Vérfarkasok éjszakája sorozat - Üvöltő éj 26.fejezet

 Figyelem! 18 éven felülieknek való tartalom olvasható ebben a fejezetben. Csak saját felelősségre. :P

Szóval, megérkezett az új fejezet. Remélem mindenki ki lesz engesztelve az előző rövid fejezet miatt. Igyekeztem, hogy jó legyen és az eredmény megítélését pedig rátok bízom. Jó olvasást.

Huszonhatodik fejezet

A szavak helyett ideje volt a tettek mezejére lépni.

Óvatosan letettem Elysiát az ágyra és fölé másztam. Amikor Elysia arra kért, hogy vigyem az ágyba, nem hittem a fülemnek, de az arcán ott volt a válasz a ki nem mondott kérdésemre. A szívem hevesebben dobogott és forrt a vérem. Mindennél jobban vágytam a lányra, de nem akartam elsietni. Szerettem volna kiélvezni minden pillanatot és csodás élményekben részesíteni. Lassan akartam felfedezni Elysia testét és bársonyos bőrét. Kényeztetni akartam, ahogy megérdemelte.

A testemmel ránehezedtem, de csak annyira, hogy testünk összeérjen. Bár nagyon vágytam Elysiára lehetőséget akartam adni neki, ha mégis meggondolná magát. Ezenfelül nem állt szándékomban összenyomni őt. A kezemmel tartottam a súlyom, de nem bántam.

Megcsókoltam Elysiát, majd a nyakát kezdtem kényeztetni a nyelvemmel és a csókjaimmal. Elysia gyorsabban vette a levegőt és mivel nem volt rajtam ing, így a keze a meztelen vállamra siklott. Olyan puha volt a bőre és az írisz illata körbevett, alig bírtam magammal és az, hogy Elysia keze a hátamat simogatta még élvezetessé tette a helyzetet.

Tovább folytattam a lány izgatását, minek hatására kis nyögés hagyta el Elysia száját, ami még jobban felkorbácsolta a vágyam. Az altestembe nyomult minden vér és a farkam kőkeményen meredezett köztem és Elysia között. Ő is érezte és elpirult, de nem húzódott el.

Az arca angyali volt, haja pedig szétterült az ágyon. Ahogy alattam feküdt részegítő hatással volt rám. Mindig is így akartam őt látni, mindig is itt volt a helye mellettem. Soha többé nem leszek képes elengedni őt. Elysia nem hasonlított egyetlen egy nőre sem, akivel dolgom akadt. Ezért is volt olyan különleges számomra.  

-         Olyan puha a bőröd.

Kicsit megszívtam Elysia nyakát, hogy mindenki számára egyértelmű legyen, ő már foglalt. Méghozzá az enyém. Senki másé.

-         Gyönyörű vagy. – suttogtam a fülébe.

Elysia megborzongott és a körmét a hátamba mélyesztette. Már alig voltam képes gondolkodni, annyira megbabonázott. Tudtam, itt az utolsó lehetőség, hogy leállítson.

-         Elysia, ha most nem állítasz meg, akkor nem fogok tudni megálljt parancsolni magamnak.

A szemembe nézett én pedig tisztában voltam vele mit látott. Fékezhetetlen vágyat és vadságot. Ennek ellenére nem hátrált meg és csak ennyit mondott:

-         Nem akarom, hogy abbahagyd!

Elvesztem.

Dastan nekiesett az ajkamnak. Vadul és birtoklóan csókolt, de nem rémültem meg tőle. Épp ellenkezőleg, teljesen elvette az eszem. Leírhatatlan érzés kerített hatalmába. Boldog voltam, ugyanakkor akkora sóvárgást éreztem, hogy azt hittem nem is leszek képes elviselni. Tisztán éreztem Dastan éhségét irántam, amitől még nedvesebb lettem. Úgy falta az ajkam, mintha az élete múlna ezen, de én sem tétlenkedtem. Visszacsókoltam és erősen kapaszkodtam belé. Élveztem, ahogy izmai megfeszülnek a kezem alatt. Leírhatatlan érzés volt. Dastan mellkasa a mellemnek nyomódott, olyan szorosan ölelt. Ennél biztonságosabb helyen nem is lehettem volna. Itt volt a helyem éreztem.

