2012. március 9., péntek

Vérfarkasok éjszakája sorozat - Üvöltő Fájdalom 32.fejezet

Van egy jó/rossz hírem. ezen a fejezeten kívül még max két fejezet +egy epilógus lesz csak és ez a történet is lezárul. Remélem tetszett és olvassátok el a végét is. :)

32. fejezet


           Azt hallottam új látogatóink érkeztek. Meglepő, hogy rövid időn belül ennyien fordulnak meg itt.
Mindannyian a hang irányába fordultunk. Egy férfi lépett be az ajtón.
           Iain!
Safira rámosolygott az idegenre, majd visszafordult Annabellhez.
           Hozom az elsősegély ládát. Egy pillanat és jövök.
Azzal se szó, se beszéd a húgom kiviharzott a kunyhóból. Magunkra maradtunk így négyen. Safira ismerte ezt a férfit, szóval biztosan Rejtőzködő.
           Szóval te vagy Safira nővére.
A férfi kíváncsian végignézett rajtam, majd a szeme Annabellre villant. Egy pillanatra megváltozott az arckifejezése, amit nem tudtam mire vélni.
           És te ki vagy? – lépett előrébb Algernon.
A Rejtőzködő Algernonra nézett. Semmit nem lehetett kiolvasni az arcáról. Nyugodt volt és higgadt. Rendíthetetlen. Rejtélyes. Ez volt az első benyomásom erről a férfiról.
           A Rejtőzködők vezérének, Balthazarnak a jobb keze vagyok. A nevem Iain Achard. És te ki vagy?
           Maya párja, Algernon Agenor.
           Most, hogy vége a bemutatkozásnak akár el is mehetnél – Annabell hirtelen és ingerülten szólt közbe.
Furcsállottam egy kicsit ezt, de hát nekem sosem tűnt túl nyugodt vagy kedves személyiségnek Annabell, de most éreztem valamit. Libabőrös lett a karom. Ismerős volt a helyzet. Annyira ismerős…
Eltátottam a szám és ide-oda kapkodtam a fejem Annabell és Iain között. Mi a fene? Csak nem…?
Gondolataim és kérdéseim további áradatát Safira érkezése vágta el. A húgom sietős léptekkel indult meg Annabell felé, amint belépett, de út közben Iain megállította. Megfogta az elsősegély ládát és óvatosan elvette Safirától.
           Majd én.
A húgom egy pillanatra a szemébe nézett, majd elmosolyodott.
           Rendben.
Rámosolygott Iainra, majd Annabellre is, de még Algernonra is. Ezután odaszaladt hozzám és megfogta a kezem, majd húzni kezdett az ajtó felé.
           Hova akarsz vinni? – kérdeztem.
           Kicsit beszélgetünk.
Hagytam, hogy Safira magával húzzon, de mielőtt kiléptem a kunyhóból a vállam felett hátranéztem. Algernon elmosolyodott, majd bólintott egyet. Azt jelezte nyugodtan menjek. Erre az alkalomra vártam egész életemben, hogy végre a húgommal legyek minden kötöttség nélkül, a szívem mégis tétovázott. Tétovázott, mert ha kettesben akartam beszélni a húgommal, akkor el kellett válnom Algernontól. Kis időről volt csak szó, de…
De végül követtem Safirát. Algernon le sem vette a szemét rólam. Éreztem a tekintetét magamon.




