5. fejezet
Meddox új tervétől felállt a szőr a hátamon. Minden sejtem tiltakozott ellene. De nem tehettem mást, minthogy megteszem, amit mond. Nem hagyott nyugodni a bűn, amit majd el kell követnem a férfi kedvéért. De nincs választási lehetőségem. Dühítő volt a tudat, hogy zsinóron rángatnak, de nem volt mit tenni. Ez volt az életem.
Éppen a szobámban jártam fel s alá, ami a főhadiszállásunk második emeletén volt, közvetlenül Meddoxé mellett. Maga a szoba nem volt valami nagy. Helyet kapott benne egy asztal, – amit a laptopom foglalt el – egy ágy, egy polc a ruháimnak és egy kisebb könyvespolc. Ez volt minden. Egy fürdőszoba volt a házban, ami viszont közös volt. A virágmintás tapétát még az előző tulajdonos rakta fel, és bár nem tetszett nem vesztegettem az időmet arra, hogy mást tegyek fel helyette. Túl sok lett volna vele a munka, és különben sem éreztem ezt a helyet az otthonomnak, így nem láttam értelmét, hogy a saját ízlésemnek megfelelően átformáljam.
Igazából sehol sem éreztem magam otthon. Nekem nem volt olyan, vagy legalábbis már nem nagyon emlékszem rá. Csak néhány szép emlékem maradt csupán, amit nem szennyezett be a vér és a halál. Néhány emléktöredék, azokra viszont tisztán emlékszem. Bár azt nem tudom, hogy hány éves lehettem akkor, de a rég elhunyt szüleim arcát még mindig fel tudtam idézni.
Akkortájt még kicsi voltam. A szüleimmel éltem a kívülállókkal együtt. Mind nagyon boldogok voltunk, legalábbis gyermekfejjel ezt érzékeltem. Az anyám Nadya mindig kedves és őszinte asszony volt, hatalmas szívvel. Arca ragyogott, hosszú barna haja mesébe illően szép és barna szeme kifejező és őszinte volt. Imádta a párját Vladislavot. Az érzés kölcsönös volt. Mély szeretetük mindenki számára nyilvánvaló volt és a szerelmük gyümölcséből születtem én és a testvérem Safira. A szüleink imádtak minket és én nagyon boldog voltam. Mindig is mély kapocs volt köztem és a húgom között. Sehova sem mentünk egymás nélkül. Egy nap azonban megváltozott minden. A szép, boldog és gondtalan életem a feje tetejére állt.
Éreztem a levegőben, hogy valami megváltozott. Safirát lefektették aludni és a szüleim szóltak, hogy beszélni akarnak velem. Azt hittem valami rosszat tettem, de tudtam, hogy nem így van. Végül nem voltam képes rájönni, hogy miért más ez az éjszaka, mint a többi. De éreztem, hogy innentől kezdve minden rosszra fordul. Sajnos beigazolódott a gyanúm.
Beléptem a nappalinkban és megdöbbentett, amit ott láttam. Édesanyám apám vállán sírt. Mikor beléptem könnyáztatta arcát felém fordította.
- Mi történt, mama? – semmi válasz. – Papa?
Vladislav elengedte a párját, majd odajött és leguggolt elém. Rövid szőke haja teljesen eltért az enyémtől, zöldeskék szeme mindig melegséget sugárzott most azonban csak kétségbeesést, dühöt és szomorúságot.
- Maya, nem maradhatsz velünk többet.
- De miért papa? Hisz egy család vagyunk.
Édesapám elfordította a fejét és nem tudott a szemembe nézni. Anyám némán zokogott. Én pedig nem értettem. Miért? Miért kell elmennem és hová?
- A vezérünk, Meddox felfigyelt rád.
A név ismerős volt, de magát a férfit nem láttam túl sokszor és akkor is csak messziről. Sok szóbeszéd és pletyka terjengett Meddoxről, de a gyermeki naivitásom miatt egyet sem hittem el.
- Rám? De hát mit akarhat tőlem papa?
Akkor még nem értettem meg, de a szüleim igen. És féltettek. Mégsem tudtak semmit sem tenni. Senki sem menekülhetett Meddox haragja elől.
- Vele kell menned. Holnap elviszünk hozzá. Mindennap láthatsz minket, beszélhetsz velünk, de vele kell laknod. Érted kicsim?
- Ezzel segítek nektek?
Apám habozott.
- Igen. – mondta végül.
- Akkor rendben van, papa. – még mindig nem értettem, de ez nem számított. Csak az, hogy segítsek papának és mamának.