Ugyanakkor motoszkált az agyam hátsó felében a gondolat, hogy mivel még nem érintett férfi, ez az együttlét fájdalmas lesz és ettől kicsit féltem, de megbíztam Dastanban. De nem sokat tudtam ezen agyalni, csakis Dastanra tudtam koncentrálni.

Végül a csókunk véget ért, aztán Dastan levette rólam a pizsama felsőm és a szoba egyik sarkába hajította. Elpirultam, mivel fedetlenné vált a felsőtestem. Kicsit megborzongtam a hirtelen jött hidegtől. Mellbimbóim már kemények voltak és csak a kényeztetésre vártak.

Azonban rettegtem attól a lehetőségtől, hogy nem fogok tetszeni Dastannak. Hamar elmúltak a kétségeim, mert Dastan megnyalta a száját, miközben a mellemet nézte áhítattal. A keze megindult és cirógatni kezdte őket. A testem megfeszült és élveztem, ahogy Dastan felfedező útra indult a testemen. Szégyenlősségem semmivé vált.

Dastan torkából morgást tört fel és ráhajolt az egyik mellemre, a szájába vette a mellbimbóm, közben pedig a másikat gyömöszölte. Elakadt a lélegzetem és akaratlanul is Dastan hajába túrtam és ott tartottam a fejét. Nem mintha elakarta volna húzni onnan. Nyöszörögtem az édes kínzás alatt és már csak a szenvedély töltötte be a gondolataim.

Dastan mindkét mellemen elidőzött, majd lejjebb csúszott és a hasamra lehelt puha, édes csókokat. Nevettem, mivel csiklandozott és Dastant ez mód felett szórakoztatta. Rám nézett és még lejjebb ment volna, de nem engedtem. Felültem, Dastan pedig feltérdelt, majd én is így tettem.

-         Mi a baj? – aggodalmaskodott.

-         Semmi, de én is kényeztetni akarlak. – próbáltam hízelegni és a mutató ujjammal Dastan mellbimbója körül körkörösen simogatni kezdtem a csupasz bőrt.

Dastan nehezen vette a levegőt és az izmai megfeszültek. Komolyan gondoltam, amit mondtam, de igazából fogalmam sem volt, hogyan is kellene most tennem. Elbizonytalanodtam ugyan, de hagytam, hogy az ösztönöm vezessen. Odakúsztam, és ugyanúgy ahogy az ujjammal tettem a nyelvemmel is bejártam azt az utat Dastan mellkasán.

-         Elysia.

Ahogy Dastan a nevemet nyögte annyi erotika volt a hangjában, hogy megremegett a térdem. Annyira vonzott Dastan, annyira akartam őt, hogy az már fájt. Kezemmel feszes kocka hasát simogattam, mielőtt azonban lejjebb is kezelésbe vettem volna, elkapta a csuklóm és megállított. Értetlenül néztem fel rá.

-         Ne. – szólt rám.

-         De, miért?

-         Akkor elveszteném a fejem és lassan akarom csinálni. Kiélvezni minden pillanatát.

Ledöntött az ágyra és nem tűrt ellentmondást. Levette rólam a pizsama alsó részét is és elvigyorogott mikor meglátott egy szál bugyiban. A fehérnemű anyagán keresztül megérintett a legtitkosabb helyen. Nyögtem és megszorítottam a lepedőt. Nem hittem, hogy ennyire intenzív érzés lesz majd. Dastan lehúzta rólam a bugyim szép lassan, majd azt is eldobta. Ezután szép lassan végig simított a combon belső oldalán és szétnyitotta a lábam. Csodálkoztam, hogy ő miért nem veti le a nadrágját.

-         Dastan, te miért nem…?

-         Még nem.

-         De…

Nem tudtam többet mondani, mivel a lábam közé temette az arcát és nyalni kezdte a lágy húsom. Sikkantottam a váratlan támadástól. Dastan lefogta a két lábam, hogy ne dobáljam magam és addig szívta és nyalta a legérzékenyebb ponton, míg el nem jutottam a csúcsra.

