2011. szeptember 4., vasárnap

Vérfarkasok éjszakája sorozat - Üvöltő Fájdalom - 12.fejezet

Hát itt az újabb fejezet. A suli miatt hetente csak egy fejit fogtok kapni. Azért remélem még szántok időt arra, hogy elolvassátok az írásaim és remélem azért komit is írtok majd. Hát, akkor jó olvasást. :)



12. fejezet


Algernon teljesen zavarba ejtett. Nem tudtam megérteni miért ilyen kedves velem és miért törődik az épségemmel. Úgy bánt velem, mint egy hímes tojással, amihez nem voltam hozzászokva és fogalmam sem volt, hogy viszonyuljak ehhez.
Csak ültem és hagytam, hogy Algernon ellássa a sérüléseim, közben pedig zakatolt az agyam. Rettegtem attól, hogy Meddox azt hiszi megszöktem és bántja Safirát. El kellett szöknöm, ez nem volt kérdés. De mégis hogyan?
-         Ugye tudod, hogy Meddox nem hagyja ennyiben? – kérdeztem.
-         Igen, tudom.
Algernon szemében olyan tűz lobogott, amitől megrémültem. Algernon nem fogja feladni, bár a motivációját nem ismertem. Talán nem is akartam.
Körbejártam a tekintetemet a szobában, azonban semmi használhatót nem láttam az ablakon kívül, ami a hátam mögött volt. De nem voltam teljesen ostoba. Algernon is tisztában volt ezzel a gyenge ponttal, bár ennek semmi jelét nem adta. Csak ült velem szemben és szemével a tekintetemet kereste. Szerencsére a meghitt pillanat elmúlt, mivel Dastan lépett be a szobába és becsukta maga mögött az ajtót. Örültem érkezésének, mivel így nem kellett kettesben lennem Algernonnal. De azon nagyon meglepődtem, hogy hozott még egy széket. Ezek szerint mégsem volt az ajtó előtt eddig.
A fenébe is! Akkor simán megszökhettem volna, de annyira ostoba voltam, hogy nem is vettem észre a távollétét. Nem voltam elég szemfüles és ez csak Algernon hibája volt. Elterelte a figyelmem a vonzerejével. Többször nem követhetem el ezt a hibát.
Algernon felsóhajtott. Érezte a hangulatváltozásom, látszott az arcán.
-         Algernon, most már feküdj vissza az ágyba. Pihenned kell. – Algernon már nyitotta a száját, de barátja megelőzte. –  Nem, ne is próbálj ellenkezni.
Algernon megadóan lefeküdt az ágyba és láthatóan megkönnyebbült. Még nem épült fel teljesen. Összeszorult a szívem. Nem tudtam látni mások szenvedését, mivel ilyenkor eszembe jutottak azok a gyötrelmek, amiket nekem kellett átélnem. Nem akartam, hogy valakinek is hasonló fájdalmakat keljen kiállnia.
-         Miért, miért szálltok szembe Meddoxxal?
-         Ha mi nem állunk ki ellene, akkor ki fog?
Algernonnak igaza volt. A szavai olyanok voltak akár egy kés pengéje. Arra emlékeztettek mennyire gyáva vagyok. Nekem kellett volna megállítanom, de mégsem tettem. Nem volt elég erőm és bátorságom. A Meddox keze által meghalt emberek vére nemcsak a férfi kezéhez, hanem az enyémhez is tapadtak.
Akaratlanul is felemeltem a kezem és lelki szemeim előtt láttam a vért. Felfordult a gyomrom. Legalább annyira gyűlöltem magam, mint Meddoxot. Behunytam a szemem, de ez mit sem segített.
Végül letettem a kezem a szék karfájára és megszorítottam. A fa reccsent, majdnem eltört, de nem engedett.
-         Senki. Senki nem szállna vele szembe, mivel ő maga az ördög. – kinyitottam a szemem és Algernon borostyán szemébe néztem – Tudnotok kell, hogy Meddox nem ismer könyörületet, sem kegyelmet. Ha szembe szálltok vele, könnyen magatok is odaveszhettek.
-         Nem fogunk.
-         Hogyan? – csak ennyit tudtam kinyögni.
Ez a magabiztosság teljesen megdöbbentett. Úgy beszél, mintha olyan könnyű lenne elintézni Meddoxot. Lehet, hogy Meddox gonosz, de nem hülye. Az ösztönei kifinomultak, akár egy vadászkutyáé. Hasznos tagja lehetne a vérfarkasoknak, ha nem gonosz célokra használná fel a képességeit. De ő egy önző alak, csakis ő számít, senki más. Meddox mindenkit elpusztít, aki csak az útjába áll és Algernon azt hiszi, hogy csak úgy legyőzheti? Teljesen megőrült.
-         Minket nem olyan fából faragtak. Az olyan mocskok, mint Meddox, sosem fog legyőzni minket.