Elmosolyodtam és átöleltem Vladislav nyakát, majd egy puszit nyomtam az arcára.
- Ne aggódj papa, minden rendben lesz. – próbáltam felvidítani őket. Én elhittem a szavaim, bár a szüleim tudták kinek a kezébe adnak. Én még nem. De hamar megváltozott a helyzet.
Hamar megtanultam, hogy Meddox mellett teljesen más lesz az életem. Hogy sohasem lehetek önmagam. Csak az, akinek Meddox látni akar, akit csak játékszernek, eldobható rongybabának tart. Ezt mind megtanultam és alkalmazkodtam. Más választásom nem volt, ha azt akartam, hogy a családomnak ne essék baja. Bár az elején nem voltam a legszófogadóbb és legengedelmesebb.
Meddox meghazudtolva apám szavait sosem engedett a családom közelébe. Főleg nem Safira közelébe. A szívem minden egyes alkalommal majd megszakadt, mikor megpillantottam, de a hiánya még fojtogatóbb volt. Folyton megpróbáltam elszökni, hogy találkozzam velük, de Meddox mindig keményen megbüntetett. Megvert, bezárt, láncra vert, de semmi nem használt. Végül megfenyegetett, ha nem teszem azt, amit mond, ha még egyszer előfordul, hogy ellenszegülök, megöli a családom összes tagját rajtam kívül. Ezek után már nem próbáltam meg elszökni. Meddox elérte, amit akart. Mindig elérte valamilyen úton-módon.
De egy-két évvel azután, hogy Meddoxhoz kerültem a szüleim meggondolták magukat. Vissza akartak kapni, mert látták, hogy kiveszik belőlem minden jó és nemes. Hogy kiölöm magamból minden érzésem, ezért úgy döntöttek, hogy velem és Safirával együtt elszöknek. Mindegy, hogy hova, csak el innen. Végül a terv nem sikerült, Meddox és emberei elkapták majd kegyetlenül megölték őket. Méghozzá előttem. Teljesen kétségbeestem, sokkot kaptam. Nekiugrottam Meddoxnak, bár tudtam, hogy felesleges. De mégsem hagyhattam szó nélkül.
Látva apám és anyám halott testét, a kiontott vérüket, nem bírtam tovább. Örökre beleégett a retinámba a szörnyű kép. Akkor lett világos előttem, hogy Meddoxnak nincs lelke. Nincs szíve és velejéig gonosz. Ő maga az ördög.
- Megölted őket! – ordítottam – Gyilkos!
- Csend legyen! – Meddox akkora erővel pofozott meg, hogy nem tudtam megállni a lábamon. – Tudd hol a helyed! Ne felejtsd el, hogy a húgod még mindig a markomban van, és ha nem akarod őt is elveszíteni, akkor továbbra is engedelmeskedni fogsz.
Végül Meddox elvitette Safirát a faluból és a legjobb emberére bízta. Vlad Balaurra. Rövid fekete haját felzselézve hordta, ami nem volt szokatlan, de a szeme és a kisugárzása tette különlegessé. Egyik szeme barna, a másik pedig szürke. Ő volt Meddox jobb keze, igy őt gyűlöltem a legjobban. Ez a kegyetlen férfi tartotta a kezében a húgom életét. Részben. Meddox egyetlen telefonhívásával halálra ítélhette Safirát, ami tőlem és a férfi hangulatától függött.
Majd tíz éve nem láttam a húgom, de csak érte éltem. Csak ő számított, ő adott erőt, hogy mindes egyes nap túléljem a megpróbáltatásokat. Az a remény éltetett, hogy egyszer majd együtt lehetünk, mint egy család. Békében.
Lent a földszinten a bejárati ajtó becsapódott. Pislogtam egyet és próbáltam úrrá lenni az érzéseimen, amiket az emlékek idéztek fel. Annyira elmerültem az emlékeimben, hogy alig érzékeltem magam körül a külvilágot. A hang hirtelen rázott fel.
Ott álltam a szobám közepén és csak néztem az ajtót, mintha átlátnék rajta. Lentről meghallottam Meddox hangját, ahogy Raullal beszélgetett, majd pedig léptek zaját. Biztos voltam benne, hogy Meddox az és igazam lett, amikor benyitott a szobámba. Nyúzottnak tűnt és feszültnek, ami nála nem volt jó kombináció. Ennek nem lesz jó vége ebben biztos voltam.
