Tudom, hogy kicsit késve, de itt van a részlet. Hamarosan jön a fejezet is.
"– Annabell – szólított meg a férfi. Felhagyott a fel-alá járkálással, a székem elé lépett, ahova leültem, majd letérdelt és a megragadta a kezem. – Kérlek, tudom, hogy milyen meggondolatlan tudsz lenni, de ne tegyél semmi ostobaságot. Én megértem, hogy érzel, de ez…
– Megérted, hogy érzek? – háborodtam fel, mert már elegem volt abból, hogy Algernon és mindenki más megmondta mit kéne tennem. – Nem Algernon, fogalmad sincs. Most már nem csak Dastan, de te is megtaláltad a párod. Nem hívhatlak el titeket, amikor csak akarlak, nem jöhettek el csak úgy, mert most már minden gondolatotokat és időtöket a párotok foglalja le.
Algernon tiltakozásra nyitotta a száját, de nem engedtem, hogy beleszóljon. Most rajtam volt a sor, hogy kioktassam őt.
– Én nagyon örülök neki, hogy mindketten boldogok vagytok, de így egyedül maradtam. Érted? Hiába állítod, hogy minden a régi lesz. Már semmi sem a régi. És soha nem is lesz, nem lesz már annyi időtök rám, és én nem leszek teher senki vállán sem."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése