2011. március 11., péntek

Üvöltő éj - Huszonkettedik fejezet

Most előbb készült el a fejezet. Remélem tetszeni fog és sok kommentet kapok majd. Igyekeztem kijavítani, de azért elnézést, ha helyesírási hiba van benne. :P Jó olvasást.

Huszonkettedik fejezet


Végre megérkeztünk a kastélyba. Elysiát azonnal felvittem a szobámba és óvatosan lefektettem az ágyamra, majd ráterítettem a takarót. Natalie, amint megérkeztünk elment, hogy ide hívja az orvost. Nem késlekedhettünk, hisz nem tudtuk pontosan, milyen súlyos Elysia sebesülése.
Dalma szinte azonnal értesült jöttünkről, így felsietett a szobámba.
-         Minden rendben? – kérdezte, aztán megpillantotta Elysia sápadt arcát. – Ó, te jó ég! Szegény lány. Ugye nincs komoly baja?- sietett oda hozzánk.
-         Azt majd az orvos megmondja, bár véleményem szerint megmarad, de valószínűleg sokáig fog lábadozni.
Az anyám odajött és a vállamra tette a kezét. Szerencsére, eddig még nem vett alaposan szemügyre, így nem vette észre a hátamon és hasamon lévő vérfoltot.
-         Meg fog gyógyulni ebben biztos vagyok. – nyugtatgatott.
-         Én is.
Hirtelen csend támadt közöttük. Egyikünk se tudta, mit mondhatna ezután.
-         Szeretnéd, ha most magadra hagynálak vele?
-         Igen.
Nem vágytam most senki társaságára, csak Elysia mellett akartam maradni, míg fel nem ébred. Dalma csak bólintott a kérésemre és elindult az ajtó felé. Ám mielőtt kiment volna még egyszer visszafordult.
-         Dastan.
-         Igen? - megfeledkezve magamról, felé fordultam.
 Ez nagy hiba volt, mivel így Dalma észrevette a pólómon éktelenkedő hatalmas vérfoltot. Azonnal rémület futott át anyám gyönyörű arcán és visszasietett hozzám.
-         Mi történt veled? Miért nem szóltál, hogy megsérültél?
-         Semmiség, anya. Nem kell aggódnod.
-         Még, hogy semmiség?! – háborodott fel Dalma – Ennyi vért vesztettél és nem is törődsz vele?
-         Anya, elég. Ameddig nem tudom, milyen súlyos Elyia állapota, a sajátom egy cseppet sem érdekel.
Dalma kifújta a levegőt. Ezzel nem tudott vitába szállni. Ilyen helyzetben természetes volt, hogy fajunk férfitagjai így viselkedtek és ez mindig is így lesz ezután is. A szeretett nő volt a legfontosabb. Minden más csak utána következhetett.
-         Rendben, de ígérd meg, hagyod, hogy az orvos megvizsgáljon.
Elmosolyodtam, de nem válaszoltam, ez pedig nyugtalanította Dalmát.
-         Nem kell aggódnod, már gyógyulásnak indult. Nem könnyen lehet engem megölni, mama.
-         Még szerencse, vagy már jó párszor megsirathattalak volna.
Végre feloldódott közöttünk a hangulat.
-         Na most már megyek, had maradhass vele kicsit egyedül.
-         Köszönöm.
Mikor minden elcsendesült, leültem az ágy szélére és megfogtam Elysia kezét. Nem akartam magára hagyni a lányt. Amíg az orvos nem erősítette meg, hogy meg fog meggyógyulni, nem lehettem nyugodt.
Csak ültem Elysia mellett és simogattam a lány kezét. Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy észre sem vettem Natalie és az orvos érkezését, amíg Natalie rám nem szólt.
-         Dastan.
Azonnal felkaptam a fejem. Natalie az orvos előtt állt az ajtóban. Tudta mennyire érzékenyen reagál egy szerelmes vérfarkas férfi, ha a nő, akit szeret veszélyben és ekkor valaki figyelmeztetés nélkül, jelenik meg a közelben. Ez azonnali támadást vonna maga után, akárkiről is volna szó. Jelen állapotomban pedig valóban egy robbanó bomba voltam, így nem is ártott az óvatosság.
-         Gyertek. – adtam meg az engedélyt a belépésre.