Néztem, ahogy Maya elmegy a húgával és kis szúrást éreztem a mellkasomban. Hiányzott és egy kicsit féltékeny voltam. Csak egy kicsit. Megszoktam, hogy kisajátíthatom Mayát és most itt volt a testvére, aki szintén – jogosan – igényt tartott a társaságára. Persze nem arról volt szó, hogy nem örültem annak, hogy Safira jól van, csak… Egyszerűen nem akartam elveszteni Mayát. Semmiképp. Abba belehalnék.
Miközben ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben Iain megindult Annabell felé. Éreztem valamit a levegőben kettejük között, csak még nem tudtam azonosítani, hogy mi lehet az. Mi az az érzés? Miért olyan ismerős?
Megragadtam Iain karját, aki megállt és lenézően rám nézett.
           Mégis mit képzelsz, mit csinálsz? – kérdeztem.
           Ellátom Annabell sebeit.
Összeráncoltam a szemöldököm.
           Nem hiszem.
Ott álltunk egymással szemben feszült csendben. Nem tudtam mi folyik le közöttük, de nem akartam megkönnyíteni a fickó dolgát. Nézzük meg mennyire kemény legény.
           Algernon elég lesz. Iain, azonnal tedd le azt a dobozt! Nem te fogod bekötözni.
Egyikünk sem mozdult meg. Vártam Iain reakcióját. Kíváncsivá tett. Higgadtnak tűnt, de éreztem némi feszültséget benne. A tartása merev volt.
           Ha én nem, akkor ő sem kötheti be.
           Patthelyzet – vágtam rá szinte egyből.
           Valóban.
A Rejtőzködő hangszíne nem változott. Még most sem.
Annabell felugrott a helyéről, de rögtön a vállához kapta a kezét. Látszott rajta, hogy nincs jól és pihenésre lenne szüksége. Na meg arra, hogy ellássák a sebét.
           Na de fiúk! Elég! El tudom látni magam is.
Úgy tettem mintha meg sem hallottam volna a lányt.
           Kő-papír-olló?
Most először mutatott valamilyen reakciót a férfi. Ő is felvonta a szemöldökét, mint én az előbb, de ez volt minden. De ez is több a semminél.
           Rendben.
Csak ennyit mondott, ezért elengedtem és lendítettem a kezem, ahogy ő is.




