Vérfarkasok éjszakája sorozat - Üvöltő Fájdalom - 7.fejezet

Itt a fejezet. Vasárnap elutazom kicsit több, mint egy hétre úgyhogy a héten még igyekszem felrakni még egy fejezetet, hogy ne unatkozzatok. De majd meglátjuk, hogy sikerül. Élvezzétek ki a nyár még meglévő napjait és jó olvasást. :D

7. fejezet

-         Natalie mi ütött beléd!? Tudod jól milyen utasítást kaptunk Dastantól.

Még mindig Sebastian karját szorongattam. Féltem, de mégis mitől? Nem értettem saját viselkedésemet, teljesen összezavarodtam.

-         Igen, de…

Tudtam, hogy igaza van és mégis…

-         Nincs de!

A párbeszédünk alatt Marek Radescu nem mozdult, de figyelemmel kísérte minden mozdulatunkat. Főképpen azt a pontot nézte, ahol az ujjaim Sebastian karjára fonódtak. Milyen különös.

Ám hiába minden igyekezetem Sebastian kitépte magát a szorításomból és a rá nem jellemző hévvel, tele dühvel rontott neki az ellenfelének. Megrémültem és pár lépést tettem előre, de addigra a harc már elkezdődött.

A harc gyors volt és dinamikus. Sebastian döfött a tőrével, de Marek könnyedén elhúzódott a penge elől és kiütötte a fegyvert Sebastian kezéből. Puszta kézzel folytatták. Sebastian ütött, Marek elhajolt, majd Marek ütött és Sebastian hárított. Így folytatták, de azért ütéseket is sikerült bevinniük a másiknak.

Annyira elképesztő volt látni a barátomat harcolni felindult állapotban. Sebastian mindig is higgadt tudott maradni, de most.

És Marek… egyszerűen lenyűgöző volt a technikája, de még inkább a férfi maga. Teljesen ura volt izmos testének, nyugodt és összeszedett volt, arcán halálos elszántsággal. Elámultam gyorsaságán és ügyességén. Talán még nálunk is jobb harcos. Talán…

Ahogy néztem őket pár percig egyre jobban eldurvult a harc. Vicsorogtak és az ütések száma és erőssége is nőtt. Sebastiannak felrepedt a szája és vért folyt le az állára. Mareknek pedig biztosan lila foltjai lesznek. Sebastiannak majdnem sikerült betörnie az orrát.

Nem tudtam tovább nézni őket. Tennem kellett valamit.

Sietve megindultam feléjük és közben rájuk kiabáltam:

-         Elég!

Sebastian a hangomra kiesett a ritmusból és Marek ezt azonnal kihasználta. Akkorát behúzott Sebastiannak, hogy az elterült a földön. Marek készült egy újabb csapásra, de én odafutottam, a barátom és a férfi közé álltam. Kitártam a kezem, hogy elzárjam az utat. Nem mintha ez akadály lenne, ha Marek harcolni akarna. De nem adom könnyen magam.

Közben Sebastian megtörölte a száját és felmérve a helyzetet, majd gyorsan próbált felkelni. Nem törődtem vele. Marek szemébe néztem. Harag és még megannyi érzelem dúlt bennem.

-         Natelie! Állj…. – kezdte volna Sebastian, de nem hagytam, hogy befejezze. Nem fordultam hátra.

Ezek képesek lennének megölni egymást a szemem láttára.

-         Elég legyen! – ez mindkettejüknek szólt, de a következő mondatot már csak Mareknek szántam – Nem engedem, hogy bántsa őt. Előbb velem kell megküzdenie!

Lélegzet visszafojtva vártam. Küzdelemre számítottam, de nagy megdöbbenésemre a férfi meghátrált.

Fájt a kezem és feltüzelt a harc. Elöntött az adrenalin és amint megláttam Meddoxot, a harag is. Elborult az agyam és nekirontottam a férfinak. Ám ez nem volt a legokosabb döntésem, mivel mielőtt még a késem elérhette volna Meddoxot, a másik férfi belelőtt a bal lábamba. Ugyan artériát nem ért, de pokolian fájt és vérzett.

Megtorpantam és próbáltam figyelmen kívül hagyni a fájdalmat, de ez nem volt egyszerű. Erősen vérzett a seb és nagyon fájt. Fehér foltokat láttam a szemem előtt. Ez nem túl jó.

A kést még mindig magam előtt tartottam és fókuszáltam. Nem most van itt az ideje, hogy meghaljak. Még nem.

-         Ejnye, Stefan. Nem volt szép dolog tőled, hogy így meglőtted szegényt.

