2011. március 18., péntek

Vérfarkasok éjszakája sorozat - Üvöltő éj 24.fejezet


Nah ez a mostani feji korábban jött, mint terveztem, de gondolom ti ennek örültök. A következőt nem tudom, mikor tudom feltenni, szóval türelmeteket kérem. Addig is jó olvasást nektek.

Huszonnegyedik fejezet


-         Elysia, itt maradsz velem a faluban? Nem akarom, hogy visszamenj az emberekhez.
Amikor kimondtam ezeket a szavakat, még a lélegzetemet is visszafogtam, úgy vártam Elysia válaszát. Magam felé fordítottam és csak vártam. Olyan közel voltunk egymáshoz, én pedig olyannyira meg akartam őt csókolni, de várnom kellett.
-         Itt maradok. Veled. – suttogta.
Megkönnyebbülés volt ezt hallani, mert féltem, hogy nem akart itt maradni, de most már nem voltak kétségeim. Vágy csendült ki a hangjából, én pedig elmosolyodtam. Felé hajoltam, hogy megcsókoljam, amire mindketten úgy vágytunk. Az ajkaim már épp csak súrolták Elysiáét, mikor Algernon hangját hallottam meg mellettünk.
-         Kmm… nem akarok zavarni, csak szólni akartam, hogy mindenki titeket bámul. De nagyon jól néztek ki együtt. Az embereknek meg jön az életkedve, úgy hogy ne zavartassátok magatokat, folytassátok csak.
Sóhajtva húzódtam el Elysiától, így hogy Algernon itt állt tőlünk nem egészen két méterre lemertem volna fogadni, hogy Elysia számára ez kényelmetlen lett volna. Azért körbenéztem, hogy Algernonnak igaza volt-e, bár így is tudtam a választ. Valóban mindenki minket figyelt, ám amikor észrevették, hogy ez nekünk is feltűnt, mindenki folytatta tovább tevékenységét.
-         Úgy beszélsz, mintha nem lenne zavaró a jelenléted, Algernon. Te mindig a legrosszabb pillanatban tudsz megjelenni.
-         Igen, tisztában vagyok vele és nem hiszem, hogy bárkit zavarni tudna a helyes kis pofikám.
Elysia elnevette magát, én pedig bosszankodtam. Máskor én is a lánnyal nevettem volna, de most nem örültem a lehetőség elszalasztásának, hogy megcsókolhassam. Igazából sosem szalasztanám el, hogy csókot lophassak Elysiától. Végül én is elnevettem magam Algernon lehetetlen viselkedésén.
-         Nincs még egy ilyen ember a földön, barátom. Utánozhatatlan vagy.
-         Ezért is imádnak a nők. – vigyorgott Algernon.
Egy vörös hajú lány sétált el nem messze tőlünk. Nagyon csinos volt és Algernonnal kacérkodott. A barátom szeme a lányra szegeződött, már nem is figyelt ránk.
-         Ha megbocsátotok, nekem dolgom akadt.
-         Igen, észrevettük.
A barátom meg sem várta a válaszom, már ment is a lány után. Lehetetlen egy alak és hatalmas nőcsábász, javíthatatlan, ugyanakkor kívánni sem lehetne nála jobb barátot. Felsóhajtottam.
-         Vissza kellene mennünk a kastélyba.
-         Igen, igazad van.
Visszaindultunk, ki a faluból. Elysia úgy tűnt, hogy igazán örült annak, hogy sétáltunk. Ez engem is boldoggá tett és mi tagadás nekem is hiányzott már a friss levegő és a barátaim, de az én mulasztásom miatt sérült meg Elysia, így nem hagyhattam magára. Különben sem tudtam volna úgy jól érezni magam, hogy tudtam, neki még ágyban kell feküdnie, így hát csak akkor jöttem ki, mikor ő is. Bár az is benne volt a pakliban, hogy így több időt tölthettem vele.
Hamar visszaértünk a kastélyba és egyből a szobámba mentünk. Én lehuppantam az ágyra, míg Elysia besietett a fürdőbe, de az ajtót nyitva hagyta. Furcsállottam, mivel azt hittem a mellékhelyiségbe kell mennie és eleget téve a kíváncsiságomnak, beléptem én is a tágas helyiségbe. Elysia épp a csapot nyitotta meg mikor beléptem, majd gyorsan kezet mosott, utána pedig a fésülködő asztalon lévő hatalmas tükörből nézett rám.
