Huszonnyolcadik fejezet
A motel szobájában álmatlanul forgolódtam. Nem tudtam elaludni, izzadtam és hányingerrel küszködtem. Nagyon fáradt voltam, ezért feküdtem le még sötétedés előtt, de rossz ötlenek bizonyult. A fejem hasogatott, ezért beálltam a jéghideg víz alá, ami kicsit segített, de nyugtalanságom nem csillapodott. Veszélyt éreztem, bár nem volt erre utaló jel. A rossz érzés megmaradt én pedig úgy döntöttem rosszullétem ellenére tovább indulok. Már csak háromnegyed óra volt naplementéig, de ez mégsem tántorított el.
Felöltöztem és kisiettem a szobából. Odaadtam a recepciósnak a kulcsot, kifizettem a szobát és már indultam is. Nem jutottam sokáig, mert a recepciós fiú utánam szólt.
- Várjon, kisasszony. Nem mehet csak így el. Veszélyes lehet ilyenkor egy nőnek. Főleg egyedül. – el is hittem volna, hogy valóban aggódik miattam, ha a hangja nem lett volna olyan kétségbeesett.
- Sajnálom, de mennem kell.
A férfi kijött a pult mögül és elkapta a karom.
- Nem mehet el.
Annyira kétségbeesettnek tűnt, ami gyanússá tette. A viselkedése megrémített. Olyan volt, mintha várna valakire és az illető érkezéséig itt akarna tartani. Ösztönösen tudtam, hogy most azonnal el kell tűnnöm, így hát kiszabadítottam a kezem és a kocsim felé rohantam.
Az este csöndes volt, az utcán csak kevesen jártak, de engem nem vettek észre. Az éjszakai állatok még nem bújtak elő, de az aprók állatok mozgását különös módon tökéletesen hallottam. Egy mókus futott fel a közeli fára, egy macska kergetett egy gyanútlan egeret. Hallottam őket, de nem értettem, hogy lehetséges ez. De mindegy is volt, ezen most nem volt időm rágódni.
Amikor odaértem a kocsihoz sietve beszálltam és olyan gyorsan indítottam be az autót, amilyen gyorsan csak tudtam, majd gázt adtam. Próbáltam az útra koncentrálni, mi nem volt egyszerű feladat.
Kolozsvár felé vettem az irányt. A főúton mentem, ami megkönnyítette a haladást. Mélyeket lélegeztem, hogy megnyugodjak. Az adrenalin hatása még nem múlt el, de éreztem, hogy valami nincs rendben. Nem áltattam tovább magam, hogy az állapotomat az influenza okozza, mert az ösztöneim azt súgták, hogy nem így van. Valami megváltozott és az, hogy nem tudtam mi, idegőrlő volt. Nem tudtam mi fog történni ettől pedig megrémültem.
Dastan volt az egyetlen biztos pont az életemben, amióta megismertem és most megfosztottak a biztonságtól, amit ő jelentett számomra. Fogalmam sem volt mit fog csinálni ezek után.
Nehéz volt Elysia nyomát követni, de végül sikerült rátalálnunk a Noaptea motelre, ahol reményeink szerint megszállt. Maga a név annyit jelent, hogy éjszaka. A helyzetnek megfelelően találónak tartottam ezt a nevet.
Beléptünk Algernonnal a motelbe és a recepciós azonnal észrevett minket és idegesen méregetett bennünket.
- Mit parancsolnak az urak?
- Információt. – feleltem kurtán. Nem tűrtem ellentmondást.
- Hogyan?
- Egy vendég holléte érdekel, aki itt szállt meg.
A férfi szeme elkerekedett.
- Azt nem lehet. Sajnálom, de semmilyen információval nem szolgálhatok a vendégeinkről. Diszkréten kezeljük az effajta adatokat.
Olyan gyorsan mozdultam, hogy a fiú fel sem fogta, csak mikor a pult mögött fölé tornyosultam. Idegesen nyelt egyet, de nem hátrált meg. Farkas szemet néztünk egymással. Máskor értékeltem volna a bátorságát, de most csak a dühömet szította.
- Mondja. Meg. Amit. Tudni. Akarok. – minden szót egyesével kihangsúlyoztam.
Algernon feszülten figyelt.
- Én…
- Hajlandó rá?
- Igen.
