2011. szeptember 26., hétfő

Vérfarkasok éjszakája sorozat - Üvöltő Fájdalom 15.fejezet

Hali. Most egy oldallal kevesebb lett a fejezet, remélem nem bánjátok, de ha visszajöttem Romániából (képzeljétek iskolával elmegyünk Marosvásárhelyre 5 napra :D ) akkor majd újra lesz friss. Majd face-en láthattok képeket is. :) Nah itt a feji, jó olvasást.


15. fejezet


A plafont bámultam. Két prosti feküdt mellettem a kielégüléstől remegve. A légzésük szapora volt, arcuk kipirult és elégedetten simogatták a mellkasom. Dicsérő szavakat súgtak nekem, de mindez mit sem számított. Csak az élvezet volt a fontos.
Eszembe jutott Maya arckifejezése, miközben megerőszakoltam. A fájdalom és a könnyek, amik ott csillogtak szinte minden egyes alkalommal a szemében. Hogy próbálta ezeket elrejteni és erősnek mutatni magát. Nevetséges volt, de mód felett élveztem.
Mosoly jelent meg az arcomon, az erekcióm ismét életre kelt.
-         Még mindig nem elég, nagyfiú? – búgta a szőke.
Balra fordultam és ránéztem a mellettem fekvő nőre. A szemfestéke elkenődött, szőke haja összekuszálódott, de elégedettnek tűnt. Sőt, ő is benne lett volna még egy menetben. Vagy kettőben. Láttam a csillogást a szemében, az ajkát harapdálta és a keze lefelé siklott az ágyékom felé. Megragadtam a kezét és a farkamra húztam, ő pedig ritmikusan húzogatta le-föl, le-föl, újra és újra.
Közben a barna sem tétlenkedett, ő is bekapcsolódott. Megcsókolt, majd a mellét kínálta fel én pedig örömmel vettem kezelésbe a mellbimbóját. Közben a kezemmel a csiklóját kezdtem el ingerelni. Nem sokkal később már benne is voltam az egyikben. Végül egyszerre értünk mindhárman a csúcsra. Ezután még lenyomtunk két menetet, a végén a lányok kidőltek. Elaludtak én pedig nem időztem tovább.
Felkeltem és Raul, meg Stefan keresésére indultam. Néhány szobával arrébb megtaláltam őket egy közös szobában két barnával. Ők is nem rég végeztek. Amint benyitottam hozzájuk azonnal elkezdtek öltözködni. Fél perc múlva már indultunk is.
A fagyos éjszakában visszaindultunk a belváros felé.