Odasiettek hozzánk és az orvos azonnal munkának is látott, én pedig felkeltem az ágyról és távolabb mentem, hogy ne zavarjak. A férfi egy fekete táskát hozott magával, ami az orvosok névjegyévé vált az egész világon. Lehúzta Elysiáról a takarót, elővette a táskájából a sztetoszkópját és Elysia légzését vizsgálta. Ezután, a lány pulóveréért nyúlt és felhúzta, hogy láthassa a sérülést.
Akaratlanul morogni kezdtem, de csak akkor tudatosult bennem, hogy ezt teszem, mikor az orvos rémült arccal pillantott rám és mozdulatlan maradt. Natalie elém állt és nyugtatgatni próbált.
-         Nyugalom, Dastan. Nem lesz semmi baj. Csak meggyógyítja, rendben?
Bólintottam és mélyeket lélegeztem. Lehunytam a szemem és intettem az orvosnak, hogy folytathatja, de a szememet nem nyitottam ki. Azt mondogattam magamnak, hogy ez a férfi csak segíteni akar Elysiának és nem fogja bántani, hisz tudta mit kockáztatna, ha mégis megtenné. Nem bírtam soká és engedélyeztem magamnak, hogy kinyissam a szemem, mert látni akartam, hogy hogyan látta el a lányt, akit mindennél jobban szerettem.
Natalie, amint látta, hogy nem fogok a férfinak esni, ismét az oldalamra állt.
-         Kész is volnánk. – mondta végül az orvos.
Meg kell hagyni, ügyes volt. Gyorsan és szakszerűen végezte a dolgát, de ez elvárható volt. Rám nézett és neki is feltűnt a sok vér a ruhámon. Azonnal aggodalmaskodni kezdett.
-         Uram, jól van? Az ön sebét is el kellene látnom. Miért nem szólt?
-         Nem szükséges. – jelentettem ki.
Már untam, hogy mindenki számon kért, miért nem szóltam, hogy megsérültem. Mintha számítana bármit is. Úgy is meggyógyulok belátható időn belül.
-         De, de uram…
-         Már gyógyulásnak indult. Nem kell aggodalmaskodni miattam, én rendben vagyok. Maga csak Elysia állapotával foglalkozzon.
Úgy tűnik, ma csak ismételgettem magam. Jól vagyok. Ne aggódjon. Kíváncsi voltam, hányszor kell ma még kiejtenem ezeket a szavakat a számon.
-         Értem. Uram, ha nincs más feladata a számomra, akkor most távoznék. – nem csak, hogy okos, de még bölcs is volt fiatal kora ellenére, mert nem kezdett el erősködni. - Később még visszajövök, hogy újrakössem a kisasszony sebét és ellenőrizzem gyógyulása ütemét. Nem kell aggódnia uram, túl fogja élni, bár sok pihenésre és sok táplálékra van szüksége. A felépülés vélhetőleg sokáig eltart, de nincs életveszélyben. Sok folyadékot kell fogyasztania és belázasodhat, de ez teljesen normális. – miközben magyarázott, belenyúlt a táskájába – Ha magától nem menne le a láz, akkor vegyen be ebből annyit, amennyi szükséges, de maximum négyet egy nap, egy óra különbséggel. – nyújtott felém egy dobozt az orvos.
-         Köszönöm. Azt akarom, hogy arra az időre, míg meg nem gyógyul Elysia, költözzön ide, kérem. Remélem, ez nem okoz nagy gondot, de ha szükségünk lenne önre, szeretném, ha azonnal tudna segíteni.
-         Ez csak természetes, uram. Örömmel állok a rendelkezésére. – hajolt meg kissé a férfi.
-         Nagyra értékelem a segítségét.
Csend támadt és egyikünk sem szólalt meg.
-         Milyen a sebe? – kérdeztem rá végül, mivel ezt nem említette meg.
-         Mély és még vérzik, de ha rendszeresen fertőtlenítik, és újra kötik, akkor nem lesz semmi baj.
-         Értem.
-         Van még kérdése, uram?
-         Nincs. Elmehet.
-         Köszönöm. Akkor én távoznék.
Egyedül akartam maradni. Mielőtt megszólaltam volna Natalie szó nélkül kikísérte az orvost. Ez a lány talán túl jól ismert, de ezzel most nem foglalkoztam. Visszaültem az ágyra Elysia mellé, és az arcát kezdtem simogatni.
-         Ébredj fel Elysia és gyógyulj meg hamar. Szükségem van rád.