Dastan helyeselt. Elképedve néztem mindkét férfira.
-         Bolondok. Nem vagytok eszeteknél. Sosem találkoztam olyan férfival, mint Meddox. Ő egy démon. Egy szörny. A megtestesült gonosz.
-         De ha így vélekedsz róla, - szólt közbe Dastan. Ránéztem – akkor mégis miért vagy vele?
A francba! Öngól. Már megint sokat járt a szám. Én és az a hatalmas nagy szám! Kellett nekem annyit fecsegnem. Jobb lett volna, ha azt hiszik, hogy egyetértek Meddoxxal és teljes mértékben vele vagyok, de már mindegy, nem igaz? Ha hazudok Algernon úgyis átlát rajtam, úgyhogy nincs értelme megpróbálnom.
-         Mert nincs más választásom.
-         Mindig van választás.
Dühös pillantást vetettem Algernonra.
-         Nem értesz te semmit!
-         Akkor magyarázd el.
-         Hogy?
Algernon mindig képes meglepni.
-         Magyarázd el nekem. – olyan kedvesen kérte, hogy az már fájt.
Magyarázzam el? Ezt komolyan gondolta? Hogyan is magyarázhatnám el úgy, hogy közben ne kelljen mindenről beszámolnom. Na, nem! Azt nem! Így is elég megaláztatásban volt már részem.
-         Ha. Mintha megtehetném.
-         Miért ne tehetnéd?
-         Mert akkor meg akarnál győzni, hogy álljak át hozzátok, de ez nem lehetséges. Meddox elől senki sem menekülhet.
-         Akkor majd mi megszabadítunk Meddoxtól. Felszabadítunk.
Kinevettem Algernont. Egyszerűen nem tudtam megállni. Még, hogy kiszabadítanak. Jó vicc.
-         Naiv vagy.
És a leggonoszabb – ezt már csak magamban tettem hozzá. Persze Meddox után természetesen. Algernon a lehető legrosszabbat akarja velem tenni, amit csak tehet. Reményt akar ébreszteni bennem, hogy aztán összezúzzon és elpusztítson, méghozzá egy pillanat alatt. Még ha nem is lesz szándékos, ez be fog következni. Ezért is nem engedhetem meg a szívemnek, hogy a remény leghalványabb fénye is égjen benne. Ez egyszerű önvédelem.
Csend borult ránk. Pár pillanatig sem Algernon, sem pedig Dastan nem mozdult és nem tettek semmit. Nem kértem elnézést, hisz nem volt miért. El akartam venni a kedvüket a harctól. Az ő érdekükben. Ezenfelül pedig igazam volt.
Kívülről nézve nyugodtan ültem és vártam a reakciót, de belül remegtem. Ha ugyanúgy reagálnak, mint Meddox, akkor nem tudom mi lesz velem. Nem voltam biztos benne, hogy még egy csapást képes leszek e elviselni. Nálam is volt egy határ, amit már nem vagyok képes átlépni. Lassan elértem a tűrő képességem határát.
Algernon olyan átható tekintettel nézett rám, hogy zavarba jöttem. Sem Algernon sem pedig Dastan nem kelt fel és egyáltalán nem tett semmit. Megnyugodtam. Végül pedig Algernon válaszolt.
-         Meglehet, hogy igazad van, de egy dologban biztos lehetsz. Győzni fogok. Mert nekem van valamim, ami Meddoxnak nincs.
-         És mi lenne az?
-         Barátok.
-         Barátok? – nem értettem ez miért segítene rajta.
-         Igen. Tudod, ha az ember a szeretteiért harcol, akkor az megsokszorozza az erejét. Ezért nem győzhet soha Meddox. Sosem hagynám, hogy bántsa azokat, akik fontosak nekem.
Teljesen megdöbbentem. Lehetséges, hogy Algernonnak igaza van? Lehetséges, hogy…? Nem! Ebből elég! Az az átkozott remény!
Még ha Algernonnak igaza is van, számomra ez nem biztosíték semmire. Ugyanis az én világom csakis Safira körül forog, de ez a világ ingatag lábakon áll. Annyi éve nem láttuk egymást és ki tudja mi lett azóta Safirával. Talán már meg sem ismer és akkor mi lesz velem? Mi lesz velem, ha nem fogad el? Ha nem hisz nekem? Ha Vlad tele tömte a fejét mindenfélével? Vagy az is lehet, hogy utál, amiért nem megyek érte.
Annyi megválaszolatlan kérdés volt és egyikre sem kaphattam választ. Talán az idő majd megadja a válaszokat, de az nem most lesz. De nem alapozhatok egy bizonytalan jövőre, sem egy bizonytalan kimenetelű csatára.
Nem éreztem magam biztonságban. Úgy éreztem, mintha kihúzták volna a lábam alól a talajt, ami amúgy sem volt valami szilárd. Mégis hogy boldoguljak ebben a megváltozott világban?