Minden bizonnyal nem először csinált ilyet, mivel pontosan tudta mikor kell gyorsabban vagy lassabban csinálnia, hogy minél jobban elhúzza az orgazmus pillanatát. De mikor már csillagok táncoltak a szemem előtt és kielégültem sem hagyta abba. A bal keze felcsúszott a mellemre és masszírozta, közben pedig a nyelve egy pillanatig sem állt meg. Néha-néha felpillantott rám és csodálatot olvastam ki a tekintetéből, de mivel lehunytam a szemem a kéjtől nem sokáig tudtam a szemem rajta tartani.

Aztán a csúcs közelében abbahagyta, pont mielőtt kielégültem volna. Majdnem felmordultam, hogy miért hagyta abba, kinyitottam a szemem és láttam, hogy leveszi a nadrágját. Eltátottam a szám, ahogy a hatalmas férfiassága kiszabadult börtönéből és előre meredezett. Nagy volt és vastag. Megijedtem. Talán túl nagy.

-         Dastan…

Egyik ujját belém csúsztatta. Elképedtem és hátra hajtottam a fejem. Nem tudtam visszafogni a nyögésem.

-         Olyan szűk vagy. – olyan volt a hangja, mintha nem erre számított volna. – mond csak Elysia, te…

-         Igen. Te vagy az első férfi, aki megérintett.

Mély és birtokló morgás hagyta el Dastan száját és még egy ujját belém csúsztatta. Már két kézzel markoltam a lepedőt. A testem pattanásig feszült.

-         Csak én. – kicsit szünet. Csak a zihálásunk hallatszott. – Senki más nem érhet hozzá rajtam kívül.

-         Senki más. – értettem vele együtt.

Dastan kihúzta belőlem az ujjait. Én ránéztem és láttam, hogy küzd a vágya ellen. Úgy összeszorította az állkapcsát, hogy félő volt, hogy kitörik néhány foga.

-         Nem tehetlek magamévá. Fájdalmat okoznék.

-         Nem számít. – meghökkent, milyen gyorsan válaszoltam. – Akarom. Sóvárgok utánad. – és valóban. – Kérlek.

-         Rendben.

Széttártam a lábam amennyire tudtam és így vártam, hogy belém hatoljon. Nedves voltam és amikor láttam, hogy Dastan még mindig habozik megmarkoltam a farkát és a hüvelyemhez vezettem. Dastan megadta magát és nagyot lökött. Tövig behatolt. A gyönyör helyét átvette a fájdalom. Felsikítottam és belevájtam a körmöm Dastan karjába.

-         Ssss… mindjárt elmúlik. – vigasztalt Dastan. – Sajnálom.

A hangjára összpontosítva könnyebb volt elviselni a kínt, de iszonyatosan fájt. Még a könnyeim is kicsordultak.

-         Sajnálom. – Dastan folyamatosan csak ezt ismételgette és mivel nem enyhült a fájdalom elkezdett kihúzódni belőlem.

-         Ne. – ellenkeztem. – Nem akarom, hogy így érjen véget.

Dastan lökött még egyet és a fájdalom átváltozott ismét szenvedéllyé. Ha ez még lehetséges volt annál is nagyobb szenvedéllyé és kéjjé, mint annak előtte volt.

Dastan érezte, hogy a testem elernyedt, így óvatosan tovább döfködött. De nem bírta sokáig és fokozta a tempót. Nem bántam, mivel én is pontosan erre vágytam. Kéjes nyögések hagyták el a szám és morgások az övét. A bőröm lángolt, a fejem hátravetettem, behunytam a szemem és élveztem ezt a csodát, ami velünk történt. Nem hittem, hogy ennyire intenzív és ennyire jó lesz, így átadtam magam a pillanatnak.

Aztán hamar és egyszerre értük el a csúcsot és éreztem ahogy Dastan forró magja belém lövellt, azután pedig Dastan hirtelen beleharapott a nyakamba. Kisebb szúrást éreztem, de szinte azonnal el is engedett. Nem értettem miért tette, de most nem is számított.

Kielégültünk mindketten és Dastan kicsit rám nehezedett. Szaporán vettük a levegőt, de végül kicsúszott belőlem és hanyatt feküdt, majd a mellkasára vont. Pár percen belül mindketten álomba merültünk.