- Meddox…
- Pofa be! – összerezzentem Meddox hangja hallatán. Mikor ilyen az csak azt jelentheti, hogy…
- Gyere ide! – folytatta. – Most!
Közelebb mentem. Meddox elkapta a karom és magához húzott. Durván megcsókolt, persze én nem viszonoztam. Sohasem tettem, de nem is kellett.
- Engedelmeskedni fogsz. – pont, mint akkor. Ugyanazokat a szavakat használta.
„Tudd hol a helyed! Ne felejtsd el, hogy a húgod még mindig a markomban van, és ha nem akarod őt is elveszíteni, akkor továbbra is engedelmeskedni fogsz.”
Igen meg fogom tenni, de csak addig, míg a húgom ki nem szabadul. Bár nem tudhattam, hogy ez meg fog történni valaha is, de hinnem kellett benne. Másképp, hogy bírtam volna ki azt, ami rám várt.
Meddox elengedett és az ágyhoz lökött. Letépte rólam a pólóm és a gatyám. Ott álltam előtte fehérneműben, kiszolgáltatva és ezt ő felettébb élvezte. Csak gonoszságot láttam azokban a méregzöld szemekben. Nem fordítottam el a fejem, nem adtam meg neki azt az örömöt, hogy lássa, hogy szégyellem magam. Hogy legszívesebben a föld alá bújnék. Csak álltam előtte mozdulatlanul és vártam az elkerülhetetlent.
- Ha a viselkedésedben van is kivetnivaló, a tested… az tökéletes. – Meddox vágytól fűtött tekintetétől hányingerem lett.
Nem szóltam, nem mozdultam. Csak egy eszköz. Ez voltam én. Soha nem is voltam több egy eldobható rongynál és nem is leszek. Maya a sebzett. A haszontalan. Mocskos.
Meddox nem fecsérelt több időt a szavakra. Lenyomott az ágyra és harapdálni kezdte a nyakam, miközben a mellemet cirógatta a melltartón keresztül. Fokozatosan haladt lefelé. Nyelvével és kezével bebarangolta a testem. Lehunytam a szemem és imádkoztam.
Meddox épp mikor a lényegre tért volna kopogtak az ajtón. Kinyitottam a szemem.
- Tűnés! Most dolgom van.
Meddox nem zavartatta magát, lecsúsztatta a melltartó pántját a vállamon. Izmos alakja fölém magasodott. Fenyegetően. A tekintetünk találkozott.
- Uram! Ez fontos! – Marek hangja hallatszott az ajtó túloldaláról. – A Vadászok felbolydultak.
- Az istenit!
Meddox leszállt rólam és az ajtó felé sietett. Felültem az ágyban és úgy figyeltem őt. Mielőtt azonban kiment volna, azért még odaszólt nekem.
- Te itt maradsz. Ezt még nem fejeztük be.
Ebben biztos voltam. Úgy éreztem, mintha kihúzták volna a lábam alól a talajt. Meredten néztem a falat. A szívem hevesen zakatolt. Egy kérdés járt a fejemben.
Vajon meddig bírom még?
Legalább már tudom ki Safira...
VálaszTörlésJó lett,de úr isten... o.O
A szülőknek nem az a dolguk.hogy az életük árán is megvédjék a gyerekeiket(perdze többek közt)?!
+ Mondjuk én tuti kitaláltam volna ,hogy hogy nyírjam ki Meddoxot.Mármint Maya helyében... Az ilyen helyzetek meglepően kreatívvá tudnak tenni.:D És persze akkor már azt is kitalálnám, hogy hogyan szabadítsam ki a húgomat.Már most van egy kezdetleges stratégia a fejemben....
Bár az könnyen beszél aki nem éli át..:)
Marek most időben érkezett.Nem teljesen értem még az ok-okozati viszonyt a fejében,de ez azért van mert bonyolult rejtélyes karakter(vagy,erre ugyan nem szeretek gondolni...,de lehetséges,hogy romlik a "szimatom" :S)
Örülök hogy van új feji és várom a következőt.
Jó pihenést
Szia!
VálaszTörlésHát, hát ezekre a felvetésekre csak azt tudom mondani, hogy majd minden kiderül...:P.....hát igen a szülőknek az lenne, de hát nem mind olyan nem igaz?.....senki sem tökéletes....ami a szimatodat illeti?....szerintem semmi baja, bár csak ismételni tudom magam.....egyszer minden kiderül(tom h gonosz vagyok, de bocsi :P....enélkül nem is lenne érdekes a történet nem igaz?)
köszi a komit és örülök, hogy tetszett.