Azért tetettem egy fésülködő asztalt a fürdőszobámba, hogy majd a kedvesem kedvére szépíthesse magát előtte. Láthatóan Elysiának is tetszett. Mást már nem is tudtam volna elképzelni az asztal előtt, mint őt. Gyönyörűen festett. Barna haja a derekáig omlott le, a tükörből pedig egy smaragd szempár nézett vissza rám.
Akaratlanul is elindultam felé. Most nem fog minket megzavarni senki, így most ha Elysia is akarja, el veszem, ami megilletett engem. A csókját. Az ölelését. Az érintését a bőrömön. Vágyakozó sóhajai, mikor birtokba veszem a testét.
Tudtam, ha ez így folytatódik, nem fogok tudni uralkodni magamon, de nem tehettem ellene semmit. Elysia úgy vonzott, akár a mágnes és nem tudtam neki ellen állni. Ami azt illeti, nem is akartam.
Odaléptem hozzá és hátulról megöleltem, az arcom pedig a nyakához fúrtam. Elysia azonnal ellazult és nekem támaszkodott. Nem jelentett gondot, hogy megtartsam, hisz pihe könnyű volt egy vérfarkashoz képest. Felemeltem a fejem és a tükörben találkozott a tekintetem Elysia smaragdzöld szemével. Mindkettőnk szeme csillogott én pedig lassan magam felé fordítottam a lányt.
-         Dastan.- búgta Elysia.
Ezt engedélynek vettem és végre fellélegezhettem, hogy Elysia biztonságban van a karomban és bármikor megérinthettem, ölelhettem, amikor csak akartam. Persze nem akartam ráerőszakolni magam a lányra, de eddig, mikor olyat tettem, ami nem tetszett neki ellenkezett, úgy véltem, ez azóta sem változott. Mivel a főtéren hajlandóságot mutatott a csókomra, nagy valószínűleg most sem fog ellenkezni.
Most végre megcsókolhatom. Tudtam, hogy mindketten akartuk és már nem húztam volna sokáig, ha most nem ízlelhetem meg Elysia ajkait. Hamarosan a férfi ösztönöm fog uralkodni rajtam és durván fogom magamévá tenni, ha nem uralkodom magamon, ezért akartam egy kis kóstolót, hogy lehiggadjon a vérem.
Épp mozdultam volna, mikor…
-         Dastan! – hallottam meg mögülem Natalie hangját.
Kissé szaggatottan vette a levegőt, mintha sietett volna. Remek már csak ez hiányzott. A barátaim mindig a legrosszabb pillanatban törtek ránk, ami bosszantott. Fújtattam és nagyon dühös voltam. Gyilkos pillantást vetettem a lányra a hátam mögött.
-         Hol van, Elysia? – nézett körbe zavartan a vérfarkasnő.
Nem válaszoltam, ő pedig gyorsan rájött a válaszra.
-         Ó, sajnálom, upsz, nem akartam.
-         Mit akarsz? – kérdeztem ingerülten és Natalie felé fordultam teljes testemmel.
Nem voltam épp türelmes kedvemben. Azt akartam, Natalie bökje ki gyorsan mit akar, aztán menjen a dolgára.
-         Apád hívat.
-         Nem érdekel. – mondtam kurtán.
Lezártnak tekintettem a kérdést.
-         Sürgős.
-         A fenébe! – káromkodtam és visszafordultam Elysia felé.
A legkevésbé apámmal akartam most találkozni, de ha nem megyek most el hozzá, még több ideig ott fog tartani és azt nem fogom tudni kibírni.
-         Maradj itt kérlek. Még pihenésre van szükséged. Én is azonnal jövök. – mondtam a lánynak.
Elysia a beszélgetésünk alatt nem szólalt meg. Gondolom nem akart beleszólni, de nem tudhattam valójában mire gondolt. Tudni szerettem volna, de azzal még ráértem. Először lerendezem ezt apámmal, aztán kiderítem mit gondolt valójában.
Elysia bólintott én pedig elindultam Natalieval. Nem voltam túl lelkes és nagyon reméltem, hogy valóban életbevágó az a dolog, ami miatt most ott kellett hagynom Elysiát.




Bár Dastan elment Natalieval jó pár perccel ezelőtt, én még mindig remegtem a vágyakozástól. Annyira akartam Dastan csókját, hogy az már fájt. Láttam mennyire dühítette Dastant, hogy mindig megzavartak minket, de engem is legalább annyira bosszantott.
Nem tudtam volna a szobában maradni, ezért óvatosan kiléptem a folyosóra. Dastan majd csak megbékél azzal, hogy nem fogom mindig engedelmesen követni a parancsait.
Elnéztem a tágas folyosó mindkét irányába, hogy tiszta-e a levegő, majd elindultam a lefelé vezető lépcső felé. Végig figyeltem, hogy nem fedezett-e fel senki és igyekeztem nem lebukfencezni a lámpásokkal megvilágított lépcsőn. Mikor leértem kikémleltem van e valaki a közelben, majd miután nem láttam senkit kiléptem a folyosóra. Balra a hosszú márvány folyosó végén megláttam a főbejárat kétszárnyas ajtaját, jobbra pedig a trónteremét. Hangokat hallottam kiszűrődni onnan, még hozzá Dastanét, ezért gyorsan elindultam balra. Felfedeztem, hogy még egy lépcső vezet lefelé, amit eddig figyelmetlenség miatt nem vettem észre.
Így hát lementem rajta. Nem tudtam mire számítsak, de a kíváncsiságom erősebb volt, mint a félelmem. Különben is Dastan azt mondta itt biztonságban vagyok, én pedig hittem neki.
Kiderült, hogy itt van a konyha és az éléskamra. Nem mentem be sehova csak bekukucskáltam egy kicsit. Mindenki sürgött forgott a hatalmas konyhában, hogy időben elkészüljön a vacsora. A helyiség igen modern volt, hatalmas munkafelületekkel, több tűzhellyel és sütővel és egy hatalmas hűtőszekrény is helyet kapott itt. Ismét csak csodálkoztam Dastan családjának ízlésén és a hatalmas vagyonán, hogy ezt a kastélyt ily pompával építették meg.
Nem akartam zavarni a szakácsokat és azt sem szerettem volna, hogy meglássanak, így vissza megfordultam. Ezen az emeleten a lágy színek, a karamell és vajszín uralkodott. Itt nem voltak festmények a falakon csak pát tájkép, de még így is nagyon elegáns volt. Megakadt a szemem egy ajtón a konyhával szemben, amit nem tudtam hova tenni. Benyitotta és hálószobák sorát találtam. Tehát ez volt a szolgálók szálláshelye.
Nem mentem ide be és visszaindultam a felfelé vezető lépcső felé, azonban véletlenül megnyomtam valamit a falon, egy titkos zárat, aminek a következtében a lépcső és a konyha közötti falrész halkan kinyílt. Nagyon meglepődtem, ezért hát megnéztem mi lehetett ott. Újabb lépcső, fáklyákkal, amik most nem égtek, így nem láttam a lejárat végét. Gondoltam, ha belépnék az ajtó valószínűleg becsukódna és nem tudnék kijönni, de tudni akartam mi olyan fontos, amit rejtett ajtóval kell védeni.
Egy gyufa, egy gyufára van szükségem, de honnan szerezhetnék. Hát persze.
Eszembe jutott valami, ezért bementem az éléskamrában hátha van tartalék gyufa. A kamra nem volt túl nagy, de azért kicsinek sem volt mondható. Több polc is sorakozott itt, rajta pedig minden földi jó, de ezek most nem kötötték le sokáig a figyelmem. Kerestem a polcok között, hátha megtalálom azt, amire szükségem volt.
Igazam volt, mert találtam egy dobozzal, amit zsebre vágtam és gyorsan beléptem a rejtett ajtón, amíg még nyitva állt. Szinte azonnal be is csukódott mögöttem, ezért elővettem a gyufás dobozt és meggyújtottam belőle egy szálát, majd egy fáklyát. A dobozt eltettem és kezemben az égő fáklyával óvatosan megindultam lefelé.
A levegő kicsit állott volt, de még elviselhető. Valamiért rossz érzésem volt ezzel a hellyel kapcsolatban és minél lejjebb mentem, annál jobban fokozódott ez az érzés. Végül leértem. A terem nem volt annyira tágas, mint amire számítottam. Körbenézve rácsokat láttam meg láncokat.
Ez egy börtön. Egy titkos földalatti börtön. Ez a kastély pedig nem csak kétszintes, hanem négy. Méghozzá, kettő láthatatlan a kívülálló személyek számára, akik sosem léphetnek be ide. Vajon hány titkot rejt még ez a kastély?
Elszorult a torkom. A gondolataim egymást követték szinte még át sem gondoltam az előzőt, már jött is egy újabb.
Mi van, ha nem vagyok egyedül?
Ez eddig nem is jutott eszembe és még jobban megrémültem.
-         Van itt valaki? – kérdeztem meg félhangosan.