Az ágyamban feküdtem és csak zakatolt az agyam. A szemem előtt pörögtek a harc képei és nem hagytak aludni. Forgolódtam és a plafont néztem. Folyton csak Marek járt a fejemben, ahogy Sebastiannal harcolt. Ez el kellett volna, hogy tántorítson, de valamiért mégis csak kifogásokat gyártottam a férfinak. Elfogult voltam, bár nem tudtam mi válthatta ezt ki belőlem. Eddig az ellenséggel mindig tárgyilagos maradtam, ami elengedhetetlen volt. És most mégis… itt vagyok és védek egy gyilkost. Egy gyilkost, aki csak meg akar téveszteni, hogy összezavarjon és Meddoxnak kedvezzen. Meddoxnak, aki majdnem megölte az egyik legjobb barátom. Mindezt az orrom előtt.
Tényleg véget kell vetnem ennek. Megkeményítettem a szívem és próbáltam gyűlöletet táplálni a férfi iránt, aki felkavart bennem mindent, amit csak lehetett. Gyűlölnöm kellett Mareket, hisz vér tapadt a kezéhez. Bár igaz, az enyémhez is, de én sosem öltem ártatlanokat. Csakis szörnyeteget. És ez alól Marek sem lesz kivétel.
Az én kezem által kell meghalnia, vagy sosem lehetek önmagam.
-         Az istenért ez nem mehet így tovább!
Felkaptam a fejem. Annabell vitatkozott valakivel.
-         Ezt ne itt Annabell! Felzavarsz mindenkit. Gyere, menjünk ki.
Dastan. Annabell Dastannal vitatkozott és végül ki is léptek a házból. Hallottam, ahogy az ajtó csapódott és a hangjuk elhalkult.
Nem akartam tovább tétlenül feküdni, ezért felkeltem és kimentem a szobába. Elővettem egy poharat a szekrényből és vizet engedtem bele, majd felmentem az emeletre, Algernon szobájába. Benyitottam.
Algernon mélyen aludt, de láthatóan nem volt jól. Izzadt és az arca feszültségről árulkodott. A takaró csak félig takarta be, úgyhogy valószínűleg mocorgott, ami nem tett jót a lábának. Aggódtam miatta. Nagyon rosszul festett.
-         Algernon! Ébredj!
Odasiettem hozzá. Felültettem és megráztam. Félig-meddig felébredt, ezért a szájához emelten a vizet és kényszerítettem, hogy igyon. Mindet megitta, utána pedig ismét elaludt. A poharat letettem a kisasztalra egy tál mellé, én pedig közelebb húztam a széket az ágyhoz és leültem. A tálból kivettem a rongyot és rátettem Algernon homlokára. Algernon felsóhajtott, de a rongy hamar felmelegedett, ezért többször is beáztattam a vízbe, majd újra a homlokára tettem.
Minden gondolatomat lefoglalta Algernon állapota és az ápolása, így nem gondoltam másra. Most erre volt szükségem. De most, hogy nem járt az agyam a fáradtságom újult erővel tört a felszínre. Ásítottam egyet és alig bírtam nyitva tartani a szemem.
Elbóbiskolhattam, mert Dastan ébresztett fel. Ott állt előttem és a vállamat rázta.
-         Natalie, jobb ha most te is pihensz kicsit. Menj, feküdj le.
-         Na, de mi lesz veled?
-         Miattam ne aggódj.
-         Rendben.
Nem akartam Dastannal vitatkozni, így kimentem és hagytam, hogy Dastan vigyázzon Algernonra. Lementem a földszintre. Annabellel nem találkoztam. Úgy gondoltam biztosan ő is elment lefeküdni, így én sem időztem tovább a nappaliban. Elindultam a szobám felé, ám amikor beléptem már ott volt Sebastian.
Megijedtem, mivel egy pillanatig nem vettem észre. Ott ült az ágyamon és az ajtót figyelte.
-         Úr isten, Bastian! A szívrohamot hoztad rám!
-         Sajnálom. Nem állt szándékomban.
Odasiettem az ágyhoz és leültem mellé. Sötét volt, de ez egyikünket sem zavarta. Ránéztem Sebastian sebekkel borított arcára és kezére. Bűntudatom támadt és lesütöttem a szemem. Ezeket a sebeket mind Marek okozta. Szánt szándékkal.
Témát akartan váltani. Gyorsan.
-         Most mi legyen, Bastian? Mit kéne tennünk? Algernon nagyon rosszul van.
-         Nem tudom, Natalie. Algernon sosem fog megállni. Nekünk kell őt megvédeni, mert őt nem érdekli a saját állapota. Mindent fel fog áldozni Mayáért.
-         Igen, tudom. Ettől félek. Nem tudnám elviselni, ha elveszíteném. Sem pedig téged, vagy akár Annabellt, vagy Dastant. Egyszerűen ez nem történhet meg.
-         Nem fog. – biztosított Sebastian.
Végül átölelt. Én visszaöleltem.
-         Natalie. Nem erről akartam veled beszélni.
Kibontakoztam az öleléséből és vártam. Sejtettem, sőt tudtam, de nem tudtam rávenni magam, hogy rákérdezzek.
-         Arról a férfiról, Marekról. Nagyon erős és egyedül nem leszek képes legyőzni. Szükségem lesz a segítségedre. Képes vagy rá?
Egy pillanatig haboztam. Felidéztem Marek kemény arcvonásait. Markáns állát, ametiszt szemét, csókra hívogató száját. Ezután pedig ismét ránéztem Sebastian sebes arcára, ami már lassan gyógyulásnak indult. Óvatosan végighúztam az ujjaim a sebein. Döntöttem. 
-         Képes vagyok rá.
És ha mégis elbizonytalanodnék, csak rá kell néznem a hozzám legközelebb állókra és tudni fogom mi a helyes.




