Vérfarkasok éjszakája sorozat - Üvöltő Fájdalom - 14.fejezet

Bocsi a késésért, de sok dolgom volt. Azonban végre elkészült. Remélem örültök. Jó olvasást :)

 

14. fejezet

A francba is!

Meddox nagyon ideges volt, ami semmi jót nem jelentett Maya számára. De ő volt az ostoba, hogy Algernonnal tartott. Tudhatta volna, hogy ez lesz a következménye. Mégis sajnáltam őt, de nem tehettem semmit. Meddoxot most nem lehetett megállítani.

Amint beértünk a házba Meddox felpofozta Mayát, aki a váratlan ütéstől megingott, de nem rogyott a földre. Dacosan nézett Meddoxra, ami tovább szította a férfi haragját.

-         Te szemtelen liba! Mégis mit képzeltél?! Azt hitted megúszhatod?!

Meddox úgy nézett ki, mint aki menten felrobban. Már majdnem nekiesett Mayának, mikor közbeszóltam. Tennem kellett valamit.

-         Meddox – nyugodt, kimért, hideg hangon beszéltem, mint mindig. Megragadtam a kezét, hogy rám figyeljen – Nyugodj meg és gondolkozz egy kicsit. Ez a kis közjáték nekünk kedvez. Magad is láttad Algernon reakcióját. Nemcsak testileg, de lelkileg is összetört. Ideges, frusztrált és még sebesült is. Elveszítette az önbizalmát, ezért most sebezhető. Ezt ki kell használnunk, de ha ostobaságot teszünk, akkor abból ők jönnek ki jól.

Meddox habozott. Le sem vette a szemét Mayáról, aki bölcsen csendben maradt. Végül Meddox beadta a derekát.

-         Rendben van Marek, de Maya akkor sem úszhatja meg ennyivel. Vajon mit tegyünk vele?

-         Zárjuk a pincébe. – Stefan kapcsolódott be a beszélgetésbe.

Mellém lépett és önelégülten vigyorgott, mintha bármi értelmeset is mondott volna. Imádta kínozni Mayát és mindes egyes alkalommal belerúgott, amikor csak tehette. Azért akarta, hogy ott sínylődjön, mert a pince egy kicsi, mocskos, hideg helyiség volt rejtve a padló alatt.

Meddox ránézett a férfira. Elgondolkozott, majd felcsillant a szeme.

-         Jó ötlet, Stefan. Akkor legyen ez a büntetés, Maya két napot fog eltölteni ott. Ja és Marek, te fogsz őrködni mellette. Máskor hagyd, hogy kitombolhassam magam, vagy legközelebb nagyobb büntetést kapsz. És most kísérd le Mayát szépen, mi pedig addig szórakozunk egy kicsit.

Ránéztem Mayára. Ő kerülte a pillantásom, maga elé meredt és várt.

-         Mozgás!

Elindultunk a nappaliba. A szoba közepén felhajtottuk a szőnyeget és kinyitottam a rejtett csapóajtót. Dohos, áporodott levegő csapta meg az orrom. Egy lépcső vezetett lefelé. Mayát előre engedtem és ő magabiztosan indult lefelé. Meddox megvárta míg én is leérek és ránk csapta a csapóajtót. Sötétség és csend telepedett ránk. Maya leült a tőlem legmesszebb lévő sarokba. A lábát felhúzta és átkarolta, majd ráhajtotta a fejét. Én meg csak álltam ott és nem tudtam mit is kéne tennem. Nem akartam gondolkodni. Határozottan nem. Végül leültem a lépcsőre és a sötétségbe meredtem.

Csak a légzésünk hallatszott a kis helyiségben. Nyirkos volt minden és büdös volt, de hamar hozzászoktam. Egy idő után már teljesen figyelmen kívül tudtam hagyni. a csend zavart igazán. Nem tudtam mit mondhatnák, viszont beszélgetni akartam. Maya azonban nem könnyítette meg a helyzetem.

-         Úgy tűnik egy ideig itt leszünk.

Maya nem válaszolt. Nem is mozdult meg, egyszerűen nem csinált semmit. Teljesen kizárt engem és elmélyedt saját gondolataiban. Felsóhajtottam és hátradőltem.

-         Miért segítettél?

Meglepődtem Maya hirtelen kérdésén.

-         Nem tudom. – ez így is volt.