- Akkor jó. Járt itt egy fiatal nő, akinek egy tavirózsa tetoválás volt a nyakán. Melyik szobában szállt meg?
- De nem…
- Ne is próbálja letagadni. – szakítottam félbe a férfit. Szemem szikrákat szórt. – Tudjuk, hogy itt szállt meg. Szóval beszéljen, ha kedves az élete.
- Igen. Itt szállt meg, de már elment. Próbáltam visszatartani, de nem sikerült.
- Miért akarta visszatartani?
A férfi habozott.
- Hogy hívják?
A férfi meghökkent a váratlan kérdés hallatán, de válaszolt az ártalmatlan kérdésre.
- Andrzej Laş-nak.
- Szóval Andrzej – megragadtam a férfi ingét és közelebb húztam magamhoz. Szinte összeért a mellkasunk. – Öt másodpercet kap, hogy mindent elmondjon, vagy darabokban találják majd meg egy kukában. Érthető voltam?
Olyan indulatok munkálkodtam bennem, amiről nem is hittem eddig, hogy lehetséges. Gyilkos tűz lobogott a szememben és mosolyom nem a boldogságból fakadt. Andrzej mindenesetre halálra rémítettem.
- Pár ember fizet azért, hogy figyeljem a vendégeket, főleg a nőket, hogy a nyakukon van e tavirózsás tetoválás és ha igen, akkor jelentsem nekik. Eddig ez a lány volt az első, akinél ilyet láttam, azok az emberek pedig azt mondták ide jönnek, hogy beszéljenek vele. Nem gondoltam, hogy baj lehet ebből.
Hát persze, hogy nem gondolta. Vadászok. Ez a férfi rászabadította az asszonyomra a Vadászokat és vissza kellett fognom magam, hogy ne végezzek vele itt helyben.
- Jártak itt? – kérdezte Algernon látva, hogy én most nem tudok megszólalni.
- Igen.
- Hányan voltak?
- Hárman.
- És elindultak a lány után?
Andrzej bólintott. Elengedtem a férfit és Algernonnal már indultunk is ki a motelből.
- Várjanak. – kiáltott utánunk a férfi, mi azonban nem vártuk meg, hogy mit akar.
Beszállunk az ezüstszínű Mercedesembe. Algernon ült a vezető ülésre, én képtelen voltam ilyen állapotban vezetni.
- Merre menjünk tovább? – kérdezte.
- Kolozsvárra.
Algernon meglepődve fordult felém. Borostyán szeme engem fürkészett.
- Miért pont Kolozsvár?
- Nem tudom, de az ösztönöm azt súgja, hogy arra kell mennünk.
- Rendben. Akkor menjünk arra.
Tisztában voltam vele, hogy nehéz lesz utolérni Elysiát, de nem lehetetlen feladat. Tudtam, hogy ma éjszaka telihold lesz, ezért sietnünk kellett. Az aggodalomtól verejték gyöngyöződött a homlokomon és ökölbe szorult a kezem a combomon. Muszáj időben megtalálnunk Elysiát és előbb, mint a Vadászok. A barátom érzékelve hangulatom feszült pillantást vetett rám.
- Minden rendben? – kérdezte.
- Persze. – válaszoltam, de mindketten tudtuk, hogy nem gondoltam komolyan.
- Nem lesz semmi baja. Ügyes kislány. Még engem is átvert. – Algernon elmosolyodott – Az a lány aláásta a tekintélyem. Csorba esett a büszkeségemen.
Algernon viccesre vette a figurát, ami elvette a kijelentés komolyságát. Nem hallatszott rosszallás a hangjában, de kis bűntudatot éreztem ki a hangjából. Még mindig magát hibáztatta azért, mert Elysia megsebesült, mikor elszökött.
- Valóban eszes, ezért nem a te hibád volt, hogy sikerült túljárnia az eszeden. – kelletlenül, de én is elmosolyodtam.
Büszke voltam Elysiára, hogy sikerült megszökni Algernon elől, ami nagy teljesítmény, ugyanakkor ez saját épségére nézve veszélyes.
- Hát köszönöm, de ez valahogy nem vígasztal.
A feszültség oldódott bennem és ezt Algernon is észrevette.
- Na látod, így már jobb. Semmire nem megyek veled, ha halálra aggódod magad.
- Hát mondasz valamit. Sajnálom, biztosan az agyadra megyek.