A hajnal első sugaraira ébredtem. Hirtelen nem tudtam, hol vagyok és miért vagyok meztelen, de hirtelen minden eszembe jutott, ami éjszaka történt. Elpirultam és elmosolyodtam. Aztán rájöttem, hogy egy kéz öleli birtoklóan a derekam. Elégedetten nyújtózkodtam és Dastan még jobban magához húzott. Mellkasa a hátamnak nyomódott és lehelete a nyakam csiklandozta. Mélyen aludt, a szívverése és a légzése egyenletes volt. Amikor megmozdítottam a combom fájt egy kicsit, de elviselhető volt.

Óvatosan kibontakoztam Dastan öleléséből és felkeltem. Kicsit megszédültem, de gyorsan visszanyertem az egyensúlyom. Néha előfordult az ilyesmi, így nem aggódtam.

Visszanéztem Dastanra és azonnal késztetést éreztem, hogy visszabújjak mellé. Mellkasa ritmusosan mozgott fel-le és az én nevemet motyogta álmában. Megint csak elmosolyodtam és indultam volna, mikor összeráncoltam a homlokom és először a combomra, majd a lepedőre néztem.

És hol van a vér?

Nem értettem. Úgy tudtam, ilyenkor általában vérzés is fellép, akkor most mégis miért nincs?

Csak nem Dastan törölte le és cserélte ki a lepedőt? De, biztosan.

Csordultig telt a szívem szerelemmel és odahajoltam és gyors csókot nyomtam Dastan ajkára. Csak azért keltem fel, mert ki kellett mennem a mosdóba és nem akartam sokáig távol lenni, de amint elvégeztem a dolgom belenéztem a tükörbe és megdöbbentem. Megtapogattam a nyakam és alaposan megvizsgáltam a kérdéses területet, hátha csak káprázott a szemem. De nem, egy tetoválás volt azon a helyen, ahol Dastan az éjjel megharapott. Úgy nézett ki, mint egy tavirózsa, amit kicsi indák vettek körbe. Teljesen összezavarodtam.

Ez meg, hogy lehetséges? Valami párhuzamos dimenzióba kerültem? Vagy ma reggel minden a feje tetejére állt? – tűnődtem magamban.

A „tetoválás” hasonlóan nézett ki, mint amilyen Dalmának volt, így eldöntöttem, hogy megkeresem őt és megkérdezem mitől jelent meg ez rajtam. Sejtettem az okát, de biztos akartam lenni benne.

Nehogy felébresszem Dastant, visszalopakodtam a saját szobámba és felvettem egy farmert és egy rövid ujjú pólót, aminek V alakú nyakkivágása volt. Meleg tavaszias idő volt, így nem aggódtam amiatt, hogy még fel kellene vennem valamit. Nem állt szándékomban kimenni a kastélyból, így kiléptem a szobámból és lefelé indultam a lépcsőn. Alighogy leértem belefutottam a királyba, Oresztészbe. Nem éppen vele akartam összefutni, de végülis ez az ő háza volt.

-         Jó reggelt. – legalább próbáltam udvarias lenni.

Oresztész válaszra nyitotta a száját, mikor észrevette a tetoválásom, ami kikandikált a pólóm alól. Azonnal vörös lett a király arca és karon ragadott, majd a trónterembe ráncigált.

-         Uram. Ez fáj.

Tiltakoztam, de Oresztész nem törődött velem. Az impozáns terem közepéig cibált aztán szembefordult velem. Túl közel volt, de nem hátráltam. Nem engedhettem meg magamnak azt a luxust, hogy gyengeséget mutassak ki előtte, így nem mozdultam.

-         A fiammal háltál. – nézett velem farkasszemet Oresztész.

Fú, ez nagyon bizarr. Nem azt szégyelltem, hogy ez kiderült, hisz, amit tettünk nem volt égbekiáltó bűn, csak nem akartam, hogy Dastan apja megtudja. Amúgy is volt pár indoka, hogy miért akart holtan látni és nem állt szándékomban bővíteni a listát.

