Vérfarkasok éjszakája sorozat - Üvöltő Fájdalom - 4.fejezet

Hát megérkezett a 4.fejezet is. Remélem tetszeni fog...jó olvasást :)

4. fejezet

Maya. – suttogtam a nő nevét.

Szépsége elvakított. Még itt a sötétben is, mintha ragyogott volna. Csak ő számított. Húzott magához, mint egy szirén, akinek képtelen voltam ellenállni. Bolondság volt azt hinnem, hogy nem ő az, aki után a szívem vágyokozott. Hiába tagadtam volna, az igazság attól még ugyanaz maradt, bár még féltem ezt hangosan kimondani. Az olyan visszafordíthatatlan lett volna.

Féltem. Most először féltem úgy, hogy senki élete nem forgott veszélyben. És még akkor sem ennyire. Ha valaki más bajban lett volna, akkor tudnék segíteni, de most magamon kellene segítenem, amire képtelen vagyok. Ez megrémiszt. Megrémiszt a tudat, ha hangosan is kimondom azokat a szavakat, akkor sebezhetővé válok. Ezt nem akartam. Soha.

Elindultam a lány felé, magam sem tudtam milyen céllal. Végzem a kötelességem és végzek a lánnyal itt helyben, vagy mi mást kéne tennem? Nem tudtam, de a testem vitt előre. Megállíthatatlanul.

Amíg közeledtem felé, Maya meg sem mozdult, csak nézett azokkal a hatalmas csokoládébarna szemeivel. Kifürkészhetetlen volt az arca, de a szeme. A szeme az más volt. Ott ragyogtak a szemében az érzései, amikben oly nehéz volt olvasni.

Megálltam előtte egy lépésnyire. Fél évet vártam a találkozásra, nem tudtam őt elfelejteni. Még az álmaimba is beférkőzött ez a lány, akit nem is ismertem. De valami megfogott benne és kiakartam deríteni, hogy mi az. Tudnom kellett.

Ahogy ott álltunk egymással szemben ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy megérintsem Mayát. A kezem már akaratlanul megindult felé, de Maya elhátrált. Szemébe riadalom ült ki, ezért visszaejtettem a kezem. Bár egy szót sem ejtett ki mégis egyértelmű volt az üzenet. Csalódott voltam, de igyekeztem nem kimutatni.

Fájdalom. Még soha életemben nem éreztem ehhez hasonló fájdalmat. Mintha kést döftek volna a szívembe, amitől levegőt is alig tudtam venni. De ennek ellenére nyugalmat erőltettem magamra. Mayának nem szabadott látnia, hogy milyen hatással volt rám a visszautasítása, ugyanis nem felejthettem el, hogy ő még mindig az ellenségem. Kívülálló. Minden, amit megtud rólam azt később felhasználhatja ellenem.

Ezt észben kellett tartanom, de olyan nehéz volt, mikor éreztem egzotikus illatát és az ajka olyan közel volt hozzám. Mikor egy karnyújtásnyira volt tőlem. Belém hasított a vágy, éhes sóvárgás, de ellenálltam. Megacéloztam a szívem és elhatároztam, hogy kitörlöm Mayát minden gondolatomból. Én egy harcos voltam és nem engedhettem meg magamnak az érzelmi instabilitást. Higgadtnak, nyugodtnak, kimértnek és halálosnak kellett lennem.

Tudtam a dolgom és ez a lány mégis megingatta az elhatározásom, csak azzal, hogy ott állt és nézett rám azokkal a csodálatos szemekkel.

Algernon nem próbált meg többet hozzám érni. Hálás voltam ezért. Féltem a következményektől, így nem hagyhattam neki, ugyanakkor vágytam az érintésére. Láttam a csalódást a szemében hiába próbálta elrejteni és ez nekem is fájt. De ez a fájdalom egy pillanattal később el is tűnt Algernon szeméből, helyette csak a megingathatatlan elhatározás maradt. Fájt a szívem, de jobb volt így mindkettőnknek. Nem táplálhattunk hiú reményeket.

