Vérfarkasok éjszakája sorozat - Üvöltő fájdalom - Prológus

Prológus

-         Meddox!

Egy embernő sikította a férfi nevét extázisában. Én pedig csak ültem ott és néztem, ahogy a két test eggyé olvad. Nem tehettem mást, nem mozdulhattam. Fogoly voltam, bár láncok nem fogtak le. Csak ültem ott és néztem a jelenetet, de semmit sem éreztem közben. Mintha csak egy fehér falat bámultam volna. Talán az is több reakciót csikart volna ki belőlem.

Meddox Gordon csak azért kényszerített, hogy végignézzem ezeket az aktusokat, hogy fájdalmat okozzon nekem, hogy tehetetlenséget érezzek és ezzel megtörjön. Nem adtam meg neki ezt az örömöt, ezért ma már csak pusztán szórakozásból teszi ezt velem és azért, hogy tiszteletet és feltétlen hűséget követeljen magának. Sajnos, még ha fájdalmat nem is, de tehetetlenséget azért éreztem, bár ezt sosem mutattam volna ki. Nem, soha nem adnám meg neki azt az örömöt.

Nem, az érzelmeket nem nekem találták ki. Éppen azért, hogy ne bátorítsam őt, és hogy megvédjem magam, dermedt szívemet és lelkemet hatalmas falakkal vettem körbe. Mostanra már a haragon és a fájdalmon kívül semmi mást nem éreztem. Ezek az érzelmek jelentették nekem a poklot és ezek mutatták, hogy még élek.

Amióta csak az eszemet tudom, fogoly vagyok. Ennek a férfinak a foglya. Már kiskoromban elragadott a szüleim védelmező, szeretettel teljes karjai közül. Ezután már csak a pokolra emlékszem. Fájdalomra, erőszakra, félelemre és kétségbeesésbe. Mára már azonban ez vált a létezésemmé. Nem is ismerek már más életformát és talán nem is tudnék máshogy élni. Annyira belém ivódott az, amit láttam és amit tennem kellet, hogy jómagam is egy szörnyeteggé váltam, akár csak Meddox. Nem hittem a tündérmesékben, hogy egyszer majd eljön egy lovag, hogy megmentsen. Tisztában voltam saját jelentőségtelenségemmel.

Hirtelen magam előtt láttam egy borostyánszínű szempárt. Az a férfi. Algernon. Megpróbáltam kiverni a fejemből, de mindig eszembe jutott, ahogy rám nézett. Az az igéző szempár, mintha csak átlátott volna rajtam.

Megráztam a fejem. Ez mind ostobaság. Senki sem tudta milyen vagyok valójában. Igazából én magam sem tudtam, akkor hogy tudhatná az, aki csak egyszer látott engem. De képtelen voltam kiverni őt a fejemből. És azt a lányt sem, aki vele volt, mikor találkoztunk. Bár ellenségek vagyunk, mégis örültem, hogy legalább ő megúszta, hogy Meddox kezei közt végezze.

Bár az bosszantott, hogy láttam milyen soros a kettőjük közötti kapcsolat és mivel nem tudtam okát, hogy ez miért zavar, még inkább dühös lettem. Mit érdekel engem az a férfi meg az a nő? Magam sem tudtam a választ.

Közben Meddox kielégítette szexuális étvágyát, ezért ott hagyta a nőt és felém közeledett. Ahogy teljes valójában, meztelenül lépdelt felém olyan volt akár maga az ördög. Gúnyos mosoly terült szét az arcán. Néztem, hogy közeledik és azon morfondíroztam, hogy most vajon mit akarhat tőlem. Ami a legrosszabb, hogy tudtam, bármit megfogok tenni, amit mond.

Nyugodtan mondhatjuk, hogy lepaktáltam az ördöggel.