           Mesélj valamit Maya. Olyan kíváncsi vagyok mivel töltötted a napjaid, míg távol voltál.
Safira mellett sétáltam, aki a fák közé igyekezett. El a kunyhóktól, hogy csak ketten legyünk. Hogy ne zavarjanak meg minket. Nem is bántam.
           Előbb mesélj te. Hogy ment a sorod?
Én nem akartam semmit mesélni Safirának. Magát hibáztatta volna és azt nem akartam. Nem, gyorsan ki kell találnom valami hihető mesét.
           Hát, - kezdte el Safira – szórakoztató és egyben unalmasnak is mondható az eddigi életem. Vlad nagyon kedves volt hozzám, ahogy a többiek. Megtanítottak pár önvédelmi trükkre is. Nem nagyon hagytam el a tábort, úgyhogy semmi izgalmas történetem sincs. De neked biztos van és szeretném, ha mesélnél a múltunkról is. A szüleinkről. Itt senki nem tud róluk semmit.
A szüleink említésére az utolsó emlékemet láttam magam előtt. Meg akartak menteni Meddoxtól, de az életükkel fizettek érte. Összerezzentem a képtől, ahogy a lelki szemeim előtt láttam őket vérbe fagyva a földön.
           Nővérem?
Megráztam a fejem és Safira szemébe néztem. Ő olyan más volt, mint én. Boldog és az ő múltját nem szennyezte be a vér és a halál. Szerettem volna, ha ez így is marad. Neki nem kell átélnie, amit nekem. Nem kell tudnia róla. Hogy mennyi szörnyűség és halál szennyezi be a múltam. A kezem.
           Sajnálom, én… Nem tudok sokat mesélni a szüleinkről. Nekem is csak kevés emlékem van róluk. De jó emberek voltak. Sajnos már nem élnek.
           Értem. Pedig azt hittem…
           Sajnálom.
           Ugyan, semmi baj, nem a te hibád.
De igen, Safira. Az enyém, mert Meddox felfigyelt rám. De nem volt erőm ezt elmondani neki. Nem, nem akartam, hogy megutáljon. Ő volt a családom. Csak ő maradt meg nekem. És Algernon.
           És hogy találkoztatok Algernonnal?
Safira mintha csak kitalálta volna a gondolataim. Nem akartam Algernonról beszélni, de ha már a múltamról nem igen beszélhettem, hát akkor kénytelen leszek erről mesélni. Sejtettem, hogy addig nem is hagyna békén a húgom, míg nem mondok valamit róla.
Nekidőltem egy fának és úgy néztem, ahogy Safira rugdosott egy követ, majd csillogó szemekkel és pajkos mosollyal az arcán felém fordult. Akaratlanul is visszamosolyogtam rá. Safira tele volt élettel és ez rám is hatással volt.
           Hogy hogy találkoztunk? Hát, hmm… – Vártam. Kicsit húztam a húgomat.
           Na, mond már.
Elnevettem magam, erre Safira durcás arcot vágott és még hangosabban nevettem. Nehéz volt visszafogni magam, de végül sikerült magamba fojtanom a nevetést és mesélni kezdtem. Röviden.
           Váratlanul bukkant fel a semmiből. Rettentően arrogáns volt és idegesítő. Első ránézésre nem kedveltem. Aztán elváltak útjaink, de…
           Kitalálom. A sors végül mégis összehozott benneteket.
           Igen, úgy valahogy.
           És aztán?
           Aztán?
Egyik lábamról a másikra helyeztem a súlypontom. Safira közelebb jött és elragadtatva figyelt, mintha csak egy hét éves kislány lenne, aki egy tündérmesét hall. Sajnos ez messze nem volt az.
           Aztán újra találkoztunk és Algernon azóta is próbál meggyőzni, hogy ő az én párom.
           Nem ő az?
           De. Azt hiszem.
           Azt hiszed? Nővérkém, úgy látom elég határozatlan vagy.
           Valóban.
           Akkor ezt orvosolni kell.
           Ne törd a fejed semmiben – figyelmeztettem. Már csak azt kellett volna, ha megpróbál összehozni minket.
           Én? – Safira ártatlan arcot vágott és pislogott – De hogy is nővérem.
Ez a nézés semmi jót nem sejtetett.
Fogalmam sem volt mi lesz velem és Algernonnal. Már nem kellett Safira biztonsága miatt aggódnom. Nem maradt kifogásom, szembe kellett néznem vele és az érzéseimmel.
           Reméltem, hogy utánunk jön, és egyedül hagyja majd Iaint és Annabellt. Azok ketten nagyon egymásra hangolódtak.
Elcsodálkoztam. Safira is észrevette?
           Ezt meg honnan vetted?
           Éreztem a levegő vibrálását közöttük.
           Én is észrevettem, bár nem voltam benne biztos. Hát, érdekes párnak ígérkeznek.
Safira bólintott és megint az angyali mosolyával játszott a szája sarkában.  