Csak álltunk ott egymással szemben, csendben és egyikünk sem szólalt meg. Nem tudtuk, hogy mit mondhatnánk ezek után. Én magam is tanácstalan voltam. Szerettem volna megvigasztalni a férfit, de ez ismeretlen késztetés volt. Nem nyújthattam vigaszt, ha én magam is rászorultam. És nem is segíthettem rajta, hisz ő az ellenségem volt. Ezt mind tudtam és mégis…

Mielőtt bármit is tehettem volna egy hang szakított félbe minket:

-         Algernon!

A meghitt pillanat tovaszállt és mi visszatértünk a valóságba. Összerezzentem a hang hallatán és Algernon válla fölött ránéztem a férfira, aki Algernont szólította. Algernon ugyanígy tett. Az ismeretlen férfi felénk közeledett. Én ismét elhátráltam pár lépést. Sejtettem, hogy ki az, és ha a sejtésem beigazolódik, akkor hatalmas veszélyben forogtam. Még ha vérfarkas is voltam nem állhattam ellen két ekkora hímnek. Képtelenség.

Algernon viszont megdöbbentő dolgot tett. Morogva, védelmezően elém állt, eltakarva ezzel a másik férfitól. Annyira meglepődtem, hogy megszólalni is képtelen voltam. Vélhetőleg a másik férfi is hasonló érzésekkel küzdött, mert pár pillanatig csend telepedett ránk.

Kilestem Algernon háta mögül.

-         Algernon?

-         Dastan mit keresel itt?

Hát végül mégis ő az. Beigazolódott a sejtésem. Végignéztem a férfin, aki a legfőbb ellenségem volt. Markáns arcát éjfekete haj keretezte és az akvamarin kék szeme ragyogott az éjszakában. Karján egy kabát nyugodott.

-         Aggódtam miattad, ezért utánad jöttem. Elhoztam a kabátodat is. – hirtelen Dastan rám emelte a tekintetét – És ő Maya nemde bár?

Megdöbbentem. Hát ő meg honnan tudja a nevem? Csak nem…

-         Igen. – válaszolt helyettem Algernon.

Ez nagyon nem jó. El kell tűnnöm innen. Nem csevegni jöttem. Ám ösztöneim jeleztek, éreztem, hogy mögöttem valaki figyel minket. Hátrafordultam és a sötétből Marek alakja körvonalazódott ki. Ametiszt színű szeme messziről elárulta. Csöndes volt és fenyegető jelenség. Megjelenése, akár egy katonáé. Bakancs, fekete kabát és terepszínű gatya.

A szívem nagyot dobbant rémületemben. Most aztán nagy bajban vagyok.

Algernon és Dastan is észrevette a férfit és azonnal támadó állást vettek fel. A szemüket az új veszélyre szegezték. Algernon ismét elém akart kerülni, de nem hagytam. A közeledő Marek felé hátráltam. Végül a férfi odaért mellém, de nem szólalt meg. Dastan Algernon mellé lépett és Mareket vizslatta, míg Algernon le sem vette rólam a szemét. Nem tudtam olvasni azokban a gyönyörű borostyán szemekben. Nem akartam, hogy engem nézzen és én sem tudtam tovább állni a tekintetét, ezért Dastanra felé fordultam. 

-         Te Meddox egyik embere vagy, igaz? – Dastan ragadta magához a szót, de Marek nem felelt és én sem vettem a fáradságot. Nem is volt rá szükség.

-         Mayáért jöttem. – meglepve pillantottam Marek felé.

Ügy tűnik ez a meglepetések éjszakája. Értem? Vajon Meddox megsejtett valamit és azért küldte Mareket, hogy megöljön? Egyáltalán Meddox küldte a férfit? Micsoda hülye kérdés, hát persze, hogy ő volt.