Furcsálltam, hogy a férfi, aki megvetett azért, mert ember vagyok, ilyen könnyen elfogadta ezt. Bár nem tehetett ellene semmit, mert már megtörtént, de azért mégsem erre a higgadtságra számítottam. Talán pont amiatt, mert nem tehetett már semmit volt az oka annak, hogy nem kapott dührohamot. Vagy talán már előre számított erre a forgatókönyvre.

-         Igen. Csak azt nem tudom, honnan tudja. – nem láttam értelmét, hogy hazudjak.

-         Rajtad van a jele.

Meglepődtem. Dastan jele? A…

Ó-t formáztam a számmal és a nyakamhoz nyúltam. Szóval erről beszélt Annabell.

-         Mi ez a jel tulajdonképpen? – kérdeztem.

A kíváncsiság vakmerővé tett. Tudnom kellett a válaszokat, mindegy mibe fog kerülni nekem.

-         Ez a kötődés. – magyarázta a férfi kis habozás után. - A kötődés akkor teljesedik ki, mikor mind a két fél megharapja a másikat és így a jelük kitörölhetetlenül beleég a bőrbe. A nő nyakán, a férfinak pedig a csuklóján jelennek meg ezek a tetoválások. Ezek a jelek minden párnál egyediek, de az egy párhoz tartozóké azonos. Ez fajunk szent köteléke, ami egyesíti az egymásnak rendelt asszonyt és férfit. Ha egyszer megtörténik, akkor kitörölhetetlen.

Némán hallgattam Oresztészt és próbáltam felfogni a hallottakat.

-         De én nem haraptam meg Dastant. Azt sem értettem, hogy ő miért tette. Én…

-         Igaz, hogy a tiétek még nem teljes, de attól még nem lehet eltörölni. Életed végéig az ő jelét fogod viselni és ez minden férfi számára figyelmeztetés. Senki sem mer majd hozzád érni, mert félnek a megtorlástól. – a király gyűlölettel teljes tekintetét le sem vette rólam. Bár holdkő színű szeme gyönyörű volt, mégis félelmet ébresztett bennem. – Kivéve a Vadászokat. Ők bármit megtennének, hogy elkapjanak egy, a kötődés jelét viselő nőt, mivel csak így lehet felismerni a vérfarkasokat, ha ember alakban vannak. Üldözötté válsz, ha egyszer rájönnek a kilétedre és megkínoznak, hogy információt szedjenek ki belőled. Már ha sikerül elkapniuk. Ezért is vagyunk igen óvatosak. Asszonyainkat nem igazán engedjük emberi települések közelébe, mivel mi sem tudjuk ki Vadász és ki nem. Bárhol leselkedhet veszély.

Összerezzentem és nem szóltam semmit. A félelmetes szavak elérték a hatásukat. Legszívesebben elfutottam volna és összekuporogtam volna az egyik sarokban, csak ne kelljen Oresztész közelében maradnom.

A monológ végére Oresztész már nagyon dühös volt és tudtam, hogy a dühe ellenem irányult. Kár volt rákérdezni, most aztán nagy slamasztikában voltam.

-         Csak az egyik fél halála oldhatja fel a kötődést. – mondta végül kis csend után.

Még levegőt is elfelejtettem venni a burkolt fenyegetés hallatán. Tudtam, hogy Oresztész nem helyeselte a dolgot, de nem akartam azt hinni, hogy képes lenne megölni engem, bár így a fia megszabadulhatna a nem kívánt kötődéstől, ami egy emberi nőhöz köti. Tisztában voltam vele, hogy a király gyűlöl, de nem hittem, hogy ennyire. Vagy legalábbis reménykedtem benne, hogy ennyire nem.

Oresztész fenyegetően felemelte a jobb kezét, mintha saját kezűleg akarna megfojtani, de szerencsémre egy kopogtatás a trónterem ajtaján megmentett.  

-         Uram.

Felismertem a hangot. Ez Annabell. Már megint ez a nő? Hát már sosem lesz egy olyan nap, mikor nem futok bele? Bár meg kell hagyni az időzítése most tökéletes volt.

-         Nem érek rá! Tűnés!

-         Királyom, jelenteni jöttem.

