de visszafogtam magam és igyekeztem nem kimutatni a félelmem. Jól megszerkesztett maszkot tettem fel képzeletben az arcomra. Rendben. Mindent meg fogok tenni, hogy élve kijussunk innen Algernonnal.

Meddox szeme fürkészően vizslatott, ettől pedig kellemetlenül éreztem magam. Hirtelen megfogta az állam és oldalra fordította a fejem először jobbra, majd balra. Úgy éreztem, mintha egy baba lennék, vagy egy préda, akinek most ellenőrzik a „minőségét”. Meddox megnyalta a szája szélét, én pedig megborzongtam.

-         Kivételesen szép vagy, Elysia. Lehet, hogy nem kéne egyből megennem. Lehet, hogy eljátszadozom veled egy kicsit.

Algernon vergődni kezdett mögöttem. Én nem fogtam fel azonnal Meddox szavait, de amint rájöttem, hogy értette pánik fogott el, amin alig bírtam uralkodni.

-         Nem is álmodj róla, Meddox.

-         Ugyan mit tudsz te tenni, Algernon? Meg vagy kötözve, ne legyél már öntelt. Veled nem leszek olyan kegyes, mint vele.

-         Nem érdekel, hogy velem mit teszel, de őt engedd el! Semmi köze hozzánk és…

-         Hagyd abba ezt a szánalmas próbálkozást.

Meddox visszahalkította a hangját, de ez csak még félelmetesebbé tette mondanivalóját. Még levegőt is alig vettem miközben elsöpörte a hajam az útból, hogy hozzáférhessen a nyakamhoz. Próbáltam elhúzódni de elkapta a hajam és húzni kezdte, így arra dőltem, akaratlanul is felfedve a bőröm előtte. Nem adtam ki hangot, nem akartam még nagyobb élvezetet okozni neki.

Meddox ráhajolt a nyakamra és megcsókolta, kicsit megszívta. Pánikba estem.

-         Eressz el!

-         Ne merészelj parancsolgatni nekem! – sziszegte Meddox, de legalább elértem, hogy abbahagyja, és a szemembe nézzen.

Ismét megremegtem. Tudtam, mit tehet velem, hogy ez a férfi még az apámnál is sokkal erősebb és kegyetlenebb, de nem érdekelt. Megfogadtam, hogy nem engedem soha többet, hogy bárki azt tegyen velem, amit csak akar. Ennyivel tartozom magamnak és ennél nincs is jobb alkalom, hogy összeszedjem a bátorságom. Tudom őrültség, de mit tehetnék. Már nem vagyok az az ártatlan kislány, aki annak idején voltam. Egy nő vagyok és meg kell tudnom védeni magam.

-         Maga egy alávaló féreg! – köptem a szavakat a szemébe.

-         Te meg egy pimasz kis fruska. Engedelmeskedj!

-         Soha! – szegtem fel a fejem, már amennyire ez lehetséges volt, mivel Meddox még mindig húzta a hajam.

-         Azt majd meglátjuk.

Meddox egy hirtelen mozdulattal kioldotta a csomót, amivel az oszlophoz voltam kötve és felhúzott a hajamnál fogva. Sajnos Algernon még mindig oda volt láncolva a gerendához. Lehet, hogy mégis csak ostobaság volt kihívni magam ellen a sorsot?

Mielőtt észbe kaphattam volna Meddox keze már a derekamon volt és magához húzott, közben pedig megcsókolt. A szorítás a hajamon csökkent, de még így is képes volt ott tartani a fejem, hiába küzdöttem. Éreztem erekcióját, ami kettőnk között meredezett. Majdnem elhánytam magam. Nem vágyom egy ilyen vadállat érintésére.

Meddox megérezte, hogy semmit nem tudott kicsikarni belőlem, csak a menekülési kényszert, így elengedett. Gyorsan és keményen megpofozott. Ez váratlanul ért, a hatalmas pofontól pedig a földre estem. Az arcomra szorítottam a kezem, miközben próbáltam feltápászkodni sikertelenül.

-         Most megtanulod ribanc, velem nem szórakozhatsz! Lesz elég időm, hogy alázatos ágyasommá tegyelek. Csak a szépséged mentett meg most, de ne hidd, hogy ez mindig így lesz. Csak, hogy tudd, a kedvenc elfoglaltságom megtörni az erős nőket és téged – hajolt le hozzám – különös élvezettel foglak kínozni.

Kemény szavak, akár az ostor. Már nem tudtam visszafogni a remegésem. Algernon dühös hangja megtörte a csendet.

-         Ha még egyszer hozzá mersz érni kiheréllek.

Bár háttal ült nekünk éreztem, ez nem üres fenyegetés. Maya Algernont nézte és az arckifejezése is erről árulkodott.

A Meddox és köztem lévő incidensre sem Maya, sem pedig az őr nem figyelt oda. Mintha ez csak mindennapi rituálé lenne, mintha minden nap hasonló szörnyűségeket látnának és már fel sem tűnik nekik az ilyesmi. Hát, ha erről az állatról van szó nem elképzelhetetlen, hogy ilyen alávaló dolgokat művel.

-         Uram! – tört be hirtelen a sátorba egy fiú.

A fiú nem nézett ki tizenhétnek sem, de erősnek tűnt. Magas volt és jóképű. A tekintete rám esett, de azonnal el is kapta rólam.

-         Baj van uram. – folytatta – Ránk támadtak. Dastan és az emberei.

Mindannyian megdermedtünk, de nem ugyanazon okok miatt. Meddox, Maya és az őr ideges volt, én és Algernon pedig megkönnyebbültünk. Végre.