- Csak egy kicsit. – értett egyet velem Algernon.
Mindketten nevetni kezdtünk. Csak Algernon képes ilyen helyzetben is megőrizni humorérzékét.
- Úgy tűnik a Vadászok szervezettebbek, mint azt bárki is gondolta volna. – a gyors témaváltás miatt a jó kedvem egy csapásra eltűnt.
- Egyre inkább annak kell lenniük, ha a nyomunkra akarnak bukkanni.
- És ha felfedezik a falut…
- …akkor a háború kitör és vérfarkasok vére áztatja majd a földet. – fejeztem be a mondatot.
- Semmiképpen sem kaphatják el Elysiát. Nem hinném, hogy bármit is elmondana, de akkor sem engedhetjük.
- Nem, valóban nem. Az katasztrofális következményekkel járna.
Ha Elysiának egy haja szála is meggörbül, nem tudnám visszafogni magam, az ösztöneim vezérelnének és senkit sem kímélnék.
Ránéztem a barátomra. Ő az utat figyelte, így csak a profilját tanulmányozhattam. Feszült volt. Ő is tudta, amit én. Veszélyes vagyok még magamra nézve is. Algernon fanyarul elmosolyodott.
- Hát drága barátom, az istenek kegyelmezzenek azoknak a Vadászoknak, akik a te asszonyodat bántani merészelik.
Valaki követett. Egy fekete BMW két kocsival lemaradva jött utánam. Legalább két férfi ült benne. Letértem a főútról hátha így le tudom rázni őket, még a fényszórókat is lekapcsoltam. Pár percig nem láttam senkit, így reménykedni kezdtem. Ezután visszaakartam menni a főútra, hogy folytassam az utam. Úgy tűnt sikerült a tervem, de az üldözőim jobban ismerték nálam a terepet, így elém vágtak autóval.
Arra számítottam, hogy megállnak és arra várnak majd, hogy tolassak, ehelyett azonban a vezető gyorsított és a kocsi felém közeledett. Annyira megijedtem, hogy elrántottam a kormányt. Elakartam kerülni a frontális ütközést az autóval, ehelyett azonban egy fának ütköztem.
Beütöttem a fejem, ezért nagyon sajgott. Odakaptam a kezem és megállapítottam, hogy vérzem. Kikászálódtam az autóból, de a látásom egy pillanatra elhomályosult, szerencsére azonban hamar kitisztult és sikerült nem elesnem. Az autó elejéből füst szállt fel, tehát a motornak annyi. Remek.
Az út felé kaptam a fejem, mikor meghallottam, hogy üldözőim autójának ajtói kinyíltak. Félelem hasított belém. Három izmos férfi szállt ki, akik nem úgy néztek ki, mint akik babazsúrra jöttek. Halálosak és céltudatosak. Rossz kombináció legalábbis rám nézve.
Gondolkodás nélkül az erdőbe szaladtam. A térkép szerint itt azért elég sűrűn vannak települések, ezért ez az erdős terület nem lehetett túl nagy, de ha a fák elrejthetnek, így megúszhatom. Talán.
Hallottam, hogy a három férfi a sarkomban vannak. Nem tudtam elég gyorsan futni és mivel figyelmetlen voltam elestem egy kiálló fatörzsben. Egyre csak közelebb és közelebb hallottam a lépteiket. Feltápászkodtam és megint futásnak eredtem volna, de egy hang megállított.
- Nem ajánlom kisasszony, hogy egy lépést is tegyen előre.
Lassan szembefordultam az üldözőimmel. Egy kis kézifegyver csövével néztem szembe. A francba.
- Nézze – mondta nyájasan a középen álló férfi, úgy tűnt ő a vezető – élve akarjuk. Nem akarjuk bántani, úgyhogy működjön együtt velünk.
Ez a kijelentés még inkább megrémített. Mit akarhatnak tőlem? Aztán rájöttem.
- Maguk Vadászok? – csúszott ki a számon a kérdés.
- Igen.
A térdem megremegett.
- És mit akarnak tőlem?
- Információt.
Tátva maradt a szám. Csak nem azt akarják, hogy áruljam el Dastant? Na, azt várhatják. Előbb ölöm meg magam, minthogy ártsam a férfinak, akit mindennél jobban szeretek.