Azt vártam, hogy majd valaki neki ugrik a rácsnak azt követelve, hogy engedjem ki. De semmi ilyesmi nem történt, mégis egyre jobban nyomasztott a hely. Beljebb léptem, de két lépésnél tovább nem futotta. Senki nem volt itt, de ez valahogy nem nyugtatott meg. Épp fordultam volna meg, mikor mögöttem megszólalt egy hang.
-         Mit keresel itt?
Megdermedtem. Annyira meglepődtem, hogy először nem is fogtam fel, hogy ki szólt hozzám. A szívem kihagyott egy ütemet és mozdulni sem mertem.
-         Elysia!
Felismertem végre a hangot. Dastan. Felé fordultam, a fáklya pedig megvilágította az arcát. Aggodalom volt a vonásaira írva.
-         Én csak… körbe szerettem volna nézni. – válaszoltam neki leplezett magabiztossággal.
-         Miért nem vártál meg?
Haboztam, mert… miért is?
Dastan hangjában nem volt rosszallás, sem harag.
-         Mert akkor nem engedtél volna el, hanem ágyban kellett volna maradnom. – mondtam ki végül.
Egyikünk sem szólalt meg, csak egymást néztük.
-         Valószínűleg igazad van. – Dastan felsóhajtott, majd a kezét nyújtotta felém. – Menjünk vissza, Elysia. Most már tényleg le kellene feküdnöd.
-         Rendben, de később mindent el kell majd magyaráznod.
-         Igenis, asszonyom. – mosolyodott el.
Ezután nem ellenkeztem, mivel igaza volt. Valóban elég fáradt voltam már.
Némán haladtunk felfelé a lépcsőkön és a folyosókon. Már rég letettem a fáklyát, még a rejtett ajtó mögött. Dastan törte meg a csendet.
-         Mivel jobban vagy, ha szeretnél, visszaköltözhetsz a szobádba. Talán, akkor többet tudsz pihenni.
Teljesen ledöbbentem. Ezt most miért hozta fel Dastan? Nem akarja, hogy ott maradjak vele a szobájában? Nem értettem.
-         De ha szeretnél, maradhatsz nálam is.
-         Talán tényleg jobb lenne, ha visszaköltöznék.
Nagyon fájt, hogy Dastan felhozta ezt, ezért nem ellenkeztem vele. Az, hogy felhozta csak azt jelenthette, hogy gondot okozott, hogy ott voltam, én pedig nem szerettem volna terhet jelenteni számára.
Vissza fogok menni a szobámba. Méghozzá egyedül.
Megérkeztünk és Dastan megállt a szobám ajtajánál. Felkísért ugyan, de nem akart bejönni velem. Jobb is volt így.
-         Majd reggel találkozunk.
-         Igen. Jóéjszakát.
-         Neked is.
Benyitottam és bementem. Azonnal a fürdőbe siettem és megengedtem magamnak a vizet, hogy mikor leveszem a ruháim azonnal belemehessek. Levetkőztem, majd beléptem a hatalmas kádba. Órákig áztattam magam, hogy megnyugodjak, ami részben sikerült is. Mire felvettem a pizsamám, már lement a nap, én pedig kiléptem a fürdőszobából.
Nem mentem le vacsorázni, mert nem voltam éhes és csodálkoztam is, hogy Dastan nem jött be azzal a monológgal, hogy szükségem van a táplálékra a gyógyuláshoz. De megláttam az ágyam mellett lévő éjjeliszekrényen, egy tálcán a vacsorám. Biztos voltam benne, hogy Dastan hozta nekem. Kicsit jobban éreztem magam attól, hogy gondolt rám és nem zavart meg fürdés közben, de annyira fáradt voltam, hogy nem volt erőm megenni. Különben is valószínűleg már rég kihűlt.
Úgyhogy bebújtam az ágyamba és próbáltam elaludni, de egyszerűen nem ment. A gondolataim cikáztak és képtelen voltam elaludni. Végül már a szememet sem tudtam lehunyva tartani. Úgy éreztem valami hiányzott. És tudtam, hogy mi az.
Dastan. Dastan meleg teste mögöttem, ahogy a hátamhoz simul és átölel alvás közben. Annyira hozzá szoktam már, hogy nem is tudtam már enélkül elaludni.
Hajnali kettő tájban már nem bírtam tovább, felkeltem és átlopóztam Dastan szobájába. Óvatosan nyitottam ki az ajtót, nehogy felébresszem őt. Nem volt más szándékom, csak, hogy hozzá bújjak és így merüljek mély álomba. Ám a tervem nem egészen így alakult.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett a fejezet :D egy-két elgépeléstől eltekintve :3 Örülök, hogy végre minden happy köztük, és nagyon várom már, hogy a kövi fejiben mi az a "nem egészen így alakult":D
    :D Bár lenne egy-két merész tipppeemmmm...... mmmmm.... :D
    Algernon meg mint minden nőt engem is elcsábított:P :D Szeressük a fickót:3
    Remélem hamar jön a kövi feji:D

    VálaszTörlés
  2. TETETETETETETETETETETETETETETETETETETETETETETETE
    Nagyon gonsoz vagy...
    a feji nagyon jó lett... minnél hamarabb írd meg a kövit....
    És nagyon szemét dolog volt így abba hagyni...
    Flora

    VálaszTörlés