Eddig nem érdekelt semmi. Nem törődtem senkivel, főleg nem Mayával, de az utóbbi időben furcsa késztetést éreztem. Mindezt egy nő miatt. Egy nő miatt, aki felkeltette az érdeklődésem és a feje tetejére állított mindent. Eldöntöttem, hogy megölöm őt, amint újra összefutunk, de képtelen voltam rá. De mégis miért? Miért olyan különleges az a nő? Miért ébreszt bennem gyengéd érzelmeket és miért bizonytalanít el?

Istenem, de utálom ezt az érzést. Azt, hogy bárki is befolyással lehet rám. Nem lehetek sebezhető. Vissza kell találnom a régi önmagamhoz.

-         Nem értelek téged, Marek. Egyik pillanatban kedves vagy és az ember azt hinné, hogy nem vagy olyan vadállat, mint Meddox, aztán a másik pillanatban úgy viselkedsz, mintha te lennél az ördög jobb keze. Hidegen és kegyetlenül. Mond, mégis melyik az igazi arcod?

-          Na és neked? – zavarba hozott Maya kérdései, ezért visszatámadtam. Legjobb védekezés a támadás.

-         Ezt meg hogy érted?

-         Egyszer úgy viselkedsz, mint egy megmentésre váró esetlen lányka, másszor meg úgy, mint egy fagyos szívű vadmacska, akit nem érdekel a tettei következményei. Vajon melyik vagy te? Vagy talán a kettő egyszerre?

-         Nem tudom, hogy miről beszélsz.

-         Persze, hogy nem.

Újra csend lett. Nem épp azt akartam, hogy így alakuljanak a dolgok, de nem szerettem volna, ha kiismernek. Kiszámíthatatlannak kellet maradnom, az akartam maradni. Így könnyebb volt minden. Sokkal könnyebb.

Csak azért csatlakoztam a kívülállókhoz, hogy kiszabaduljak a szabályok alól és azt tegyek, amihez csak kedvem van. kitomboltam magam és megtanultam, hogy ne érdekeljenek a többiek problémái. Az életem egyszerű volt és ez nekem tökéletesen megfelelt. És most? Most egy nagy rakás kuszaság. Ezért nem akartam én senkihez sem kötődni, az túlságosan megbonyolít mindent.

És tessék, itt tartok most. Magammal vitatkozom, mint valami elmebeteg. Nem tudtam mit kezdeni ellentétes érzelmeimmel. Hogy kezeljem őket? Vagy csak hagyjam figyelmen kívül őket?

-         Nem tudom mit higgyek rólad. Vajon megbízhatok benned? – Maya hangosan gondolkodott – vagy ez is csak Meddox egyik játéka, hogy tönkretegyen? Kérlek mond meg az igazat.

-         Nem mondhatom meg, hogy mit gondolj.

-         Hát persze, hogy nem. – Maya hangja csalódottnak tűnt.

De ő is tisztában volt vele, hogy mindegy mit mondok, az a fontos, hogy ő mit hisz. Vagy mit nem.

Vissza akarok térni abba az időbe, ahol még minden rendben volt. Amikor kicsik voltunk olyan egyszerű volt minden. Semmi miatt nem kellett aggódnunk, az életünk maga volt a paradicsom. Nem kellett harcolnunk, nem láttunk háborút, halált is csak ritkán és akkor is alig fogtuk fel a jelentőségét. A legnagyobb gondunk az volt, hogy mit játszunk. Kis csínytevésekkel idegesítettük a felnőtteket. És most?

Most nyakig álltunk a vérben, véget nem érő háborút vívunk. Reménytelenül. Rengeteg ember lelte halálát a kezem által, akik kísértettek és nem hagytak nyugtot nekem. Most is magam előtt láttam az arcukat, éreztem a félelmüket.

A semmi közepén álltam és a meggyilkolt emberek szellemei vettek körbe. Mind engem hibáztatott, ujjal mutogatott rám és kiabáltak. Majdnem széthasadt a fejem a hangzavartól, bűntudatot keltettek bennem. Égető fájdalmat, ami belülről mardosott. A fájdalom már túl sok volt. De a hangjuk sokkal rosszabb volt.

-         Elég már!

A fülemre tapasztottam a kezem, de mit sem ért. Ugyanolyan hangosan hallottam a hangokat. A vádló kiáltásokat.

Ez csak egy rémálom. Mindjárt felébredek és minden rendben lesz. – mantráztam, de ez sem segített.

-         Azt hiszed, ha felébredsz minden megoldódik? Milyen naiv vagy. Mi mindig ott leszünk veled. Emlékeztetni fogunk a bűnödre, amíg nem csatlakozol hozzánk. Sosem lesz egy nyugodt, boldog perced sem. Mi mindig ott leszünk.