Hogy az istenben lehet már az a liba?
A vörös korong már csak pislákolt az égen. Nemsokára ismét a sötétség fogja uralni a tájat. Legalábbis egy időre. Az az ostoba Maya pedig még mindig sehol. Nem vitt magával semmit a fegyverein kívül, így nem tudtam sehogy sem elérni.
Lehetséges, hogy megint megpróbált megszökni?
Nem biztosan nem. Már tudta, hogy mi lenne a következménye. Sosem kockáztatná drágalátos húga életét. Itt valami más van a háttérben. Csak nem összefutott Dastannal és kis csapatával? Nem lehetetlen. Ha így van, akkor biztosan magával vitték, hisz Algernon nagy érdeklődést mutatott Maya iránt.
Csak ez lehetséges.
Hát rendben. Algernonnak meg kell tanulnia, hogy ne vegye el tőlem a kedvenc játékszeremet, mert nagyon megbánja.
-         Fiúk, szórakozzunk egy kicsit!




Már majdnem lement a nap és én csak pihentem. Nem tehettem mást igaz, de ez dühített. Ugyanakkor megnyugtatott a tudat, hogy Maya most már biztonságban és velünk van.
Egy kicsit sikerült aludnom. Dastan végig ott volt velünk, Maya pedig nem volt hajlandó aludni. Csak ült ott és a falat nézte. Nem tudom mire gondolhatott, de nagyon tudni akartam.
-         Talán menjünk le és együnk valamit. – rukkoltam elő az ötlettel.
Dastan beleegyezően bólintott, de Maya nem reagált.
-         Maya!
-         Igen?
-         Éhes vagy?
-         Nem igazán.
-         Jó, akkor menjünk enni.
Maya úgy nézett rám, mint egy őrültre. Jót nevettem magamban az arckifejezésén és felkeltem. A pihenéstől határozottabban emberibbnek éreztem magam és a lábam sem sajgott annyira, bár abban is biztos voltam, hogy ha sokáig futkosom, akkor megint megfájdul majd.
Leindultunk a konyhába.
-         Hol vannak a többiek? – kérdeztem, mikor leértünk a földszintre és láttam, hogy nincsenek itt a barátaim.
-         Ki küldtem őket, hogyha Meddox bármit tesz, tudjak róla.
Bólintottam. Okos.
Leültünk az asztalhoz. Én kávét ittam Dastannal együtt Maya pedig narancslevet kért. Megettünk pár kiflit és egy kis édességet. Éppen csak csillapítottuk éhségünket, mikor Annabell, Natalie és Sebastian rontott be a házba.
-         Nagy baj van. Meddox tombolni kezdett és a haverjait is magával hozta.
Azonnal felpattantunk mind a hárman.
-         Embereket gyilkol halomra és nincs tekintettel semmire. Az egész várost felbolygatta. Ha nem sietünk még felfedi a kilétünket.
Dastanra néztem. Néma párbeszéd folyt köztem és a barátom között. Tudta, hogy nem engedem át Mayát és hogy velük kell mennem. De akkor valakinek itt kell maradnia Mayával. De ha a csatlósai is Meddoxxal vannak, akkor mindannyiunkra szükség lesz. Tehát mindannyian megyünk. Ez nem kérdés. Dastan tudta, hogy hiába győzködne és ezzel csak a drága időnket vesztegetnénk.
Döntött. Láttam a szemében.
-         Mennünk kell. Azonnal. Natalie hozd a fegyvereink.
-         Rendben.
Natalie felrohant a lépcsőn.
-         Mindezt egy kislány miatt. Mondtam, hogy meg kellett volna ölnünk. – Annabell hangja olyan volt, akár egy ostorcsapás. Morogva felé fordultam, de Dastan belém fojtotta a szót.
-         Most nincs időnk civakodásra. Már kár ezen siránkozni. Mennünk kell és kész. Harcolunk.
Maya eddig csendben volt, de végül ő is beszállt a vitába.
-         Nem kell harcolnotok – mindnyájan rámeredtünk – Elég, ha visszaadtok neki és akkor megnyugszik. Legalábbis most.
-         Na azt már nem! – tiltakoztam.
Maya szikrázó szemekkel fordult felém. Dühös volt és talán kicsit rémült is.
-         Akkor ez a város pusztulását jelentheti, mert Meddox nem adja fel. Lerombol minden épületet és falat csakhogy visszakaphasson.
-         És mégis miért vagy te olyan fontos neki? – Sebastian feltette helyettem a kérdést, ami annyira foglalkoztatott.
-         Mert én vagyok a menyasszonya.
Ekkor lépett be Natalie kezében az én és Dastan fegyvereivel.

4 megjegyzés:

  1. Hoppá...
    Váratlan fordulat ha ez tényleg igaz.Meddox nekem nem tűnik házasulós fajtának....Na még az lenne vicces ha ő szerelmes lenne,bár erre szerintem nem sok az esély.
    Én biztos követni fogom a történet alakulását a suli alatt is.
    Jó tanulást :P

    VálaszTörlés
  2. Hali!

    Köszi, hogy mindig írsz komit( a te "kritikád" mindig nagyon várom) és, hogy ilyen lelkesen követed a történetet. Jó érzés, hogy tetszik valakinek. Majd igyekszem, hogy nagyon jó legyen. Neked is jó tanulást. :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó a történeted, csak már annyira várom hogy folytasd :D Csak így tovább.

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm, nagyon aranyos vagy :)...igyekszem a kövivel :)

    VálaszTörlés