-         Az istenért ez nem mehet így tovább!
-         Ezt ne itt Annabell! Felzavarsz mindenkit. Gyere, menjünk ki.
Mivel Annabell nem mozdult, ezért megragadtam a karját és kirángattam a ház elé. Annabell most összefogta hosszú, ezüst haját. Melegítő és pulóver volt rajta, rajtam pedig egy farmer és egy póló. Csípős hideg volt, a város külvárosa szinte kihalt. Pár házzal arrébb kutyaugatás hallatszott és az éjszakai állatok csak úgy nyüzsögtek. Mindez megnyugtató lett volna, ha nem lettünk volna abban a helyzetben, amiben.
-         Dastan, térj már észhez! Algernon meg fogja öletni magát! Nincs más választásunk, mint visszaküldeni a faluba.
-         Ezt nem te fogod eldönteni, Annabell!
-         De hát te is tudod ezt! Te is tisztában vagy ezzel mégis hagyod! Meg akarod öletni?!
Annabell kiabált, szinte majd felrobbant idegességében. Én magam is ideges voltam. Az állatok is megérezték a feszültséget és eltávolodtak a közelünkből. Nagyon csendes lett minden.
-         Nem Annabell, ezt te is tudod, de hiába mondanék bármit is Algernon nem fog elmenni. Nem hagyja itt Mayát, akármit is teszek. És akkor már inkább legyen velünk, mint egyedül.
Annabell nem akart igazat adni nekem, de látszott rajta, hogy egyetért. Összefonta a karját és elfordult.
-         Sajnálom Dastan. – kezdte el halkan – Csak aggódom miatta. Mindannyiunk miatt.
-         Tudom, Bell. Én is.
Már régen szólítottam a becenevén Annabellt, ami mindkettőnket meglepett. Mostanában elég feszült volt a légkör köztünk, így nem állt módomban a régi, kedvelt és kedveskedő nevet használni. Egyszerűen nem lett volna helyénvaló. Most viszont akaratlanul használtam ezt a becenevet és ez mindkettőnket mosolyra késztetett.
-         Mikor távolodtunk el így el egymástól, Dastan?
Annabell költői kérdésnek szánta, hisz mindketten tisztában voltunk a válasszal. Elysia. Elysia megjelenése volt az, ami mindent megváltoztatott.
-         Te is meg fogod találni a párod Annabell. Csak légy türelemmel.
-         Azt kétlem.
Annabell nem mondott semmi mást és nem is hagyott lehetőséget arra, hogy reagáljak erre. Besietett a házba és becsukta maga mögött az ajtót. Én nem követtem azonnal. Felnéztem az égre és megcsodáltam a már majdnem teli Holdat. Pár nap és telihold. Sietnünk kell.
Ekkor eszembe jutott, hogy néztük együtt a csillagokat és a Holdat Elysiával a szobánkból. Elysia is imádta nézni az eget, akár csak én. Órákig képesek voltunk az erkélyajtóban egymást ölelve állni és csodálni a fénylő pontokat, amiket soha nem érhettünk el. A legutóbbi alkalommal hátulról öleltem át és a pocakját simogattam. Annyira hiányzott, hogy az már fájt.
Frusztrált voltam és ideges. Csakis Elysia lett volna képes megnyugtatni, de ő most nem volt itt velem. Egyedül kellett megoldanom a helyzetet, de láthatóan ez nem ment. Nélküle nem ment semmi és nem tudtam jó döntéseket hozni, ami a barátaim életébe kerülhetett. Ezt nem engedhettem meg, de minél jobban görcsöltem ezen, annál idegesebb és feszültebb lettem, ami tovább rontott a helyzeten. Ördögi kör volt ez, amiből nehéz kitörni. Ráadásul még itt van Algernon is. Be kellett látnom, hogy egyedül már nem vagyok képes kézben tartani a dolgokat.
Ezért hát előhalásztam a telefonomat a zsebemből és tárcsázni kezdtem.

2 megjegyzés:

  1. Meddox irígylésre méltóan hidegvérű...
    Mindenki poroblémázik aggódik ő meg jól elvan.
    Remélem végre sikerül leállítani.
    És hogy Algernon felépül...
    Várom már azt a nagy csatát...:D
    De egyenlőre jó utat.

    VálaszTörlés
  2. Bocsi elfelejtettem.:Sophia voltam :D

    VálaszTörlés