Olyan sötét volt, mintha csak éjjel lett volna. Körbeölelt és nem éreztem semmit. Sem fájdalmat, sem semmi mást. Olyan érzés volt, mintha lebegtem volna a levegőben. Hát a mennyben vagyok? Ez lenne a mennyország?
De nem történt semmi, így arra következtettem, tévedtem és valahol egész máshol voltam. De hol? Aztán szép lassan kezdett kitisztulni minden. Először hangokat hallottam, amiket még nem tudtam beazonosítani, aztán megéreztem, hogy valaki van mellettem.
A szempillám megrebbent és próbáltam kinyitni a szemem.
-         Elysia.
Ez volt az első szó, amit ki tudtam venni. Olyan ismerős volt a férfi hangja, aki a nevemen szólított. Honnan is ismerem? Aztán eszembe ötlött a válasz.
-         Dastan. – suttogtam.
-         Szia. Én vagyok az, kicsim. Nyisd ki a szemed.
Engedelmeskedtem, bár nem volt könnyű feladta. Még nem tértem magamhoz teljesen. Pislognom kellett párszor, hogy kiélesedjen a kép. Végül oldalra fordulva megpillantottam Dastan, amint az ágyon ült mellettem. Alaposan szemügyre vettem és megállapítottam, hogy nem nézett ki valami jól. Mintha pár kilót fogyott volna. Fekete karikák voltak a szeme alatt és nagyon fáradtnak nézett ki.
-         Végre felébredtél.
Dastan megszorította a kezem. Csak most tűnt fel, hogy Dastan keze körbefonta az enyém. Elmosolyodtam, ahogy odapillantottam.
-         Mi történt? Nem igazán emlékszem… - még be sem fejeztem a mondatot, máris megrohantak az emlékek.
Meddoxot láttam meg először, amikor elrabolt minket Algernonnal. Aztán amikor Meddox megpofozott, mikor megsebezte Dastant és amikor beledobott a vízbe. Hirtelen pánik lett úrrá rajtam és fel akartam pattanni. Dastan azonnal reagált és a vállamnál fogva megállította a mozdulatom. Visszanyomott az ágyra. Fájdalom nyílalt az oldalamba.
-         Hé, hé, hé...nyugalom. Nincs semmi baj. Már itt vagy a kastélyban, a szobámban, biztonságban.
Megnyugodtam és beletörődtem a helyzetemben. Úgysem tudtam volna elmenni, még ha akartam volna sem, hisz megsérültem. Amint Dastan érzékelte a változást és látta, ismét ellazultam, elengedett és visszaült mellém az ágyra. Megint megfogta a kezem.
-         Hát nem haltam meg?
-         Nem.
Dastan furcsán szűkszavú volt, amit nem értettem, hiszen megmentett és még éltem. Mind egyben voltunk és ezek szerint a csatát is megnyertük, akkor mégis mi lehetett a baj? De várjunk csak, ő is megsérült, méghozzá súlyosan, jutott eszembe.
-         Hogy vagy? – kérdeztem a férfit.
-         Jól.
Nem hittem neki, hiszen rosszul festett. Megint szemügyre vettem és feltűnt, hogy ugyanabban a véres pólóban volt, amit a csatában is viselt.
-         Mennyi ideig aludtam?
-         Három napig.
Még a számat is kitátottam a meglepetéstől. Vajon igazat beszél? De miért is hazudna.
-         Egész végig itt voltál?
-         Igen.
-         Nem is mozdultál innen?
-         Persze, hogy nem.
-         Úr isten, Dastan. Legalább ettél valamit? Ellátták a sebed? Még a pólódat sem vetted át.
-         Nem akartalak itt hagyni, így itt maradtam.
Feltűnt, hogy nem válaszolt arra, hogy ellátták e. Hát nem is foglalkozik a saját egészségével? Nem aggódhat folyton csak miattam.
-         Megőrültél? Hisz megsérültél! Most azonnal látnia kell egy orvosnak!
Dastan már nyitotta a száját, hogy ellenkezzen, de nem törődtem vele.
-         Valaki! Valaki jöjjön gyorsan! – kiáltottam el magam.
Hangokat hallottunk, Dastan pedig felsóhajtott és beletemette az arcát a szabad kezébe. Dalma, Natalie, Algernon és Sebastian rontott be a szobába.
-         Mi az? – aggodalmaskodott Algernon, aki először lépett be.
-         Mi a baj? Mi történt? – kérdezte Natalie is, aki másodiknak ért be.
Mindegyikük arcvonásai feszültségről tanúskodtak.
-         El kell látni Dastan sebét. – szólaltam meg.
Négy szempár szegeződött rám, aztán egyszerre leesett mindenkinek, hogy ébren voltam.
-         Hát felébredtél. Hála istennek! – Natalie majdnem a nyakamba ugrott, de időben észbe kapott.
