2011. március 5., szombat

Üvöltő éj - Huszonegyedik fejezet

Huszonegyedik fejezet


Algernonnal vállvetve harcoltunk az ellenség ellen. Sikerült megölnöm az egyik kívülállót a három támadóm közül, de még maradt kettő, Algernon pedig négy ellenféllel harcolt egyszerre. Kiváló harcos volt, így nem okozott gondot neki a feladat, nekem viszont nehezebb dolgom volt, mivel súlyosan megsérültem, de a szeretett nőért bármire képes voltam, hogy biztonságban tudjam, így ellenálltam a fájdalomnak és tovább harcoltam.
Épp lesújtottam a kardommal megsebezve ellenfelem, mikor meghallottam Elysia fülrepesztő sikolyát a hátam mögül. Tudtam, hogy kicsit hátrébb húzódott, de nem láttam senkit elmenni mellettünk, így nem tudtam mi történt a lánnyal, vagy ki támadhatta meg. Nem állt módomban hátrafordulni, mert akkor ismét megsérültem volna, amit nem engedhettem meg, mert nem tudnék tovább harcolni. Így is sok vért vesztettem már és a látásom sem volt tökéletes a vérveszteség következtében.
Algernon viselkedése a kiáltás hatására megváltozott. Tekintete elsötétült és egy érzelemmentes géppé változott, aki bármire képes azért, hogy megvédje a szeretteit. Egy szempillantás alatt lemészárolt négy ellenfele közül kettőt. Hihetetlen látványt nyújtott, de természetesen nem nézhettem úgy, mintha csak a moziban lennék és ismét a harcra koncentráltam.
-         Menj! Segíts neki! – szólt oda nekem Algernon.
Nem kellett kimondania kiről beszélt, mind a ketten tisztában voltunk vele.
-         Biztos?
-         Átveszem őket. Siess már!
Nem kellett tovább győzködnie, hátat fordítottam a harcnak és futva tettem pár lépést, hogy ne legyek útban Algernonnak, de körül akartam nézni merre van Elysia. Megláttam Meddoxot, ahogy lendületet vett és bedobta Elysiát a tóba. Azonnal megértettem miért tette és mielőtt megfogalmazódott volna bennem bármiféle ötlet, vagy mielőtt parancsot adhattam volna a lábamnak az indulásra, már futottam is.
Meddox megfordult, de nem számított rám, mégsem törölte le a vigyort a képéről a közeledésem.
-         Hiába az igyekezet, Dastan! A lány már halott!
-         Csak szeretnéd!
Feldühített Meddox önelégült viselkedése és különben sem volt időm vele foglalkozni, így ismét behúztam neki egyet, amitől elterült. Nem foglalkoztam vele, ledobtam a kardomat, hisz már nem volt szükségem rá és beugrottam a vízbe Elysia után. A víz alatt sötét volt, így alig láttam valamit, de ki tudtam venni Elysia körvonalait. Odaúsztam mellé és a derekánál fogva felhúztam a felszínre. Lélegzett, de nem festett túl jól és nem volt magánál. Kiúsztam vele a partra, és óvatosan lefektettem a földre. A harc már véget ért, így emiatt már nem kellett aggódnom.
Mi győztünk, és ismét mi uraltok a környező erdőt, de azért még senki nem lazított. Többen őrt álltak és figyelték mind az erdőt, mind a sebesült kívülállókat, akik megadták magukat és még életben voltak. Algernon közvetlenül Meddox mellett állt, aki ugyan még nem volt magánál, de a férfi nem akarta szem elől téveszteni, ahogy én sem. A kardja a kezében pihent és a barátom feszülten figyelt.
Meddoxnak nagy meglepetésben lesz rész, ha végre felébred. Ez a gondolat mosolyt csalt volna az arcomra, ha Elysia nem sérült volna meg. Ebben a pillanatban csak ő számított.
Amint kinn voltunk a levegőn, megéreztem Elysia vérének illatát. Olyan volt, akár az írisz, de ennek most nem tudtam örülni. Végignéztem rajta, hogy megállapítsam, honnan vérzik és milyen súlyos sérüléseket szenvedett. Az oldalán megakadt a szemem. Vér áztatta Elysia ruháját, így feltűrtem, hogy megnézhessem milyen súlyos a lány sérülése. A seb nagy volt és ronda, de alig vérzett, ami igen furcsa volt. Amint erre gondoltam eszembe ötlött, hogy a víz hideg volt, ezért csillapodott a vérzés. De még így is sok vért veszíthet, ha nem látjuk el gyorsan a sérülést. Hálát adtam Erinának, hogy nem szaggatták szét a fatörzsek azonnal Elysia testét és nem halt meg, de a halál körbelengett minket, ettől pedig megrémültem.
Nem volt rám jellemző a félelem, sosem féltem a csatában és főleg nem aggódtam a saját életemért, csakis a családom miatt, de mivel ők mind vérfarkasok, ezért nem könnyen halnak meg, így sokkal egyszerűbb megvédeni őket. De Elysiát, aki ember, már sokkal nehezebb feladat volt, és kis erőfeszítéssel meg lehet ölni őt. Ezért is féltem.
Így miközben ez átfutott az agyamon, letéptem a pólóm aljából egy jókora csíkot és bekötöztem Elysia sebét, majd visszahajtottam a pulóverét. Minél előbb vissza kellett őt vinnem a kastélyba, hogy rendesen elláthassam a sérülését.
-         Jól van? – jött oda hozzánk Natalie.
-         Súlyosan megsérült. Azonnal vissza kell térnünk a kastélyba.
Natalie bólintott és már ment is intézkedni. Tudtam, hogy mindent elrendez az induláshoz.
-         Én itt maradok pár emberrel, hogy eltakarítsuk a holtesteket. Mi legyen a túlélőkkel? – kérdezte tőlem Algernon.
-         Engedjétek el őket azzal az üzenettel, ha még egyszer összetalálkozunk velük, már nem leszünk ilyen kíméletesek, és soha többé ne jöjjenek ide vissza. Soha. – felnéztem a legjobb barátomra. – Tarts kézben mindent, és ha végeztetek, siessetek vissza.
-         És vele mi legyen? – bökött Algernon Meddox felé.
-         Tégy vele belátásod szerint.
-         Nem fogom megölni.
Ez a kijelentés meglepett. Azt hittem Algernon élvezettel fogja megkínozni és végül megölni Meddoxot, mivel nekem jelenleg nem ez volt a teendőim listájának élén.
-         Csak azért marad életben, hogy te magad végezhesd ki, AMIKOR újra találkoztok. – folytatta Algernon.
Kitalálhattam volna magamtól is, hogy ezért nem végez vele Algernon, de az aggodalomtól alig tudtam rendesen gondolkodni. Nehezen őriztem meg a higgadtságom, a vadállat ki akart törni, viszont ez most nem segített volna, így kordában tartottam ugyan, de nehezebben tudtam koncentrálni akármi másra.
Emellett Algernon nem a ’ha’ szót használta, hanem az ’amikort’. Biztos volt benne, hogy összefutunk még ezzel a szemétládával, és ha így lesz, a vére fog tapadni a kezemhez. A mocsokban fogok fürödni, ami Meddox vére lesz.
-         Nagy örömömre fog szolgálni, ha majd kitéphetem a szívét. – mondtam ki hangosan.
-         Most már indulnotok kéne.
Bólintottam. Algernonnak teljesen igaza van. Amilyen óvatosan csak tudtam, felemeltem Elysiát, készen álltam az indulásra. Natalie pont végszóra jött oda, mögötte pedig Sebastian is megérkezett.
-         Mindent elrendeztem. – kezdte Natalie.
-         Nagyszerű. Sebastian te itt maradsz Algernonnal és még pár emberrel. Intézzetek el mindent.
-         Rendben.
-         Induljunk. – türelmetlenkedtem.
Elindultunk vissza a csapattal. Azzal a tudattal hagytam el a helyet, hogy a barátaim mindent rendben tartottak, nem lesz semmi gond. Megnyugtató volt ez a tudat, most már nem kellett aggódnom a dolgok ezen alakulása miatt és hittem benne, hogy Elysia meg fog gyógyulni. És ha mégis úgy rendelné a sors, hogy nem élné túl, én még a halálba is kész voltam őt követni.