Oresztész fújtatott akár egy bika, de végül leengedte a karját, én pedig kifújtam az eddig benntartott levegőt.

-         Gyere be!

A kétszárnyú ajtó kinyílt és a karcsú és gyönyörű Annabell lépett be rajta. Pár méterre állt meg tőlünk és meghajolt a király előtt, majd felegyenesedett. Hasonló szerelésben volt, mint én csak kicsit merészebb változatban. Hosszú ezüst haja körbeölelte tökéletes testét. Amint meglátott haragos pillantással nézett rám. Remek.

-         Ne foglalkozz vele. Ki vele, mi hírt hoztál? – szólt rá a lányra Oresztész, ő pedig felé fordult.

-         A Vadászok nem mozgolódnak. Nem tudjuk mire készülnek, de egyenlőre még nem tettek semmi gyanúsat, vagy arra utalót, hogy tudnak rólunk.

-         Rendben akkor továbbra sem mehet senki a városba a megfigyelőkön kívül.

Annabell bólintott. Újra rám emelte ametiszt tekintetét és hirtelen hitetlenkedés látszott az arcán.

-         Ez meg, hogy lehet? – hüledezett.

-         Dastan megjelölte.

Úgy tűnt Annabell nem hisz a saját szemének, sem pedig a fülének. Vicsorgott és megindult felém. Rájöttem, hogy még sem volt olyan jó, hogy Annabell zavart meg minket. Ő legalább annyira ki nem állhatott, mint maga a király és két ellenséggel teljesen egyedül egy szobában… hát számomra nem volt túl kecsegtető.

-         Hagyd őt. Nem ölhetjük meg. Dastan megtorolná, de azt nem akadályozhatjuk meg, ha önszántából megy el és menekülés közben véletlenül a Vadászok áldozatává válik. – a király sunyin elmosolyodott én pedig levegőért kapkodtam.

Annabell azonnal egyetértett a tervvel. Ez remek, igazán szuper, hogy a két vérfarkas egy húron pendül, ha az én szenvedésemről volt szó. Mindketten engem méregettek, de nem mozdultak.

-         Nem fogok önszántamból elmenni. Mikor megtettem csak bajt hoztam mindenki fejére. Dastan úgy is utánam fog jönni. – féltem, de észérvekkel és tényekkel próbáltam meggyőzni haragos ellenségeim. – Gondoljon bele uram. Ha Dastan felébred és nem talál a kastélyban, mit fog tenni?

Álltam Oresztész tekintetét. Reméltem, hogy a fia boldogsága fontosabb, mint az előítéletei, de nagyot tévedtem.

-         Meg tudom állítani a fiam. Te pedig el fogsz menni, de ha kell, akkor a hajadnál fogva visznek el innen. Nem, jobbat is tudok, ha nem mész el szépen, önszántadból Annabellel a városba, akkor itt helyben kibelezlek.

Falfehér arccal, megkövülten álltam a trónterem közepén. Tudtam, hogy az előttem álló férfi képes lenne megtenni, képes lenne beváltani a fenyegetését.

Hogy az a… Most mi lesz? Az éjszakai események után, hogy fajulhattak eddig a dolgok? Nincs más választásom.

Biztos voltam benne, ha most elmegyek, akkor Dastan utánam fog jönni. Legalábbis ebben reménykedtem.

-         Rendben. Elmegyek. – egyeztem bele vonakodva.

-         De soha többé nem térhetsz vissza. Ha mégis visszajössz tétovázás nélkül megöllek.

Nem szóltam semmit. A férfi még egy utolsó késszúrást azért megejtett és jól megforgatta a szívemben a kést. Persze csak átvitt értelemben, de a fájdalom valóságos volt. Kétségbeesés kerített hatalmába. Legalább olyan rossz volt, mint mikor a tóban fuldokoltam. De be kellett látnom, hogy most a legokosabb lépés, amit tehettem, hogy elhagyom a kastélyt.

Ha élek még van esélyem, de ha megöletem magam, azzal nem leszek előbbre. Amíg dobog a szívem és életben vagyok a remény sem hal meg. Viszont a tudat, hogy megint itt kell hagynom Dastant elviselhetetlen volt.