-         Annyira örülünk, Elysia. – szólalt meg Dalma is.
-         Köszönöm, de hívna végre valaki egy orvost?
-         Ha jól látom Sebastian már el is ment, hogy teljesítse a kérésed.
Ránéztem Dastanra, aki most már engem nézett. Válaszoltam neki.
-         Ha már te nem teszed, legalább valaki hallgat rám.
-         De nincs rá semmi szükség.
-         Dehogynem! – csattantam fel. – Térj már észhez!
Kicsit túl hevesre sikerült a kitörésem, mert az oldalam ismét elkezdett szúrni, ami belém fojtotta többi mondandóm. Senki sem ellenkezdett velem, ugyanakkor észrevették a hirtelen változást és mindenki aggódni kezdett.
-         Ne ugrándozz, kérlek! Még csak most ébredtél fel és nem vagy még elég jól, pihenned kell.
Dastan talán kicsit túlzásba vitte az aggódást. Ugyanakkor most nem volt alaptalan, mivel nehezebben vettem a levegőt, de amint a fájdalom csillapodott, megnyugodtam.
-         Meg jött az orvos. – lépett be ismét Sebastian a szobába.
Most viszont mögötte egy jóképű fiatalember is belépett. Huszonöt évesnek nézett ki, de biztos voltam benne, hogy jóval idősebb, mint amilyennek valójában látszott. Dastanon és az orvoson kívül mindenki elhagyta a szobát.
-         Hallottam, hogy hivatott uram. Akarja, hogy megnézzem a kisasszony sebét?
-         Nem. – válaszoltam Dastan helyett. – Először Dastant lássa el, kérem. Én addig nem hagyom magam, ne is próbálkozzon.
Dastan dühös volt, de nem mondott semmit. Végül kifújta a levegőt, ezt a beleegyezése jelének vettem.
-         Örülök, hogy felébredt, kisasszony. – fordult felém az orvos.
-         Igen, én is.
-         Akkor uram, szabad lesz?
-         Nincs más választásom.
Fellélegeztem. Szerencsére Dastan beleegyezett, felkelt az ágyról és levette a pólóját, az orvos pedig odament hozzá. Kötszert és alkoholt vett elő, amivel feltőtleníteni kezdte a sebet. Dastan arca meg sem rezdült, pedig nem lehetett kellemes. De ő erős. Nem is vártam tőle kevesebbet, bár előttem nem kellett volna erősnek mutatnia magát, hisz már bebizonyította többször is, jóval erősebb, mint a legtöbb férfi.
Most, hogy Dastan félmeztelen volt, azóta a nap óta, mikor először találkoztunk, most vehettem újra először szemügyre dagadó izmait. Bár mikor Dastan visszaváltozott emberré túlságosan zavarban voltam, ezért szinte azonnal is kaptam a tekintetem. Most viszont leplezetlenül legeltettem rajta a szemem.
Vajon, hogy változhattam meg ilyen rövid idő alatt? Az egyetlen válasz, ami eszembe jutott, hogy Dastan változtatott meg. Az ő hatására kezdtem másként gondolkodni és megismertem a szerelmet is.
Dastan kidolgozott felsőteste vonzotta a tekintetem, és nem tudtam másfelé nézni. Nagy nehézségek árán a sebre koncentráltam, hisz tudni akartam, milyen súlyos valójában a sérülése. A seb nem vérzett és már gyógyulófélben volt. Azt hinné az ember, lehetetlen, hogy ilyen gyors ütemben gyógyuljon egy ilyen sérülés, de mivel Dastan nem ember volt, hanem egy vérfarkas, valószínűleg ez természetes volt számukra. De úgy gondoltam nem fog megártani neki, ha bekötözik.
Az orvos gyorsan és szakszerűen, minden felesleges mozdulat nélkül látta el Dastant, majd hozzám fordult.
-         Kicserélem az ön kötéseit is. Kér érzéstelenítőt, kisasszony?
-         Igen.
Az orvos elővett egy kis üveget, majd tűt és felszívta az üvegben lévő folyadék egy részét, majd beleszúrta a karomba. Az érzéstelenítő nem hatott azonnal, az orvos pedig megvárta, ameddig teljesen kifejtette a hatását, hogy ne okozzon fájdalmat. Aztán nekilátott, hogy átkötözze a sebem. Nem néztem oda, mert féltem, hogy rosszul lennék, vagy megijedtem volna, ha olyan csúnya a seb. Gyorsan lecserélte a kötés a férfi, majd távozott.
Kettesben maradtunk Dastannal. Bár kevés ideig voltam fenn, mégis nagyon elfáradtam és az injekció hatására pedig elnehezült a testem. Már alig tudtam ébren maradni.
-         Aludj, Elyisa. Szükséged lesz még az erődre.
Ez volt az utolsó mondat, amit hallottam, majd álomba merültem.