- Mégis milyen információt adhatna egy magam fajta magányos nő?
Alaposabban szemügyre vettem a három férfit. Mindegyik izmos volt és átlagos kinézetűek. Ha az utcán jöttek volna szembe simán elsétáltunk volna egymás mellett. De itt most más volt a helyzet. Több fegyvert nem láttak náluk, mint amit rám szegeztek, de ez nem jelentett semmit.
- Ő már biztosan keresi. – megint a beszélgetésre terelődött a figyelmem.
- Kicsoda?
- A vérfarkas, akinek hagyta, hogy megjelölje. Azok az átkozottak bárhová követik azt, akit már egyszer behálóztak. Csak egy valamit nem értek, maga ember, akkor mégis hogy hagyhatta, hogy megrontsák? – gyűlölettel tekintett rám mind a három férfi, amitől megborzongtam.
- Honnan veszi, hogy ember vagyok?
- Mert egy vérfarkas már rég ránk támadt volna, vagy álváltozott volna, de maga nem. Na, de nem érünk rá itt csevegni. Jöjjön ide, azonnal.
- Nem.
- Velünk fog jönni.
- Előbb adom el a lelkem az ördögnek, de belőlem nem szednek ki semmit.
- Hát akkor meg kell, hogy öljem.
Nagyot nyeltem. A ravaszt felhúzták, aztán valami jelenlétet éreztem. Nem tudtam mi az, de nem kellett sokáig várnom a válaszra.
- Lenne kedves nem a páromra szegezni azt a kacatot?!
Dastan! Hát eljött?
- A rohadt!
Dastan közvetlenül a három férfi mögött állt késsel a kezében, Algernon pedig mellette. Algernon leütötte az egyik férfit, majd úgy helyezkedett, hogy testével takarjon a támadók elől. Hálás voltam érte.
A remegésen nem maradt abba és a lábam már nem tudott megtartani, így térdre estem. Az adrenalin hatása, ami eddig a véremben dübörgőt elnyomta a fájdalmat, de nem teljesen. Újult erővel tört rám és rosszabb volt mind valaha. Levegőért kapkodtam és a földre hanyatlottam. A nap utolsó sugara is már eltűntek az égről, a Hold pedig lassan kúszott felfelé az égen. Biztos voltam benne, hogy a három Vadásznak ez volt az utolsó naplementéje.
Hirtelen egy kéz érintette meg az arcom, én pedig összerezzentem.
- Nyugalom, csak én vagyok.
- Dastan.
- Itt vagyok, szépségem.
- Fáj.
- Megsérültél?
Nemet intettem.
- Akkor?
- Nem tudom. Mióta megharaptál furcsán érzem magam.
- Sajnálom. – Dastan felnézett az égre, majd a barátjára. – Elysia sürget az idő, el kell mondanom valamit, de ne ijedj meg jó?
- Mi az?
- Át fogunk változni Algernonnal. Később majd mindent megmagyarázok. Már csak pár pillanatunk van. Itt kell majd maradnod és mi vigyázunk rád. Hoztunk magunkkal ruhákat, úgyhogy nem fogsz majd fázni.
- Rendben. Itt maradok.
Dastan megpuszilta az arcom. Aztán valami fura dolog történt. Nem csak Dastan és Algernon változott át. Hanem én is. A ruhám elszakadt és lassan a testem is átalakult. Farkassá változtam. Mancsom nőt, a látásom kiélesedett, hallásom olyan jó lett, amilyen emberként soha nem lehetett volna. Sötétbarna bunda fedte az összes porcikám. Tanácstalanul tekintettem a fekete farkasra, de ő sem értette a dolgot. Ezek után Algernonra néztem, akinek a bundája bronz-vörös árnyalatú volt. Borostyán szeme hitetlenkedést tükröződött. Úr isten! Mégis mi az ördög folyik itt?
Nagyon jó lett a fejezet ismételten :D Kivi vok Elysia miért változott át farkassá :D De ez csak jó, nem?:P Megújítják az extrém szex fogalmát XD Ja nem, az ember-farkas párosítás lenne inkább extrém:P Na mindegy, de azért jól hangzott xD Egy-két helyesírási hibától és ragozási hibától eltekintve jó lett, bár volt néhány mondat ami kicsit fura volt magyarul :P
VálaszTörlésSiess a következővel, puszi :3