Ördögi vigyor terült szét a mocsok arcán. A Stefan nevezetű pedig különösen élvezte. Összeszorítottam a fogam és tűrtem a fájdalmat. Nem akartam még nagyobb örömet okozni nekik azzal, hogy látják rajtam mennyire fáj. Csak az akaratom tartott talpon.

-         Ó, sajnálom, csak megcsúszott a kezem a ravaszon.

-         Meddox nem tudtam, hogy idáig süllyedtél. Ilyen pipogya alakokkal veszed körbe magad, akik még célozni sem tudnak és megcsúszik a kezük a ravaszon. Hát barátom, most nagyot csalódtam.

Láthatóan kihúztam a gyufát mindkettejüknél. A Stefan nevezetű ismét felemelte a fegyverét és rám célzott. Mozdulatlanul álltam, hisz esélyem sem lett volna sérült lábbal elugrani a golyó elől. De nagy meglepetésemre Meddox felemelte a kezét, ezzel jelezve emberének, hogy tegye el a pisztolyt. Végül Stefan vicsorogva ugyan, de leengedte a fegyvert.

-         Látom még ilyen helyzetben is sértegeted az ellenfeled, Algernon. Mindig is ilyen felelőtlen és meggondolatlan voltál. Ezért haltak meg a testvéreid is. Mert nem voltál elég erős, megfontolt és…

-         Kuss!

Azzal, hogy Meddox felhozta a testvéreim megölését, felért azzal, mintha kést döfött volna a szívembe. Nem, ez sokkal rosszabb volt. Összeszorult a szívem. Ezer késszúrást is el tudnék viselni, csak ne kelljen ezt a leírhatatlan lelki eredetű fájdalmat éreznem.

Meddox pontosan tudta hogyan játsszon tisztességtelenül. Hova üssön, hogy az a legjobban fájjon.

-         Csak nem fájdalmas témát érintettem? – az a gúnyos hang, már kezdett az idegeimre menni. De Meddox sosem tudta hol a határ, ezért folytatta és közelebb lépett hozzám – Tudod, amikor ma visszatérek a főhadiszállásunkra Maya tárt karokkal fog várni. És boldogan odaadja majd magát nekem. Szinte esdekel azért, hogy jól meghágjam.

Ennyi volt. Elpattant bennem valami. Vörös köd szállt az agyamra és életemben először gyilkolni akartam, fájdalmat okozni. Pusztítani, hogy írmagja se maradjon.

Vak dühömben ismét megindultam, hogy kioltsam ennek a gyilkosnak a vérét. Azt akartam, hogy a kezemhez tapadjon.

Összeszedtem minden erőm és üvöltve rárontottam. Ám Meddox ismét megmutatta, hogy nem tud tisztán játszani. Megütötte a sérült lában, pont ott, ahol a golyó ütötte seb is volt. A világ kezdett elhomályosodni előttem, ám mielőtt elvesztettem volna az eszméletem, annyi erőm még volt, hogy a kést Meddox vállába szúrjam.

Aztán csak tiszta sötétség vett körbe.

Éppen a földszinten, a konyhában készítettem a kávémat, amikor meghallottam Meddox és Stefan érkezését. Raul az asztalnál ült és azonnal felpattant, amint meglátta Meddox véres kabátját.

-         Főnök minden rendben?

-         Ja.

Meddox lesöpörte Raul kezét magáról. Levetette a kabátját, odaadta Stefannak és leült az asztalhoz. Stefan a férfi kabátját a sajátjával együtt felakasztotta az ajtó melletti fogasra, majd ő is helyett foglalt az egyik széken. Raul állva maradt.

-         Mi történt? – kérdeztem.

Meddox dühösen rám tekintett.

-         Tisztítsd ki a sebet! Most!

-         Igen.

Letettem a kávém és kivettem a mosogató feletti szekrényből a ködszert. Ezalatt Meddox levette a pólóját és a mellette lévő szék háttámlára dobta.

Meddox izmos volt. Csupa erő. Nem csodáltam, hogy annyi nő akart az ágyába bújni. Ezek az embernők azt hitték, hogy a férfi testét arra teremtették, hogy örömöt szerezzen nekik, pedig ez messze nem így volt. Meddox csak azért élt, hogy fájdalmat okozzon. És még élvezte is.

Elhessegettem ezeket a gondolatokat és megnedvesítettem egy rongyot, majd letöröltem a vért Meddox válláról és mellkasáról.

-         Az az átkozott Algernon… - végül Stefan kezdte el mesélni, hogy mi történt.