Figyeltem Dastan és a többiek távolodó alakját, közben, akik itt maradtak egyesével húzták a tábortűz köré a hullákat, Natalie pedig próbálta feléleszteni a tüzet, ami majdnem kialudt a harc folyamán.
Én nem mozdultam Meddox mellől. Elég bajt okozott már és nem akartam a véletlenre bízni, hogy ne tegyen ismét semmi olyat, ami káros lenne számunkra. A kardom a kezemben pihent, bár szívesen használtam volna, mégsem tehettem. Nem akartam elvenni az élvezetet Dastantól, hogy saját kezűvel ölje meg Meddoxot, de ez nem azt jelenti, hogy nem vezethetem le rajta a dühöm.
Így hát belerúgtam a földön fekvő Meddoxba, hogy felébresszem. Úgy nem buli, ha nincs magánál. Addig rugdostam, míg magához nem tért. Meddox felemelte a fejét és körbenézett, hogy hol is van és mi történt. Mikor rájött, hogy vesztettek és Dastan sehol, azonnal dühbe gurult, de nem érdekelt mit érzett, gyorsan és hatékonyan megállítottam minden ellenállását. A kardom a mellkasának szegeztem megállítva őt és rákényszeríttettem, hogy a földön maradjon.
-         Akkor állsz fel, mikor én is úgy gondolom.
Meddox felhorkant, de nem ellenkezett. Ugyanakkor belenézett a szemembe és önelégült vigyor terült el az arcán.
-         De legalább annyi örömöm van, hogy a lány halott.
Most rajtam volt a sor és széles mosolyt villantottam rá, amiért úgy oda vannak a nők.
-         Valóban? Úgy tűnik a sors nem ilyen halált szánt Elysiának. Még nagyon is él, ezt garantálom.
Meddox arcáról lefagyott a mosoly és hitetlenkedő arcot nézett rám.
-         Hazudsz! Nem lehet életben.
Megvontam a vállam.
-         Teljesen mindegy, hogy hiszel e nekem, vagy sem. Az igazság attól még nem változik.
Olyan öröm volt nézni Meddox reakcióját. Falfehér lett az arca és láttam rajta, hogy nem akart hinni nekem, ugyanakkor motoszkált benne a lehetőség, hogy mégiscsak igazam mondtam. Végül vett egy levegőt és valamennyire összeszedte magát.
-         Még, ha most életben is van, nem úszhatta meg sérülés nélkül és remélem gyötrelmek között fog meghalni, méghozzá Dastan szeme láttára, hogy minél többet szenvedjenek…
-         Hallgass. – nem emeltem fel a hangom, de a fenyegetés egyértelmű volt.
A kardom hegyét pedig erősebben nyomtam a mellkasának. Meddox nyelt egyet, de volt olyan ostoba, hogy tovább feszítette a húrt.
-         Ugyan, ugyan Algernon, olyan jó érzést volt gyötörni. Csak azt sajnálom, hogy nem tudtam több időt tölteni a megtörésével és a kínzásával, pedig annyi tervem volt vele kapcsolatban. El akartam benne merülni, miközben könyörög, hogy hagyjam abba. A legújabb és egyben a legértékesebb játékszerem lett volna…
Túlfeszítette a húrt, nem bírtam tovább türtőztetni magam és nekiestem. Eldobtam a kardom, mert puszta ököllel akartam szétverni azt a szemétládát. Fölétérdeltem és ütni kezdtem. Be akartam törni a koponyáját, méghozzá a kezemmel, hogy érezzem a csont törését. Ütöttem minden erőből Meddoxot, sikerült is betörnöm az orrát, ami azonnal elkezdett vérezni.
-         Hagyd abba!
A kezem megállt a levegőben, mert azonnal felismertem Maya hangját. Oldalra pillantottam és megláttam a lányt. Sebastian mellett állt, aki a jobb kezét szorította, de látszott, hogy nem okozott neki fájdalmat. Maya keze már nem volt megkötve.
-         Hagyd békén!
-         Ez egy szemét alak. Megérdemli, amit kap. – mondtam nyugodt hangon.
Kicsit lehiggadtam, mivel Maya közbeszólása kizökkentett, de még mindig dühös voltam. Miért védi ezt a nyomorultat? Miért aggódik annyira a testi épségéért? Hiába nem akartam bevallani, de nagyon rosszul esett, hogy így aggódik Meddoxért.
Nem értem, Maya teljesen összezavart és felborított bennem mindent. Nem tudtam őt hova tenni, de ha Meddox útját választja, nem tehetek ellene semmit. És talán jobb is lenne ez így, mert akkor nem lenne a közelemben, nem tudna hatással lenni rám, és én visszazökkenhetnék a normális életembe.
Meddox bölcsen nem szólt semmit, sőt nem is mozdult. Végre felfogta mekkora szarban volt, hogy hiába ígértem meg Dastannak, nem végzek vele, ha még egy rossz szót szólt volna ebben a pillanatban, halott ember.
Közben minden kívülállót, aki életben maradt a tűz köré gyűjtöttek a holttestekkel együtt. Felálltam Meddox mellől és beszélni kezdtem a kívülállóknak címezve mondandóm.
-         Aki el akar menni, szabadon elmehet. Nem fogjuk megakadályozni, sem bántani senkit, de aki elmegy, vésse jól az eszébe, hogy nem jöhet ide vissza soha többet. Ha pedig legközelebb összefutunk vele, habozás nélkül végzünk vele. Ha valaki itt marad és felhagy azzal, hogy embereket öljön, szívesen várjuk vissza a faluba és visszafogadjuk a közösségbe. Nem muszáj a rossz utat választanotok.
Az utolsó mondatnál Mayára néztem, ő pedig viszonozta a pillantásom, de csak egy pillanatig. Lehajtotta a fejét, mint aki szégyelli magát. Tehát már meg is hozta a döntését. Rendben. Legyen, ha ezt akarja, nem fogom megállítani. Amint ezt eldöntöttem hatalmas űrt éreztem magamban, de nem vettem róla tudomást.
A többi kívülálló körbenézett, egymásra néztek és bólintottak. Láttam mindenki arcán, hogy döntött, méghozzá Meddox mellett. Meddox is felkelt és szó nélkül elindult az erdőbe. Az összes kívülálló követte zokszó nélkül. Aztán mikor már elég távol került tőlem Meddox visszafordult és bosszút esküdött.
-         Ezért még meg fogsz fizetni, Algernon! Mi még találkozni fogunk és akkor majd lerendezünk mindent.
-         Állok elébe. - Meddox gyilkos pillantást vetett rám, de nem szólt semmit.
Ezután újra elindultak. Néztem, ahogy távolodnak és abban reménykedtem, talán Maya mégis meggondolja magát, de nem tette. Még vissza se nézett.

1 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett a feji... várom a kövit...
    Szegény Algernon... Maya ott hagyja őt...
    Remélem hamar hozod frisset, mert nagyon izgalmas...
    Puszi Flora

    VálaszTörlés