           Lesz még időnk beszélgetni. Szerintem most inkább menjünk vissza – mondtam mielőtt még veszélyesebb vizekre evezne ez a beszélgetés.
           Okés.
Safira előre szaladt, majd hirtelen megállt és hátranézett a válla felett. Ördögi vigyor jelent meg az arcán.
           Verseny?
           Rendben.
Mindketten elkezdtük rohanni, mint akit legalább egy csapat vérszomjas, mindenre elszánt farkas csapat üldöz. Aztán, mikor egyszerre értünk a „célba” elnevettük magunkat. A kunyhók nagyjából egy körben helyezkedtek el, de volt amelyik kicsit távolabb. A kör közepén tábortűz volt, bár most nem égett a tűz. Ez volt a mi „célunk”.
           Én nyertem – jelentettem ki.
           Mi?! – háborodott el Safira – Dehogyis!
Megint elnevettem magam. Egy örökké valóság óta nem nevettem. Jól esett, hogy most már szabadon megtehettem. Mély levegőt vettem és beszívtam a friss és tiszta levegőt. Felszabadultnak és szabadnak éreztem magam. Annyira jó érzés volt. Szavakba sem tudtam volna önteni. Mintha egy csapásra most kinyitották volna előttem a világot. Mindent más szemmel láttam. Eddig egy kalitkába zárt vadállat voltam, de már egy szabad lélek. Egy főnix. Újjászülettem. A szívem képes volt érezni és nem tudtam elfojtani őket. Már nem is akartam. Túl jó volt érezni.
Lehunytam a szemem egy pillanatra, ám Safira bosszút állt. Nem figyeltem, ezért megbökte az oldalam. Sikítva ugrottam egyet és üldözőbe vettem. Ő elrohant az egyik kunyhó irányába és eltűnt a szemem elől, amikor megkerülte a házat. Utána vetettem magam és én is befordultam a sarkon, de egy izmos mellkasba ütköztem. Majdnem elestem, de egy ismerős kéz kapta el a derekam. Így ne estem a hátsó felemre, ami mázli volt. Elég ciki lett volna.
           Maya.
Felnéztem a borostyán szempárba. A szívem kihagyott egy ütemet a látványtól. A szám kiszáradt és egy pillanat alatt elöntött a vágy. Éreztem Algernon minden izmát és az illata is részegítő volt. És a hangja. El sem mertem hinni, hogy ez a férfi az enyém. Bolond, ha engem akar.
           Akkor ezek szerint én nyertem.
Hátranéztem Algernon válla felett. Ott állt Safira nem messze tőlünk és minket bámult. Vagyis csak Algernon hátát, mert engem eltakart a férfi.
           Ezt direkt csináltad – szóltam a húgomnak.
           Nem, dehogyis. Algernon pont szembe jött én pedig ki tudtam kerülni, de nem láttam értelmét, hogy megállítsam őt. Amíg ti lerendezitek ezt, addig megkérem Balthazart, hogy jelöljön nektek ki egy kunyhót, amiben alhattok. És mielőtt kérdeznéd, én Annabellel alszom majd. Valakinek vigyáznia kell rá.
Azzal Safira meg sem várva a válaszom elviharzott.
           Azonnal gyere vissza!
A húgom ügyet sem vetett rám. Remek- gondoltam.
           A húgod nagyon kedves teremtés.
Megint Algernonra emeltem a tekintetem. Kicsit felfelé kellett néznem, mert egy kicsit magasabb volt nálam. Nem sokkal, de mégis magasabb volt. A férfi mosolygott. Élvezte a helyzetet. Keze még mindig a derekamon nyugodott és nem úgy nézett ki, mint aki egyhamar elengedne.
           Valahogy sejtettem, hogy kedvelni fogod. Nagy bajkeverő. Legalábbis amit eddig láttam belőle, ezt a következtetést vontam le.
           Ez igen jó hír.
Felsóhajtottam.
           Te sem fogsz sosem megjavulni ugye?
           Én? – Algernon végigsimított az arcomon. Behunytam a szemem és élveztem kezének melegét, ahogy forró nyomot hagy a bőrömön. – Menthetetlenül megszállott vagyok. Igazi csirkefogó.
Elvigyorogtam és hagytam, hogy Algernon megcsókoljon.

2 megjegyzés:

  1. De jóó lett a vége, nagyon tetszett :D
    Őszintén szólva nekem kicsit nyomasztó Maya problémája,örülök hogy kezdi megoldani :)
    Nagyon szűkszavú voltál...Ki nyerte a kő-papír-ollót????És mi történt Anabell és Iain között????
    És Balthazarral mi van,róla sem írtál még sokat.
    Safirát már most kedvelem... :)

    VálaszTörlés
  2. Ne aggódj minden kiderül a következőben :) csak légy egy kis türelemmel. (Tudom, hogy gonosz vagyok, de ha nem lenne benne egy kicsi izgalom, akkor miért olvasnátok? :D)

    VálaszTörlés