-         Azt már nem! – Algernon előrelépett és vicsorgott, de Dastan elkapta a kezét, így megállásra kényszerítette.

Tennem kellett valamit, mielőtt Algernon nekiugrik Mareknek és az emberek felfigyelnek ránk. Korai volt még az éjszaka és még néhányan sétáltak az utcákon. Körbenéztem és örömmel láttam, hogy eddig senkinek sem tűntünk fel.

A fiúk idegei pattanásig feszültek, ahogy az enyémek is. Nem voltam képes nézni, ahogy egymást marják. Biztos voltam benne, hogy Algernon erős, de nem akartam látni, hogy harcol, vagy hogy megsebesül. Menekülni akartam előle és egyben a karjába vetni magam. Nem tudtam megmagyarázni az érzéseim, nem akartam tudomást venni róluk, ezért megzaboláztam és bezártam őket egy képzeletbeli ládába.

-         Meddox tudomást fog szerezni az ittlétetekről. – ennyit mondtam csak. Nem kellett a felesleges beszéd. Ha nem tőlem, hát Marektől biztos megtudja majd, hogy Dastan itt van és abból vérfürdő lesz. Ez elől egyikünk sem menekülhetett.

-         Vidd el neki a figyelmeztetésünket. Vagy térjetek vissza velünk és szeretettel várunk titeket, vagy meghaltok a hitetekért. Meddox önzésért. – álltam Dastan tekintetét.

Szó nélkül Marekkel együtt megfordultunk és elsétáltunk. Végig éreztem magamon Algernon tekintetét, de nem fordultam meg. Ez volt életem legnehezebb döntése. Ismét Meddoxot választottam.

A célzást nem lehetett félreérteni. Ha visszamentem volna velük, amnesztiát kaptam volna és újból visszatérhettem volna a faluba. Csábító volt a gondolat, de volt egy nyomós indokom rá, hogy miért ne fogadjam el ezt az ajánlatot, még ha ezzel a saját életemet is veszélyeztettem.

Safira.

Először Marek lépett be az ajtón, majd Maya is követte. Én, Stefan és Raul már a főhadiszálláson vártuk érkezésüket. Marek telefonált, hogy hírei vannak. Kíváncsi voltam, hogy mivel állnak elő.

Marek minden kertelés nélkül közölte az információt, amit megtudott.

-         Dastan és csapata megérkezett a városba. Maya összefutott az egyikükkel.

-         Valóban? – felhúztam az egyik szemöldököm és a lányra néztem. – És kivel?

-         Algernon Agenorral, aki kivételes érdeklődést mutatott Maya irányába.

Maya szótlanul állt. Nem nézett senki másra csak rám.

-         Ez nagyszerű. – elvigyorodtam.

Itt volt a lehetőség, hogy jól kibasszak Dastannal és a béna kis csapatával, de legfőképpen azzal a nagyképű és beképzelt Algernonnal. Az meg csak hab volt a tortán, hogy Maya lesz az, akinek bántania kell a férfit. Szadista örömöt éreztem. Ez valószínűleg kiült az arcomra és tükröződött a szememben, mert Maya hitetlenkedve nézett rám. Elég jól ismerte már a módszereimet, hogy magától is rájöjjön a tervemre.

-         Változott a terv fiúk. – le sem vettem a szemem Mayáról. A szemébe néztem – Mostantól Mayáé lesz a főszerep. Ő elcsábítja Algernon barátunkat és remélhetőleg ki tud szedni belőle néhány hasznos információt. De ha mégsem, akkor egyszerűen csapdába csaljuk és megöljük, nem igaz Maya?

Maya nem tudta tovább állni a tekintetem. Elfordította a fejét és a falat tanulmányozta.

-         De igen.

-         Helyes.