Nagyot dobbant a szívem Algernon nevének említésére és én is érdeklődve figyeltem Stefan elbeszélését, miközben óvatosan kitisztítottam Meddox sebét és bekötöztem. Stefan mindes egyes szavától rémület kerítette hatalmába a szívem. Igyekeztem, hogy ez ne mutatkozzék meg az arcomon és próbáltam úrrá lenni a kezem remegésén.

-         Végül pedig ott hagytuk az utcán. Remélem, a kutyák találják meg.

Meddox ránézett Stefanra. Az arca bosszúságot tükrözött.

-         Sajnos nem ilyen könnyű megölni azt a félkegyelműt. – ezután Meddox rám emelte a tekintetét és úgy nézett rám, mint aki tudja, hogy milyen reakciót fog belőlem kiváltani a szavai. –  Biztosra veszem, hogy még él.

Rezzenéstelen arccal álltam a tekintetét. De legbelül… legbelül megkönnyebbültem. És ettől meg is ijedtem. Miért aggódnék én annak a férfinak az épségéért? Hisz nem is ismerem. Nem tudok róla semmit. Ő az ellenségem. Nem is kell róla tudnom semmit.

-         Bár, - Meddox folytatta. – valószínűleg egy ideig ágyba kényszerül. És ha Dastan meglátja majd, hogy mit tettünk vele biztosan bosszút akar majd állni. Dühös lesz és hibázni fog. És akkor mi majd lecsapunk rá. – kis szünetet tartott – De azt sem bánnám, ha az a féreg meghalna. Azzal aztán tényleg kihúznánk a sodrából Dastant.

Mind a három férfi felkacagott. Én pedig mozdulatlanul meredtem rájuk. Olyan érzés kerített hatalmába, mintha egy kamion parkolna épp a szívemen. Összenyom és nem kapok levegőt.

Hogy képesek derülni egy ember halálán?

Sosem leszek képes megérteni ezt a fajta örömöt. De nem is akartam. Nem tudnék olyan démonná válni, mint ezek a szívtelen férfiak. Soha.

Miután jó ízűt nevettek Meddox körbenézett.

-         Hol van Marek?

-         Nem tudjuk. Még nem jött vissza.

-         Biztos talált valami prédát magának. Hagyjuk, had élvezze csak ki.

Elnézve a nő arckifejezését, erre biztos nem számított. Ő kihívott, de én meghátráltam. Kicsit én is meglepődtem, mert eddig ilyet sosem tettem. De nem akartam vele harcolni.

-         Natalie! Megvesztél?!

Natalie. Ízlelgettem a nő nevét és illett rá. Viszont az nem tetszett, ahogy az a másik férfi láthatóan igen közel állt ehhez a nőhöz. Hogy megpróbálta neki megmondani, hogy mit tegyen, hogy ilyen hevesen védelmezi.

-         Maradj ott és csend legyen! – a nő hevessége meglepett.

Vonzó volt és tüzes a kicsike. Gyönyörű barna haja és zöldes-kék szeme, telt domborulatai megigéző szépséggé tették a velem szemben álló nőt. Lázba hozott és ezt rég nem mondhattam el egyetlen nőről sem. Eddig csak a harc tudott valamiféle érzelmet kicsikarni belőle, de ez a nő…

-         Natalie!

Felmordultam és a tekintetemet a férfira szegeztem. Fenyegetésnek éreztem a jelenlétét, ezért meg akartam ölni. Ez nem egy megfontolt ember tette lett volna, ez puszta ösztönös viselkedés. Amilyet én sosem tanúsítottam. Mi az isten folyik itt?!

-         Sebastian! Hallgass már!

Vajon a nő megérezte, hogy ha a férfi még egyszer kiejti a nevét a száján, akkor neki ugrok? Vagy puszta véletlen az egész? Nem számít. Egyetlen céllal jöttem ide. Kiiktatni az ellenfelet. Miután megéreztem a két vérfarkas ismeretlen szagát idejöttem, hogy végezzem velük. És eltökélt szándékom volt ezt végre is hajtani.

A további szó fecsérlése teljesen felesleges volt. Sebességemet és az ellenfél gyanútlanságát kihasználva egy pillanat alatt átszeltem a nő és a köztem lévő távolságot. Két ellenfél kiiktatása nem volt nehéz feladat. Mielőtt még Natalie megmozdulhatott volna a kezem már összezárult a nyaka körül. Nem szorítottam meg erősen, de gyengéd sem voltam.

Natalie szeme tágra nyílt és azonnal próbálta lefejteni a kezem a nyakáról. A bőre olyan puha volt. Még sohasem volt szerencsém hasonlóhoz sem.

-         Ereszd el!

Sebastian – ahogy Natelie szólította – a fejemnek szegezte a fegyverét.

-         Azt hiszem, ezt hívják patthelyzetnek.