-         Ne!

Ordítva ébredtem fel. Hatalmas lendülettel ültem fel, ezért megszédültem. Ugyanúgy, mint a múltkor verítékben úszva a szobámban ébredtem. Megint Dastan volt mellettem, ugyanabban a székben.

-         Algernon, nyugalom. Csak egy rémálom volt.

Reszkettem. Rémálom? Milyen jó lenne, ha csak az lenne. De vajon tényleg az volt?

Felnevettem, de nem azért mert olyan viccesnek találtam volna a helyzetet. Ez hisztérikus nevetés volt.

Megőrültem! Megőrültem, mert egyáltalán megfordult a fejemben, hogy a szellemek beszéltek hozzám. Valószínűbb volt, hogy csak a lelkiismeretem akart szólni hozzám. De ez a tudat nem tette könnyebbé a dolgokat.

-         Jól vagyok.

-         Biztos?

-         Persze.

Ez nem teljesen volt igaz. A szívem még mindig hevesen vert, a lábam fájt és a fejem is lüktetett. Emellett elkeseredett is voltam. Nem, egyáltalán nem voltam jól.

Mégis mi a fészkes fene történt velem? Hol van az Algernon, aki azt csinált, amit akart, akkor és ott, ahol csak akarta? Akit imádtak a nők és aki mindig mindenkivel flörtölt? Aki gondtalan volt az élete és kiélvezte minden cseppjét?

Itt ül összetörve és sajnáltatja magát. Egy nő miatt. Pontosan ezért féltem kötődni bárkihez is, főleg egy nőhöz. A kötődés csak felőröl, megsebez és megtör. Jó példa vagyok erre én magam.

-         Algernon figyelsz te egyáltalán?

-         Ó, bocs, elkalandoztam. Mit is mondtál?

-         Figyelj Algernon. Ismerlek már annyira, hogy tudjam, hogy ez most rosszul érintett, de ne emészd magad. Nyugodj meg. Megoldjuk, együtt.

Dastan a kezét nyújtotta, hogy megszorítsam. Megtettem. Dastan ezzel bátorítást adott és támogatását fejezte ki. Képzeletben fenékbe billentett és tudta nem kell kimondania, azzal csak zavarba hozna, inkább így adta tudtomra, amit szavakkal akart elmondani.

-         Köszönöm.

Dastan arcán széles mosoly jelent meg.

-         Meg fogjuk állítani Meddoxot. Hadd higgye csak, hogy most ő van nyeregben. Legalább nagyobbat fog koppanni. – már én is vigyorogtam.

-         Rendben van. Megegyeztünk. Így legyen.

-         Úgy lesz.

Raul, Stefan és én elmentünk egy Vinovat Oraş nevű kocsmába. A hely a külvárosban volt, messze a nyüzsgő tömegtől, de az átlagemberek nem is tértek volna be ide. Ide csak bűnözők, tetovált gorillák jártak. A helyet álcázták és inkább volt bár, mint kocsma. Egy régi, elhanyagolt kétszintes ház alaksorában alakították ki a helyet. Volt itt pia dögivel és rengeteg kurva. Ez volt a kedvenc helyem Marosvásárhelyen.

Amióta idejöttem csak ide jártam. Ez volt a legjobb. A név is találónak bizonyult. A Vinovat Oraş románul azt jelenti, Bűnös Város. Itt kitombolhattam magam és kiélvezhettem a nők figyelmét. A fenti szobákat is igénybe lehetett venni, amit minden vendég ki is használt.

Ránéztem a házra. A tetőt rozsdabarna cserepek alkották, az ablakok piszkosak voltak és be sem lehetett látni rajtuk. Az épületnek erkélye nem volt és a vakolat is mállott már. Az egykor tündöklően szép sárga ház mára már szinte teljesen kifakult. De mindez engem nem foglalkoztatott.

Nem időztünk sokat kint. Sietve beléptünk. Lehet, hogy kívülről lepukkantnak nézett ki az épület, de belül teljesen fel volt újítva. Fapadló, provokatív szobrok, sötét színek.

Egy kigyúrt őr állt az alaksorba vezető lépcső előtt. Tiszta feketében volt. Amint meglátott minket azonnal odébb állt, utat engedve nekünk. Csak a lépteink zaja hallatszott, ugyanis hangszigetelve volt a bár, így a zenét nem lehetett hallani. Egy fémajtó választott el minket a szórakozástól és az élvezetektől. A kártyámat bedugtam a kártyaleolvasóba és az ajtó kinyílt.

Beléptünk a paradicsomba.