Élveztem, ahogy láthatom a gyötrelmét. Ez volt a kedvenc elfoglaltságom, látni, ahogy engedelmeskedik nekem, vagy éppen ahogy próbál ellenállni. Megpróbáltam őt megtörni, de eddig még nem jártam sikerrel, de talán majd most. A fél évvel ezelőtti incidens óta furcsán viselkedett és lehet, hogy megtaláltam az okát. Élvezet lesz végignéznem, ahogy egymásnak ugrasztom Algernonnal.

Ez lesz életem legjobb szórakozása. Végignézni kettejük szenvedését.

-         Algernon, nyugodj le!

-         Eressz!

Dastan lefogott és nem eresztett. Őrjöngtem. Féltem. Aggódtam. Ideges voltam. Tomboltak bennem az érzelmek. Úgy éreztem magam, mint akit elöntött az ár és menten belefullad.

Még mindig ott álltunk a téren és az embereknek feltűnt a furcsa viselkedésem, de ez cseppet sem izgatott. Csak azt tudtam, hogy minden idegszálam ellenkezett annak gondolatára, hogy Maya azzal a férfival menjen. Sőt, bármilyen férfival elmenjen.

Emésztett a düh és a féltékenység. Ha eddig kétségeim voltak afelől, hogy gyengéd érzéseket táplálok Maya iránt, azok most mind szertefoszlottak. Életem legnehezebb pillanatát éltem át, mikor hagynom kellett Mayát elsétálni az éjszakában azzal a férfival. Meddox emberével. Dastannak le kellett fognia nehogy utánuk menjek. Instabillá és kezelhetetlenné váltam, jó magam is tisztában voltam ezzel, de a racionális gondolkodás és az érvek most mit sem számítottak. Nem tudtam tisztán gondolkodni. Csak Maya számított…Maya, Maya, Maya. Az ő nevét mantráztam magamban, mint valami megszállott.

-         Nyugodj már meg, Algernon! Ezzel nem leszünk előbbre. Rád is szükségünk van, úgyhogy kapd össze magad!

Végre felfogtam Dastan szavait és lehiggadtam. Legalábbis annyira, hogy már ne rohanjak fejvesztve a lány után. Bár legszívesebben mégis futottam volna. A szívem hozzá húzott és nehéz volt ellenállni ennek a késztetésnek.

Dastan érzékelve hangulatváltozásomat, elengedett és odaadta a kabátom, amit sietve felvettem.

-         Jól van. most pedig visszamegyünk a házba és kiötlünk valami tervet, rendben?

-         Rendben.

Egymás mellett haladva sétáltunk végig az utcákon. Nem is igazán figyeltem a környezetemre. Egyik lábamat tettem a másik után.

Hirtelen Dastan felsóhajtott. Felkaptam a fejem és felé fordultam.

-         Nagyon fontos neked, igaz? – kérdezte. Akvamarin kék szeme, mintha átlátott volna rajtam.

-         Igen. Eddig nem is voltam tudatában, hogy így van, de…

-         Nekem nem kell magyarázkodnod. Én már átmentem ezen, barátom. Nem lesz könnyű, hidd el, de küzdened kell érte. Meg kell nyerned magadnak és rávenni, hogy álljon a mi oldalunkra, vagy apám parancsa szerint…

-         Rá fogom venni. Nem hagyom, hogy baja essen.

-         Jó. Helyes.

Igen én magam is tudtam. Meg kell győznöm Mayát, hogy jöjjön velünk. Ha nemet mond, akkor választás elé kerülök. De vajon képes lennék elárulni a királyom, a barátaim egy nő miatt? A választ eddig mindig határozott NEM volt. Most ebben nem voltam olyan biztos.

Hát, ha úgy vesszük csak meg kell győznöm és akkor senkit sem kell elárulnom. De a megérzésem azt súgta, hogy ez keményebb dió lesz, mint bármilyen eddigi harcom. De ha kell, akkor latba vetem minden tudásom. És közben megpróbálom elcsábítani. Ez a gondolat már sokkal jobban tetszett.