Elysia elaludt, ami várható volt. Látszott rajta, hogy kimerült és amúgy is sok pihenésre volt szüksége. Most, hogy felébredt, teljesen megnyugodtam.
Az elmúlt három napban Erinához imádkoztam, hogy mentse meg az életét, és ne vegye el tőlem. Betegre aggódtam magam, csak akkor ettem, vagy ittam, amikor nagyon muszáj volt. Féltem lehunyni a szemem, mert az elmém olyankor szörnyű képeket vetített elém. Így hát, maximum öt órát aludhattam a három nap alatt összesen. Ez megviselte a szervezetem, nagyon fáradt voltam már és most, hogy tudtam Elysia rendbe jön, már nem tudtam tovább tartani magam. Lefeküdtem Elysia bal oldalára, még véletlenül sem a jobbra, mivel ott sérült meg és én magam is elszenderedtem.

3 megjegyzés:

  1. Szia!

    Nagyon jó lett a fejezet, imádtam:D Örülök, hogy végül senki nem sérült meg komolyabban, és aranyos volt ahogy Elysia ragaszkodott, hogy az orvos Dastant is nézze meg:3
    Két észrevétel: "Dastan megszorítottam a kezem. Csak most tűnt fel, hogy Dastan keze körbefonta az enyém. " ezt a részt nem igazán értem.
    Meg ezt: "Semmi sem ellenkezdett velem, ugyanakkor észrevették a hirtelen változást és mindenki aggódni kezdett. " (ellenkezdett? :/)
    Amúgy nagyon jó volt még egyszer:D :3 Úgy nézem Elysia végre megadja magát és vele marad:D Ennek pedig nagyon örülök:3
    Hamar a kövit:D
    Puszi

    VálaszTörlés
  2. Köszi, örülök, hogy tetszet....Igen megnéztem véletlenül elírtam őket, máris kijavítom. És most egy jó hír, hamarosan lesz fejezet. :P Talán már vasárnap is

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó lett a feji... Elysia és dastan is önfeláldozó ha amásikról van ...( legalább is ebből a fejiből nekem ez derült ki) ...
    Remélem hamar lesz friss... és nem csinálod meg azt amit beszéltünk tegnap
    Puszi Flora

    VálaszTörlés